Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-09 / 7. szám

1977. január 9.

^PÚJSÁG 5

A lOO. évforduló küszöbén

Barangolás Ady Endre nyomában, Váradon

A nyitást a vá'-------£--------- radi Ady-muz

eum teraszán. Van még néhány perc, rögzítsük a képet és az érzéseket. Azt a szelíd döbbenetét, ami megszáll mindenkit, aki elzarándokol ide Romániából, Magyarországról, Bulgáriából, sőt a Nyugatról is. szinte min- ^denünnét a világ tájairól, átutazóban a tenger felé — az emlékkönyv tanúsága szerint.

.. .Ez volt hát a századfordulón a híres „Mülleráj”, Müller Salamon cukrászdakioszkja. Ide jártak a túloldali megyeházáról délelőttönként konyakozni és sörözni a megyei urak. Itt a börtön is, falai között töltötte háromnapos büntetését a fiatal Ady Endre, a Kanonok-sorról írt „Egy kis séta” című cikkéért. Itt, ezen a szabálytalan téren, a másik oldalon volt a törvényszék, ahol az ítéletet meghozták. Távolabb a Tiszák volt városi háza, előtte a tér, keskenyedő részén magas szobortalapzat. Ezen állt valamikor a „generális” Tisza Kálmán szobra. Ezt a szobrot elmosta a történelem. Most kővázát tart. tavasztól őszig, színes virágokkal kö_ rülfuttatva. De pontosan vele szemben, a múzeum előtt áll egy gránitszobor, a költőé. Ez már az örökkévalóságé.

Ebbe a cukrászdába jártak Várad szépasszonyai, hogy bemutassák Párizsból, Londonból, Bécsből rendelt divatkreációikat és idejártak a századforduló lázas városépítő korszakának kovászai: fiatal írók, költők, újságírók, entellektuelek: Ady, Bíró

Lajos, Nagy Endre, Halász Lajos, Szüts Dezső.

A terasz két sarkán két-két vadgesztenyefa áll őrt. Akkor voltak csemeték. Már hallót, ták nyári éjszakákon a hajnalig tartó vitákat irodalomról, szerelemről, politikáról és arról, hogy 1900. ugyan már a huszadik századhoz tartozik-e?

A tenyérnyi tér akkor Szé. csényi nevét viselte, ma Ady- park...

Közben felhúzták a bejárat zöld rolóját. íme a múzeum. Középütt nagyobb, két végén egy-egy kisebb szoba, egymásba kapcsolódóan. Az üvegtárlók, falak, könyvállványok tele kéziratokkal, újságcikkekkel, fényképekkel, államférfiak levelével. Gróza Péter kézzel írt levele Ady költészetéről tartott előadásáról, az akkori minisztertanács rendelete a költő 80. születés, napjának megünnepléséről, a

Ady szobra, emlékmúzeuma előtt.

szülőfalu, Érmindszent Ady. falvára való elnevezéséről és szobrának felállításáról. Nagyméretű mellszobra: a fiatal Ady, Szervátiusz Tibor alkotása. Olajfestmény: Ady társaságával az EMKE kávéház teraszán. A festmény alatt halt meg 1958. január 5-én. vasárnap délután írás közben Tabéry Géza, a kiváló író és kortárs, a múzeum alapításának lelkes harcosa, létrehozója és első igazgatója.

A múzeumban a költőre vonatkozó személyi tárgyak gyűjteménye nem a leggazdagabb, de azért néhány jelentőssel találkozhatunk. Ilyen többek között a széles, barna íróasztal, amelyről kortársak, idős újságírók, egykori kiadóhivatali tisztviselők teljes hitelességgel igazolták, valóban ennél az asztalnál írta a Nagyváradi Naplóban megjelent cikkeit Ady Endre.

<e

Elindultunk mi is az íróasztal nyomában. Benkő Olga, a posta hírlaposztályán dolgozott, ő hívta fel az akkori múzeumigazgató figyelmét a barna íróasztalra.

