Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-30 / 308. szám
XXVI. évfolyam, 308. szám. ARA: 0,80 Ft. 1976. december 30., csütörtök Mai számunkból A DOMBÓVÁRI KAPOS EGYÜTTES (4. old.) I... ■■■■I.— I M A KISTERMELŐK SERTÉSEINEK ÉRTÉKESÍTÉSÉRŐL (3. old.) AFRIKAI ÖRÖMEINK (4. old.) FIATALOK (5. old.) Az első próbatétel Teljes üzemben a KPM gépparkja Estig Í5 centi hé esett - Késnek az autóbuszok Tegnap éjfél után elkezdett havazni, s reggelre fehér bundába burkolta a házakat, földeket, utakat a hó. A hideggel érkezett havazás jól jött a mező- gazdaságnak, örömet okozott a gyerekeknek — akik így még a szünidő alatt élvezhetik az elmúlt években oly nagyon hiányolt téli örömöket —, de munkát, s időnként bosz- szúságot jelent a felnőtteknek. A KPM Szekszárdi Közúti Igazgatóságának hóügyeletén a telexgép éjfél előtt 15 perccel kezdte kopogni a Meteorológiai Intézet előrejelzését. Ebben az állt, hogy Tolna megyében egy órán belül megkezdődik és fokozatosan erősödik a havazás. Riasztották a szakaszmérnökségek ügyeletéit, s fél óra múlva már 13 szórógép in- nult az utakra, hogy a havat felolvasztó sót ráhintse a burkolatra. Nulla óra ötven perckor Paksról jelentették rádión, hogy megkezdődött a havazás. Rá öt percre ugyanezt közölte a tamási szakaszmérnökség ügyeletese is. Hajnali négykor Tamásiban már hat, Pakson három centi vastag hóréteg borította a földeket. Egy órával később Tamásiból tízcentis vastagságot jelentettek, s Iregszemcse, Nagykónyi, Pincehely és Ozora térségében öt hóeke tisztította az utakat. Kora délelőtt már feketék voltak a forgalmasabb utak. A kiszórt só felolvasztotta a jégkristályokat, s a járművek kerekei latyakossá keverték a csapadékot. Az utakat járó hóekék ezt az olvadóban lévő havat tolták az út szélére. Délben a Meteorológiai Intézet Tolna meA közúti igazgatóság hóekés gépkocsijai Szekszár- don is dolgoztak gyére vonatkozó előrejelzése ismétlődő havazásról szólt. Ezért tovább növelték a hóeltakarításan részt vevő járművek számát. Kora délután a Volánnál szerződtetett gépkocsikra is felszerelték a hóekéket. A havazás szerencsére nem okozott súlyos baleseteket az utakon, azonban a tapasztalatlanság, vagy a túlzott magabiztosság sok koccanást eredményezett. Reggel a me- zőhegyesi cukorgyár Bar- kasa a hatos úton belerohant egy sószóróba, délben egy személyautót a többi jármű vezetője emelt ki az árokból. A vasúti közlekedésben a hóesés nem okozott jelentősebb fennakadást. A vonatok többsége pontosan, néhány pedig pár perc késéssel érkezett az állomásokra. A Volántól kapott információ szerint a szálkái, az alsónánai, a misz- lai és a keszőhidegkúti emelkedő tegnap nehezen volt járható. A megyeszékhelyen a városgazdálkodási vállalat tegnap állította munkába két vadonatúj hótolóját. Ezek munkáját csökkentik a KPM hóekéi, amelyek a városon áthaladva tisztítják az utakat. A gépeken kívül a köztisztasági alkalmazottak is részt vesznek a hó eltakarításában, ha szükséges, az elkövetkező napokban hómunkásokat is toboroznak. Dombóvárról azt a hírt kaptuk, hogy ott egy hóeke takarítja el a havat a város utcáiról. — szí — Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa szerdán ülést tartott. Az Elnöki Tanács meghallgatta Kádár János tájékoztatóját ausztriai hivatalos látogatásáról. Az Elnöki Tanács megállapította, hogy a tárgyalások tovább erősítették országaink jószomszédi kapcsolatát, amely a különböző társadalmi berendezkedésű államok békés egymás mellett élésének jó példája. A tárgyalásokon közös szándék nyilvánult meg népeink barátságának erősítésére, a gazdasági együttműködés szélesítésére, intenzív formáinak megvalósítására, valamint kapcsolataink minden irányú fejlesztésére. Nézetazonosság volt abban is, hogy a nemzetközi életben a politikai enyhülést katonai enyhülésnek kell követnie. Együttes erőfeszítést kell tenni az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányának végrehajtásáért, az 1977- re tervezett belgrádi tanácskozás sikeréért. Az Elnöki Tanács a tájékoztatást jóváhagyólag tudomásul vette. Losonczi Pál tájékoztatta az Elnöki Tanácsot az Indiai Köztársaságban tett hivatalos látogatásáról, Az Elnöki Tanács megelégedéssel állapította meg, hogy a tárgyalásokat és a programot a szívélyesség, népeink egymás iránt érzett őszinte barátsága és tisztelete jellemezte. A látogatás során a magyar küldöttség meggyőződhetett az Indira Gandhi vezette indiai kormány realista politikájának eredményéről. Kétoldalú együttműködésünk lehetőségeinek felmérésében, a nemzetközi kérdések megítélésében a felek nézetei azonossak vagy közel állóak. A tárgyalások, a megkötött egyezmények hozzájárulnak a műszaki-tudományos és a termelési együttműködésünk továbbfejlesztéséhez, politikai és kulturális kapcsolataink elmélyüléséhez. Dr. Trautmann Rezső José Lopez Portillónak, a Mexikói Köztársaság elnökének beiktatási ünnepségén részt vevő magyar küldöttség útjáról tájékoztatta az Elnöki Tanácsot, amely a jelentést tudomásul vette. