Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-22 / 18. szám

JANUAR 22 SZOMBAT Névnap: Vince A Nap kél 7.22 — nyugszik 16.30 órakor A Hold kél 8.30 — nyugszik 20.12 órakor Száz évvel ezelőtt, 1877. január 22-én halt meg — 63 éves korában — Tavasi Lajos író, pedagógus, a reformkor és az 1848-as forradalom nevelési mozgal­mainak egyik irányítója. * FILMNAPOK FALUN. A rendezvénysorozatot csü­törtökön este Sióagárdon La­kos József, a tsz-szövetség elnöke nyitotta meg, majd levetítették Fábri Zoltán Húsz óra című filmjét. Utá­na K. Balog János, a le­véltár igazgatója vezetett vitát arról, miként tükrözi az irodalom és a filmművé­szet a falu társadalmi vál­tozásait. Az esten részt vett Szirtes Ádám színművész is. A a HÁZTÁJI gazda­ságok fejlesztésére fordí­tott mezőgazdasági hitel- állomány 1975-ben 3 mil­lió 523 ezer forint volt a paksi járásban, tavaly pe­dig már 4 millió 354 ezer forint. A hiteligénylők száma egy év alatt 641-ről 760-ra nőtt. A pénz na­gyobb részét a sertés- tenyésztés és -hizlalás nö­velésére vették igénybe a gazdák. # JÁRÁSI SVÁBBÁLT rendez a bonyhádi Hazafias Népfront-bizottság mellett működő nemzetiségi munka, bizottság, valamint a járási művelődési központ január 29-én Bonyhádon, a Béke étteremben és a cipőgyári kultúrotthon nagytermében. A zenét a hetvehelyi fúvó­sok és a pécsi Originál sramlizenekar szolgáltatja. A községek képviseletében összesen 6—8 pár népviselet, ben vesz részt a bálon. O PARKÉPÍTÉS. A Tolna megyei Tanácsj Kommuná­lis Szolgáltató Vállalat eb­ben az évben több mint két­millió forint értékben épít parkokat; javarészt újonnan létesített üzemek külső és belső komplett parkosítását vállalják. + ÜJ TORNATEREM Nagykónyiban. A Nagykónyi Körzeti Általános Iskolában az iskola mellett lévő szol. gálati lakásból a helyi ter­melőszövetkezet anyagi- se­gítségével 92 négyzetméter alapterületű tornatermet alakított át a szövetkezet építőbrigádja. A jól felsze­relt tornateremben nemcsak a 216 általános iskolai ta­nuló rendszeres testedzésére nyílik lehetőség, hanem vár­ható, hogy a községben fel­lendül a sportélet. A NÉPRAJZ IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ fiataloknak érdekesnek ígérkező prog­ramot biztosít január 26-án és 27-én a szekszárdi mú­zeum. Mindkét napon dr. Kosa László néprajzkutató tart előadást „Néphagyomá­nyok évszázadai” címmel, el. ső esetben a múzeumi ifjú­sági klub, másodikban a középiskolások honismereti körének tagjai részére. * A PALÁNKI TÖRÖK FÖLDVÁR feltárásának eredményeiről számol be Gaál Attila régész a szek­szárdi várostörténeti klub január 26-án, szerdán dél­után fél hatkor sorra kerülő összejövetelén, a megyei művelődési központban. # A PÁPAI TEXTIL- GYÁRBAN, a tarkán szőtt kelmék gyártásának legna­gyobb hazai üzemében meg­kezdődött az úgynevezett „puplinprogram”. Az egyen­letes, hosszú szálakból szőtt pápai puplin — annak el­lenére, hogy tiszta pamut — nem gyúródik és forma­tartó. Az újdonságból vár­hatóan 1980-ban már két­millió négyzetméternyit gyártanak. VASÚTI IGAZOLVÁNYOK ÉRVÉNYESÍTÉSE Értesítjük az érdekelteket, hogy a közalkalmazottak, nemzeti gondozottak, Szo­cialista Hazáért Érdemrend­del kitüntetettek és igény- jogosult családtagjaik, vala. mint a ipo százalékos és a 75 százalékos hadirokkantak félárú menetjegy váltására jogosító fekete színű, a vak hadirokkantak és kísérőjük díjtalan, illetőleg 50 százaié, kos mérséklésű utazási ked­vezményre jogosító sárga színű arcképes igazolványai­nak érvényesítése esedékes 1977. évre. Az igazolványok általános érvényesítését a MÁV 1977. február 1-én kezdi és 1977. március 31-én fejezi be. Az igényjogosultak az igazolványok érvényesíté­sét csak a munkáltató útján igényelhetik. MÁV Pécsi Igazgatósága A lottó nyerőszámai: 6, 25, 70, 82, 88 Párás, ködös idő Várható időjárás ma estig: folyta­tódik a túlnyomóan borult, párás, többfelé napközben is ködös idő, he­lyenként ónos szitálással. Gyenge, változó irányú szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet mínusz 3, plusz 2 fok között. Az elmúlt két esztendő so­rán bizonyos feltételekhez kötötték az olajkályhák vá­sárlását. A két év során az olajkályhákat központilag osztották szét a megyék kö­zött, s így megyénk kereske­delmi szervei is csak a meg­adott mennyiséget árusíthat­ták. A jövőben a központi el­osztás megszűnik, mivel a belkereskedelmi miniszternek a közelmúltban kiadott ren­deleté megszünteti az olaj- kályha-vásárlást szigorító in­tézkedéseket, s ennek alapján a lakosság a megyei tanács kereskedelmi osztálya által kijelölt üzletekben, a rendel­kezésre álló olajkályha meny- nyiségéig vásárolhat. Amint azt korábban is közöltük, megyénk 12 lakóhelyén, ösz- szesen 14 üzletben vehetünk olajtüzelésű