Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-15 / 12. szám

A

fÍÉPÚJSÁG

1977. január 15.

CS1LÍD-0ITH0N

Beválik a gyógyszerellátás új rendje

A rugalmasság és türelem próbája

KÉT HETE van érvényben a gyógyszerellátás új rendje, mely felváltotta az 1951 óta alkalmazott régit. 1977. január elsejével azonban nemcsak a gyógyszerrendelés és -kiadás szabályai változtak meg, hanem új lépett a gyári gyógyszer-különlegességek és

gyógyszer-alapanyagok ára, térítési díja helyébe is. Két hét nem tekinthető nagy időnek, mégis érdemes a kezdet tapasztalatait csokorba fűzni, mert akármilyen biztató a gyógyszerellátás rendjének a jövője, január első fele nem a százszázalékos egyetértés jegyében telt el.

Ismereteink szerint a gyógyszerellátás szakvonalának fölkészítése a gyógyszerellátás új rendjének alkalmazására november közepén kezdődött el. Másfél hónap állt rendelkezésre. Utólag úgy tűnik, szánhattunk volna több időt erre, már csak azért is, mert a szakvonal másik ága mostohább útravalóval indult. A változásban döntően érdekeltek, az orvosok helyzete volt nehezebb, mert ők nem november, de még csak nem is december közepén, ennél jóval később kezdhették a tüzetes ismerkedést az új gyógyszerellátás orvosokra vonatkozó rendjével. Ezzel magyarázható, hogy az első napokban, mintegy a leltározások miatti zsúfoltsággal megtetézve jelentkeztek azok az ideges üzenetváltások, aminek szenvedője és postása a rendelés és kiszolgálás alanya, a beteg volt. Mint „beteg”, természetesen a nagyközönség sem tanúsított kifogástalan magaviseletét. Sokunkat vitt el — ha kellett, ha nem — a kíváncsiság a patikákba, hogy próbát tegyünk, valóban any- nyiféle gyógyszer kapható-e vény nélkül? Nos, a gyógyszertárak első kétheti forgalmának megemelkedése arra bizonyíték, hogy említett kíváncsiságunk ugyancsak erőteljes volt. Mindjárt le kell szögeznünk, hogy fölöslegesen, hiszen a járóbeteg-ellátás keretében rendelhető gyógyszerek rendelésének első kategóriájába körülbelül 180 készítmény tartozik és e 180 készítmény zöme már eddig is beszerezhető volt recept nélkül. Egyébként az e kategóriába sorolt gyógyszerek használói nem vettek tudomást arról sem, hogy a 180 közül körülbelül 30 készítmény az erős hatású magisztrális készítmények közül még így sem vásárolható korlátlan mennyiségben, és az alap- rendelet szerint nem szolgál- tathatóak ki 14 éven aluliaknak sem.

Számos helyen kérték azt, hogy gyógyszertárainkban jól látható helyen függesszék ki a vény nélkül kapható gyógyszerek listáját. Erre nincs szükség és nem is kívánatos az ilyenfajta „figyelmesség”, hiszen elég elterjedt tudati megbetegedésünk az orvosok munkáját megnehezítő öngyógyítás. Teljesen fölösleges lenne ezt a káros ambícióinkat még ösztönözni is. Gyógyszerészek feltételezése szerint egészségesnek éppen nem mondható felhalmozás kezdődött. Legyünk azonban optimisták: a gyűjtögetés a kíváncsiság kielégítésével alábbhagy, majd abbamarad egy idő után.

ISMÉTLÉS, ismételjük mégis el; a második kategóriába sorolt gyógyszerkészítményeket csak orvosi vényre lehet beszerezni, illetve kiszolgáltatni, de — és ez az előnyös mind az orvos, mind a beteg számára — egy vényen összesen négy alkalommal szerezhető be számos gyógyszer, ha a vényen a kezelőorvos az ismétlés szükségességét jelzi. Nem vonatkozik azonban az ismételhető- ség a térítésmentes vényeken szereplő gyógyszerekre, lévén, hogy ezek elszámolási bizonylatként maradnak a gyógyszertárakban. Hasonlóképpen visszatartja a gyógyszertár a 3. csoportba sorolt, erős hatású készítmények receptjeit is, mert ezek mindössze egy alkalommal szolgáltathatóak ki. Egyébként, ha az orvos megfeledkezik a térítésmentesség jogosultságának feltüntetéséről, a gyógyszertár csak teljes áron tudja kiadni a kívánt gyógyszerkészítményt, a beteg pedig reklamál és megkezdődik az oda- vissza üzengetés. Holott, csakugyan pontosságra, rugalmasságra, türelemre és ami még fontosabb: együttműködésre van szükség ahhoz, hogy a gyógyszerellátás új rendje a megkívánt kerékvágásba kerüljön és szolgálja az egyszerűsítésnek azt a célját, ami miatt a régit felcseréltük az újjal.

