Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-03 / 260. szám

ífepÚJSÁG 1976. november 3. Gustáv Husák Moszkvában Hazai krónika A keddi map hazai esemé­nyei közül először is dr. Ma- róthy Lászlónak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottsága tagjának, a KISZ KB első titkárának moszkvai útjáról számolunk be. Az általa vezetett ifjúsági delegáció a szocialista orszá­gok ifjúsági vezetőinek kon­zultációjára utazott a szovjet fővárosba. Az ünnep közeledtét jelzik azok a hírek, amelyek ha­zánk új létesítményeinek ün­nepélyes átadásáról, felava­tásáról számolnak be. Pécsett kedden avatták fel a Szikra Nyomda új üzemépületét. Nem egészen három év alatt, 112 millió forintos költséggel épült fel hazánk egyik leg­nagyobb, legkorszerűbb lap­és 'könyvnyomtató üzeme. Ugyancsak kedden avatták fél Mohácson a Szék- és Kár­pitosipari Vállalat új ülőbú­torgyárát. Az új, 6400 négy­zetméter alapterületű üzem­csarnokban a legmodernebb gépek kaptak helyet. Hajdúböszörményben is avatóünnepséget tartottak kedden: az Egyesült Izzó ti­szántúli központját, s legna­gyobb alkatrészgyártó bázi­sát adták át. Az ottani három üzemegység — a hajdúbö­szörményi, a hajdúnánási és a kisvárdai — különböző izzó­kat, autóláimpákat és rádió- csövék spiráljait gyártja majd és az anyavállalat igényeinek kielégítésén túl exportra is termel. Zalá megyében a megyei építőipari vállalat Nagyka- pornakon létesített épület­elem-gyárát adták át kedden rendeltetésének. Az új üzem -évente ezer lakáshoz elegendő falelemet állít majd elő. Végül egy baráti ország fő­városának önmagát bemutató kiállításáról adunk hírt. Szépvölgyi Zoltán Budapest főváros tanácselnöke és dr. Zdenek Zuska prágai polgár- mester kedden nyitotta meg a Fővárosi Tanács kiállítóter­mében a „Hagyomány és kor­szerűség Prága fejlődésében” című kiállítást. Itt a látogatót egy 1805-ben készült — az akkori városképet őrző — makett fogadja. Filmek, szí­nes diák adnak ízelítőt a több -ezer műemlék épületről, ame­lyek a régi korok szép emlé­kei. Kedden az SZKP Közpon­ti Bizottságának meghívásá­ra rövid baráti látogatásra Moszkvába érkezett Gustáv Husák, a CSKP Központi Bi­zottságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság elnöke. A vnukovói repülőtéren Gustáv Husákot Leonyid Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra, Nyikolaj Podgornij, az SZKP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának fő­titkára, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnöke kedden a Kremlben átnyúj­totta Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának a legmagasabb csehszlovák kitüntetéseket, a Csehszlovákia hőse címmel járó második aranycsillagot és a Klement Gottvald-ér- demrendet. Ezeket a kitün­tetéseket Leonyid Brezsnyev azokért a kiemelkedő érde­meiért kapta, amelyeket Csehszlovákia felszabadításá­ban, a szovjet—csehszlovák barátság fejlesztésében, a vi­lág békéjéért és társadalmi haladásáért vívott harcban szerzett. A kitüntetések átadásakor jelen volt Alekszej Koszi­gin, Nyikolaj Podgornij és az SZKP több más vezetője. Gustáv Husák átadva a ki­tüntetést, kifejezte örömét, Heltai András, az MTI tu­dósítója jelenti: Kedden — magyar idő sze­rint a kora délutáni órákban — az Egyesült Államokban megkezdődött az elnökválasz­tás. A végeredmény várha­tóan csak szerda reggelre alakul ki. A szavazók egyúttal újjá­választják az ország 435 tagú képviselőházát, továbbá a 100 tagú szenátus egyharmadát és 14 állam kormányzóját. gének elnöke, Andrej Gro- miko, az SZKP Poliltikai Bi­zottságának tagja, a