Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-12 / 268. szám
e “KÉPÚJSÁG 1976. november 12. Sportvilág PRÁGA A csehszlovák hírügynökség — a CTK — kommentárt adott közre a Nemzetközi Tenisz Szövetség legutóbbi döntése kapcsán. Ez a következőket tartalmazza : A Nemzetközi Tenisz Szövetség (FILT) már régóta elveszítette a hitelét ahhoz, hogy irányítsa a világ teniszsportját. A szövetség legutóbbi döntései végképp megdöbbentették a világ sportjának valamennyi demokratikus és haladó erőit. Derek Hardwick a Nemzetközi Tenisz Szövetség brit elnöke azt állította: a Davis-kupa szervező bizottsága azért döntött úgy, hogy felfüggeszti a Szovjetunió játékjogát a jövő évi versenyeken. mert az nem volt hajlandó játszani Chilével az ez évi elődöntőben és ezzel — szerinte — állítólag „megóvják a sportot a politikától”. Legutóbb azt is bejelentették, hogy a szovjet, a csehszlovák és a magyar csapat nem vehet részt semmilyen nemzetközi tenisz csapatversenyben mindaddig, amíg nem fizetik ki azokat a tízezer dolláros büntetéseket, amelyeket a FlLT szabott ki rájuk, mivel ezek az országok távolmaradtak a Federation- kupától, Dél-Afrika részvétele miatt. A szovjet, csehszlovák és magyar teniszjátékosok éppúgy, mint más országok sportolói, nem hajlandók Játszani a dél-afrikai teniszezőkkel. A dél-afrikai kormány apertheid politikáját az ENSZ fórumán is elítélték. Hasonló megbélyegezésre van szükség a chilei Pino- chet-rezsim esetében is. A Nemzetközi Tenisz Szövetség vezetősége egyike a legreakciósabbaknak. A szocialista országok a haladó afrikai ország kormányai és több ország tenisz-szövetsége, még a kapitalista országokban is, határozottan Szembehelyezkedik a FILT politikájával és elítéli azt. LIÈGE Világbajnoki selejtezőmérkőzés a IV. csoportban. Belgium—Észak-Írország 2:0 (1:0). 30 000 néző, góllövők: ■Van Gool (28 p.), Lambert (52 p.). Labdarúgó MNK Siófok—Sz. Dózsa 4:3 (3:1) Hosszú szünet következik Siófok, 200 néző. Vezette: Hegedűs. Sz Dózsa: Lipovszky — Glavatity, Varga, Prancz, Bulla, Weitner, So- modi, Adorján, Pölöskei, Orosz, Meszlényi. Csere : Bocz. A 8. percben Oroszt a kaputól 18 méterre felvágták a siófoki védők. A szabadrúgást Weitner értékesítette, az alsó sarokba csavarta a labdát. 0:1. Két perc múlva Orosz nagy erejű szabadrúgása akadt el a sorfalban. A 18. percben a hazaiak jobbszélsője elfutott és nehéz szögből lőtt Lipovsz- ky kapujába. 1:1. öt perc múlva ismét a siófoki jobbszélső veszélyeztetett. Lövését először a kapufa mentette, de a visszapattanó labdából a hazaiak megszerezték a vezetést. 2:1. Változatos játék után a 35. percben Siófok szabadrúgáshoz jutott. A 18 méterről küldött lövés után Lipovszkyról kipattant a labda és azt a szemfüles középcsatár góllá értékesítette. 3:1. A második félidőben is egyenrangú ellenfél volt a Dózsa, csak éppen a góllövés nem ment. A 16. percben a kapufa mentette meg a siófokiakat a góltól. Két ■ perc múlva Orosz átadása után Meszlényi tört kapura, de a döntő pillanatban elesett. Változatos, jó iramú volt a játék. A 25. percben Varga félpályáról indulva vezette fel a labdát majd a kifutó kapust is elfektetve lőtt a hálóba. 3:2. A következő percben Bulla buktatta a siófoki középcsatárt. A büntetőt a hazaiak biztosan értékesítették. 4:2. A 32. percben Orosz átadását Bocz a sarokba gurította. 