Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-12 / 9. szám
1977. január 12. J ^PÚJSÁG 3 Tejtermelés Létszám- és átlaghozam-növekedés Eredményesen zárták a tavalyi évet a KATEJ, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola tej termelési rendszerének Tolna megyei gazdaságai. A pálfai Egyetértés Tsz — az egyik gesztorgazdaság — összesítette a hozzá tartozó üzemek termelési adatait. örvendetes hogy a tizenegy gazdaság tehenészeteiben az elmúlt év alatt 157 tehénnel növelték a fejőstehenek számát. A tehenenként! átlag 3083 literről 3240 literre nőtt. A legnagyobb tehenészet 425-ös létszámú. A legtöbb tejet tehenenként a pálfai tsz-ben fejték; az éves átlag 3507 liter volt. Idén újabb három szövetkezet kapta meg a tenyésztéssel kapcsolatos keresztezés! engedélyt. Meglévő ma- gyartarka-állományukat — a tej típus erősítése érdekében — vöröstarka Holtsein-Friz fajtával keresztezik. Szorult némi szelle------------------ messég is, n emcsak gúny abba az üze. mi bölcsességbe, hogy a kötbért bármeddig forgácsolják, alkatrész nem lesz belőle. Amit kézenfekvő úgy értelmezni, mint a vállalatok közötti kapcsolatok sajátos ízű kritikáját,. a kooperáció görbe tükrét. Sajnos, a kritika indokolt, a görbe tükör a valóságot mutatja. Sok a gond, s még több a buktató a gazdasági élet e terepén. Nemcsak perek, kötbérek, a vitás ügyekről készült jegyzőkönyv-hegyek bizonyítják ezt, hanem azok az ismétlődő zavarok is, amelyeket előre számításba vehet szinte valamennyi vállalat, ha vannak kooperációs partnerei. Megközelíti az ezerhatszá. zat a szocialista ipar vállalatainak száma, s ez csak az ipar! Ha most a többi nép- gazdasági területen lévő tér. melói egységeket, intézményeket is figyelembe vesz- szük, akkor már némi sejtelmünk lehet a cégek közötti kooperációs kapcsolatok bonyolultságáról, holott a puszta számok vezérlik okoskodásunkat. Toldjuk meg tehát egy további ada. lékkai az eddigieket, mégpedig azzal, hogy hazánkban több, mint egymillió termékfélét állítanak elő. Egymillió buktató? Ezt per. sze túlzás lenne feltételezni, azt viszont nem, hogy minél bonyolultabb, sokrétűbb a végtermékek kibocsátóinak feladata, annál nagyobb a kooperáció szerepe. A zavartalan kooperációé termé. szetesen. Amire jó néhány helyen azt mondják, szép álom, legalábbis a mai tapasztalatokhoz mérve. A kettő közötti távolság magyarázza azt a fokozódó figyelmet, mely tudományos kutatások és tanácskozások, központi intézkedések, jogszabályi rendelkezések formájában a vállalatok kooperációs kapcsolatainak napjainkban kijut. A szerszámgép hat-hét. száz, egy autóbusz 1800— 2000 féle alkatrészt foglal magába. E cikkek egy része a kereskedelmi forgalomban kapható áru, másik része viszont kooperációban születő termék. A közúti járműgyártásban lényeges kötelezettségekkel szereplő vállalatok száma meghaladja a százat, azaz elég egyetlen partner gondatlansága, vagy felületessége, s máris veszélybe kerül a kilencvenkilenc társ folyamatos mun. kájának eredménye. A kooperáció tehát egyszerre üzleti tevékenység és erkölcsi felelősség, s ez utóbbi súlya még nagyobbra nő, ha a gyártó monopolhelyzetben van, azaz partnerei máshová, másokhoz nem fordulhatnak igényeikkel; esetleg panaszaikkal, megtehetik ezt, ám az már a veszett fejsze nyelének emelgetése. Arról nem beszélve, hogy a panaszkodó, okvetetlenkedő, a jogait komolyan vevő cég könnyen fejére vonja a mu. lasztó, de nyeregben lévő szállító haragját, s legközelebb szerződést sem kötnek vele, „tanulja meg, nem érdemes ugrálni”. Márpedig nagy szükség lenne az ugrálókra, azokra, akik hisznek a munka, s benne a kooperációs munka megszervezhetőségének dön. tő jelentőségében. Nehézségeink tekintélyes része ugyanis nem a dologi javak, eszközök szükségesnél kisebb mennyiségére, hanem ezek rossz hasznosítására vezethető vissza, s ebben alaposan részes az akadozó kooperáció. Lusta lónak korbács az abrakja, csakhogy e képletes szólásban a legtöbb baj éppen a korbáccsal van. Mert sűrűn nem több e holmi, mint kérlelő telefonbeszélgetés, esdeklő hangú sürgető levél. Azaz, a „lustaságnak”, a kooperációs kötelezettségek lassú, nem az előírás szerinti minőségű, mennyiségű, stb. teljesítésének a kötelességmulasztó számára ritkán támad következménye. Bűvös körnek tűnhet, de nem az, hanem a rendezetlenség és a szervezetlenség sokszoros kölcsönhatásokkal átitatott szövevénye. Éppen a már cikkünkben említett közút; járműgyártás bizonyítja be immár hónapok óta — a kooperációs szállítások korábbinál rövidebb, s mégis betartott határidejével —, hogy a vállalatok termelési együttműködése megszervezhető, kiegyensúlyozható. Amihez kellettek minisztériumok, intézkedések, ám elsősorban az szükségei, tetett, hogy a cégek belássák, egymásnak partnerek, s nem ellenfelek. Megtörténhet ugyan, hogy részérdekeik átmenetileg szembe kerülnek, érdekeik egésze azonban közös utat jelöl ki, s ha hosszú távon boldogulni akarnak, akkor ezen kell járniuk. A rosszul értelmezett tekintély, a monopolhelyzetre támaszkodó magabiztosság, a kis- és nagyvállalatok méretek, s nem feladatok szerinti rangsorolása, a szerződésszegések elsimítása külön-külön is akadálya, s együtt még inkább gátja" a kooperációs kapcsolatok egészségessé tételének. Az előbbiekben nem szerepelnek a kooperáció pénzügyi, technológiai tényezői, s szándékos az egyoldalúság. A tapasztalatok szerint ugyanis szemléleti, munka- módszerbeli fogyatékosságok, felületességek következménye a zavarok többsége, s csak kisebb részük köthető az említett, megfogható elemekhez. Amiből már egyszerű ------------------ levonni a következtetést: rendet tenni is elsősorban a fejekben kell, s akkor a partneri kapcsolatokban szintén rend lesz. A dühös ellenfelek rájönnek, hogy társak, haladni nem lökdösődve, hanem összekarolva tudnak. L ázár Gábor Kicsordul a szó R égóta figyelem az embereket, hogy miként viselkednek különböző környezetben. Érdekes felfedezéseim egyike — megjegyzem, erről rajtam kívül is sokan ejtettek szót —, hogy bizonyos környezetben, hangulatban és légkörben oldot- tá, felszabadulttá válnak és gyakran vadidegenül egészen bizalmas dolgokról cserélnek eszmét, kinyitják önmagukat és hosszasan mesélnek magánügyeik legapróbb részleteiről. Az ilyen beszélgetések leggyakoribb előfordulási helyei közé tartoznak az orvosi rendelők várószobái, a fodrász- és kozmetikaszalonok, vonatkupék, autóbuszok. Az itteni beszélgetések legjellemzőbbje, hogy a partnerek között néhány perc alatt megszűnik minden korlát, minden gátlásosság. Felszabadultan mesélnek életükről, gondjaikról, terveikről. Elmondják, hogy vasárnap kirándult a család, a két srác milyen vidám volt, hogyan költötték el az elemózsiát és kitérnek arra is, hogy miért csak két gyermekük van, amikor hármat vagy négyet terveztek... És este vendégek voltak. Vodkát meg bort ittak. A vendégek sorolásánál megpróbálnak közös ismerősöket felfedni és boldogan nyugtázzák, amikor sikerül „pontosan” körülírni, hogy a szomszéd utcában lakó OTP-s férfi szőke unoka- hugának a férje, (akit kis korában öcsinek szólítottak az ismerősök) többet ivott a kitűnő lengyel vodkából. Na és malacvicceket mesélt. De igazán jópofán. Aztán öcsit illusztrálva néhány csemege következik. Az SZTK-ban várva millió latin szóval spékelve, lehetőleg tudományoskodva elmondják betegségüket, egymás szavába vágva sorolják a szedett gyógyszereket és kölcsönös rémisztgetések közepette különböző „hogy járt” eseteket mondanak el a Kati nénikről és a Józsi bácsikról, akiknek betegsége hasonló tünetekkel járt, mint a beszélgetőpartneré és akik sokat szenvedtek, de tűrték... aztán sírás következik a drága jó Józsi bácsiért, akit úgy szeretett a főorvos asszony is. A hallgatóságból többen elsápadnak, titokban pulzusukat mérik... Aztán kölcsönös gyógyszerajánlatok és „orvosi utasítások” következnek. Gyakori még a kollégák, kolléganők viselt dolgainak izgalmas regénnyé duzzasztása; különféle ételreceptek le- diktálása, varrónő, szemfelszedő, műstoppoló, hangulatos budai kiskocsma és tu- domisén miknek az ajánlása. A fodrászhoz belépő asz- szonyt így fogadja frizurája ápolója: „Csókolom drágám, na hogy sikerült a gesztenyével töltött