Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-16 / 13. szám
1977. január 16. Képújság 3 Elsők között az országban Tanulmányterv a környezetvédelemről A LAIKUS, aki a környezetvédelem fogalma alatt mindenekelőtt a levegőszennyeződés elleni védekezést érti, falán csodálkozik, miért igyekezett a szekszárdi Városi Tanács vezetése az országban a legelsők között előkészíteni környezetvédelmi terveit, hiszen megye- székhelyünket azok között a városok között emlegetik, ahol még „levegőt lehet venni”, nemcsak port és füstöt nyel az ember. De a viszonylag tiszta levegő még nem minden, a környezetet nagyon sok irányból érheti veszedelem. Például a talajerózió révén — s máris „helyben vagyunk”, hiszen Szekszárd ezen a területen közismerten veszélyben áll. Többek között emiatt határozta el a városi tanács, hogy elkészítteti környezet- védelmi tanulmánytervét, amelynek az elmúlt év végén készült el a vázlata. — Nagy segítséget nyújtott Prímás Antal, az Országos Vízügyi Hivatal Vízgazdálkodási Intézetének munkatársa, és Papp Ferenc, a hivatal környezetvédelemmel foglalkozó főosztályvezetője. ök ugyanis jól ismerték városunk erózióvédelmi erőfeszítéseit, — tájékoztat Sztárcsevity Ervin, a városi tanács elnökhelyettese. Az övároképítéssel, a szur- dikok, patakmedrek rendezésével természetesen nemcsak a város lakóit védik meg az iszaptól, víztől, hanem megelőzik a dombok elpusztulását is, ami egyúttal a történelmi borvidék végnapjait jelentené. A Prímás Antal vezetésével elkészített környezetvédelmi tanulmányterv tartalmi vázlata megfelelő alap a terv részletes kidolgozására is. AZ ALAPOSAN előkészített munka vizsgálni fogja a város természeti és környezeti viszonyait és értékeli is ezeket. Foglalkozik a településfejlesztés jelenlegi és távlati tennivalóival, külön kitérve az útviszonyok és az üdülési lehetőségek kérdésére. Nyomatékos szerepet kap a tervben a további ipartelepítés módja, helye, az ipari szennyvíz sorsa. A mezőgazdasági területeken a művelési ágak megválasztása, a talajművelés, az évenkénti talajveszteség csökkentésének lehetőségei okozzák a legnagyobb gondot a környezetvédelemben; de foglalkozik a terv a kémiai és fizikai talajjavítás és az állattartó telepek okozta problémákkal is. A város zöldövezetének növelése, átalakítása is jelentős feladat, s az elsődlegesen környezetvédelmi funkciót betöltő erdők mellett nagy szerepet kapnak az üdülésit, pihenést szolgáló ligetek, „zöld folyosókkal”, autóspihenőkkel, tornapályákkal, csónakázó- és horgásztavakkal. Ilyen kirándulóerdeje már van városunknak a közelben elterülő Sötétvölgy. Hasonlóan alakul át a kikapcsolódni vágyó városiak igényét szolgálva a Csörgető környéke is. A VÁROSI TANÁCS vezetői úgy tervezik, hogy a tanulmányterv az év második felére elkészül. A munkák ütemezése és a költségbecslés után elkezdődhet a környezetvédelmi program folyamatos végrehajtása. Virág F. É. Of telephelyen Az AGROKER új telephelyén hétfőn nyitnak az alkatrészraktárban. Az új épületben korszerű elhelyezésben, minden eddiginél több alkatrésszel és gumiáruval várják a vevőket. A 66 millió forint értékű készletet hat méter magas és harminc méter hosszú Dexion-Salgo állványokon tárolják, s a sorok között a raktáros úgynevezett komissiózó géppel tetszés szerint tud manőverezni, könnyen hozzáfér a legmagasabban lévő alkatrészhez is. A