Szovjet­unió külügyminisztere, Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságá­nak titkára és a központi bizottság apparátusának több felelős munkatársa fogadta. Kedden a moszkvai Kreml­ben Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára találkozott Gustáv Husákkal, a CSKP Központi Bizottsága főtitká­rával, a Csehszlovák Szocia­hogy Leonyid Brezsnyevvel és az SZKP más vezetőivel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulója, az egész szovjet nép nagy ünnepe küszöbén találkoz­hatott. A CSKP KB főtitkára kö­szöntötte Leonyid Brezsnye- vet magas kitüntetése alkal­mából és jó egészséget, bol­dogságot, alkotóerőt és si­kereket kívánt az SZKP KB főtitkárának ahhoz a továb­bi felelősségteljes tevékeny­ségéhez, amelyet a Szovjet­unió, a csehszlovák—szovjet barátság és együttműködés fejlesztése javára, a szocia­lizmus és a kommunizmus újabb győzelmei, a világ ha­ladása és békéje érdeké­ben folytat. Leonyid Brezsnyev vá­laszában mindenekelőtt őszinte köszönetét fejezte ki, majd hangsúlyozta, hogy a Gerald Ford, a köztársasá­gi és James Carter, a demok­rata párt jelöltje helyi idő szerint kedden reggel egy­aránt szülővárosában szava­zott: Ford elnök a Michigan állambéli Grand Rapidsben, Carter a georgiai Plainsben. A két elnökjelölt, aki a hét­fő éjszakai órákig folytatta kampányát, természetesen saját pártja győzelmét ígérte a választáson, amelynek sor­lista Köztársaság elnökével. Leonyid Brezsnyev és Gus­táv Husák tájékoztatta egy­mást az SZKP XXV. és a CSKP XV. kongresszusa ha­tározatainak megvalósításá­ról, megvitatta a szovjet— csehszlovák együttműködés további fejlesztésének és el­mélyítésének kérdéseit, majd időszerű nemzetközi prob­lémákról tárgyalt. Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák találkozója rendkívül meleg és szívélyes légkörben folyt le. (TASZSZ) kitüntetéseket a Szovjetunió Kommunista Pártja, az SZKP KB és PB tevékenysége nagy­ra értékelésének, a szovjet nép érdemei elismerésének, a csehszlovák felszabadításban részt vett szovjet katonák iránti tisztelet megnyilvánu­lásának tartja, — Együtt, önzetlenül segít­ve egymást és felhasználva egymás tapasztalatait, oldjuk meg az új élet építésének nem könnyű feladatait, együtt szavatoljuk népeink biztonságát és békés alkotó munkáját, együtt küzdünk a világ tartós békéjéért — ál­lapította meg Leonyid Brezs­nyev, hangsúlyozva, hogy a mai Csehszlovákia hatalmas és dinamikus fejlődése meg­győzően bizonyítja a CSKP XIV. és XV. kongresszusán kidolgozott irányvonal he­lyességét, a párt vezetésének érettségét. sát — az előrejelzések szerint — kis különbség döntheti el. Az első órák tapasztalatai megerősítik, hogy a szavazók jelentős részét nem érdekli a választás. Utolsónak Kaliforniában zárják a szavazóhelyiségeket, magyar idő szerint szerdán hajnali 5 órakor, de ennél is későbben futhatnak 'be Alasz­ka és Hawaii eredményei. Brezsnyev csehszlovák kitüntetése Egyesült Államok * Megkezdődtek a választások Elhagyták Mozambikot a rhodesiai csapatok Thaiföld Fegyverrel a terror ellen Harminchat órás „gerilla­ellenes harc” után a Mo- -zambik területére behatolt rhodesiai csapatok kedden visszatértek állásaikba. Az akció során — mint az AP hírügynökség a rhodesiai biztonsági erőkhöz közel álló forrásokra hivatkozva jelen­tette — a vadászgépekkel és helikopterekkel támogatott gyalogsági és lovassági egy­ségek hét „gerillakiképző tá­bort” leromboltak és több száz állítólagos gerillát meg­öltek. A rhodesiai veszteségekről egyelőre nem érkezett hír. A hivatalos mozambiki hír- ügynökség — mint ismeretes — hétfőn beszámolt arról, hogy a rhodesiai csapatok vasárnap reggel nagyszabású inváziót indítottak, és két mozambiki tartományba be­hatoltak. Gaza és Tete tar­tományokban a mozambiki erők felvették a harcot a be- nyomulókkal. A rhodesiai kormány szóvivője viszont tagadta, hogy invázióról len­ne szó, és azt állította, hogy a nagyszabású akció, akár­csak augusztusban, a Mozam- bikból kiinduló gerillatevé­kenység felszámolását célzó kísérlet. Lisszabon Véget ért a PSZP kongresszusa Lisszabon, Simó Endre, az iVITI tudósítója jelenti: A korábbinál kevésbé bal­oldali összetételű központi bizottságot választottak meg a Portugál Szocialista Párt hétfőn véget ért lisszaboni kongresszusán : olyan listát hagytak jóvá, amelyen nem szerepelt Cardoso mezőgaz­daságügyi miniszternek, a párt egyik leghaladóbb veze­tőjének a neve. Cardoso fon­tos szerepet játszott a föld­reform végrehajtásában és síkraszállt folytatásáért. Reis, a PSZP bálszárnyához sorolt vezető felszólalásában megjegyezte: a szocialisták egy része attól tart, hogy pártjának vezetői olyan talaj­ra csúsznak, amely idegen a dolgozók érdekeitől. A PSZP heterogenitására utal, hogy a Soares nevével fémjelzett győztes listán kí­vül 25 százaléknyi szavazatot kapott a „szakszervezeti vo­nal” által előterjesztett má­sik lista. Soares záróbeszédében eré­lyes hangon utasította a „ki­sebbséget”, hogy támogassa politikáját. A PSZP kongresszusán nem maradt idő a szervezeti sza­bályzat módosítására, ezért fél éven belül rendkívüli kongresszust tartanak. Hanoiba megérkeztek az első jelentések a thaiföldi ha­zafiak fegyveres ellenállásá­ról. Ezekből kiderül, hogy a hazafiak sikerei máris jelen­tősek és bátor ellenállásuk to­vább gyengíti az amerikai la­káj puccsiták eddig is ingatag pozícióit. A thaiföldi hazafiakra — mint a Nhain Dán keddi kom­mentárjában megállapítja — nyilván súlyos küzdelmek várnak, hiszen az amerikai agresszorók visszatértek Thai­földre. Ezt a Tak Li-i kato­nai támaszpont újjáépítése is bizonyítja. Az a tény, hogy Washington bangkoki nagy­követe a minap sürgős ellen­őrző látogatást tett egy, a hazafiak állásainak közelében lévő katonai táborban, még inkább fényt vet rá, ki fizeti a thaiföldi hazafiak elleni ak­ciók költségeit. Thaiföld „polgári” minisz­terelnöke október 30-án öt felderítő repülőgépet vett át amerikai pártfogóitól. A se­gítségért hálás együttműkö­dést ígért és célzást tett rá, milyen célszerű volna az öt gépet egy fegyvergyár beren­dezésével megtoldani. A puccsal hatalomra került katonai junta megkezdte a „felforgatónak” minősített irodalom nyilvános megsemmi­sítését Thaiföldön. Nemcsak a könyvesboltokból, hanem a lakásokból is összegyűjtik a haladó irodalmat, s a náci időkre emlékeztető módon, hatalmas máglyákon égetik el a könyvek tízezreit. (Telefoto) Munkásőrünnepség A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 59. év­fordulójáról emlékeztek meg kedden délután a munkás­őrség országos parancsnok­ságán. A parancsnoki iskolán tartott ünnepségen megjelent Borbély Sándor, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának titkára, Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyet­tes és Földesi Jenő vezér­őrnagy, belügyminiszter-he­lyettes, valamint D. I. Oszadcsij vezérőrnagy, a Szovjetunió budapesti nagy- követsége katonai és légügyi attaséja. A hazánkban ideig­lenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoportot P. V. Butenko vezérőrnagy képvi­selte. Jelen voltak a társ fegyveres erők, testületek, a közélet más képviselői. Papp Árpád, a munkásőr­ség országos parancsnoka az ünnepi parancs kihirdetése után kiemelkedő termelő- munkájuk és példamutató munkásőrszolgálatuk, illetve a munkásőrséggel való elv­társi együttműködésük, s a fegyverbarátság elmélyítésé­ben szerzett érdemeik elis­meréséül munkásőröket, pa­rancsnokokat, pártmunkáso­kat, a társ fegyveres erők és testületek, a szovjet hadse­reg tisztjeit tüntette ki. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Vörös Csillag Ér­demrendet adományozta Ora- vecz Ferencnek, a budapesti IX. kerületi zászlóalj pa­rancsnokának, Angel János­nak, a munkásőr-parancsnoki iskola tanárának. Sörös Gyu­lának, a dombóvári városi önálló század parancsnoká­nak és Beke Árpádnak, a miskolci városi zászlóalj tör­zse munkatársának. Kiváló Szolgálatért Érdem­rend kitüntetésben hatan részesültek. Ezekben a na­pokban a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany, ezüst és bronz fokozatát 322-en, a szolgálati érdemérem kitün­tetést 6-an, a munkásőr em­lékjelvényt 72-en, a munkás­őrség országos parancsno­kának dicséretét pedik 595- en veszik át a falvakban, vá­rosokban. A kitüntetetteket Borbély Sándor, a párt Központi Bi­zottságának titkára köszön­tötte. Közlekedési sztrájk Madridban Csaknem egy hete sztráj­kolnak már a spanyol főváros közlekedési dolgozói. Az ár­emelkedések miatt megrom­lott keresetük felemelését, a szakszervezetek alakításának szabadságát követelik. A ha­tóságok a sztrájk letörése ér­dekében katonákat ültettek a buszok volánjai mellé, de ter­vük nem' sikerült. Keddre virradó éjjel is úgy döntöttek, hogy nem tárgyalnak a ható­ságokkal, míg 33 letartóztatott társukat szabadon nem enge­dik és folytatják a sztrájkot. Képtávírónkon érkezett ké­pünkön: katona a madridi busz volánjánál. LAPZÁRTA GENF A hadászati támadófegy­verrendszerek korlátozásával kapcsolatos szovjet—ameri. kai tárgyalásokon részt vevő szovjet, illetve amerikai kül­döttség kedden Genfben újabb találkozót tartott. PÁRIZS Nguyçn Co Thach, a Vietnami Szocialista Köz­társaság külügyminiszter­helyettese, aki a fran­cia kormány meghívá­sára hétfőn érkezett Párizs­ba, kedden üzemlátogatáson vett részt a Renault Művek billancourt-i üzemében. A hivatalos tárgyalásokra Gui- ringaud külügyminiszter és a vietnami külügyminiszter­helyettes között szerdán és csütörtökön kerül sor. PEKING A Kínai Baráti Társasá­gok Szövetsége és a Kínai— Szovjet Baráti Társaság ked­den délután filmkoktélt ren­dezett a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 59. év­fordulója alkalmából. A rendezvényen a baráti társaságok szövetségének és a Kínai—Szovjet Baráti Tár­saságnak több vezető szemé­lyisége vett részt. Jelen volt Tolsztyikov pekingi szovjet nagykövet és a követség szá­mos munkatársa. BELGRAD Kedden háromnapos hiva­talos látogatásra Belgrádba érkezett Anthony Crosland brit külügyminiszter. Ju­goszláv kollégájával, Milos Miniccsel folytat majd tár­gyalásokat a kétoldalú kap­csolatokról és nemzetközi kérdésekről. DELHI Delhiben ítéletet hoztak az Ananda Marg (fasiszta jelle­gű csoportosulás) terroristái­nak ügyében, akik 1975. már­ciusában merényletet követ­tek el A. N. Raj, az indiai legfelső bíróság elnöke ellen. A vádlottak közül kettőt 17 évi, a többieket 2—10 évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek. A szervezet egészen betiltásáig az egyéni terror módszerét alkalmazva, kor­mányellenes tevékenységet folytatott. Alapos az a gyanú, hogy tavaly januárban ők gyilkolták meg L. N. Nisra, indiai vasútügyi minisztert is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom