Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-21 / 17. szám
e ^pújság 1977. január 21. 4 * „Társadalmi üggyé kell tenni a tömeges testedzést” Nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót Gombos Dénes elnök Élénk érdeklődés nyilvánult meg a megye második városa vasutassportkörének közgyűlése iránt. Gombos Dénes, a sportkör elnöke adott számot a DVSE 1976. évi munkájáról. Bevezetőjében arról szólt, hogy az elnökség munkáját, tevékenységét a felsőbb szervek utasításai, az egyesület alapszabályai határozták meg. A város legnagyobb egyesületének 6 szakosztályában 173 sportoló tevékenykedik. Az igazolt versenyzők száma ennél jóval magasabb, de nem minden igazolással rendelkező fejt ki aktív sporttevékenységet. Megállapította a beszámolójában; a szakosztályokat patronáló elnökségi tagok nem végeztek egyértelműen jó munkát, de önkritikusan megjegyezte, hogy a beszámoltatás is elmaradt az elnök részéről. A különböző gazdasági, párt- és állami, társadalmi szervekkel a kapcsolat jó, külön kiemelte, hogy a MÁV-vezérigazgató- ság és a vasutasok szakszervezete erkölcsi és anyagi támogatása az elmúlt évben is biztosította a sportegyesület üzemeltetési, beruházási és fenntartási költségéit. A megyei sporthivatal és a városi tanács közös összefogása lehetővé tette az egyesület részére. hogy nemzetközi kapcsolatot építsen ki jugoszláv sportbarátainkkal. Elmondta, hogy nincs állandó, közvetlen kialakult kapcsolat a Dombó- várott működő többi egyesülettel, még a Spartacussal sem. A városi pártbizottság és a városi tanács az irány- mutatást megadta a fejlődés érdekében, s elsősorban rajtunk múlik, hogy igen rövid időn belül elmozduljunk a holtpontról és egy célért, közös erővel, a színvonalasabb eredményekért dolgozzunk. Az 1976-os évben végzett társadalmi munka értéke 45 ezer forint. Ennek elvégzésében jelentős szerepet vállalt az Épület és Hídfenntartási Főnökség, a Vontatási Főnökség, a Gépállomás és a Gazdasági Vasút kollektívája. Mielőtt rátért volna az egyes szakosztályok munkájának értékelésére, a tömegsporttevékenységgel foglalkozott. „Társadalmi” üggyé kell tenni a tömeges testedzést és a tömegsportot” — idézte az MSZMP XI. kongresszusa határozatára utalva. Részletesen ismertette a tömegsport területén elért eredményeket. Leszögezte, hogy előrelépés történt e területen, de ez nem azt jelenti, hogy minden jól megy. Még igen sok a tennivaló. A tömegsportrendezvényeket rendszeressé kell tenni. A továbbiakban a szakosztályokról, azok működéséről, eredményeiről és 1977-es terveikről szól. Dr. Dobos Jenő, a kosarasok lelkes vezetője Az asztalitenisz közel állt ahhoz, hogy magasabb osztályba jusson, vonatkozott ez a férfi, és a női szakosztályra egyaránt. Ezt nem sikerült kiharcolni, de a fejlődés biztató. A birkózók: 107 pontot gyűjtöttek össze. Kiemelkedően kell értékelni e szakosztály munkáját, bár a mindenki által várt aranyjelvényes ifjúsági szintet nem sikerült elérni, de Mogyorósi Zoltán országos vasutasbajnoksága bizonyíték arra, hogy Győré István edző irányításával komoly munka fo. lyik. Kosárlabda: a kitűzött célt a szakosztály az NB II- ben a 8. hely megszerzésével teljesítette, az évközben felmerült problémák ellenére is. A női szakosztály 1976- ban szerveződött újjá, Tamási Zoltán edző munkájának eredményeként. Az utánpót. lás biztatóan fejlődött Horváth Károly irányítása mellett. Labdarúgás: az előző bajnokságban elért előkelő 5. hely után bizakodva várt jó folytatás elmaradt és a sportegyesület történetében ebben az évben szerepelt a leggyengébben a szakosztály: a 