Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-01 / 1. szám
1977. január 1. ^PÚJSÁG 5 S okat írtak, beszéltek már a giccsről, míg csaknem áldozatul esett a herendi porcelán és a kalocsai íestett tányér, a virágos, díszes lábas, a festett üvegpohár, már-már ■Zala György szobrai a Hősök terén, vagyis: túlzóink a fürdővízzel együtt kiöntötték volna a csecsemőt is. Közben pedig divatja jött Mészöly Géza és Brocky Károly alföldi tájainak, a herendi porcelán madarak exportunk javát képezik, lábasainkra ismét felkerültek a virágok. Nem a látható valóság ábrázolása a giccs, nem a virág a lábason vagy a falon, még nem is a régi gobelinek utánzata gépen szőtt falvédőn. Lehet persze ez is. A giccs kérdése nem egyszerű. A svédeknél törvény tiltja, hogy kirakataikba svéd giccseket tegyenek, tesznek hát németet, angolt, mindegy. De Velence tiszteletet kiváltó Szent Márk terének környéke nem a giccs or- giája-e: csicsás, csillogó gon. dolákkal, üveggalambokkal? S ha átlépünk a francia határon, a spanyol autósztráda mellett nem a nagyszerű spanyol kerámia torzait látjuk-e? A giccs elöntötte a világot. Szukarno képtárának két kötetben megjelent albumában az ötvenes években, selyemkötésben ott volt minden, amit mi a giccs lomtárába süllyesztenénk. De maradjunk a saját portánkon. Joggal és indokoltan kezdtünk hadjáratot a giccs ellen, de a giccs minden intézkedés ellenére előretört, elöntött bennünket, s elöntötte a világot. A giccs terjed, mint a dudva, nehéz meghatározni, ezért üldözzük hát inkább az érzelgősséget, az olcsó megalkuvásokat, a kispolgári hazugságot, a giccs bennünk gyökerező okait. Mindenkiben van hajlandóság a giccs valamiféle megnyilvánulására. Ezt talán könnyebb lesz kiirtanunk. Vagyis: a nagyszerűen megformált, kifestett madárka a maga idejében a herendi procelán remekműve volt, de értelmetlen holmivá lett napjainkban, vitrinekben. Ezért nem a porcelán a felelős. A holmik ellen kell küzdenünk. A fölösleges, használhatatlan, csak a rangot, státuszt jelentő jelképek ellen. Más a Csárdáskirálynő, mint operett, és megint más a porcelánfigura — mondta Gorka Géza, neves keramikusunk. — Az operett a maga nemében klasszikus érték, a porcelán történetében pedig erőltetett, hamis. Operettnek jó, porcelánnak rossz. Álmainkban olyan ízléssel körülírható lakások tűnnek fel, mint voltak a polgárság biedermeier otthonai, volt Berzsenyi Dániel nik- lai háza, vagy Kisfaludy Sándoré Sümegen. De alföldi mezővárosainkban is találhatunk az első világháború tájáról való házakat, ahol a nagykaputól az ereszcsatornákig, a bútoroktól a kályhákig, az evőeszközöktől a falj tékákig egyazon stílus határozta meg a formát — a népi szecesszió. Egységes stílusban született otthont, mint a népi építészetben, ma hiába keresnénk. Azt mondtuk, hogy ami a maga helyén betölti feladatát kimozdítva onnan, nem megfelelő helyen giccsé válhat. De hogyan élhet ezekben a mi lakásainkban egymás mellett a bukovinai szőttes, a nádudvari csöcsös korsó, a kalotaszegi bokály, a beidermeier szekrény, a német kávéfőző a szocializmus jegyében? És mégsem váltak giccsessé. Hiszen ezek már régen nincsenek eredeti helyükön? Valahogy úgy, ahogy Le Corbusier, századunk nagy építésze lakott átöröklött bútorai között. Ezek az öreg bútorok éppúgy szolgálták Le Corbusier kényelmét, mint ahogy a szőttesek és kávéfőzők jelentik a mai ember kényelmének. ízlésének, igényének kifejezéseit. Ha egy népi művészetből leledzett korsót, egy huta. kész üveget vagy éppen szuszékot. szökrönyt, festett