Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-04 / 2. szám

népújság JANUÁR Névnap: Titusz a A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.07 órakor A Hold kél 15.36 — KEDD nyugszik 6.13 órakor Húsz évvel ezelőtt, 1957. január 4-én halt meg — 79 éves korában — Rudnay Gyula Kossuth-díjas fes­tő, grafikus, kiváló művész. O A SZEKSZÁRDI MÚ­ZEUMI IFJÚSÁGI KLUB tagjai tegnap Mohay Lajos- né „Liszt Ferenc Szekszár­dim” című előadását hall­gatták meg és ehhez kap­csolódóan zenét hallp.ittak a nemrég újonnan megnyílt Liszt-emlékszobában. # ELEKTROMOS orgoná­val, beépített magnetofon- készülékkel és japán szte­reo magnó-rádióval gyara­podott a múlt évben a ta­mási családi és társadalmi ünnepeket szervező iroda, a helybéli temetőben pedig — a Tolna megyei Temetkezé­si Vállalat támogatásával — speciális hangszórórend­szert építettek ki. + EZERNYOLCSZA­ZÁN utaztak az IBUSZ szervezésében Tolna me­gyéből negyven csoport­ban a Szovjetunióba, az NDK-ba, Lengyelországba és Jugoszláviába tavaly. Ezenkívül több mint 100 termelőszövetkezeti és 30 üzemi csoport vett részt 1976-ban szervezett belföl­di utazásokon. ~ MEGHALT BORT- NYIK SÁNDOR. Bortnyik Sándor Kossuth-díjas festő­művész 1976. december 31. én, 83 éves korában, hosz- szú betegség után meghalt. * ELHUNYT GARNER. ötvenhárom éves korában, szívinfarktus következtében elhunyt Erroll Garner, a ne­ves jazz-zongorista és zene. szerző. Pályafutása során számos világhírű film, köz­tük a Gázláng zenéjét is ő szerezte. O ISMÉT LÉGHAJÓZÁS. Alberta kanadai tartomány kormánya annak lehetőségét tanulmányozza, hogy kormá­nyozható léghajókat hasz­nálnak fel különféle áruk, például földgáz szállítására. A kormányozható léghajók kereskedelmi felhasználó, sára vonatkozó tervekkel az Egyesült Államok, a Szov­jetunió, Nagy-Britannia és az NSZK is foglalkozik. * MATUZSÁLEMEK. Hi. vatalos adatok szerint Finn­országban 34 személy élet­kora meghaladja a 100 évet. Közülük a legidősebb egy 103 éves asszony, talán nem véletlen, hogy az idős em­berek között mindössze négy férfi akad, 30 pedig nő. ~ RÉGÉSZETI LELET. Időszámításunk előtti har­madik századból származó görög temetőre bukkantak a szicíliai Cefalu városában egy épület alapozása köz­ben. Három méterrel az út­test szintje alatt síremléke­ket, terrakotta lapokat, bronzszobrocskákat és ér­méket találtak. # HÉTFŐN hajnali 3 óra­kor veszélyes tűz keletke­zett a Magyar Pamutipari Vállalatnál, Budapest, IV., Erkel utca 30. szám alatt. Eddig ismeretlen ok miatt kigyulladt egy 100x75 méte­res földszintes fonodaüzem tetőszerkezete. Az üzemben az éjszakai órákban műszak előkészítését végezték, így csak kevesen tartózkodtak bent. Szerencsére személyi sérülés nem történt. A tűz­oltóság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, és több órai megfeszített munkával délelőtt 10 órára sikerült a tüzet eloltania. Az Utómun­kálatok jelenleg is folynak. Az anyagi kár jelentős. A tűz keletkezési okát és kö­rülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizs­gálja.-f TOTÓTÁJÉKOZTATÖ. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint az 1. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 9 darab, nyeremé­nyük egyenként 102 973 fo­rint. Ebből 13 plusz 1 talá­latos szelvény 3 darab, a nyeremény és jutalom együtt 217 387 forint. 12 találatos 165 darab, nyereményük 3744 forint. 11 találatos 2581 darab, nyereményük 239 forint. 10 találatos 19 319 da­rab, nyereményük 48 forint. Megszűnt a Bonyhádi Járási Ügyészség A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a 36/1976. szá­mú határozatával megszün­tette a Bonyhádi Járási Ügyészséget 1976. december 31-ével. A határozat értelmé­ben a bonyhádi járás terüle­tére a Szekszárdi Városi- Járási Ügyészség hatásköre és illetékessége terjed ki. Ezzel egy időben a legfőbb ügyész dr. Böröcz József já­rási vezető ügyészt a Szek­szárdi Városi-Járási Ügyész­séghez helyezte át és kine­vezte városi-járási vezető ügyészhelyettesnek. Ugyan­csak áthelyezte a Szekszárdi Városi-Járási Ügyészséghez dr. Jenei Gabriella ügyészt. Felhős idő Várható időjárás ma estig: Nyu­gaton erősen, másutt változóan fel­hős idő. A nyugati országrészben el­szórtan esővel, ónos esővel, havas esővel, hóval. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: plusz között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: Változóan fel. hős idő, legfeljebb szórványos havazással. A hőmér­séklet fokozatosan csökken. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: mínusz 3, mínusz 8 fok között, legma­gasabb nappali hőmérséklet: 0, mínusz 5 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. ., mínusz 4 fok Ötödikesek az Operában A szünidő utolsó napján, vasárnap nagy élményben volt részük a szekszárdi Ga­ray téri iskola ötödik osztá­lyosainak : Budapestre men­tek kirándulni. A délelőtti városnézés után a „fő program” operalátoga­tás volt. Mozart művét, a Varázsfuvolát nézték meg. Az egyik ötödik osztály zenei tagozatú, tulajdonképpen az ő kedvükért szervezték meg az operalátogatást, de vala­mennyi gyereknek nagy él­ményt, élvezetet okozott a Varázsfuvola. A hatvankilenc gyerek ki­rándulásának költségeit majdnem teljes egészében fedezte az őszi munkában és papírgyűjtéssel szerzett kere­setük. Vezetnek a lányok Az új év első órájában . 21 gyermek született hazánkban, vidéken 18, a fővárosban 3, közülük 13 lány és 8 fiú. Az első órás 21 gyermek kö­zött hajnalban az Állami Biztosító „bébiügyeletén” — ahová az ország minden ré­széből érkeztek a jelentések — közjegyző jelenlétében sor­solással jelölték ki azt a két gyermeket, aki megkapja az Állami Biztosító újévi aján­dékát, a hagyományos 20 000 forintos életbiztosítási köt­vényt. A fővárosban a Péterfy Sándor utcai kórházban 0 óra 45 perckor született Pető Ág­nesre mosolygott rá Fortuna, neki, azaz boldog mamájá­nak virágcsokor és ajándék- kosár kíséretében dr. Komo- róczi Iván, az Állami Bizto­sító képviselője át is adta a 18 éves korban pénzre vált­ható kötvényt. A sorsolás alapján a vidék első újszülöttje Gólya Zoltán, 0 óra 50 perckor a kazincbar­cikai kórházban látta meg a napvilágot. OLVASTAM Hétköznapok Ismerősöm, aki a lapnak régi olvasója, tegnap szi­gorúan rám mordult. Azt kifogásolta igen hevesen, hogy nem elég szenzációsak a híreink. Igazán csokor­ra köthetnénk nagyobb horderejű szenzációkat is, mint az például, hogy korszerűsítik a szekszárdi ke­nyérgyárat, hangszereket vásárolt az úttörő-fúvós­zenekarnak a nagyközségi tanács Tamásiban és a TO- TÉV 416 lakást épített 1976-ban. Gondosan felsorolta még, hogy ezeken kívül, mi nem hatott rá a szenzáció erejével, összerúgtuk a patkót és tessék elhinni, ami­kor vitatkozni kezdtünk, nem a mundér minden áron való megvédésének szándéka vezetett. Sokkal inkább a felületen szürke, kis dolgok tisztelete, mivel elég régóta tudom, hogy ezek nélkül a sokak által lené­zett, figyelmen kívül hagyott hétköznapi kis dolgok nélkül nincs haladás. Dolgozunk, de nem mindennap készülnek el ná­lunk új erőművek; produkálnak országra szóló ered­ményeket a különféle munkáskollektívák; hagyja el világot felforgató alkotás a tudomány, a művészet mű­helyeit. Általában kis dolgok történnek és nem is vá­ratlanok, de a kis dolgok halmozódásából lesz a tár­sadalom, a gazdaság képét formálni képes nagy. — óa — A helyzet magaslatán A tűzoltóság jelenti Mozgalmas volt az év utolsó hete. Mintegy tíz tűzről érkezett jelentés. Simontornyán szabályta­lan húsfüstöléstől leégett egy melléképület. Szekszár- don 12 éves kislány gyufá­val játszott, meggyulladt a szoba berendezése. Bátaszé- ken kigyulladt egy Barkas típusú gépkocsi benzinnel működő fűtőberendezése. A tüzet oltókészülékkel elol­tották. A kocsi megmene­kült. A Szálkára vezető úton — eddig ismeretlen okból — kiégett egy Dacia személygépkocsi. Dombóvá. rott a kályhából kipattanó parázstól meggyulladt a szőnyeg és a padozat. Ka- passzekcsőn a tsz-ben OTR típusú olajkályha borult lángba. Magyarkeszi, Kos­suth u. 22. sz. alatt ágyban dohányzott egy 56 éves em­ber, s a meggyulladt ágy­neműtől életét vesztette. A tüzet a helyi és a tamási önkéntes, valamint a sió­foki állami tűzoltók oltották el­Szilveszter este a zombai Egyesült Erővel Mgtsz szent- gáli üzemegységében ki­gyulladt a borjúnevelő is­tálló. A szalmabálából ké­szített födémen és a nád­tetőzeten gyorsan terjedt a tűz. Már tüzet fogott a vele összeépített nagyistálló is, amelyben 61 vemhes üsző volt. A tsz-tagok és a szek­szárdi állami tűzoltóság összefogásának eredménye­ként nem terjedt tovább a tűz. Az égő borjúnevelőből több mint 30 borjút mentet­tek ki. Az oltást nehezítet­te a bekötő úton keletkezett hófúvás és hogy a major területén oltóvizkészlet nem volt. Zombáról kellett a vizet szállítani. A tűz okát még vizsgálják. Vasárnap Szekszárdon, a Hermann Ottó ltp. egyik bérházában kigyulladt az F—2 típusú olajbojler, a «Garay Szálló női öltözőjé­ben pedig egy szekrény bo­rult lángba. Az utóbbi ügyek körülményeit még vizsgálják. Megyei tűzoltó­parancsnokság TELEFON Falusi téli esték — Halló, központ? Frank József csoportvezetővel aka­runk beszélni. — Kérem, kapcsolom. — Frank elvtárs, úgy ér­tesültünk, nagy munkába fogtak az új év első napján. — Igen. A Népújságban már bejelentették önök, most azt mondhatom, hogy a falu­si téli esték előadássorozat e hónap húszadikán kezdődik. — Amolyan ezüstkalászos, gazdatanfolyam ? — Ne mondjuk annak, mert nem az. Több annál. Ismere­tes a Népújság olvasói előtt, hogy a kisgazdaságok áruter­melése milyen fontos, a mi előadássorozatunk, amelyet a megyei tanács művelődési és mezőgazdasági osztálya szer­vez, a legfontosabb témákról szól. Például a kisállat- tenyésztéssel részletesen fog­lalkozunk, több előadásban, így a termelés, a tartás- technológia, a takarmányo­zás, az értékesítés probléma­körével ismertetjük meg a hallgatókat. A zöldségter­mesztés és a gyümölcskultúra is nagyon érdekli az embere­ket. Ebben a témakörben is tudunk újat mondani, hiszen az a célunk, hogy a legjobb- módszereket terjesszük. — Hol tartják az előadá­sokat? — Ahol van községi műve­lődési ház, esténként ott tart­juk. Ahol nincs, ott a tsz- klubjában, iskolában, párt­helyiségben. Az előadássoro­zat szervezésében részt vesz a Hazafias Népfront, a helyi ÁFÉSZ, úgyhogy lesz gazdá­ja a falusi téli estéknek. — Kiket kértek fel előadá­sok tartására? — Elsősorban a helyi elő­adókra támaszkodunk. Pél­dául a termelőszövetkezet szakemberei, a tanácsi appa­rátus mérnökei, szakértői, az ÁFÉSZ-ek kereskedelmi osztályának vezetői, fel­vásárlók, ezenkívül a megyei tanács apparátusából is töb­ben, sőt meghívtunk országos hírű szakembereket is egy- egy téma előadására. — Frank elvtárs, valami­féle oklevelet vagy jelvényt kapnak a hallgatók? — Tegnapi értekezletün­kön részt vett a MÉM képvi­selője, s mi javasoltuk, hogy a minisztériumban határoz­zanak erről. Mivel a Tolna megyei értekezlet volt az el­*ső e témában, így a MÉM- nek még nincs a jelvény-, vagy oklevélkérdésben hatá­rozott álláspontja, Én azt hi­szem, szükséges és tudunk majd adni oklevelet azoknak, akik előadássorozatunkat vé­gighallgatják. — Jó munkát és sok érdek­lődőt kívánunk a falusi téli estékre. — Köszönjük és a rendező szervek nevében azt is meg­köszönöm, hogy a Tolna me­gyei Népújság jó partnerünk ebben a jó ügyben.-Pl­Hegyi terepjáró Az uljanovszki autógyár UAZ típusú terepjáró sze­mélygépkocsija 4600 méter magasságig jutott fel az Elbrusz lejtőin. Egy olasz ide­genforgalmi vállalat — je­lentette a szovjet sajtó — UAZ típusú terepjáró gépko­csikat vásárolt, hogy a turis­tákat azzal juttassa fel az Etna tűzhányó kráteréhez. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te­lex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Posta­cím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551 Képünkön a kiégett Dacia

Next

/
Oldalképek
Tartalom