Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-09 / 265. szám

2 Képújság 1976. november 9. November 7-e Moszkvában Libanon Felvonulnak a biztonsági erők Hazai krónika Szárkisz libanoni elnök va­sárnap esti felhívása után — hírügynökségek jelentése sze­rint — Bejrutban szinte tel­jesen helyreállt a nyugalom. A fővárosban hétfőre virradó­ra nem került sor katonai ak­ciókra, s máshonnan sem ér­keztek harci cselekményekről szóló jelentések. Az elnöknek a nemzethez intézett felhívá­sát megelőzően Bejrutban, s a frontvonal más pontjain is igen heves összetűzések vol­tak. Bejrúti tájékozott forrásból származó értesülés szerint a Szárkisz elnök által ismerte­tett béketerv 'keretében ked- ken megkezdődik az arabközi biztonsági erők felvonulása, amely valószínűleg 72 órát vesz igénybe. A biztonsági erők három irányban helyez­kednek el: ellenőrzésük alá veszik a bejrúti nemzetközi légikikötőt, továbbá hozzá­látnak a Damaszkusz—Bejrut útvonal újramegnyitásához, végül pedig biztosítani fogják a Bejrut—Tripoli „tengelyt”, ami északon egészen a libano­ni—szíriai határig húzódik. Az ^abközi biztonsági erők felvonulásának első lépése­ként szíriai csapatok mintegy száz főből álló egysége hétfőn hajnalban állásokat foglalt el a baloldali erők által ellen­őrzött hegyvidéki körzetek­ben. Egy szíriai katonatiszt közlése szerint a szíriai béke- fenntartó alakulatok megfi­gyelő posztokat létesítettek a jobboldali kézen lévő Kabale falu körzetében is, hogy ezzel biztosíthassák a Bejrut felé vezető főútvonal megnyitását. Mahmud Riad, az Arab Li­ga főtitkára hétfőn Damasz- kuszból Bejrútba utazott, ahol a délutáni órákban Szárkisz libanoni elnökkel tárgyalt. * Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára a Lenin-mauzóleum í r mellvédjéről üdvözli a szovjet főváros felvonuló dolgo­zóit. (Telefoto—AP—MTI—KS) Az őszi manőverek után NATO-tervek és az enyhülés BEFEJEZŐDÖTT az 1976. évi őszi atlanti hadgyakorlat­sorozat. A brüsszeli és washingtoni vezérkarokban született elgondolások, többnyire torz, provokatívan szovjetellenes fikciók jegyében szervezték meg a hadgyakorlatokat Nyugat- Európában az Égei-tengertől a Jeges-tengerig. Harckocsik lánctalpai forgatták fel a talajt, s hadihajók rajai „játszot­tak háborút” a kontinenst övező tengereken. A gyakorlatok két főszereplője a korábbiakhoz hasonlóan az amerikai és a nyugatnémet haderő volt, habár a többi atlanti ország fegy­veres erőinek is megvolt a maguk helye a nagyszabású színjátékban. A megfigyelők, akik nem csupán a szorosan vett kato­nai jellegű eseményeket elemezték, általában azt a követ­keztetést vonták le, hogy az észak-atlanti paktum szerveze­tében az enyhülésellenes szárny befolyása megerősödött. Ezek a körök, s képviselőik között természetesen nem min­denki hord egyenruhát, a nyugat-németországi és amerikai választások politikai kampányát felhasználták arra, hogy az idejétmúlt erőpolitika felelevenítésével próbálkozzanak. Mind a két eseményt megelőzően a jobboldal azzal próbált szavazatokat gyűjteni, hogy a Keletről jövő állítólagos ka­tonai fenyegetéssel rémisztgette a választópolgárokat. Ezeknek az állításoknak a valóságosságát bizonyítani lehetetlen, mint ahogy a Nyugat-Európa „lerohanásának szovjet terve” is a rosszul sikerült politikai krimik műfajába tartozik. EBBEN AZ ÉVBEN azonban az atlanti szervezetnek si­került megvalósítania néhány katonai fejlesztési tervét. Az úgynevezett „Eurocsoport” ismét nagyarányú fejlesztési, hadianyag-vásárlási határozatokat hozott, s megkötötték az „évszázad üzletét” is — négy