Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-21 / 301. szám
A r^PÚJSÁG 1976. december 21, Dixi-dixidixiland! Tv-napló Mikszáth - hányadszor? A TECHNIKA ismét Mik- száth-hoz fordult segítségért — ki tudja hányadszor? Hisz a Beszterce ostromának sem ez az első filmváltozata, nem beszélve a többi átültetésről, s ezúttal elsősorban arra voltunk kíváncsiak, mi újat tud adni a rendező, Zsurzs Éva, a régi és ma is népszerű történethez. A választ messzebb kell kezdenünk. Állítólag, amikor Mikszáth elolvasta Tolsztoj Iljics Ivánját, rezignálton sóhajtott, hogy ilyeneket ő is tudott volna írni. Semmi okunk kételkedni benne, Mikszáth sokkal nagyobb író, mint amekkorának a mai köztudat — minden népszerűsége, sőt agyonolvasottsága ellenére — tartja. De Mikszáth igazi nagysága valahol rejtve maradt mindig; kedélyessége és szeretetreméitósága gyakran eltakarja előlünk igazi kvalitásait, mint az Uj Zrínyiász vagy még inkább a Beszterce ostroma esetében is. Mert mindkettőnél kalandregényről van szó, de még mennyire! — csakhogy a kaland felszínessége mögött egy olyan modern -életérzés lappang, amit majd csak a XX. század fedez fel. Legjobb példa erre a Beszterce ostroma, ami helyenként félelmetesen közeli kapcsolatot mutat Pirandello IV. Henrikjével. Az alaptétel mindkét esetben ugyanaz — Mikszáth évtizedekkel előbb írta meg — a múltba menekülés, a jelen konok, az elmebetegséggel határos megtagadása. Pong- rácz gróf, akárcsak Pirandello hőse, nem akar tudomást venni a megváltozott időről, inkább az őrültség látszatát választja, hogy élhesse a valóságtól elidegenített életét. MIKSZÁTH esetében azonban a helyzet az, hogy mindent az élőbeszédhez közelít, itt is, másutt is, szinte halljuk szivarfüsttől színezett hangját, mert mindent úgy ír meg, ahogy jókedvű asztal- társaságának elbeszélte. Ez a kedélyesség, amely sokszor félreérthetetlen társadalomkritikáját is eltakarja, tulajdonképpen meghatározza stílusát, s minden átdolgozásnál az első kérdés az, hogy közelíteni kell-e a tudatos Mik- száth-i elbeszélő modorhoz, vagy valami mást kell adni helyette. Például a modern életnek azt a megérzett elidegenedését, amit az Uj Zrínyiász, vagy a Beszterce ostroma sugall, s ahol fokozottan érvényesül mindaz, ami humora, kedvessége ürügyével elfedi előlünk mondanivalója lényegét. Zsurzs Éva rendező — amennyire az első részből meg tudtuk állapítani — meg sem próbálta, hogy Mikszáth élőbeszédhez hasonló stílusát közvetítse, de arra sem vállalkozott, hogy Pongrácz István jellemének az őrület határán táncoló kettősségét ábrázolja. Helyette szabályos kalandregényt kaptunk, amire ugyan Mikszáth szolgáltat alapolt, bár vitatható, hogy ebben a formában-e? Az viszont kétségtelen, hogy az így egyértelműen hóbortos Pongrácz gróf története, a maga1 kalandos fordulataival, jó néhány néző figyelmét leköti, kellemes estéket szerezve nekik, csak az a kérdés, hogy az igazi Mikszátot kapják-e, s abban a formában-e, ahogy ma valóban korszerű lenne. Ebben egyáltalán nem vagyunk biztosak. így marad a jó mulatság, s valószínűleg marad egy elszalasztott lehetőség. AZ UTÓBBIRA pedig a főszereplő Bessenyei Ferenc a példa, aki igazán nem egy kalandregény hősét állítja elénk, sokkal inkább azt a Pongrácz grófot, aki önmaga elől menekülve a múltban keres menedéket. Úgy, ahogyan Mikszáth megírta. Csányi L. .Drezdia, Zürich, Krakkó, München, San-Sebastian és Montreux után — Szekszár- don koncertezett a Benkó Dixiland Band. Szekszárdon: félház várta1, hogy megszólaljanak hangszereik. Benkó Sándor, az együttes vezetője egyetlen mondattal túltette magát a meg nem értésen. A közönség rögtön az első szám után dübörgő tapssal ladta jelét annak, hogy fölszabadult félszegsége alól, nem zavarják az üresen hagyott helyek, s