Számosán reklamálnak

ezekben a napokban amiatt, hogy a gyógyszertárakban — ahol az ebben az időszakban tömegesebben előforduló megfázásos megbetegedések miatt amúgy is nagy a forgalom — lassú a kiszolgálás. Sajnos ez így igaz, de tekintsük ezt a problémánkat átmenetinek. A gyógyszerellátás rendje új, az árak is azok (elenyésző azoknak a gyógyszereknek a száma, amelyeknek nem változott a térítési díja); idő kell, amíg a gyógyszerkiadás gyakorlata a régihez hasonlóan gyors lehet.

A GYÓGYSZERELLÁTÁS

új rendjéről a gyógyszerészek úgy nyilatkoznak, hogy véleményük szerint be fog válni, jó a rendelést és kiadást szabályozó rendelet, mely azon kivételesek közé tartozik, melyek nem merevek, tehát nem kötik meg az érdekeltek kezét. Az viszont kétségtelen, hogy még hosszú ideig lesz szükség a türelemre, hogy a kezdeti problémák később már ne ismétlődhessenek. Az új gyakorlathoz valószínű gyorsan megszerezzük a megfelelő jártasságot és természetessé válik számunkra az együttműködés, amely most még esetenként hiányzik.

— li —

Téli kertészkedés

Kifejezetten kerti munkáról ebben az időszakban nem beszélhetünk. Ne feledkezzünk meg azonban a lakásokban lévő cserepes növények gondozásáról. A fény szinte minden növény számára nélkülözhetetlen és fontos. Igyekezzünk tehát világos helyet biztosítani számukra. A hő- és vízigényük azonban különböző. A nagyobb hőmérséklet-ingadozásokra minden növény érzékeny. A huzattól és a közvetlen hideghatástól a növények könnyen elpusztulnak, illetve leveleik megsárgul, nak, lehullanak. A növények vízigénye igen eltérő. Általános szabály, hogy a nagyobb levelű, nagy párologtató felületű növények álta. Iában több nedvességet igényelnek, mint az apró leve- lűek. Meleg helyiségben gyakrabban kell öntözni, mint a hűvös és fényszegény helyiségekben. Öntözés, re lehetőleg mindig állott, illetve ne túl hideg vizet használjunk. A legtöbb szobanövény télen nem fejlődik. Ez az időszak a pihenésé. Tápanyagra azonban ilyenkor is szüksége van. Ezért ajánlatos virágtápsó. oldattal két-három hetente meglocsolni a növényeket.

A kiskert munkái ilyenkor közvetett kerti munkák. A magvetés legáltalánosabb időpontja ugyanis a tél ideje. Célszerű szaporítóládába — ládánként 6—7 gramm magot elvetni. Az elkészített magot, nedves fűrészporba, vagy homokba, laposan fék. tessük el, majd lenyomkod- juk. Takarni nem szabad. Ebből a mennyiségből megközelítőleg 500—600 ültetésre alkalmas növény fejlődik. Amint a lomblevelek megjelennek, el kell kezdeni a tűzdelést. Legjobban bevált a 4—5 cm. távolság. A satnya, fejletlen növényeket dobjuk el. Nem érdemes velük vesződni. A palántákat 8—10 cm-es edényekbe cse- repezzük, akkor, ha már kezdik egymást beárnyékolni.

Amennyiben fűtött termesztőberendezésünk van, a salátát is most lehet vetni.

K. K.

A kiránduláshoz, kiskerti munkához való öltözékre igen sok embernek van szüksége. A sportos öltözködéshez könnyed, de meleget tartó ruhadarabok a célszerűek, s nem árt, ha vízieper. gető anyagból készülnek a kabátok. Az orkánszerű, vagy fényes-kent anyagból való anorák feltétlen szükséges. A hosszú nadrág főként csizmába tűrve praktikus. Erre a célra a szövet- vagy kordbársony nadrág praktikusabb, mint a farmer. A pulóver, mellény és overáll a legjobban kiválasztott esztétikus és célszerű ruhaféleségek. Rajzainkon bemutatunk három jól összeállított szabadidő-öltözéket:

1. Férfiaknak a vízhatlan vászonból vagy ballonból készült overáll praktikus. A nadrágot csizmába tűrve mutatjuk be. A gallér nélküli vászon kabátkába tűzött meleg bélést is lehet cipzárral beerősíteni. Alatta kockás flanelling és még pulóver is hordható. Természetesen a rétegek a hőmérsékletnek megfelelően alkalmazhatók.