4:3. Az első félidőben nem volt nagy különbség a két csapat között, de a második 45 pércben a Dózsa nagy fölényben játszott, csak a helyzeteit nem tudta kihasználni. Jók: Weitner, Varga és Bocz. Az MHSZ Gyulai György repülőklubjában — és szerte az országban — befejeződött a vitorlázórepülés főidénye, Megszűntek a teljesítményrepülések és az oktató jellegű felszállások is. A közelmúlt napokban került sor öcsényben a szakosztály-értekezletre. ahol a klub közel száz tagja hallgatta az elmúlt idény rövid értékelését, a soron következő feladatokat és a téli hónapokra szóló kiképzési tervet. Felvételünk az idei év utolsó felszállási napján készült, ahol a szokásos műszaki ellenőrzést végezték a hangár előtt. Nemzetközi asztalitenisz-verseny A csehszlovákiai Duna- szerdahelyen nagyszabású nemzetközi asztaliteniszversenyt rendeztek, serdülők és újonc korúak részére. Az utánpótlás-nevelés terén kiemelkedő magyar sportegyesületek közül a Budapesti Központi Sportiskola, a Győri Elektromos, a Miskolci ÉMTE és a Tolnai VL kapott meghívást. Csehszlovákiából is a legjobb szakosztályok, ilietve a csehszlovák válogatott és a szlovák válogatott alkotta a mezőnyt. A játék színvonalát tekintve „mini” EB-mezőny gyűlt össze, hiszen több serdülő Európa-bajnoki helyezettet is találhattunk az indulók között. A Tolnai VL versenyzői ennek ellenére is jól szerepeltek. A serdülő lányok csapatversenyében egészen a döntőig simán vették az akadályt a lányok. A döntőben a csehszlovák válogatott volt az ellenfél Ezen a mérkőzésen kis megtorpanás következett be, és ez elegendő volt ahhoz, hogy az ellenfél 3:2 arányban győzni tudjon a Bolvári—Dudás csapat ellen, így a 2. helyet szerezték meg a tolnaiak. Az egyéni csoportos körmérkőzések során az első fordulókból valamennyi tolnai versenyző továbbjutott a középdöntőbe, ami kitűnő teljesítménynek számít. A középdöntőből a négyes döntőbe már csak Bolvári Ildikó és Horváth László jutott. A döntőben nagyszerű mérkőzésekre került sor. A színvonal itt valóban Európa- bajnoki volt. Horváth László kitűnő és látványos játékkal a számára igen hízelgő 3. helyet szerezte meg. Bolvári Ildikó hasonlóképpen 3. lett. ö azonban mérsékelt teljesítményt nyújtott. A páros és vegyes páros számokkal fejeződött be a négynapos verseny. Itt született az egyetlen magyar győzelem, miután a Bolvári —Dudás pár valamennyi ellenfelét legyőzve, biztosan szerezte meg a végső győzelmet. Vegyes párosban is jól szerepelt a Horváth— Bolvári páros. Végeredményben a 3. helyet szerezték meg. A verseny befejezése után, a rendezők elismerésüket fejezték ki a Tolnai VL versenyzőinek szereplését illetően. A tolnai csapat tudott csak méltó ellenfele lenni a kitűnő csehszlovák válogatottnak, hiszen első és második helyezést más egyesület versenyzőjének nem sikerült szerezni. A nem hivatalos pontozás szerint is a 2. helyre került a Tolnai VL. — L — A paksi járási asztalitenisz-szövetség a sportág népszerűsítése érdekében nem a járási székhelyen vagy Du- naföldváron, hanem Duna- szentgyörgyön, a művelődési házban rendezte November 7. emlékversenyét. A du- naföldváriak — sajnos — Húsz induló erről is távol maradtak, de a paksiak létszámával sem lehet dicsekedni, örvendetes viszont, hogy Gerjenből, Németkérről, Kajdacsról és helybéliek közül is indultak. A férfiak egyéni versenyét Révész Gábor nyerte (Ger- jen), mögötte klubtársa Kovács János végzett. A 3. helyet a dunaszentgyörgyi Csö- tönyi Ferenc szerezte meg. Párosban Vas—Révész (Ger- jen) lett az első, 2. Morvái—Nagy (Dunaszentgyörgy), 3. a Csötönyi—Nyá- rai páros (Dunaszentgyörgy). Felvételünk a November 7. ifjúsági kézilabda kupamérkőzésen készült a Mözs— Szedres találkozón. A mözsi játékos ragyogó gólt dobott ebből a helyzetből a szed- resi kapuba, így a mözsi fiúk 21:9 arányban nyerték a találkozót. Járási labdarúgás PAKS: 1. Nagydorog 2. Pálfa 3. P.-hencse 4. Németkér 5. Paks II. 6. D.-komlód 7. Madocsa 8. Kajdacs 9. D.-földvár 10. Bölcske 11. Bikács 7 2 — 35:8 16 612 20:15 13 2 21:16 12 3 30:26 12 4 35:20 10 4 23:31 9 4 19:24 8 5 31:22 7 4 17:22 7 6 12:28 4 7 8:39 2 5 2 5 2 5 — 4 1 Ifjúságiak: 1. Nagydorog 11, 2. Bölcske 11, 3. Dunaföldvár 9, 4. Németkér 9, 5. Dunakömlőd 6, 6. Madocsa 4,' 7. Pálfa 2, 8. Pusztahencse o ponttal. DOMBÓVÁR : Őszi végeredmény 10. 