pulyka?” Aztán hozzálát a festékek, csavarok előkészítéséhez, miközben a „drágám” elmondja, hogy kis tündéri zsiványai (gyerekei) megint milyen gaztettel örvendeztették meg a családot, és hogy a férje még a mai napig sem volt képes másodállást szerezni magának. A vonaton, autóbuszon „szabad a hely és meddig utazikkal” kezdődik az eszmecsere, ami gyakran címcserével ér véget, „mert ezt a beszélgetést bűn nem folytatni”. Persze, folytatása soha nem lesz, mert mégiscsak hogy jön az ki, hogy vadidegen emberek látogassák egymást és otthonukban beszélgessenek saját magukról. Nem mondom, hogy bizonyos szituációkban ne beszélgessen két idegen. Számomra csupán az az érthetetlen, mi tudja úgy feloldani az embereket, hogy pillanatok alatt közlékennyé válnak és a legszemélyesebb ügyeikkel teszik beavatottakká ismeretlen ismerőseiket. Mert teszem fel, mi közöm ahhoz, hogy huszonhat évesen miért vált el Lujza és épp abba a kelekótya Paliba habarodott bele, vagy ahhoz, hogy a hör- csögbundás néni férjét miért mellőzték annak idején és mi volt az oka, hogy nem lett nagy művész? Persze az ismeretleneknek zúdított önfeledt szóáradatoknak a meglazult családi élet is okozója, de fogalmazhatunk úgy is, ha a család tagjai közönyössé válnak egymással szemben, a meglazult kötelék az érzelmeket és az azzal járó közlési kényszert mások felé sodorja. Mert a fiatalokat sokszor nem érdekli az öregek gondja, az idősek nem tudják, nem is akarják megérteni lányuk, vagy vejük problémáját, a férj fölösleges fecsegésnek tartja felesége panaszait, amire az asszony tüskékkel fölvértezve hallgatással reagál. Az idősebb generáció — fittyet hányva régi emlékeinek — a nemtörődömség bélyegét süti a vidám tizenévesekre. Pedig egymást megérteni azok tudják igazán, akiket összeköt valami. A kisiklott életeket, sikoltó bajokat könnyebb az idegen elé tenni, mert idegenül köny- nyebb bízni egymásban, mint ismerősként. Arra gondolok, amikor idegenek valami oknál fogva — utazás, várakozás — egy fedél alá vannak zárva, sorstársaknak érzik magukat és ez indítja őket arra, hogy kitárulkozzanak, panaszkodjanak, meséljenek. Lehet, hogy ez számukra valamiféle megkönnyebbülést jelent. Mégsem értem, miért köny- nyebb zavartalanul és őszintén beszélgetni egy ismeretlennel, mint a mikrokörnye- zetünkben élőkkel. Mert jóllehet munkatársainknak gyakran fogalmuk sincs arról, hogy kollégájuk, kolléganőjük már vagy két hete beteg, számukra egyszerűen csak „nincs bent”; és az is érdektelen, hogy családi vagy anyagi gondok nyomasztják valamelyikünket. Úgy érezzük, hogy ismerősök között „tartani” kell magunkat és igyekszünk valami titokzatos fátyollal körüllebegtetni minden velünk kapcsolatos eseményt, mert így egyéniségünk eredetinek, kifürkész- hetetlennek, sőt izgalmasnak tűnhet. Időnként engedélyezzük magunknak, hogy munkatársainkhoz, szomszédunkhoz egy-két kedves szót szóljunk, ugyanakkor elvárjuk, hogy ezt kellően értékeljék és leereszkedésünket kitüntetésnek vegyék. Az emberek jórészt éheznek a szóra, a meghitt, őszinte beszélgetésekre, egyáltalán arra, hogy úgy igazán magukat adhassák. Sajnos gyakran igaz az, hogy bizalmuk egymásban csak addig nem rendül meg, míg valami kötelék nem köt össze, míg valamilyen közösségben nem élünk, vagy dolgozunk. Mihelyt emberközelbe kerülünk, félünk, tartunk a másiktól és nem vagyunk őszinték. Feszélyezett légkörben, egymástól tartva élni, nemcsak az embernek, hanem a munkának és a társadalomnak is kárára van. P edig beszélni... milyen jó is beszélni. Valahol, valakinek önfeledten, őszintén elmondani akár apró-cseprő dolgainkat, akár életünk jelentős fordulatait. Életünkhöz, nyugalmunkhoz ez is hozzátartozik. V. HORVÁTH MARIA A téli holt időt kihasználva tervszerű fakitermeléshez kezdett területén a dunaszentgyörgyi téesz. Képünkön vágják a papírnak való fákat az első hektáron. A harmincéves fák helyére a jó idő beköszöntésével természetesen új telepítések kerülnek majd. Fotó: Bakó \ A simontornyai új postaépület elkészült. A szerelési munkák befejezése után februárban adják át. F.: GK. * Fa kitermelés