jelenleg is folyó leltározás alatt folyamatosan fogadták a MEGÉV (az alkatrész-ellátással országosan foglalkozó vállalat) szállítmányait. A mezőgazdasági üzemektelefonnal és két gyönyörű gyereke. Igaz, nem illettek össze az első feleségé, vei, de azon másként is lehetett volna segíteni. Jól fizették, a főnökség őt szemelte ki, hogy tanuljon tovább. Amolyan mintagyerek volt, akit kevesen nem sze. rettek, mert a legnehezebb munkára is úgy vitte az embereket, mintha majálisra mennénk. Csalódtunk benne. — Ezért nem akarja visz- szafogadni a brigád? — Senki se mondta, hogy nem fogadjuk vissza. Sor kerülhet rá, ha majd igazán hazaérkezett. — Ezt hogy érti? — Nézze elvtársnő: nincs ember, aki életútja során ne követne el marhaságokat. Sőt! Minél fiatalabb az ember, annál biztosabb, hogy éretlenségből elszúrja egyik, másik lépésével a becsületét. De hát, ott kezdődik a nagykorúság, úa szembe tud nézni önmagával, Í12 komolyan végiggondolja, mit, csinált és mit, miért nem akar megismételni. A fiú ezzel adós. A fiatalember itthoniétének csak harmadik hetében suhant ki volt munkahelyére a kocsiján, de munkatársainak mégsem attól állt el a lélegzetük, hanem attól, hogy rosszul megjátszott „világfiként” toppant közéjük; kegyesen kínálta körbe elegáns cigarettáját és fölöttébb fals Háry-pózban kezdte mesélni, „hogyan jött, látott és győzött New-Jerseyben most végzik az erőgépek nagyjavítását, s ilyenkor még jobban előtérbe kerül az alkatrész-ellátás. Jó néhány olyan szállítmány is ben”. Nem vette észre a rosszalló hallgatásból, hogy a fiúknak jó memóriájuk van. Számon tartották, hogy másfél évig, úgyszólván nem volt állandó lakcíme, olyan iramban kellett a munka után futnia és keresnie az olyan másodállásban ellát, ható házmesterséget, amiért cserében ingyen lakás jár. Azt sem tudták elfelejteni, hogy hányszor panaszkodott az eszeveszett hajtásra. (Ami azt illeti, erről én is őrzök egy levelet. Az áll benne, hogy két hét alatt összesen 9 órát aludt és rádöbbent, hogy inkább nem akar milliomos lenni.) Jöttek azután olyan levelek is, hogy hosz- szú ideig beteg volt és tökéletesen leégtek, „mindent elölről kell kezdeni”, hogy amikor hazajönnek azzal a lánnyal — aki azóta a felesége —, legyen mit apríta- niok a tejbe. Q Most itt van. Leltára: egy v«dónatújnak jóindulattal sem mondíiStŐ Mercedes, am; a „kutyának sén? kellene magas adója és üzemanyagköltsége miatt”. Divatos cuccok — „amik itthon is megvehetőek” és annyi pénz, „amennyi ki. tartást ad a munkába állásig”. Akkorra talán nem tűzdeli angol szavakkal a beszédét, hanem rátalál a megfelelő kifejezésekre az anyanyelvén is. Aztán: „állampolgári jogon” addigra érkezett a vállalathoz, mely az eddigi alkatrészhiányokat csökkenteni fogja, például a Dultra, az E—512, az E—280- as gépek esetében. az egészségét is helyrehozzák, hogy mindent elölről kezdhessen. Néz rám, csalódottan, s hogy ne legyen olyan nyomasztó a közénk települő csend, cigarettát kér, noha ott hever előtte a hazai füstölnivalónál kétségtelenül jobb Kent. — Mit gondol, hol rontottam el? — Két ponton. Először, amikor a kalandvágyára hallgatott és nem az egyenes utat választotta a világ megismerésére, meg nyelv, tanulásra. Másodszor ott, hogy még mindig nem érkezett igazán haza. Dühösen ripakodik rám: — Hiszen látja, hogy itthon vagyok! — Látom, de számvetés nélkül