2. A női nadrágot is betűrhetjük bőr- vagy gumi. csizmába. A mellényt régi tweed-kabátból az ügyes- kezűek átalakíthatják. Derékban övházba bújtatott a megkötős öv, alatta pulóver, vagy meleg blúz viselhető. Ezen öltözék tetején, anorák vagy rövid kis kulikabát is elfér, az időjárás szerint.

3. Orkán típusú anyagból készült anorák. Derékban az öv fogja össze, az alján pedig rádolgozott pánt. Nagy zsebek, ejtett vállmegoldás és a nadrágon is elhelyezett zsebek teszik célszerűvé.

Nádor Vera

5.

— Nevessen csak! Meglát, megjárja maga — szólott csendesen, túlságosan is csendesen Matej. — Amér kigúnyolja.

— Felnyársal az ördög? — kérdezte a trafikos még mindig heherészve.

Matej szürke volt, mint a fal. A kék szeme is szürke volt. Szeppenten bámulta a trafikost, a menthetetlent.

— Találkozhattak volna a katonával is arrafelé — mondta utolsónak. — Ne járkáljon maga arra, jobb teszi.

A kis ember abbahagyta a nevetést. Kiitta borát.

— Legalább használtam volna az ásómat — mondta, szava fátyolozottabb volt, de azért benne inogott még a gúny.

*

A trafikos otthagyta Matejt, de a sarkon nem a trafik felé fordult, hanem ellenkező irányba vette útját.

Elérkezett a térre. Ahol az utca kiszélesedett. Ezért nevezték „tér”-nek. Sőt Főtérnek.

Itt volt a kocsma és innen indult az autóbusz. A két szárnyú, nyitott ajtón át széles fénynyaláb ömlött az autóbuszra. Az ablakok fénye is oda ömlött.

Mert már olyan öreg este lett, hogy a világ fordított a dolgon, s a kinti bentről kapott világosságot.

A kocsma előtt árok volt, azon egy áteresz, meszelt kőpadkával.

A tér, mint minden este, most is tele volt. Különösen a kocsmaajtó körül tömörültek. De a kőpadkán is ültek. Akár a verebek a csatornán. Fiatalok. Rosszul nőtt hajukat még nem lehetett elég hosz- szúnak mondani, de már zsíros arcukba bodorodott. Többek mellére vastag láncon kereszt lógott, tenyérnyi papírkereszt. Ki kartonból, ki régi, megsárgult csontgallérból, kézelőből vágta ki a magáét. Egy televíziós filmre emlékeztettek. Sört ittak, helyi szokás szerint pálinkával.

A trafikos is megkívánt egy pofa sört a rossz borra. Ha ugyan nem volt más oka is, ami idevezérelte.

Az asztalost hívta meg, hogy igyon vele. Az asztalosban már benne volt öt korsó. Még színjózan volt.

— Mit iszol, Ján? — kérdezte a kis em-. bér.

— Sört — mondta az asztalos.

Leültek egy maiakart asztalhoz, a zsúfolt kocsmában. Mert mások nemigen ültek, csak lődörögtek tolongva a sörükkel. Tán fáztak attól, hogy leüljenek a kopasz asztalokhoz, a magas, sivár falak alá.

Az erdőről kezdtek beszélgetni. Hogy a vadak mennyire kijárnak. Hamar odakanyarodott a szó az erdő titkaihoz, minthogy a trafikos feje tele volt velük. A Vaskapu-szikláról az asztalos is hallott, és tudott is róla egyet és mást.

— Várj csak — szólt közbe a trafikos.

(Schubert Péter rajza.)

J Pálinkát rendelt, beleöntötték a sörbe. —

! Most mondjad.

De aztán kiderült, hogy Ján se valami sokat tud. Azt is úgy keresgélte össze az emlékezetében.

— Követ dobtak bele és nem jött vissza a hang. — Ilyeneket tudott. — Hogy tán nincs is feneke, ezt mondják.

Hogy pontosan hol van, ő se tudta, mert még sohase volt ott. De vannak, akik már voltak.