ezután nem voilt iritka a közbetapsolás, a ,,'braivó”-ibekiáltás. Sorban követték egymást a világ legjobb d'ixlland-számai, a viliág egyik legjobb zenekarának előadásában. Szünet után kevesebb volt a dixiland, több a blues. Nagy Iván íreszelős hangon érvekelteLuis Armstrong örökzöld dalait, Korda Zsuzsa panaszos hangja nem a magyar nóták bárgyú, nem is az operettek könnyű bánatához hasonlított, hanem egyes- egyedül a jazz-hez. Felváltva hallgattuk a vidám és szomorú dalokat és nagyon örültünk a hosszú vastaps után felhangzó ráadásnak, az időtlen When the saint’s-näk. Az előadás színvonala olyan volt, mintha Drezdában, Zürichben, Krakkóban, vagy San-Sebastianlban játszottak völna. Vígh Filmjegyzet Csalódtunk Edith Piaf féltestvére, Simone Bertaut 1969-ben nagy port felkavart regényéből készített filmet társszerzőként is Guy Casaril és Françoise Ferley. Mi tagadás, vártuk ennek a filmnek a bemutatóját, ám most utólag egyáltalán nem bánnánk, ha sértetlenül hagyta volna bennünk azt a képet, amit a franciák legnagyobb sanzonénekesnőjéről magunkban kialakítottunk, részben világszerte ismert dalai, részben 1958-ban Nem bánok semmit címmel publikált visszaemlékezései alapján. A forgatókönyvhöz felhasznált regény 1969-ben Fiai halála után hat évvei jelent meg és nehéz lenne irodalmi értékeivel magyarázni, hogy éppen ezt — és nem Piaf visszaemlékezéseit — filmesítették meg. Az írásművet írója bestsellernek szánta és aligha csalódott, miután egyáltalán nem a Piaf körül kialakult hamis legendákat oszlatta el — mint azt ígérte a regény megjelenése előtt —, hanem tovább szította azoknak a kíváncsiságát, akik mohón lesik a hírességek hálószobatitkait, botlásait és hajlamosak a legártatlanabb dolgokban is botránkoznivalót szimatolni. A szívünknek oly kedves énekesnő küzdelmes életútjának egy híján negyed- századát emelték ki a film alkotói. „Edith életútját csak addig követtük, amíg a bolyongást, magányos próbálkozásokat fel nem váltja a dicsőség, az általános elismerés” — nyilatkozta volt az egyik forgatókönyvíró. Valóban nem csináltak többet. Éppen ezért sajnálatos tény, hogy a nyomorúság poklainak ábrázolását — valójában azt, ami pályafutásának csúcsán is a mély népiesség megtestesítőjévé tette Edith Piafot —, teletömték még csak pikánsnak sem ható ágyjelenetekkel. Eközben szólaltak meg a már diadalmas Piaf nagy sanzonjai, háttérként használva ezeket a montmartrei vadóc életének önkényesen kiválasztott, s hosszan tárgyalt epizódjaihoz. Nincs jogom kételkedni, hogy az életrajzfilm rendezőjét és társait becsületes szándék vezette, de az a véleményem, hogy szándékuk előjele megváltozott. Készítettek egy, a címe és hőse miatt eleve kasszafilmnek szánt filmet, bántóan harsány színekkel. Ez a megállapítás nemcsak a színes technikára akar utalni, hanem a tartalomra is! Vázlatot kaptunk tehát, bár a címszereplő Brigitte Ariel — aki rendkívüli módon hasonlít a fiatal Piaira —. mindent elkövetett, hogy jelezze Piaf nagyon bonyolult és nyugtalan személyiségét, illetve hogy miért lehetett azzá, akit holtában is élőként tisztelünk és szeretünk. —fi— Oktatás a PATEX-nél----------■— ----------------------------------------------^ H angverseny a zeneiskolában Az SZMT legutóbbi ülésén — a textilipari üzemek közművelődési munkájáról tárgyalva — kiemelte a Tolnai Pamuttextil Műveiknél folyó felnőttoktatási .munkát. És Válóban a számok álapján azt lehet mondani, hogy így ikélli szervezni ezt a munkát. Az üzemiből tizennyolcán járnak vizsgára előkészítő 'tanfolyamra, a hetedik és nyolcadik osztály anyagából. Huszonkettőn tanúinak a gimnázium levelező tagozatán. Saját szökember-után- pót'lásúkat segítik azzal, hogy tizenegy dolgozójukat iskolázták be a kihelyezett textilipari, ötöt pedig más szak- középiskolákba. Hárman járnak főiskolára, közülük az egyik óvónőképzőbe. Tizenheten járnak a szakmunkások hároméves szakközépiskolájába. Szükség szerint korrepetálást biztosítanak számukra. Szakmát negyvennyolcán tanúinak, harmincán szövők, tizenketten pedig géplakatosok, illetve villanyszerelők lesznek. Beethoven háláiénak 150. évfordulójára bérleti hangversenysorozatot rendezett a Babits Mihály megyei művelődési központ, a Liszt Ferenc Társaság és a Liszt Ferenc Állami Zeneiskola. Az élső előadásra vasárnap délután került sor a zenéiskola hangversenyterimében. Különös jelentőséget ad a sorozatnak, hogy az előadók valamennyien a zeneiskola tanórai. Példamutató kezdeményezés ez, hiszen nincs lelkesítőbb egy tanítvány számára, mint amikor mesterét látja a pódiumon1, nevelőit hallja muzsikálni. Az ilyen hangverseny kétségtelenül élősegíti a tanárok szakmai fejlődését, sőt az együttmuzsikálás jó hatással van baráti-kóllegális kapcsolataik alakulására is. Végül ne feledjük: tél van, a kamarazenélés időszaka. Ennek a családias műfajnak pedig különösen kedvez az a bensőséges hangulat, ami ilyenkor a nézőtéren is kialakul kollégák, tanítványok, lelkes zenebarátok között. A műsor első számaként Händel g-mőll fuvolászonátá- ját hallottuk Körtés József előadásában. Csembalón játszott Lányi .Péter, gordonkán Farkas Zsuzsa. Finom hangzású előadásuk megérdemelt sikert aratott. Másodikként Kodály Adagióját játszotta gordonkán Farkas Zsuzsa, zongorán kísért Lányi Péter. E mű érdekessége, ihogy Kodály ezt még falujárásai előtt, a népzenekutatásait megelőző időszakban szerezte, így e korai darabja sejteti, hogyan írt volna, ha soha nem ismeri meg a népzenét. Farkas Zsuzsa szépen, áttekinthetően adta elő a művet. Szünet előtti utolsó számként Husek Rezső játszotta Beethoven op. 31-es számú d-moil szonátáját, a tőle megszokott biztonsággal, nagy sikert aratva. A második rész első száma ismét Kodály-mű volt. Most is Farkas Zsuzsa játszott Lányi Péter 'közreműködésével. Ezután Lányi Péter maradt a zongoránál, a másik kotta- tartóhoz Körtés József állt, s imponáló szenvedéllyel adta elő Farkas Ferenc Bihari román táncok című kompozícióját. Nagy tapsot kapott. (Beethoven Op. 27-es számú cisz-moüt szonátája jelentette a hangverseny ibefe- jező számát. A népszerű nevén Höldfényszonátánák is ismert remekmű Husek Rezső művészi előadásában méltó befejezése volt a színvonalas, emlékezetes hangversenynek. „Reicht brüderlich die Hand !” Nemzetiségi amatőr művészek versenye Zsúfolásig megtelt vasárnap délután Pécsett a Leöwey Klára Gimnázium nagyterme. Rokonok, ismerősök, barátok népes tábora kísérte el a „Reicht brüderlich die Hand!" német nemzetiségi tehetségkutató vetélkedő országos döntőjére érkezett versenyzőket. A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége által rendezett tehetségkutató versenyre a kétezerharminc induló közül 16 körzeti, illetve megyei selejtező után 25 együttes, illetve szólista jutott az országos döntőbe. Ezek alapján már szép sikernek számit, hogy megyénkből a legjobbak közé került a bonyhádi ifjúsági fúvószenekar, a nagymányoki ifjúsági kórus, a Kretzer—Herger duó és Feik Eleonóra Nagymúnyokról. Zenekarok, énekegyüttesek, vers- és mesemondók, népi együttesek mutatták be műsoraikat, anyanyelvűk dalait, zenéjüket, nemzetiségi szokásaikat, szép előadásban. A szín- vonalos verseny első díját zenekari kategóriában a nagy- árpádi fúvószenekar, énekkategóriában a palTitabozsoki vegyes kar, anyanyelvi kategóriában pedig Göndücs Éva néni, szűri mesemondó kapta. K. Z. Színpadon a bonyhádi ifjúsági fúvószenekar V. S. Következő filmjegyzetünket A rendőrnő című olasz filmvígjátékról írjuk. Sikeresen szerepelt a nagymányoki ifjúsági kórus A zsúfolt nézőtér