nyugat-európa; NATO-állam kötelezettséget vállalat az F—16 típusú amerikai vadászgép megvásárlására Megkezdődött a másik, talán még nagyobbnak ígérkező üzlet beindítása — ezúttal a harckocsieladás területén. Eb­ből a koncból már talán nagyobb részt kap az ismét régi kapacitásában termelő NSZK-beli hadiipar, amely arra szá­mít, hogy a nyugatnémet konstrukciójú, korszerűsített Leo­párd lesz a közös, szabvány harckocsi a NATO-ban. A felfokozott katonai kiadások azonban sok országnak komoly nehézséget okoznak. Az elmúlt évek legsúlyosabb gazdasági válsága még korántsem múlt el, s a katonai költ­ségvetések fokozása lassítja a lábadozást. Elsősorban Nagy- Britanniát sújtja ez. A munkáspárti kormány ugyan takaré­kossági intézkedések bevezetését ígérte a védelem területén is, de ennek egyelőre semmi nyoma, sőt, 1 milliárd fonttal még növelik is a katonai jellegű kádasokat. A francia kormány már bejelentette, hogy 10 ezer főt kivon a Nyugat-Németországban állomásozó erőiből. (Ezek a csapatok nem állnak ugyan a NATO-főparancsnokság rendelkezésére, de az együttműködés az atlanti vezérkarok és a katonai szervezeten kívül álló Franciaország között az utóbbi időben igen szoros lett.) A NYUGAT-EURÓPAI kormányok szinte mindegyike elismeri, hogy valóban szükség lenne a katonai feszültség csökkentése érdekében komoly lépéseket tenni, s egyre töb­ben látják be, hogy ez elsőrendű érdekük nekik is. Mégis a közép-európai fegyverzet- és csapatcsökkentési tárgyalá­sokon az eredmény a nyugati fél vonakodása miatt várat magára. Magatartásuk kétértelműségét bizonyítja az a tény, hogy az Egyesült Államok egy dandárját a nyugat-német­országi Brémába helyzete, az NSZK kormánya 70 millió dol­lárt költ az amerikaiaknak biztosított létesítmények felépí­tésére MIKLÓS GÁBOR Róma A kormány és az OKP tárgyalása Róma, Magyar Péter, az MTI tudósítója jeleftti : Andreotti kormányfő hét­főn megkezdte a kétoldalú tanácskozásokat a kormányát támogató pártokkal és a szak­szervezetékkel, hogy megvi­tassa tervezett újabb gazda­sági intézkedését. A tanácskozásokra, mint is­meretes, úgy került sor, hogy Berlinguer kommunista fő­titkár levélben felszólította a kormányfőt és a KDP-t, vi­tassa meg tervezett intézke­déseit a döntések közös meg­hozatala érdekében. È felszó­lítás elől a KDP kitért, de Andreotti úgy határozott, hogy miután a kormány már meghozta döntéseit, tájékoz­tatja ezekről a többi pártot és kikéri véleményüket. A miniszterelnök elsőnek az Olasz Kommunista Párt képviselőit fogadta hivatalá­ban. Az OKP részéről Ber­linguer főtitkár, Natta és Fer­na, a parlamenti csoportok vezetői és Napolitano, a kb gazdaságpolitikai kérdések­ben illetékes titkára vett részt a kormányfővel folytatott megbeszélésen, amely azt volt hivatva eldönteni, hogyan foglal állást a baloldal vezető ereje a tervezett intézkedések ügyében. Előzőleg a kommu­nista és a szocialista párt egyeztette álláspontját. A találkozó után a kommu­nista vezetők nevében nyilat­kozó Napolitano kijelentette: „A kormányfő által ismerte­tett konkrét elképzelések és a kérdésekre adott válaszok csak részben minősíthetők ki­elégítőnek.” Hozzátette azon­ban, hogy az OKP nem szán­dékozik a parlamenti vitában a kormány ellen szavazni, s ezzel lemondásra késztetni a jelenlegi kabinetet. Az OKP vezetői után a kor­mányfő találkozott Craxi szo­cialista pártvezetővel, majd a nap folyamán a szociáldemok­rata, republikánus és liberális párt képviselőivel is. Legfontosabb a gazdaság helyreállítása Carter nyilatkozata terveiről Jimmy Carter, az Egyesült Államok