— Kicsoda?

— Többen is, de nem beszélnek.

— Ide figyelj, Ján — új sör jött, s vele új kísérő. — El kellene oda egyszer menni.

— Hát eriggy... Ha ugyan megtalálod. Nehéz.

Felemelték a korsókat, s a korsók fölött egymást nézték.

— Segíts, Ján — mondta a trafikos.

— Hogy segítsek?

A trafikos szétrajzolta a maiakarton a sörkarikát.

— Mondtad egyszer, hogy az apósod egy régi könyvet dugdosott.

— Az igaz — állította most is az asztalos. — Magam is láttam, mert megmutatta.

— Kezedbe fogtad?

— Azt nem. Nem adta ki a kezéből. Azt mondta: „Nem adom ki a kezemből, neked se, Ján.” Volt az a könyv százéves is, meg még több is. Meg volt benne írva minden. A kincsek, amik el vannak rejtve a hegybe. Meg le volt rajzolva minden.

— Hol van most az a könyv? — nyelt a kis ember, az ádámcsutkája meg le- meg fölszállt; tudta, hogy az asztalos apósa esztendeje meghalt.

— Ez az, hogy sehol sincs — felelt Ján.

— Kerested egyáltalán?

— Néztem a szekrényeket. Meg a szalmazsákokat is kiráztam. Nem éppen ezért, szokása volt, hogy a pénzt is dugdosta. De az is kihullott volna akkor.

— A padláson nézted?

— Ott éppenséggel nem néztem... Nem nagyon néztem. Nem is nagyon bíztam én ehhez, hogy hihető dolgok ezek. Az az igazság, az öreg se tudta olvasni. Volt itt egy pap valamikor, az silabizálta, mert latinul volt, és aztán nem is olyan betűkkel, mint máma vannak a könyvek...

— Keresd meg, Ján, keresd meg... — kérlelte alig leplezett izgalommal a kis ember az asztalost. — Érzem, hogy a törökök

kincsét megtaláljuk... S akkor felezünk, Ján! Gazdagok leszünk.

— Fene vigye el! — méltatlankodott Ján, i súlyosabb lett kissé a feje, de éppen csak.

— Hová tehette azt a fránya könyvet?... Látod-e, a bankók is abban lehetnek, a lapok közt. Eddig nem jutott az eszembe.

Az új fordulót, a kísérő pálinkával, az asztalos fizette, azzal, hogy ő nem foszt ki egy éhenkórász trafikost.

— Előleg csak — mondta a trafikos a maga grundóira közbevetőleg, mert belemelegedett a témájába. Egyáltalán, beszédesebb lett mindkettő és közlékenyebb. Mélyen az asztal fölé hajoltak, a poharak fölé. Kis híján leverték a korsókat, a kezük is annyira magyarázott.

A trafikos hévvel, meggyőződéssel beszélt a török kincsekről, bizonygatta, hogy valóság és nem legenda. Konstantinápolyban van egy régi térkép. Azon rajta van a titkos alagút, pontosan berajzolva a kincs rejtekhelye. És biztos forrásból tudja, hogy a török kormány tárgyalt is a magyar kor- j mánnyal. Felajánlották, hogy felépítik a visegrádi várat, ha mi kiadjuk a kincset, aminek csak ők tudják a helyét. Persze ha mi bolondok volnánk annyi kincset kiadni, ami nekik megéri egy vár felépítését!

Ján annyira belelkesedett és annyi pálinkás sört ivott, hogy egészen éles lett az emlékezete és elmosódott benne a hallott dolgok és a fantázia határa. Állította, hogy a Vaskapu-szikla ürege fölött nem is vasajtó, hanem vasrács van, hét erős lakattal lezárva. De nagyon nehéz megtalálni a bozótban, mert egy nagy kő is rá van hen- gerítve.

— Szellőzőlyuk, holtbiztos! — kiáltott izgalmában a trafikos, akkorát mozdult a széken, hogy kis híján eldőlt vele.

Ezután mély hallgatásba süppedtek. Hirtelen rájuk tört az elfáradás. Az agyuk azonban tovább működött.

— Baj van, Sandi — mondta egyszeriben Ján, felütötte a fejét. — Most jut eszembe, az öreg azt rendelkezte, temessék el vele.

— Mit?

— A könyvet. Hogy baj ne származzék az élőkre, ha valakinek a kezébe kerül. Nagyon félt tőle...

(Folytatjuk)