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendelettel módosította a földtulajdon és a föld- használat továbbfejlesztéséről szóló 1967. évi IV. törvényt és az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. sz. törvényerejű rendeletet, továbbá törvényerejű rendeletet alkotott a tartós föld- használatról. A rendelkezések a földtulajdonviszonyok szocialista jellegének erősítését, a földek rendeltetés- szerű használatának következetes megvalósítását szolgálják; védik az állami és a szövetkezeti földtulajdont, ugyanakkor lehetővé teszik, hogy ilyen földeket magán- személyek és jogi személyek termelés, más gazdasági tevékenység és építkezés céljára tartósan használatba kapjanak. A törvényerejű rendeletek 1977. január 1-én lépnek hatályba. Az Elnöki Tanács bírákat választott meg és mentett, fel, egyéni kegyelmi ügyekben döntött- és egyéb ügyeket tárgyalt. A megyei tanács ülése lfj«sápk tettekkel bizonyít SZEKSZARDON tartott idei utolsó ülésén a Tolna megyei Tanács az ifjúsági törvény végrehajtásáról, valamint az e tárgyban 1972- ben hozott tanács, és vbhatározat megvalósításának tapasztalatairól készített mérleget. A tanácsülés elnökségében foglalt helyet dr. Király Ernő, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Péti Imre, a KISZ megyei bizottságának első titkára és dr. Vígh Dezső, a Tolna megyei Tanács ifjúsági bizottságának elnöke. Országgyűlési képviselőink; Fü- löp László és Szászi Gábor mellett tanácskozási joggal vettek részt az ifjúsági törvény végrehajtásában érdekelt Tolna megyei fiatalok képviselői is ezen az ülésen. A Tolna megyei Tanács 1976. évi utolsó munkanapjának résztvevőit dr. Szabó- pál Antal elnök köszöntötte, akinek javaslatára a megyei tanács együtt tárgyalta meg az ifjúsági törvény megvalósításáról szóló elnöki beszámolót a megyei tanács ifjúsági bizottságának tevékenységét elemző jelentéssel. A megyei tanács elnöke — a végrehajtó bizottság döntésének megfelelően — szóbeli kiegészítést is adott az írásos beszámoló vitájához. Mint mondotta; az ifjúsági törvény megjelenése óta eltelt öt év számba vehető eredményekben gazdag öt év. Politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életünk fejlődésének jelentős szakasza volt az elmúlt tervidőszak. Az a feladatunk — hangsúlyozta —, hopv megvizsgáljuk, miként alakult a társadalmi munka- megosztás az ifjúsági törvény végrehajtásában, hogyan érvényesül a fiatalokért érzett össztársadalmi felelősség, melyek a végrehajtás kétségbevonhatatlan sikerei és melyek a végrehajtás még meglévő gyenge pontjai. A Tolna megyei Tanács önálló napirendként ezt megelőzően 1972. március 22-i ülésén tekintette át az ifjúságpolitikai munka megyei tapasztalatait és határozta meg a máig, sőt az elkövetkezőkben is érvényes feladatokat. Most a megyei tanács azt állapíthatta meg, hogy az ifjúsági törvény által megszabott politikai tevékenység főbb célkitűzései megvalósultak. ISMERETES, hogy az ifjúsági törvény végrehajtásáról szóló 1971. évi kormányhatározat nyomán készültek el szűkebb hazánkban is a törvény végrehajtását segítőpárt- és tanácsi, vállalati, szövetkezeti intézkedési tervek. Ezek megfelelő alapot biztosítottak a fiatalok élet- és munkakörülményeinek, szociális helyzetének javítá- (Fodytatás a 2. ol dalon .1 Győri Imre Kecskeméten New York Kart iaWteiB fijévi üzenete Szerdán Kecskemétre látogatott Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. A megyei pártbizottságon dr. Horváth István,aBács- Kiskun megyei pártbizottság első titkára fogadta, s tájékoztatta a megye társadalmi, gazdasági és politikai életéről. Ezt követően Győri Imre a kecskeméti sajtóházban találkozott a megyei pártbizottság napilapjának, a Petőfi Népé-nek, valamint a Forrás című folyóiratnak a munkatársaival és a Lapkiadó Vállalat megyei vezetőivel. A látogatás a megyei pártszékházban összehívott pártaktíva- értekezleten fejeződött be, ahol az agitációs és propagandamunka időszerű kérdéseiről tartott előadást Győri Imre. (MTI) Kurt Waldheim ENSZ- főtitkár szokásos újévi üzenetében azzal a felhívással fordult a világ valamennyi" államához és népéhez, hogy minden erőfeszítésükkel a nemzetközi ibéke és biztonság további megszilárdításán legyenek. Waldheim hangsúlyozta a még meglévő tűzfészkek, köztük a dél-afrikai feszültségforrás felszámolásának szükségességét. A közel-keleti helyzetet érintve az ENSZ főtitkára síkraszállt a konfliktus béke- tárgyalások útján történő átfogó rendezéséért. „Eljött az. ideje, hogy komoly erőfeszítéseket tegyenek a béke- tárgyalások felújítására és haladéktalanul pozitív megoldást találjanak az új háborús konfliktus veszélyével fenyegető közel-keleti probléma rendezésére” — mutat rá az üzenet. A világszervezet főtitkára kiá'’t egy új igazságos nemzetközi gazdasági rendszer megteremtéséért, amely megfelélne a fejlődő országok társadalmi és gazdasági haladása érdekeinek. Árokban a Lada