újonnan megvá­lasztott elnöke nyilatkozott az U. S. News and World Report című hetilapnak. A lap vasárnapi számában megjelent interjúban Carter elsősorban belpolitikai, illet­ve gazdasági kérdésekre tért ki. Külpolitikai elgondolá­sairól szólva kifejtette, hogy előnyben kívánja ré­szesíteni az Egyesült Álla­mok hosszú távú célkitűzé­seinek meghatározását, szo­ros együttműködésben a kongresszus demokrata és republikánus párti vezetői­vel, személyes tanácsadóival és a diplomáciai kérdések más szakértőivel. Hozzáfűz­te, hogy nagy fontosságot tu­lajdonít az Egyesült Álla­mok szövetségeseivel foly­tatandó konzultációknak, de megjegyezte: egyelőre nem tervez külföldi utazást. Carter hosszasan fejteget­te, hogy politikai döntései­ben támaszkodni kíván mindkét pártbeli politiku­sokra és kormányzatába va­lószínűleg bevon republiká­nusokat is. „A republikánus párt változatlanul ameri­kaiak millióinak politikai nézeteit tükrözi.” A meg­választott elnök kifejtette, hogy helyre szeretné állítani „a kétpárti külpolitikát”. Carter az újságírók kérdé­seire elmondta: az a tény, hogy az amerikaiak Washingtonon kívülről vá­lasztottak új elnököt, utalás arra, hogy a nép új politikát kíván. Hozzáfűzte, hogy a rá váró feladatok közül a legfontosabbnak a gazdaság helyreállítását tekinti, és „kiegyensúlyozott támadást” kíván intézni mind az inflá­ció, mind a munkanélküli­ség ellen. Izrael nukleáris technológia szállításáról tárgyal Vasárnap 12 amerikai sze­nátor érkezett Tél Avi vba az­zal a céllal, hogy az Egyesült Államok által Izraelnek tör­ténő nukleáris technológia szállításáról tárgyaljon. A küldöttség fő feladata az lesz, hogy „tanulmányozza Izrael­nek két amerikai atomreaktor iránti igényét”. Az amerikai—izraeli tár­gyalások újabb fordulója ar­ról tanúskodik: a Tel Aviv-i katonai rendszer kihasználva Washington jóindulatát, már nem tartja szükségesnek, hogy leplezze stratégiai fegyverze­tének növelését. Nem vélet­len, hogy éppen az amerikai szenátusi (küldöttség érkezé­sének napján az izraeli Maa- riv című lap védelmébe vette Izraelinek azt a jogát, hogy „több irányú nukleáris kuta­tással foglalkozzék”. • A New York Daily News megbízható Tel Aviv-i forrá­sokra hivatkozva azt írja, hogy Izrael jelenleg 20 atom­bombával rendelkezik. Hétfőn délelőtt a Kossuth Lajos téren ünnepélyes külső­ségek között, katonai tisz­teletadással levonták a Ma­gyar Népköztársaság állami zászlaját, amely a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 59. évfordulójának tiszteleté­re lengett az árbocon.. A gellérthegyi felszabadu­lási emlékműnél ugyancsak katonai tiszteletadással von­ták le a magyar nemzeti lo­bogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. * A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására hétfőn Var­sóba utazott a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának pártmunkás- küldöttsége Tóth Dezsőnek, a KB osztályvezető-helyettesé­nek vezetésével. * A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának meg­hívására hétfőn elutazott Szófiába a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának pártmunkás-küldött­sége, amelyet Dallai László, a KB gazdaságpolitikai osztá­lyának helyettes vezetője ve­zet. * Hetvenöt éves fennállását ünnepli a tbc elleni küzdelem és a hazai tüdőgyógyászat ve­zető intézménye, az országos Korányi Tbc- és Pulmonoló- giai Intézet. Ebből az alkalom­ból hétfőn a Magyar Sajtó Házában tartőtt sajtóértekez­leten dr. Hutás Imre pro­fesszor, az intézet igazgató főorvosa ismertette azt a há­romnegyed százados utat, amelynék