Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-15 / 296. szám
1976. december 15. KÉPÚJSÁG 5 Klórmeszes fűrészporba lépünk, barna színű iozános fertőtlenítőben mossuk a kezünket, fehér csizmát és köpenyt kapunk. A Sió— Sárvíz menti Egyesült Tsz tehenészeti telepének küszöbét csak így léphetjük át. A tejtermelés Szedresen és környékén mindig is jól jövedelmezett. A 150 éves, hámló vakolatú, öreg istállóban háromezer litert adtak évente a magyartarka tehenek: igaz, kötött tartásban éltek és a tehenészek kézzel, sajtárba fejték a tejet. Amikor 1972-ben a szarvasmarhatartás programmá lett, a szövetkezet szakvezetése így vélekedett: a maradi körülményeket nem konzerválják, modern, szakosított, kötött tartású, központi fejőházas telepet létesítenek és magyartarkával telepítik be. Javában folyt az építkezés, mikor a tsz vezetői megváltoztatták eredeti elképzelésüket: kötetlenül, szabadon, pihenőbokszokban mégiscsak jobb lenne az állatokat tartani; hisz a telep mellett jó füvű legelőnek alkalmas ősgyep kínálja magát. Azt, hogy milyen fajtával telepítik be a telepet, alaposan meg kellett gondolni, hisz ha ragaszkodnak a magyartarkához, négy-öt év is eltelik, mire saját szaporulatból az istálló benépesül. Keresték hát a modern technológiához illő fajtát. Szorgalmasan olvasgatták a I szaklapokat, tehenészeti telepeket néztek meg, s a hozzáértők tanácsait kérték. Végül a Holstein-Friz mellett döntöttek. Ez a fajta jól alkalmazkodik a korszerű nagyüzemi technológiához, 5 nem egy-egy állat kiemelkedő tejhozama emeli az átlagot, hanem minden egyes jószág egyenletesen sok tejet ad. A fekete-tarka vemhes üszők két ütemben érkeztek Szedresre: 160-at az elmúlt évben, s ugyanennyit idén szállítottak először a karanténba. S noha a karanténhoz menni egészség- ügyi okokból nem volt szabad, két nap múlva már mindenki tudta; szép küllemű, egyenes tartású, rövid szőrű, nyugodt állatok lesznek a telepen. A háromszázhúsz vemhes üszőből 250 már leellett, s a számítások szerint 5000 liter körül mozog az éves tejhozamuk. Az istállóban szabadon mozognak, ha megéheznek esznek, ha megszomjaznak isznak, ha kedvük tartja, valamelyik bokszban elfekszenek, ha jó az idő, a karámban vannak, vagy legelnek, ha esik az eső, a szín alá húzódnak. Nyáron csak reggel és este, fejés és etetés időszakában mennek az istállóba, a nap többi részében a legelőn mozognak. A fejés karuszszel módszerrel történik. A szövetkezet tömegtakarmánnyal és abrakkal teljes egészében ellátja az állatokat; a termelés szerkezetét az igényekhez igazították. A takarmány beltartalmi értékét rendszeresen vizsgálják, s a tejhozamhoz igazítják a koncentrátummal dúsított takarmányszabványt. A telepen 14 fizikai dolgozó eteti, itatja, hajtja és feji az állatokat. A jószágok alfabetikus sorrendben kapták magyar nevüket. A „keresztapa” Farkasfalvi Zoltán telepvezető, az első üszőnek az Alfa nevet adta. (d. v. m.) Fotó: Gk. Egy baleset és... A buszsofőr panasszal kereste fel szerkesztőségünket. Egy balesetiről1 és az ezzel kapcsolatos dolgokról van szó. A 'tények: november 27-én 8 órakor Haám András 42 éves szekszárdi lakos a szekszárdi 11. számú VOLÁN gépkocsivezetője a vállalat Skoda tefiergépkotsiijával Er- dőamecskénől kőnakománinyal közlekedett a 6-os számú főútvonal irányába, és összeütközött a 12. sz. VOLÁN ('Pécs) vele szerbben haladó tehergépkocsijával. A baleset következtében Haán András a bal' lábán zúzódást szenvedett, a sérülés nyolc napon túl 'gyógyuló. Állapota javul. Egyébként 15 éve a vállalat dolgozója, és a balesettel kapcsolatban vétlenségét hangoztatja. A kocsiban keletkezett kár 15 ezer forint. A buszvezető, Nagypál István panaszos, szintén VOLÁN-dolgozó, szerinte a han- gulát az eset toposán a sofőrök között meglehetősen ideges, két dolog miatt. Az egyik, hogy a szekszárdi VOLÁN helyszínelője (jelenleg dr. Rózsa József jogügyi csoportvezető) nem ment