16. helyen zárta az őszi idényt. Közben edzőváltozás is történt. Célkitűzés: tavaszra az első tíz hely valamelyikének a megszerzése. Az ifjúsági csapat megállta helyét és biztosan vezet a bajnokságban. Sakkozók: az osztá- lyozón nem sikerült túljutni, majd személyi változások folytán csak a 4. helyen végeztek, célkitűzésüket nem érték el. Torna: tagjai az újdombóvári általános iskolában végzik tevékenységüket. A káderképzéssel kapcsolatban megemlítette az elnök, az elmúlt évben történt rendszeres beiskolázás lehetővé tette, hogy biztosítani tudják a szakosztályok szakképzett edzőkkel való felkészítését. Befejezésül elmondotta. 1977-ben nagy feladatokat kell megoldani, amelyre az 50 éves jubileum is kötelezi a sportegyesületet. A beszámolót követően Varga József, a számvizsgáló bizottság elnöke tett jelentést a bizottságnak az egyesületnél végzett munkájáról. A sportkör elnöke a vita megnyitása előtt ajándékot nyújtott át Mogyorósi Zoltánnak, eredményes munkájáért. A hozzászólásokban sokan foglalkoztak a labdarúgók gyenge szereplésével, de szóba került, hogy méltóképpen kell megünnepelni a sportkör 50 éves jubileumát. A tömegsport hívei kérték, hogy még több lehetőség legyen mindenki számára az úszás és más egyéb sportszámokban váló részvételre. A közel két és fél órás taggyűlés Szabadkai József zárszavával ért véget. Fotó: Tilinger A bonyhádi járásban február elején kezdődik a férfi asztali- tenisz csapatbajnokság. Nevezési határidő: január 26-án, 12 óra. A sorsolást még ugyanezen a napon, 15 órakor készítik el a sportfelügyelőségen. A paksi járási sportfelügyelőség III. osztályú versenybírói, játékvezetői tanfolyamot hirdet sakk, kézilabda és labdarúgó sportágakban. Jelentkezési határidő: január 31. A tamási já. rási sportfelügyelőség is meg- ' rendezi szokásos labdarúgójátékvezetői tanfolyamát Jelentkezés: január 31-ig. Á két sportfelügyelőség nevében kérjük a sportegyesületi vezetőket, hogy minél több hallgatót küldjenek a tanfolyamra. Felvilágosítást a területileg illetékes felügyelőség ad. A bonyhádi járási asztali- tenisz Tízek bajnokságának végeredménye: Ifjúságiak: 1. Pécsi Zoltán (B. Vasas), 2. Lak- ner Mihály (B. Vasas), 3. Csóka Pál (B. Vasas). 4. Teleki Zsolt (Kisvejke), 5. Sebestyén István (Rakasd), 6. Balogh László (Rakasd), 7. Teleki Attila (Ris- vejke), 8. Nemes József (Rakasd), 9. Becjf György (Risvej. ke), 10. Czigler László (Risvej- ke). Felnőttek: 1. Simcsik Pál (Rakasd), 2. Lakner Mihály (B. Vasas), 3 Pécsi Zoltán (B. Vasas), 4. Hajdú Balázs (Rakasd), 5 Dervalics András (Nagymá- nyok), 6. Rékesi János (Rakasd), 7. Csányi Béla (Risvej- ke), 8. Herbert Tamás (Risvej- ke), 9. Csóka Pál (B. Vasas), 10. Póth László (Risvejke). A megyei sakkszövetség közlése szerint az idei megyei felnőtt-csapatbajnokság mérkőzéseinek időpontja: február 6., 13., 20., 27., március 6., 20. és 27. Nevezést január 29-ig fogad el a szövetség. Sorsolás: január 31-én, a Babits művelődési ház sakktermében. Heten vettek részt azon a labdarúgó-játékvezetői tanfolyamon, melyet a szekszárdi járási szövetség rendezett. A hallgatók közül öten sikerrel vizsgáztak, ketten — egyéb elfoglaltságuk miatt — később je. lennek meg a vizsgabizottság előtt. * A Szekszárdi Dózsánál megkezdődött a bérletek árusítása a labdarúgó-mérkőzésekre. Meg_ vásárolhatók a Mészáros Lázár utcai Dózsa SE-irodában. Asztalitenisz Bolvári három bajnokságot nyert A Győri Elektromos új sportcsarnokában került sor az 1977. évi vidék—nyugat felnőtt egyéni asztaliteniszbajnokságra. Az év első jelentős eseményén a dunántúli asztalitenisz-szakosztályok minden jelentős versenyzője indult. A Tolnai VL NB I-es csapata számára jó felmérési lehetőség kínálkozott. Különösen Bolvári Ildikó volt kirobbanó formában. A kétnapos fárasztó verseny során szinte egyetlen megingása sem volt. Kitűnően alkalmazkodott a különböző játékstílusú ellenfelekhez, és elsősorban nagy erejű tenyeres ütéseivel ellenállhatatlan volt. Bolvári mellett Balogh is nagyszerűen szerepelt. Legyőzője mindkét versenyszámban csak saját klubtársa, Bolvári volt. Más szakosztály versenyzőjének nem sikerült ellene nyerni, pedig legyőzött ellenfelei között volt a sokszoros bajnok, Nagy Mária (Sabaria) és az FTC-ből a Bakony Vegyészbe igazolt Szabó Bea is. Női egyéni (60 induló): Bajnok: Bolvári Ildikó (Tolnai VL), 2. Balogh Ilona (Tolnai VL), 3. Raffai Éva (Sabaria) és Szabó Bea (Bakony Vegyész). Felnőtt női páros: Bajnok: Bolvári—Balogh (Tolnai VL), 2. Raffai—Nagy M. (Sabaria), 3. Nagyőszi—Szabó B. (Bakony Vegyész) és Boldizsár— Diószegi (Kaposvári Vasas). Vegyes páros: Bajnok: Szeri—Bolvári (Dunaújváros— Tolna), 2. Szita—Balogh (U. PEAC—Tolna), 3. Kaiser— Nagyőszi (U. PEAC—Bakony Vegyész) és Böő—Hartman (Győri E.—Bakony Vegyész). — L — A szekszárdi városi munkahelyi spartakiád asztalitenisz csapatbajnokság állása. Nők: 1. Moziüzemi V. 6, 2. Tervezők 6, 3. MMG I. 3, 4. MMG II. 2, 5. MEZŐGÉP KISZ 1, 6. 11. sz. Volán 1, 7. Gabona KISZ 0, 8. Bútoripari V. 0 ponttal. Férfiak: I. csoport: 1. MEZŐGÉP 10, 2. Tervezők 8, 3. Tm. ÁHV 8, 4. MMG I. 8, 5. Agrober 8, 6. TOTÉV KISZ 8, 7. Söripar 4, 8. Gabona KISZ 4, 9. Moziüzem 2, 10. Bútoripar 0, 11. Városgazdálkodás 0, 12. 11. sz. Volán 0 ponttal. II. csoport: 1. MEZŐGÉP 10, 2. Tervezők 8, 3. Tm. ÁHV 8, 4. MMG I. 8, 5. Agrober 8, 6. TOTÉV KISZ 8, 7. Söripar 4, 8. Gabona KISZ 4, 9. Moziüzem 2, 10. Bútoripar 0, 11. Városgazdálkodás 0, 12. 11. sz. Volán 0 ponttal. Az orvostudomány fejlődésével — sőt időnkénti visszafejlődésével — sokat változott évezredek folyamán az egészséges életmód fogalma. 4—5000 évvel ezelőtt az egyiptomi asszonyok lárvaszerűen festett merev arcukat mozdulatlanságra kárhoztatták, az előkelőek még a szemben lévő palotába is csak hordszéken vitették át magukat. 3000 év előtt Kréta szigetén a fiatalság olyan sportszerű életet élt, hogy fiatal lányok száguldó bikák hátára tudtak felugrani, öltözetük elől fedetlenül hagyta keblüket, s testük nagy részét szabadon érte a levegő és a napfény. Könnyű volt így öltözködniük, hiszen sohasem volt hideg a szigeten. 2500 évvel ezelőtt a görögök híres olimpiászai is a testedzés szeretetéről tanúskodtak, de csaknem ugyanakkor a híres Karthágóban már el- puhultak az emberek, még vallási életük is kicsapongásokba vitte őket. A „sötét” középkorban a napfénytől fátylas süvegeikkel óvakodtak a dámák és csak a halvány, törékeny nő volt szép, de ugyanakkor sok kép és leírás maradt fenn a közös városi fürdőkről, ahol nem valami erkölcsösen, de mindenesetre bőven tisztálkodtak hosszú lovagló- és vadászkirándulásaik után a hölgyek. Csaknem 500 évvel ezelőtt talán a világ leghíresebb szépasszonyának — Diana de Poitiers-nek, aki két király, apa és fiú szerelme volt, — szépségét vadászat, séták és hideg fürdő tartósították. 200 éve a francia udvarnál, a divatot és életmódot diktáló hölgyek még csak nem is mozoghattak, hiszen frizurájuk elkészítése soksok órát vett igénybe. Ez a frizura hol egész kerteket, hol pedig tengeri csatákat ábrázolt, jó félméteres hajtoronyra építve. Persze fürödni sem lehetett, hiszen megsérült volna a frizura. Ezért inkább a francia illatszeripar csodálatos termékeivel fedték el a mosdatlanság nem túlságosan épületes illatát. 50—60 év előtt az úri kis- asszonykák annál „úribbak” voltak, minél inkább penészvirágok maradtak a túlzsúfolt szobák levegőjében. Ha esetleg mégis kisétáltak valami divatos helyre, napernyőjükkel sikeresen elhárították magukról az egészséges napfény „veszélyét”. A mai életmód orvosi felfogása az ésszerű, sportszerű, de nem túlhajtott mozgás, minél több szabad levegőt, a munka és pihenés helyes arányát, változatos étrendet, kicsapongások mellőzését és mindenekfelett a tisztálkodást ajánlja. Meglepően emlékeztet ez — mint már említettük is — a régi görögök életmódjára. Hiába, nincs új a nap alatt — mondják sokan. Pedig újdonság ez, mert az ilyen életmód nem ösztönös, hanem tudatos és a szocialista országokban mindenkinek módja van rá, nem úgy, mint régen annak a néhány száz rabszolgatartó gazdag görögnek, akinek életét az ókori birodalom és művészet megörökítette. A helyes életmód lényege, hogy szervezetünket ne terheljük túl, de ne is kényeztessük el és biztosítsuk azokat a körülményeket, amelyek képessé teszik a regenerációra, a felújulásra. Az egészséges ingerek, a normális megterhelés szükséges ahhoz, hogy a szervezet ne lus- tuljon, ne puhuljon el, különben arra a sorsra jutunk, mint a századelejei üvegházi penészvirágok. Ha sohasem éri hideg levegő, hideg víz a bőrt, az erek nem szokják meg a védekezést, az összehúzódást. Persze ne vigyük túlzásba. Nem szabad túlterhelni a szervezetet. Egy bizonyos fokig alkalmazkodik az ember a hatásokhoz, akár külsőkhöz, akár belsőkhöz. A sportolók lassan hozzászoktatott szive jól bírja a rekordteljesítményeket, az úszók órákig hideg vízben tudnak maradni — kellő védekezés mellett. Edzés nélkül azonban nem szabad kitenni a testet nagy túlterhelésnek. Éppen így áll a dolog a belső ártalmakkal is. Egy-két pohár bor általában nem ártalmas —, ha nem is hasznos — négy-hat cigaretta nem csinál bajt, de ha sokszorosára emeljük az adagot, különösen pedig ha gyakran emelgetjük, súlyos következményekkel jár. Nem szabad visszaélni a szervezet tűrőképességével. Az egészséges életmódot nem lehet receptre felírni. Főbb vonásaiban irányvonalat nyújthatunk, néhány tanácsot adhatunk, de minden ember egyéniség, minden embernek megvan a munkája, családi élete, neveléstől, körülményeitől függő szokásai. Ezeken belül kell alkalmazni azt a néhány szabályt, amit a szépség és fiatalság érdekében jó volna betartani. Egy általános alaptörvény van csak: semmiféle kozmetikai eljárás vagy szer nem hat olyan gyorsan, minden módszernek szokássá kell válnia, hogy hetek, hónapok, esetleg évek múltán eredményhez vezessen. Megtartotta közgyűlését a Dombóvári VSE A dunaújvárosi labdarúgó-szövetség szervezésében, tíz csapat részvételével kerül sor a Mezőföld- kupa labdarúgó-mérkőzés- sorozatra. Ä szövetség a tíz csapatból két ötös csapatot alakított ki, ebben két Tolna megyei is található, a Simontornya és a Pincehely. A két Tolna megyei csapat sorsolása: Január 30: Pincehely—Simontornya. Február 2: Sárbogárdi Volán—Simontor- nya, Pincehely—Dunaújvárosi Papír. Február 6: Si- montornya—Dunaújvárosi Papír, Pincehely—Mezőfalva. Február 9: Mezőfalva— Simontornya, Pincehely szabad, ekkor Sárbogárdon a Volán II. ellen játszanak edzőmérkőzést. Február 13: Pincehely—Sárbogárdi Volán, Simontornya szabad. Február 16: Simontornya— Pincehely. Február 23: Simontornya—Sárbogárdi Volán, Pincehely—D. Papír. Március 2: Dunaújvárosi Papír—Simontornya, Mezőfalva—Pincehely. Március 9: Simontornya—Mezőfalva, Sárbogárd—Pincehely.