egyik legfontosabb állomása a tbc, mint népbe­tegség felszámolása volt. En­nek következtében az intézet ma már figyelmét elsősorban a tbc-n kívüli krónikus tüdő- betegségek és a légzőszervi daganatos megbetegedések el­leni küzdelemre fordíthatja. * A Magyar Urbanisztikai Társaság a dinamikusan épü­lő, megújhodó alföldi megye- központnak, Kecskemétnek ítélte oda az idei Hild János- emlékérmet. Ez alkalomból hétfőn ünnepi ülést tartott Kecskemét város Tanácsa, amelyen Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára, a Magyar Urbanisz­tikai Társaság elnöke átnyúj­totta a Hild-emíékérmet Gö­dör Józsefinek, Kecskemét város tanácselnökének. LAPZÁRTA VARSÓ Edward Giereknek, a LEMP KB első titkárának vezetésével hétfőn este len­gyel párt- és állami küldött­ség utazott a Szovjetunióba, az SZKP Központi Bizottsá­gának, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek és a szovjet miniszter- tanácsnak a meghívására. MOSZKVA Az Angolai Népi Köztár­saság függetlensége kivívá­sának első évfordulója al­kalmából rendezendő ünnep­ségekre az angolai főváros­ba érkezik a „Bravij” szov­jet hadihajó. A hivatalos, baráti látogatásra érkező hajó november 9. és 12. kö­zött tartózkodik Angolában. VADÁSZBALESET Tragikus véget ért az idei diplomata-vadászat Jugo­szláviában: Pierre Sebilleau Franciaország belgrádi nagy­követe, a Jugoszláviába akk­reditált diplomáciai testület doyenje (a képen) baleset következtében életét vesz­tette. A nagykövet életét barátjának, Alexander Ot­tónak, Ausztria belgrádi nagykövetének véletlenül el­sült fegyvere oltotta ki. (Képtávírónkon érkezett.) THAIFÖLD A thaiföldi katonai rezsim közoktatásügyi minisztériu­ma bejelentette, az elkövetke­ző hónapokban felülvizsgál­ják Thaiföldön az iskolai tankönyveket. A felülvizsgálat célja, hogy „kiselejtezzék” azokat a tananyagökat, ame­lyek a diktatúra szakértői sze­rint alkalmasak arra, hogy a „szocializmust és a kommu­nizmust propagálják” a diá­kok körében. Az ilyennek minősített tankönyveket ösz- szegyűjtik és elégetik. Ugyan­ezt tették azokkal a világ- irodalmi és politikai művek­kel, amelyek kivívták az anti- kommunieta rezsim ellenszen­vét. BERLIN Konrad Wolf, az NDK mű­vészeti akadémiájának elnö­ke és az NDK PEN-központja üdvözölte Peter Weisst, a mai német nyelvű irodalom ki­emelkedő alkotóját, aki no­vember 8-án töltötte be 60. életévét. A Svédországban élő író az NDK művészeti akadé­miájának levelező tagja, 1966- ban Heinrich Maran-díjjal tüntették ki. A Neues Deutschland hétfőn négyhasá­bos cikkben méltatta Peter Weiss életútját, s hangsúlyoz­ta, hogy a nagy író „bonyolult személyes és objektív körül­mények között jutott el a munkásosztályhoz”. VIZSGÁLAT A SZOLNOKI ROBBANÁS ÜGYÉBEN Amint arról a sajtó ko­rábban hírt adőtt, november 2-án Szolnokon, a Tóth Fe­renc utca 1—3. számú ház­ban gázrobbanás történt. Tizenhármán vesztették éle­tüket, a 13. áldozat Talmács Alajosné, 63 éves nyugdíjas holttestét is megtalálták. A szerencsétlenség időpontjá­ban a ház lakói közül el­tűnt Balázs Ferencné, 64 éves nyugdíjas, akit a rend­őrség keres. A romeltaka­rítási munkálatok befeje­ződtek, a tanácsi szervek hozzáláttak az újjáépítéssel kapcsolatos munkálatokhoz. A vizsgálat eddigi megálla­pítása szerint a robbanást a pincehelyiségben szivárgás következtében felgyülem­lett földgáztelítettség okoz­ta. A rendőrség a vizsgálat befejezéséről a lakosságot tájékoztatja. Föld-levegő rakéták (ölvonulása a Vörös téren megren­dezett hagyományos katonai díszszemlén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom