Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-24 / 278. szám
1976. november 24. ^PÚJSÁG 3 Atomerőmű-építkezés A kultúrközpont váza madártávlatból, a műszaki szálló tetejéről nézve. Előtérben az anyagtelep. HAMAR ELTERJEDT a közhasználatban ez a szó: atomváros. A paksi atomerőmű építői és leendő dolgozói részére készül ez a területre ugyan nem városnyi, mégis sok mindent nyújtó lakótelep, a különböző szükséges létesítményekkel. Szép helyet választottak az atomvárosnak, a paksi dombok egyik legkellemesebb és legjobb fekvésű részét, a Kishegyet. Több okból is szerencsés volt a választás. Kevés házat kellett kisajátítani, inkább csak földterületeket és öreg szőlőket, a hegyről nagyon jó kilátás nyílik a Duna felé és déli irányban, másrészt pedig, észak-északkelet felé tekintve szinte az egész régi Paks látható. A domb tetején korlátlanul lehet helyét találni a különböző építkezésekhez és ez feltétlenül szükséges, hiszen a terjedelmes építmények mellett sporttelepet is kell létesíteni a Kishegyen. Korábbi közlésekből már ismerik a Népújság olvasói, mi minden épült az első években, amióta megkezdődött az atomerőmű-építkezés. Mégsem árt a rövid felsorolás, hiszen a legutóbbi időben megvalósított létesítményekkel együtt már valóban kialakul az atomvárosi kép. Épült tehát először egy úgynevezett szállástelep, vagyis ötszintes panelházak érdekes csoportja, amelyeket munkásszállás céljára használnak, amíg a nagy építkezés tart: legalább másfél évtizedig. Ez a rész a hegy, illetve domb keleti és délkeleti oldalán helyezkedik el. Hozzáépült közvetlenül az orvosi rendelő és fektető, a hatalmas étterem, konyha, bisztró, *5 Dächert Imréné PAV-doIgo- zó a lakásuk ebédlőjében. eszpresszó, majd a szolgáltatóház, amelyben az ABC- áruháztól a postáig és a Patyolatig minden fontos üzlet, fiók megtalálható. Ezek elkészítése után láttak hozzá a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói a szűkebb értelemben vett lakótelep felépítéséhez. Az atomvárosban mindent a TÁÉV készít, csak a tervezés történik két helyen: Pécsett, illetve Szekszárdon. Ma már egyébként kezd általánossá válni a „lakótelep” kifejezés, vagyis az egész atomvárosra vonatkozóan használják az építők is. Mégis, maga az a házsor, ahol az erőmű dolgozói, kezelő mérnökei, fizikusai és különböző más beosztásúak laknak majd, idővel valószínűleg több ezren; ez valójában a lakótelep. Erről eddig nem történt híradás, kivéve a két műszaki szálló elkészítését, amelyek beékelődnek a lakótelepi házak közé. Pontosan még nem lehet tudni, hány lakás épül összesen, az atomerőmű végleges kiépítésének nagysága sem eldöntött kérdés. Egyelőre 1760 megawatt teljesítményű erőmű-épületsor készítésének programja a biztos, de már szó van 4000 megawatt megvalósításáról is. Ha ez így lesz, akkor természetesen több lakást kell majd építeni az atomvárosban. Rück István, az ERBE műszaki ellenőre, aki az egész atomváros építésének ellenőrzését irányítja, úgy tájékoztatott bennünket, hogy a szűkebb értelemben vett lakótelepen eddig elkészült két épület, összesen 40 lakással és átadás előtt áll egy újabb 20 lakásos ház. Helyesebben : elkészült még ezen kívül három 40 lakásos is, de azokat az erőműépítés egész időszakában szakértők lakják. Jelenleg épülőfélben van újabb három 40 lakásos, „hagyományos hosszúságú” ház, továbbá három toronyház. Utóbbiakban ugyancsak 40—40 lakás lesz. Egyiknek a szerkezeti szerelése már elkészült, a második és a harmadik épület szerelése a befejezéshez közeledik. A jövő évben megkezdik a Szekszárdon épülő „erőműves” szolgálati lakások készítését is, a Wesselényi utcában, a többi szekszárdi lakóházzal együtt, azokhoz igazodva. Az atomerőmű vezető szakembereinek egy csoportja tehát a megyeszékhelyen fog lakni. Megkezdődött továbbá Pakson az úgynevezett kultúrközpont felépítése, az étterem mögötti térségben. Lesz benne 450 személyes színházterem, amit egyben filmvetítésre is használnak majd és lesznek klubok, könyvtárral. Hozzáláttak már egy 150 személyes óvoda és egy 120 személyes bölcsőde megvalósításához. Ezekből később még épül egy-egy hasonló. Januárban kezdődik a 32 tantermes általános iskola építése. A sporttelep a lakótelepi házaktól nyugatra levő helyen készül el. MEGLÁTOGATTUNK egy családot a már átadott egyik házban, a teljesen kész műszaki szálló szomszédságában. Lakcímük: Rajk László utca 4. Az első lépcsőházban a Paksi Atomerőmű Vállalat dolgozói kaptak helyét. Dächert Imre és családja Százhalombattáról jött ide, a PAV-hoz. A férfi gépkocsielőadó, felesége üzemtechnikus. Nyolc-, illetve hároméves gyermekükkel együtt kényelmes lakásban éltek előző helyükön is, de mivel Tolna megyéből származnak (szüleik