ki a helyszínre, arra hivatkozva, hogy szabad szombatja van. A másik: hétfőn, 27-én voltak a vállalattól Baranyában és „megegyezték” a vétkességben, illetve a felelősségben a pécsi céggel; fifti-fiíti, vagyis féle-fele arányban. Ez elég meredeken hangzott, elvégre nem az Ecseri-piacon vagyunk, így há't utánajártunk a tényéknek. A fenti két állítás párját idézzük a jogász által adott válaszokból, illetve a VOLÁN Trösztnek küldött részletes baleseti jelentésről. A trösztön belüli megegyezés szerint (azonkívül-, hogy ezt természetesen elsősorban és döntően a közlekedésrendészet végzi), annak a vállalatnak a helyszínelője megy ki a balesethez, amelyik megyében az •történt; jelen esetben Baranya. Egyébként is, a szekszárdi vállalatnak nincs ügyeletes kocsija, és a jogász megtalálása például este, nem tartozik a kimondottan egyszerű és bonyodalotmmentes feladatok közé. Tehát az esetenként objektív akadályok miatt — nem mindig képes elvégezni. A másik, hogy megegyeztek volna: a 'trösztnek 'küldött jelentés szerint a pécsi VOLÁNT fel sem keresték, mivel1 „a VOLÁN 12. számú Vállalattól (az ő helyszínelésük alapjain) topott értesítés anyaiga kiegészítésre szorul. Ezért november 29-én vállalatunk részéről iPeosett pótlólagos adatbeszerzéseket végeztünk.” Ez az informálódás a 'Baranya megyei RFK közlekedésrendészeti osztályán történt, mely az ügyben eljárást indított. A jelentésnek van egy kitétele „a felelősség jelen esetben vitás”. Ezék szerint egyezkedés nem történt, sem fifti-fifti, sem más alapon. Eddig a tények, és ide kívánkozik 'még egy 'gondolat. A sofőrök kíváncsian várnak minden apró hírt, részletet, hiszen erkölcsileg, anyagilag egyaránt ki vannak téve egy baleset lehetőségének. így társaik helyébe könnyen el tudják képzelni magukat. Ezért minden -információra azonnal reagálnak 'és sokszor az indulatok elfeledtetik velük azt is, hogy a közlés, a hír, a ,ballottam”, másod- és sokadkézből jövő adatok hitelességét kétségbevonják, ellenőrizzék. Ezért mindenképpen ajánlatos lenne, ha a vállalat az informálódási igényeket, az errte váró hangulatot észrevenné és -gyors, pontos tájékoztatással' idejében „lelőné” az esetleges kacsákat, vagy — finoman fogalmazva — a nem valós híreket, megakadályozva már szárnyra kapásukat is. A (baleseti oktatásokon pediig tájékoztatni a sofőrökét, hagy a helyszínelés miikor, miként történik, ennek mi a jelentősége. Elsősorban a tények fontosak, és ezek alapján döntenek a közlekedés ren dészeten a vétkesség és a vétlenség kérdésében. Az azonban, hogy erről az érdekéiteknek egyforma tényéken alapuló véleménye alakuljon ki — közös ügy kéll hogy legyen. Steiner Órák, gyűrűk, karkötők •Nagy árukészlettel, s a tavalyihoz képest jobb választékkal várjia vásárlóit az Óro- Ékszerkereskedelmi Vállalat szekszárdi üZléte. Kaiser Ferenc boltvezetőtől tudtuk meg, hogy a mostani napok átlagos forgalma háromszor- inégyszer múlja felül' az év más -időszakainak napi bevételét. Ami a legkapósabb áruféleségeket, az órákat illeti, most legalább 40-féle várja a vásárlókat. Van közöttük szovjet, svájci, magyar és NDK -gyártmányú, s közülük is a legnépszerűbbek a bimbóm és a kákukkos faliórák. Ezekből — amíg kapni 'lehetett belőlük — 40—50 darabot is eladtak naponta. Az ajárudékárulkhoz tartoznak a különféle bizsuk, így a -gyöngyök, klipszsek, öngyújtók, kézelőgombok, maimkűrikészle- tek. Valamennyiből1 elegendő és jé választék van az üzletben. Az -idén valamivel- jobb az éllátás airanyékszerékből — gyűrűkből, karkötőkből, fülbevalókból, nyakláncokból — mint az elmúlt esztendőben. Ezzel szemben az ezüstéksze- -rékből kevesebb topható. Nagyon kevés érkezett a köz- kedvéit ezüst nyakláncokból, ezüst gyűrűkből. Az üzlet dolgozói decemberre kettő millió forintos forgalmat terveztek. Minden jeli arra mutet, hogy ezt a tervet jóval túlteljesítik majd. „Gyújtsd a papírt és a fémet, azzal is a békét