— 1928-tól 1937-ig dolgoztam a Nagyváradi Naplónál. Fehér Dezső főszerkesztő sok. szór mondogatta, híres emberé volt ez az íróasztal. Akkor ő ült mellette. Amikor a Naplót átvette a „Nagyvárad”, az íróasztal is oda vándorolt, ott volt a második világháború befejezéséig. Aztán különböző szerkesztőségekbe került, majd a lapterjesztőhöz. Amikor a terjesztést a posta vette át. oda vitték, innét a múzeum lett a végállomás. Benkő Olga hivatkozott Diószilágyi Ibolya, dr. Kiss Eleknére is. Felkerestük.

— Én is dolgoztam Ady íróasztalánál 1923-tól 1944-ig a Naplónál, illetve a Nagyváradnál. A híres asztal* mindig „velem jött”. A háború után megjárta az Üj Élet. aztán a Fáklya szerkesztőségét, míg végül a posta lapterjesztő osztályára került. Itt ismerte fel Benkő Olga. Az íróasztal múltját igazolta Já- kó-Jakobovics Elemér, Ötvös Béla régi újságírók és Horváth Mária is, aki ugyancsak a húszas évektől kísérte.

De van más, igen jelentős Ady-vonatkozású felfedezés is, amiről barangolásunk idején még csak kevesen tudtak. A régi törvényszéki irattár rendezésekor előkerült a Kanonok-sorral kapcsolatos Ady-per aktája, amely igen érdekes adatokat tartalmaz az akkori leggazdagabb magyar püspökség és káptalan politikai súlyáról. A védő, dr. Dési Géza főszerkesztő, későbbi országgyűlési képviselő kérésére Ady keveset beszélt a törvényszéki tárgyaláson, de kijelentette: „Egy intézményről akartam nagyon teoretikusan véleményt írni. Megírtam becsületes hittel és impresszióval. Ezt az impressziót pedig a Kanonoksor, s a nyomorult külvárosok rettenetes kontrasztja szülte bennem.” Az ítélet 3 napi fogház fő- és 10 korona pénz, mellékbüntetés volt.

A Kanonok-sor impozáns épülete ma is áll, akkori formájában, de erősen megkotlottam Az emeletes kanonokházak most családok százainak nyújtanak otthont. A román állam közismerten sokat költ a műemlékek renoválására, felújítására. Eldöntött, hogy a Barokk-palotához hasonlóan, hamarosan hozzákezdenek a műemlék épület felújításához is. Ma már a múzeum tulajdona Deák Ferenc nyugdíjas vára- di tisztviselő „Nyugat”-soro- zata. Ez a ritka gyűjtemény tartalmazza mindazokat a példányokat, melyekben Adytól bármilyen írás megjelent, de várják Ady festőművész barátjának, Pop Aurél szatmári hozzátartozói tulajdonában lévő, mintegy 40 darabból álló levélgyűjteményét, Ady édesanyjától és az elhunyt festőnek az Ady- családra vonatkozó érdekes és hiteles feljegyzéseit.

Milyen különös a mai séta, majdnem hét évtized után, Váradon. Ady nyomában. Szinte döbbenve áll meg az ember lépten-nyomon, hiszen nincs egy talpalatnyi terület,

amit ne taposott volna a világhódító útjára tagadhatatlanul innét indult költő.

... A volt Bémer tér. Az egykori EMKE kávéházzal, amely újabban ismét hasonló célokat szolgál. Falán az egyik ablak két oldalán márványtáblával, magyar szövegű az egyik, román a másik. „Itt szokott írni, pihenni, barátaival beszélgetni, a nagy magyar forradalmár költő, Ady Endre.”

Aztán a régi Pokol, ma Breiner Béla utcai kis földszintes ház, a 11. szám alatt. Itt készült egykor a Napló, amikor Ady a Tiszák Szabadságától átment a szabadabb levegőjű, de bizonytalanabb jövedelmű újsághoz. Fehér Dezső lapjához. Ebben az időben történt az első találkozás Lédával, aki Párizsból tért haza, rokoni látogatásra. A volt Kőfaragó, aztán a Körös utca, ahol utolsó albérleti la. kása volt. A Fő utcai Brüll- ház közelében, az egykori Európa Szálló, ahol vendég volt a későbbiek során, ha Léda is Váradon tartózkodott. És ismét az EMKE, amelynek egyik különtermében született meg a ma is gyakran emlegetett „Holnap”.