tékát, tulipános ládát, al- máriomot teszünk otthonunkba, ez nem valamiféle népieskedésről árulkodik, hanem arról, hogy felfigyeltünk a néni kultúra évezredeken át kialakult szerkezetes tökéletességére, ornamentikájának a tárgyakkal szorosan összefüggő * egységére, vagy éppen a polgári lakáskultúra nagyszerű eredményeire. És már itt vagyunk a mában, amikor az anyag és a forma, a díszítés és tartalom egységét keressük, hogy tárgyaink őszinteségére, a tartalom és forma egységére figyelmeztethessünk. Minden olyan törekvés, mely a házgyári lakások egységes formáját, ízlését hangsúlyozza, sokszor végig nem gondolt okoskodás. Ahány lakás, annyi méret, annyi lehetőség arra, hogy berendezkedjünk. S bezsúfolódik ezekbe a lakásokba minden, amit hazulról hoztunk, amit mi szereztünk, am; mi vagyunk emlékeinkben, igényeinkben, és így együtt sokszor igen vegyesen. Egy feltétlen parancsnak kell engedelmeskednünk: semmi fölösleges holmi ne terhelje környezetünket. B ármilyen körülmény között élünk, ne akarjunk környezetünkkel másnak látszani, mint amik vagyunk. Semmilyen tetszelgési vágyért ne viseljünk el környezetünkben olyan tárgyat, ami valójában csak holmi, és nem szolgálja mindennapjainkat. Persze, ezek lehetnek lelkünk tükrei éppúgy, mint kényelmünket szolgáló bútoraink. Kinek környezetében ne lenne olyan fö. lösleges lom, amit nyomban ki ne selejtezhetne? Ami a helyén van, ami nem fölösleges holmi, aminek szerepe van életünkben, azt tűrjük csupán. Eredményes lehet a harc a giccs ellen, ha iga- zabb énünkért harcolunk, amelyik eleve tiltakozni fog a hazugságok ellen. Koczogh Ákos Keresztury Dezső; Béres Ferencnek Nem apad el a dallam: tán évezred-mélyi forrás küldi, táplálja sok más: árad mind gazdagabban. Viharban lobogó fáklya, kis otthonok mécsvilága, névtelen, örök kardal. Dallal üzennek a holtak, mint akik meg sose haltak bárha dúdolva, halkan. Dal lengjen, mint szivárvány, vagy zúgjon, mint a kiáltvány, bajban és diadalban. Mikor új világ vajúdik, megtart, erősít az újig, akár tetté nőtt hajlam. Várjanak, célba ha érünk, kik átveszik örökségünk: ők sebeinkre a balzsam. Ha eleven folytatás vagy, lesz mindig fiatal társad s újjá születsz a dalban. A Szépművészeti Múzeumban látható a Tiziano és követői című kiállítás. Képűnk ennek egyik szép darabját ábrázolja: Robert Strange rézmetszete Tiziano festménye után. M árcius. Borongós, hűvös böjti nap, fény és zöld nélkül, minden olyasmi nélkül, ami kitéphetné a tespedésből a négy fiút és kielégíthetné változatosságot és izgalmakat sóvárgó határozatlan, ám eleven vágyukat. Egyetlen szórakozásuk az. amit most csinálnak: üldögélnek a megfeketedett, kidőlt deszkakerítésen, amely egy romhalmazt és egy lehagyott házat vesz körül. Ez az egyetlen szórakozás, amelyet ezen a napon találhattak maguknak. Csak azt tudják, hogy elégedetlenek; se nem éhesek, se nem szomjasak, de kíváncsiak mindenre. még ha nem is tudnák megmondani, mire sóvárognak. és hogy hányféle vágyuk van. És amíg üldögélnek, az egyikük lassan és hangosan mesél. A szőke hajú. rövidlátó apró fiút egy regény hőse után Aleknak híviák. Tehetős szülei vannak. Szeret olvasni, és minden zsebpénzét ötfilléres füzetes regényekre költi; el tudja mesélni, amit olvasott, szépen és hűen, semmit sem változtatva meg: amilyen élvezettel mesél, olyan élvezettel hallgatják a barátai, és komolyan hiszik mindazt, amit mond nekik, nem is gondolnak arra, hogy Alek olyasmit mesél, amit mások találtak ki és írtak meg. Mert az igazság