10. Attala K.-szekcső Dalmand Domb. V. Kurd Döbrököz Kocsola Szakcs Gyulaj Nak 9 5 9 6 — 1 25 3 1 36 1 2 44 2 2 33 2 3 30 2 3 25 1 4 34 2 6 10 — 1 8 12 16 :11 Í3 :20 13 :9 12 :17 10 :15 10 :14 9 :37 4 :65 2 :59 1 if jós Ágiak: Attala K.-szekcső Dalmand Kurd Szakcs Döbrököz Domb V. Gyulaj Kocsola Nak 9 9------43 9 6 1 2 35 9 6 — 3 42 9 5 — 4 37 9 5 — 4 19 9 4 1 4 27 9 4 — 5 22 9 3 1 5 22 9 117 7 9-----9 4 : 7 18 :18 13 :13 12 :29 10 :22 10 :18 9 :27 8 :31 7 :37 3 :56 — Szervezésből dicséretes SZERDÁN DÉLUTÁN a nézők többsége vegyes érzéssel távozott a Szekszárdi Dózsa-stadionból a Magyar- ország B—Románia B nemzetek közötti válogatott mérkőzésről. Abban egyön tetű volt a véleményük, hogy többet vártak, de ez elsősorban a magyar válogatottra vonatkozik. Sokan meg is mondták: amikor az NB Il-es Szekszárdi Dózsa játékosad hajítanak, különb játékot látni tőlük. Sajnos, még mindig akad játékos, aki nem veszi tudomásul, hogy a címeres mez kötelez. Hétezer ember gyűlt össze a megye különböző részéből, sőt még Bajáról, Pécsről, Kaposvárról is voltak annak reményében, hogy megéri az időt és fáradságot. Csalódniuk kellett. AMI VISZONT a szervezést illeti, mindenki elismerőleg beszélt arról. 12 órától a Tolna megyei ifjúsági válogatott—Szekszárdi Dózsa ifjúsági válogatott mérkőzés szórakoztatta a nézőket. A szünetekben, majd a mérkőzést követően a bonyhádi Vörösmarty Általános Iskola fúvószenekara készítette elismerésre és tapsra a közönséget. A válogatott mérkőzés szünetében a 4x400-as középiskolai váltók adtak ízelítőt a jó versenyről, az atlétikai viadalról. AZ MLSZ JÖL VÁLASZTOTT, amikor a Szekszárdi Dózsát bízta meg a válogatott mérkőzés szervezésével. Kitűnően látták el a feladatot és ezt a nézőkön kívül a magyar és a román csapat vezetői, az MLSZ szakemberei is elismerték. A Dózsa vezetői ezzel 'tovább öregbítették a nagy múltú szekszárdi egyesület hírnevét. Az Aparhanti Termelőszövetkezeti Sportkör labdarúgócsapata az elmúlt hetekben mindössze egy sikert könyvelhet el magának: becsülettel helytállt az NB I- es Újpesti Dózsával szemben és l:0-ás félidő után csak a második félidőben „vérzett” el. Bajnoki mérkőzésen Kisdorogon, majd vasárnap otthon maradt alul, sőt. szerdán a járási bajnokságban szereplő és ott 4. helyen álló Kartal együttesétől az aparhanti pályán 3:2-es vereség után vonultak le. Az utóbbi mérkőzés egy kicsit mutatja megyénk labdarúgásának színvonalát is. Az aparhanti csapat megtorpanásáról tudósítónk, Kovács Péter mondta el véleményét: — A kisdorogi 2:l-es vereségben közrejátszott, hogy csapatunk kulcsembere, Minkéi megsérült. Nem érdemes firtatni — hisz nincs értelme —, hogy mi okozta, de tény, hogy kiválását nagyon érzi a csapat. Simontornya ellen 2:0-ra / vezettünk, és talán éppen ez volt a baj. Játékosaink könnyelműs- ködtek és a lelkes Simontornya 3:2-re nyert. Igaz, 2:2 után már a mieink nagyon akartak eredményesen játszani, de nem sikerült. Ami a szerdai MNK-mérkőzést jelenti, az tényleg alacsony színvonalú volt és az ered: .& mény nem válik csapatunk dicsőségére. Mindent összegezve, Aparhant hullámvölgyben van, de itt Minker kiválása mellett meg kell említeni azt is, hogy Erős, aki eddig kapunkat védte, leállt, nem játszik többé. Helyét Juhász II. foglalta el, ő azonban pillanatnyilag nincs olyan formában, hogy teljesen pótolni tudja Erőst. Idő kell ahhoz, hogy valaki egy bizonyos formát elérjen. A csatársorunk is kritikán alul játszott szerdán, így a vereség jogos volt. Csapatunk nincs hozzászokva a nagy megterheléshez, hisz az idén több mint negyven edző-, bajnoki és MNK-méi- kőzést játszottunk. Tolnán ugyan még nem játszik Minker, de reméljük, a következő mérkőzésen ismét pályára lép és játékával erősödik csapatunk ereje is.