nem érvényes és maga ezt akkor is érzi, ha most még nem hajlandó bevallani. L ehorgasztja a fejét, homlokán veríték- cseppek. Míg búcsúzáshoz készülődik, meg sem próbálja titkolni csalódottságát. i\Sm baj. Egy félévmúlva valószínű DSm haragszik majd azokra, äJii.k odüsszeája végén tabula rasa-ra késztették. Addig — szerencséjére legyen mondva —, még sok ilyen beszélgetést kell átélnie, de hát... a végeredmény a fontos. Az, ami csak ezután következhet be: a teljes hazaérkezés! László Ibolya Egy üzlet meghiúsult Ä lakáskulcsot nem adták át LAKÁST KAPNI NEHÉZ. Ezt Magyarországon az is tudja, aki már régóta tulajdonosi vagy főbérleti jogon igényeit jobban, vagy kevésbé kielégítő lakásban él. Nincsen hét, de majdnem nap sem, amikor a televízió, rádió, vagy az újságok valamelyike ne foglalkozna átadott lakásokkal, épülő lakótelepekkel, esetleg visszásságokkal, egyszóval: — lakásgondokkal. A tanácsoknál úgy tűnik sosem fogy el a beadott lakásigények sora. Az elbírálásra hivatott társadalmi bizottságoknak nem kevés fejtörésébe kerül, hogy a lehetőségek határain belül igazságos döntéseket hozzanak. E sorok írója is szeretné, ha cikkeit olyan érdeklődéssel olvasnák, mint amilyen figyelem kíséri a városi tanács hirdetőtábláján időről időre megjelenő lakásra jogosultak névjegyzékét. A LAKÁS DRÁGA. Ezt senki nem akarja tagadni. Éppen ez az oka annak, hogy a jövedelmi viszonyok szerint differenciált: ki-milyen típusúhoz juthat. A különböző kedvezményeket hosszan lehetne sorolni. Van munkás- lakás-építési akció, vállalati támogatás, pedagóguskölcsön, bányászlakás, kedvezményeket hordozó ifjúsági betétkönyv és ott van maga az Országos Takarékpénztár, mely ugyan természetesen nem jótékonysági intézmény, de ami évente sok milliárd forintos nagyságrendben segíti a rászorulókat. Azokat, akiknek a lakásigénye jogos. És akiké nem? Azok közül sokan megpróbálnak ügyeskedni, az érvényes rendelkezést kijátszani. Aki nem jogász, az is nagyon pontosan tudja, hogy Magyar- országon egy család tulajdonában csak egy lakás és egy üdülő (hétvégi ház) lehet. Jó lenne erre a „csak”-ra valamilyen módon „idézőjelben” gondolni. Ugyanis néhány évtizeddel ezelőtt Magyarországon minden család nem is álmodhatott nem az üdülőről — hiszen ma sincs mindegyiknek —, hanem az üdülőszerzés puszta jogáról sem. A kormány 32/1971. (X. 5.) számú rendeletének 2. szakasza kimondja, az intézkedés azért született, hogy „megakadályozza a munka nélküli vagyonszerzési törekvéseket”. A munkátlansággal szerzett jövedelem a szocialista erkölcs élő szabályaival tökéletesen ellentétes. A mindennapok gyakorlatában azonban még előfordul. Ennyit elöljáróban. A továbbiakban igyekszünk mellőzni mindent, ami nem tartozik szorosan a tényékhez, ugyanis az az érzésünk, hogy ebben az esetben a tények szokatlanul beszédesek. Jogi esetről lévén szó, a jobb áttekinthetőség kedvéért szám- sorrendet alkalmazunk, hogy az események, tények egymásutánját könnyebb legyen követni. 1. 1970. június 23-án Kaiser Mária öcsény, Dózsa György út 16. szám alatti lakos megvásárolta a szekszárdi Hermann Ottó lakótelep 1. számú háza I. emelet 6-ban levő két és fél szobás, 72 négyzetméter alapterületű öröklakást. Az, hogy a vételben családi segítség is közrejátszott, nem ránk tartozik. 2. 1974. március 13-án Nemes Sándor, a posta szekszárdi távközlési részlegének dolgozója lakáskérelmet adott be a Szekszárd városi Tanács V. B. igazgatási osztályához. Tanácsi értékesítésű (szövetkezeti) lakást kért, mert addigi lakás- viszonyai nem elégítették ki. Joga volt hozzá, az elégedettség, vagy elégedetlenség magánügy. ö „szívességi használóként” élt anyja Pázmány tér 7. szám alatti szerény lakásában. 3. 1976. február 24-én kérelme átirányítását kérte OTP- beruházású társasházi lakásra. Idáig minden rendjén van, az elmondottakat nem lehet kifogásolni. 4. 1976-ban Nemes Sándor feleségül vette Kaiser Máriát. A házasság mindenki életében emlékezetes esemény. Semmiesetre sem olyan agymosó hatású azonban, hogy a mézeshetek alatt, vagy akár az első gyerek megszületése után (ez tavaly decemberben történt) meg lehetne feledkezni arról a csekélységről, hogy a házastársak egyiké 72 négyzetméternyi alapterületű öröklakás tulajdonosa. 5. Nemesékkel sajnálatos módon ez történt. A férj ugyanis 1976. december 8-án büntetőjogi felelőssége tudatában aláírásával igazolta, hogy se az ő, se felesége tulajdonában: „a fennálló rendelkezések szerint beépítetlen lakó-, vagy üdülőteleknek, illetőleg lakás- vagy üdülőtulajdonnak minősülő ingatlan nincs.” Van. 1977. január 13-án ketten is jártunk a szépen berendezett lakásban, ahol Nemesné éppen az alig négyhetes újszülöttel volt elfoglalva. A „nem létező” öröklakást aznap az OTP-nél még éppen 60 ezer forint adósság terhelte. 6. Cziráki János, Nemes Sándor hivatali főnöke, azt igazolta előttünk, hogy erről a „csekélységről” a fiatal férj akkor is megfeledkezett, amikor a vállalattól anyagi támogatást kért. 7. Dr. Unyi Klára, a Pécsi Postaigazgatóság osztályvezetője, 1976. március 11-én kelt 33—37/1976. számú levelében arról tájékoztatta a városi tanácsot, hogy ha a Nemes család (mindketten postai dolgozók) lakáshoz jut a munkahely megfelelő kölcsönnel segíti őket. így történt. 8. Nemesék befizettek az OTP által a baktai Alisca utcában épített társasházbeli 2 szobás lakások egyikére 36 ezer forintot. Kaptak ugyanennyi vállalati támogatást. A férj ifjúsági betétkönyvére nyújtható úgynevezett „áthidaló kölcsön” összege 14 ezer forintra rúgott. Szociálpolitikai kedvezményben részesültek a már megszületett és a remélhetőleg megszületendő következő gyermekük után. Az OTP 2 százalékos kamatú kölcsönének összege 249 ezer forint. *■ Ha mindezeket összeadjuk, csinos summa kerekedik ki. Nem kell összeadni. A városi tanács igazgatási osztálya egy bejelentés nyomán, 1977. január 12-én értesítette az OTP-t arról, hogy egy sokak számára irigylésre méltó lakásviszonyok közt élő házaspár majdnem eredményesen játszotta ki a kormányrendeletet. Azzal kapcsolatban, hogy Nemesék a „nem létező” öröklakással mit akartak kezdeni, nincsenek hitelt érdemlő adataink. Feltételezésekkel pedig ebben az írásban nem foglalkozunk. A lakáskiutalást még aznap visszavonták. Nemes Sándor anyja másnap ugyan járt az OTP-nél, de annak az állításának, hogy a fiatal házaspár a Pázmány téren lakik, tapasztalataink alapján felesleges hitelt adni. Nincs így, de még ha igaz lenne is, a Hermann Ottó lakótelepi szép lakás tulajdonjogát nem lehet letagadni. A kulcsátadás elmaradt. Olvasóink közül bizonyára sokan kérdik: — és a folytatás? ORDAS IVÁN Foto: Bakó Jenő A Hermann Ottó lakótelepi öróklakásos házsor Az Alisca utcai lakáshoz nem sikerült kulcsot kapni