És a temetők. A Ruli- kovszky, ahol az első sír ama dzsidás kapitányé, aki 1849- ben a szabadságharcot leverő cári csapat tisztjeként érkezett. de átállt a szabadság- harchoz. Itt ítélték halálra és itt végezték ki. Vele egy földben pihen Laszki Ármin, Ady első szerkesztőségi főnöke és Fehér Dezső, az utolsó. Ernőd Tamás, a leghűségesebb tanítvány és Tabéry Géza. És az olaszi temető, ahol Szüts Dezső alussza örök álmát, Ady „mefisztója”. Élete alkonyán sokszor emlegette: „Sokat köszönhet nekem a magyar irodalom.” így van. S hogy mennyire így, azzal még egy kicsit adós az Ady-kuta- tás.

Az évforduló méltó-------------------------- megünneplésére készül a romániai irodalom, ennek keretében és elsősorban a magyar litera- túna. Értesülésünk szerint olyan nívós lapok, mint a Kolozsvárt megjelenő Korunk, az írószövetség Lapja, az Ütünk, aztán a marosvásárhelyi Igaz Szó és más kiadványok is antológiákat, író. olvasó találkozókat szerveznek, rendeznek. A központi ünnepséget természetesen Adyfalva-Érmindszentre tervezik, a szülőfaluba.

IVÁN LÄSZLÖ

Cselényi Béla:

(sorsomat fonják)

Az öregek barna karosszékek közt sorsomat fonják csorba csevegéssel nyálazzák, fűzik és elvágják késsel spártai vének a fotelek között

tékozló kisdedként félszeg nézésem hozzájuk boltíves termeken vezet kis high-life-omból a macskakövezet köztem s odújuk közt hamar megterem

de meggyűlölöm én százszor is őket mikor vesztett csatáimról beszélve korholják engem tagadó világom

paradoxonokkal érvekkel jönnek észre ők nem veszik mint vágják félbe fiókaszárnyamat az óvott ágon

Bényei József:

Kő, vagy kenyér

Aki asszony mosolyával megérintette csigaházam

öröme váltott zokogásra mint ki ujjával ér a lángba

Aki arcát felém mutatta megfontolatlan mozdulatra

gyalázatot vetettem arra senkije aki eltakarja

Az egyetlen aki magához fogadott foga között átkoz

taszított-hajított magát ól szigorlatoztam dadogásból

Kenyér-arcom sziklává szikkadt nekidöntöm az álmaimnak

Bencze József:

Kovács

A kovácsműhely csillagmeséje büszke mesterség lett álmaim éje. Acélkalapácsok kipikopácsa, felizzott vasak piros varázsa, keresni jöttek, estig elnéztem, kormos kiskováccsá engem itt igéztek. Azóta folyton szítom a szikrát, verseim égő, csillogó titkát.

Csillagtánc ejtett ott bűvöletbe, segédnek mégis egy kovács vett be. Sóhajom szisszen, égetnek lángok, szívemben örök dalt kalapálok!

goznia, míg összejött az ára. Az eljegyzésre akarta felvenni ezt a ruhát, az anyja vette neki a fehér inget az elegáns barna nyakkendővel.

D

e ezentúl hallgatott. Valami mosolyféle ült ki az arcára, ha talál, koztak, és némán itták a feketét.

Valéria csodálkozva nézte. — Mi van veled, Feri? Miért nem beszélsz? Azelőtt csak úgy áradt belőled a szó.

— Nem jut eszembe semmi — vallotta meg a fiú.

— Hogy-hogy semmi? Hát így élem le veled majd az életem? Egy néma bálványnyal?

De Feri nem tudott mit mondani. Ö a tervezgetést, az álmodozást szokta meg. Ö azt tartotta boldogságnak.

Elővett egy cigarettát, rágyújtott, és úgy látta a tükörben, hogy meg-meg- villan a szeme. Mintha ráébredt volna valamire, és sovány, hosszúkás arcából kicsit előugrottak a pofacsontok. Ha vidámabb lélekkel néz a tükörbe, talán tetszik is magának.