az, ami a legkevésbé látszik annak, és mindig ott van, ahol látni akarják. A lényeg az, hogy ebben az unalomban akad valami, ami fel tudja izgatni és meg tudja mozdítani a képzeletet, valami más, mint ez a szürke délután a kövektől felfúrt meredek utcán, a megroskadt kerítés mellett. Közben kellemetlenség is történik, amely elrontja még ezt a szegényes örömet is. A fiúk között mindig vannak olyanok, akik félbeszakítják a mesét, vagy hozzátesznek valamit, s így széttörik az illúziót, amelyet keltett. Egyszer egy koravén szkeptikus, aki szeret közbeszólni, és mindennel vitatkozik, máskor valaki a született fantaszták és hazudozók közül, akik mindjárt azonosítják Ivó Andric: A hazug magukat az elbeszélés hősével, kisajátítják a hőstettét, és arra törekszenek, hogy — ha már tettekkel nem tudják — szemtelen hazugságaikkal múlják felül. Egyik is, másik is nyomasztó és kellemetlen, mert elrontja a játékot, és zavarja az élvezetet. Ezen a napon ezt a szerepet egy bizonyos Cárevics vette át, a kávéház-tulajdo- nos régtől fogva hencegőnek és nagy hazugnak ismert fia, egy jól táplált, erős fiú, akinek nagy kék, merev nézésű szemében természetellenes fény csillogott. Alek szépen és ihletetten mesélt egy itáliai banditáról, aki valójában a gazdagok ostora és az igazság s az árvák oltalmazója volt. A marseil- le-i öböl egy sziklás szigetén erődbe zárták, ám sikerült elfűrészelnie a börtönablak rácsait, és nagy magasságból a tengerbe vetette magát, ahonnan jószívű halászok mentették ki és vitték a szárazföldre. Amikor Alek befejezte az elbeszélést, a fiúk az álmél- kodástól némán bámultak maguk elé. Egyedül Cárevics- állt fel hirtelen, egy pillanatig valahová a messzibe ré- vedt, aztán mesélni kezdte, hogy amikor a nyári szünetben Hercegovinában volt a rokonainál, ő még magasabbról ugrott be a Neretvába, s- valamilyen kitüntetést is kapott ezért. Vontatottan beszélt, nem meggyőzően, erőlködve kereste a még nagyobb szavakat a hőstett ecsetelésére, amelyet soha senki nem vitt véghez és amelyet abban a pillanatban talált ki. A fiúk egy darabig zavartan hallgatták, ám Alek hirtelen felemelkedett, odalépett hozzá, mintha meg akarná ütni, de ehelyett rekedten és keserűen csak azt mondta: — Miért hazudsz? És kétszer megismételte ezt a kérdést, amelyet úgy mondott ki, mintha a szánalmas Cárevics fölé és mögé irányozta volna, valahová a távolba, mintha a hazug világ, minden hazugságának címezte volna. Aztán hallgatott egy darabig, szemmel láthatóan nem várt választ. Majd közelebb lépett a csüggedt Cárevicshez, és a szemébe nézve, valamivel halkabban, egy csöpp melegséggel és. szinte részvéttel a hangjában így szólt: — Mit hazudsz, szerencsétlen? E zt mondván hátravetette a fejét, és pápaszemének nedvességtől harmatos üvegén megcsillant a látóhatár alján lebukó nap bágyadt fénye. Zahemszky László fordítása Világhírű Nobel-díjas Jugoszláv író, 1975-ben hunyt el. A közölt mű a belgrádi Politikában megjelent utolsó Írásának egy részlete. Drescher Attila: Néhai Ady Endre emlékére Legenda mítosz Szerelmes Élet szellemed adjuk s magunk Isten a Semmi — a Tett más lesz-jövőnek a bús dacból születt Megharcolt Gőgű — Szabott eszményed a Holnap íme már Má-vá simult Álom-villámokat szórtál az űrbe s lettél kit kínzott a múlt halottból szép Elevent dicső Rokonunk kínból gyúrt múltból jelent Jövőt teremteni Remegő lelked a síkra kioldjuk Időtlen bánatú mindenség-költő szálljon hímezze a lég idézzen s igézze a még hű lenni úgy akarunk tudni vágyókat Fürdő után