kályhákat, így egyebek között Dombóváron, Szekszárdon, Bátaszéken, Ta­másiban és Tolnán Népbolt- és ÁFÉSZ-üzletekben. Az új rendelkezés értelmé­ben a különféle munkahe­lyeknek, intézményeknek nem kell előzetes engedélyt kérni az olajkályhák megvé­telére, csupán a régebbi és a közületi vásárlásokat szabály­zó intézkedések maradnak érvényben. Szekszárd A városlörténeii klub tervei A megyei művelődési köz­pont legrégibb klubjainak egyike a várostörténeti, mely 1970. május 28-án alakult és melynek rendezvényeiről az­óta is hírt adunk lapunkban. Az év első felének tervei kö­zött számos helytörténeti vo­natkozású előadás szerepel, így ifj. Szilágyi Mihály a me­gyei kereskedelem múltjáról, dr. Kisasszondy Éva a re­formkorról, K. Balog János a Horthy-korszak munkásmoz­galmáról számol majd be. Ki­rándulást terveznek a Nemze­OL VAST AM ti Galéria és a Nemzeti Mú­zeum meglátogatására, továb­bá tavasszal Tatára is. A klub rendezvényei remélhetőleg — mint idáig is — látogatottak lesznek; szokás szerint ese­tenként 40—60 érdeklődőre számítanak. A tervek között szerepel a fiatalabb korosz­tály fokozottabb bevonása a klub ismeretterjesztő munká­jába, ami a Garay Gimnázium fiataljai egy részéről megmu­tatkozott érdeklődéssel már tavaly megkezdődött. Hajó a brikettgyárból Első olvasásra nyilván mások is felkapták a fejüket: hajóépítő brikettgyáriak! A hír valóban rendhagyó, de mindenképpen meg­érdemel néhány gondolatot. Azok a szerelők, karban­tartók, akiknek tulajdonképpeni feladatuk a gyár beren­dezéseinek karbantartása — hajóépítésre adják fejüket. Ez így önmagában keveset mond arról a helyes és kö­vetésre méltó törekvésről, amely e munkavállalás hát­terében húzódik meg. Jó néhány helyen tapasztalható, hogy a viszonylag jól felszerelt, kedvező összetételű karbantartó részlegek — a kampánymunkákat leszámítva többnyire csak vala­mi alibimunkákon tengődnek hónapszám. Hisz a parlagon heverő kapacitás, a „rozsdásodó” munkaerő, olyan pazarlás, amely mindannyiunk zsebét érinti. És ezzel ma már minden gondolkodó ember tisz­tában van. Ilyen tisztán gondolkodó emberek üthették nyélbe ezt a hajóépítő tevékenységet. Mindehhez nem kellett más, mint figyelni azokra a gazdasági határozatokra, amelyek a helyi erőforrások minél szélesebb körű fel- használását sürgetik, valamint olyan fajta tisztánlátás, amely észreveszi házán belül a szabad kapacitások „lelőhelyét”. Alig hiszem, hogy hasonló lelőhelyek után hét határt kellene bejárni, bárhol... avvgy Új vízmű a Mátrában Mátraháza mellett új vízmű épült. Jelenleg a település­nek szolgáltat ivóvizet, később több környező falut is be­kapcsolnak a hálózatba. (MTI-fotó — Erezi K. Gyula felv. — KS). A KISZ Kíizponti Művészegyüttes megyénkben Néhány évi szünet után ismét Tolna megyében sze­repel a KISZ Központi Mű­vészegyüttesének Rajkó­zenekara, énekes és táncos szólistákkal. Az együttes a közelmúlt­ban másfél hónapig Francia- országban turnézott és ők adtak szilveszteri és újévi műsort Orenburgban, a gázvezetéket építő fiatalok­nak. A Rajkók nagy sikert arat­tak Szedresen, tegnap este Pakson léptek fel, ma Né- metkéren, kedden pedig Szekszárdon mutatják be műsoruüat. Erre az előadás­ra már a hét közepén el. kelt minden jegy. Szekszárd után Bölcskén, Nagydorogon és Simontor- nyán mutatja be műsorát a népszerű együttes. — Anyukám szeret enge- met — olvassa Karcsi a fo­galmazványát. — Engem! — javítja ki a tanító. — Micsoda?! — csodálko­zik Karcsi. — Ezt el kell mondanom a papának! Fotó: Bakó Jenő Sok a gyermekbaleset Az idei „igazi” tél kedve­ző lehetőségeket kínál a sportolásra, a síelésre, a szánkózásra, a korcsolyázás­ra, vagy akár az egyszerű csúszkálásra, amelyek azon­ban kellő figyelem hiányá­ban komoly veszélyeket is jelentenek a gyermek szá­mára. Nem szabad forgal­mas útnál szánkózni, befa­gyott folyók, tavak jegén csúszkálni! Az idén is hány­szor hangzott már el ez az elsősorban gyermekeknek szóló figyelmeztetés, sajnos, nemegyszer eredménytele­nül, mert már eddig is kö­vetelt fiatal életeket a be­szakadt jég, okozott balese­teket a téli szórakozás. Az Állami Biztosítónak — miután a fiatalok 96 százalé­kának van tanulóbiztosítása — meglehetősen pontos adatai vannak a gyermek­balesetekről. A statisztika szerint a múlt év novembe­rében 2225, decemberben pedig 1620 gyermek szenve­dett balesetet, kétharmad részük téli sportolás köz­ben. Az adatokból kiderül az is, hogy a téli gyermek­balesetek következménye legtöbbször kéz-, csukló-, láb-, térd-, boka- és lábfej­törés. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te­lex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Posta­cím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551 JANUAR

Next

/
Oldalképek
Tartalom