vé- ded”. Ha netán valakit mosolygásra késztet ma már a fenti, kissé patetikus jelmondat, mely jó 20 évvel ezelőtt éppoly gyakori volt, mint napjaink Fabulon-reklámja — elég ha egyetlen száraz statisztikai igazságot juttatunk az eszébe. Történetesen azt, hogy a hulladékba kerülő és gyakran szeméttelepen rozsdásodó, rothadó különböző tárgyaink tulajdonképpen nem mások, mint kiaknázatlan alapanyagbányák, hisz a veszendőbe menő nyersanyagok, ha visz- szajutnának mindig a termelési láncba, jelentős részét fedezhetnék a népgazdaság nyersanyag-szükségletének. A közelmúltban az egyik téeszünk KISZ-titkára azt kérte az elnöktől, hogy a KISZ-pénztár gazdasági egyensúlyának helyrebillen- tésére engedje meg, hogy a KlSZ-fiatalok a szomszédos járási székhely MÉH-telepén értékesíthessék az évek óta gazdátlanul heverő, romló, ósdi vetőgépeket, boronákat, ekéket. Az elnök soha nem volt szűkmarkú, most sem mondott nemet, hisz úgyis gondolt már a majorban elheverő „csúfságok” eltávolítására. No meg az a pár fillér tényleg nem oszt, nem szoroz. Valamivel több mint 10 000 forintot kaptak a fiatalok a sok haszontalan „csúfságért”. Szerencsére a fenti példa egyre inkább egyedi jelenségnek, kuriózumnak számít. Ma már a legtöbb helyen — nem utolsósorban a takarékosságot célzó központi intézkedések hatására felismerték, hogy a gazdaságoknál keletkező gyakran igen nagy mennyiségű és nagy értékű ipari hulladék gyors visszajuttatása a termelés „vérkörébe”, társadalmi érdek. Persze, hogy mindez a gyakorlat és az ésszerűség diktálta feltételek között történjen, éppúgy tanulni kellett, mint a takarékosság sok más, megannyi összetevőjét. Kezdetben volt a spontaneitás, azaz valakinek szemet szúrt mondjuk az üzem udvarán felszaporodott fémhulladék és javaslatot tett, hogy az ne az udvaron akadályozza a forgalmat, vagy épp az idillikus munkahelyi környezétet, hát szállítsa el a MÉH-be. Azután (és azóta is néha) jöttek a kampányok, mikor is valamilyen látogató, vagy sátoros ünnep, vagy zord rendelet hatására pánikszerű gyorsasággal futottak fel a MÉH-tólepek vásárlási grafikonjai. Ez persze szerencsére és többnyire már tényleg múlt, éppúgy, mint a legelején említett bajuszfacsaró reklám- szöveg. Mivel a takarékosság valóban szerves részévé vált — kell hogy váljon — vállalati, szövetkezeti gazdálkodásunknak így valóban nem túlzás ma már a MÉH-telepekről afféle nyíltszíni nyersanyagbányákként beszélni. A szekszárdi MÉH-telep már néhány éve rendkívül jól kiépített szervezett kapcsolatban áll a megyeszékhely és környékének ipari üzemeivel, szövetkezeteivel, gazdaságaival. Éves szerződések biztosítják, hogy a MÉH-telepekre kerüljenek a termelés értékes „hulladékai”. A legértékesebb fémhulladékok sok millió forintos forgalmi értéket jelentenek, a MÉH-telepeknek, de a közvetlenül és egyértelműen nem mérhető haszon, amely a gyakran értéktelennek degradált hulladékot nép- gazdasági szinten fontos nyersanyagbázissá fejleszti, még ennél is több. Van ennek a haszonoldalnak a fent említetteknél is nehezebben követhető, mérhető része. Az a tudatosság, amelyet a MÉH és a gazdasági egységek között kiépített tervszerű kapcsolat is jelez. Az, hogy a miénk fogalmához egyre inkább szervesen kapcsolódik az — „enyém” törődése. — gyvgy — Fotó: Bakó Borvonatok Az év végi ünnepekre készülődő számos európai országba jelentős részben a magyar Alföldről érkeznek a különféle homoki borok és a pezsgő. Ezekből az italokból a szegedi MÁV-igazgatóság vasutasai több ezer vagonnal továbbítanak az idén exportra. Nagy hányadát I ezekben a hetekben rakják vagonokba a kecskeméti, a kiskunhalasi, az izsáki, a helvéciai bortermelő gazdaságokban, a szőregi és más vidéki palackozóüzemekben. Naponta gyakran egész vasúti szerelvényre való italt indítanak többek között a Szovjetunióba, az NDK-ba, Csehszlovákiába és az NSZK-ba. A telep látképe A pihenőbokszos istálló A borjúnevelő