E

kkor jött be a cukrász. nő. Fiatal, csinos asz- szony. Amikor meglátta Ferit, összecsapta a kezét.

— Mi történt magával? Megnyerte a főnyereményt? És milyen csinos férfi lett.

A fiú elmosolyodott.

— Szegényebb vagyok, mint valaha.

— Sohasem volt gazdag. Egyetemista még. Vagy befejezte már. a tanulmányait? Esztendeje járt itt.

És úgy önkéntelenül ráfeledkezett szeme a fiún, homlokára fésült haján, oldalszakállán, finom szürke öltönyén.

— Most júniusban fejezem be.

— Dehát miből vette ezt az öltözetet? Egyáltalán alig ismerek magára.

A fiú kortyolt az eléje tett feketéből és szippantott a cigarettájából, mintha össze kellett volna szednie gondolatait.

— Eljegyzés előtt álltam. Egy pesti lánnyal, az egyetemről. De szakítottunk. Nem valók vagyunk egymáshoz. Én még nem tudók felmutatni semmit, csak tervezgetek. Hogy ez kellene majd, meg az, közben meg nem érek el semmit.

— Mit akar elérni közben? Hiszen tanul még.

— Mit tudom én? Semmit. Ő nem szerette a tervezgetést. Olyan ábrándozásnak fogta fel csak. Dehát olyan nagy a különbség a kettő közt? Kétségtelen. nem ugyanaz. De mégis...

A fiatalasszony felsóhajtott.

— Tudja, hogy meghalt az uram? Majd egy éve már.

— Nem! — csodálkozott a

fiú. — Akartam is kérdezni, hogy hol van.

— Meghalt. És egyedül maradtam. De nem bírom egyedül a munkát, pedig menne úgy-ahogy ez a kis cukrászda.

Elhallgatott. A fiú a levegőbe bámult és úgy álomban hallotta csak az asszony szavait.

— Ha legalább szombat- vasárnapra akadna valaki segítségem. Figyelni a sütőt, segíteni bevásárolni az anyagot. Megfizetném szívesen. És szólnék valakihez néha. Megbeszélném vele a problémámat. Szünnapon meg sétálnék vele egyet. A vízparton. Vagy felszállnánk a buszra és elmennénk akár Esztergomba is, a városba. Vinnénk magunkkal szendvicset, legfeljebb meginnánk ott egy feketét. Hát nem lenne jó? Róni egész nap a várost, kiülni a hajóállomáson egy padra, egymás mellé...

— Hogyan mondja? — riadt fel a fiú.

■ Az asszony arca komoly volt.

— Nem szóltam semmit.

A fiú tágra nyílt szemmel nézte.

— Mitha valamit mondott volna.

— Semmit. Hallgattunk. Mit mondhatnék? Rámszakadt a munka, az élet. Az a gyanúm, jövőre feladom az ipart és bemegyek dolgozni itt a nagy étterembe. Sokkal gondtalanabbá élek majd és meglesz a kosztom is.

— A fiú még mindig nyel- dekelt és úgy kiszaladt a száján:

— Jó magának.

— Jó? Nekem. Ugyan mi jó van az életemben?

— Tervezgethet.

— Azt megtehetem. Maga is megteheti.

— Nem hallgat meg senki.

— Engem se.

A fiú egy kicsit félrenézett, az ablak felé.

— Én meghallgatom.

— Maga? — csodálkozott el a nő. És kitört belőle a nevetés, mint amikor az ajtó csengettyűzik ha belép egy vendég.

Nem szólt semmit, csak odaállt a kis kávéfőző masina elé, s kérés nélkül letett egy csésze gőzölgő kávét a fiú elé.

— Erre én hívtam meg.

De hogy miért, és hogy mit

gondol, hogy sajnálja, vagy ő is tetszik neki, arról nem ejtett egy szót sem.

S

akkor a fiúnak újra az a férfias vonás éleződött ki az arcán, amiből annyi erőt, szilárdságot és ígéretet olvasnak ki a nők, és hangtalanul újra tervezgetni kezdett.

Ismeretlen olasz festő munkája a XVI. századból. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményében.

Viltoria Farnese