Dunaszentgyörgyön és Bölcskén élnek), másrészt pedig vonzotta őket az atomerőmű, Paksot választották munka, és lakóhelyül, véglegesen. GEMENCI JÓZSEF íróasztal helyett munkapad Werner Ferenc: — Megtaláltam a számításomat. A tizenegy néhány éves ositri harmadannyi fizetésért egy irodában eltöltve a munkaidejét, jó ha visszaköszön a gyárban húsz éve dolgozó szakmunkásnak. A portások némélyike elnéző bólintással veszi tudomásul, ha munkaidő alatt egy „irodás” kimegy az üzemből, ugyanakkor bőszült Cerberus módjára állna hivatása magaslatára, ha ugyanezt egy munkás- asszony akarná megtenni. Megbecsült munkások hangoztatják: „legalább a fiam vigye többre!” A több alatt rendszerint íróasztalt értenek, de miért több az? Talán mert az íróasztalhoz általában kérni jönnek az emberek? Vagy az asztal mögül könnyebben néz keresztül az előtte állókon az, aki hajlamos ilyesmire? Tipikus hivatali zsargonszó a „fúrás”. Sóha sem hallottam olyasmiről, hogy egy munkást akartak kifúrni a helyéről. Munkapadok között ez a tipikusan kispolgári nyavalya nem olyan „fertőző”. De azért nincs minden rendben. Sajnos még nem mindenki becsüli megfelelően a munkáséletet. ♦ A Bátaszéki Fémipari Szövetkezetnél dolgozik Werner Ferenc szerszámkészítő. Az udvar hátsó részében az apró műhelyben családias a hangulat. Itt dolgoznak a szerszámkészítők, hárman. A falakon folyóiratokból kivágott képek. A sarokban ol'ájkályha. A belépő úgy érzi, hogy az itt dolgozóknak nem csupán munkahelyük, hanem egy kicsit otthonuk is ez a műhely, amiben Werner Ferenc 1966 óta dolgozik. — Szekszárdon, a Garay Gimnáziumiban érettségiztem 1966-,ban — kezdi a beszélgetést. — A műszergyár tanműhelye akkor indult. Két év múlva, amikor a gyárban megkezdődött a termelés, már végzett szerszámkészítő szakmunkásként alkalmaztak. Katonaság után hazajöttem Bátaszékre. Érdeklődtem többfelé is munkalehetőség után, végül itt a fémiparinál kötöttem ki. Ennek már tíz éve. Egyelőre nem is akarok mást. Jól érzem itt magam, mert megtaláltam a számításomat. Továbbtanulás? Ha feljebb akartam volna kerülni, akkor már eddig is kiemelhettek volna a munkámért, de én itt, a műhelyben akarok dolgozni. — Érettségi után nem gondolt arra, hogy inkább valamilyen irodában dolgozna? — Nem. Akkor sem. Később még úgyse. Aki szereti a szakmáját, az nem cserélné el semmilyen íróasztalért. A műhelyben jó a hangulat. Senki sem mondhatja el magáról, hogy velem összeveszett. Talán mert engem sem bántott senki. Másutt az előrejutásért állandóan egymást marják az emberek. Nálunk közös munka, együttes termelés folyik. Magunkkal szúrnánk ki, ha veszekednénk... ♦ A Borsodi Vegyi Kombinát szekszárdi gyáregységének extruderterme nem hasonlít a bátaszéki műhelyhez. A tágas, több torna- teremnyi üzemcsarnokban egymás mellett sorakoznak a gépek, s a zajban nehezen értjük meg egymás szavát. Az elhangzó gondolatok mégis azonosak. Szűcs János extruderkezelő belekóstolt a hivatalnokéletbe. — Érettségi után négy évig volt íróasztalom — mondja. — Ez az idő elég volt ahhoz, hogy többé ne kívánkozzam vissza. Az üzemben látom, hogy mit dolgozom. A munkámnak kézzel fogható, tapintható eredménye van. A betonépítőknél pedig csak tologattam vagy töltöttem ki az aktákat egész nap és néztem az órámat, hogy mikor lesz vége a munkaidőnek. Mióta itt vagyok, a gyár munkástakás-építési akciójában lakást is kaptam. * Az egyik üzem vezetője beszélgetésünkkor azt mondta: „Akinek kell a pénz, az nem választ íróasztalt. Az dolgozni megy. De érettségivel melósnak csak az áll be, akinek szüksége van a több pénzre!” Örülök, hogy nincs igaza! TAMÁSI JÁNOS Szűcs János: — Négy évig volt íróasztalom. November 24-én Ünnepeljük pártunk megalakulásának 58. évfordulóját. Majd hat évtized telt el e történelmi dátum óta, s az alapítók többségének neve már mindörökre bevonult a magyar nép forradalmi történetébe. Köztünk élnek, dolgoznak, figyelnek még jó néhányan az első évek harcosai közül. Rájuk emlékezünk ezekkel a sorokkal. lleteranok ii. Az orosz föld, a szovjet népek nagy családjának a hazája befogadta és otthont adott sok olyan magyar forradalmárnak, aki a Tanács- köztársaság bukása után menekülni képyszerült az országból. Munkát kaptak, felelős posztokon tevékenykedhettek, részt vehettek a forradalmi munkásmozgalomban. Hosszan lehetne sorolni a felszabadulás előtti forradalmi mozgalom kiemelkedő harcosainak nevét, mai munkásságát: akkor több mint nyolcezer nevet és életutat lehetne felsorakoztatni, akik mint a forradalmi mozgalom kiemelkedő harcosai — habár sokféleképpen alakult a sorsuk az elmúlt évtizedek során — hittel, meggyőződéssel, bátran vállalták a párttól kapott megbízatásaikat. Büszkék lehetünk felszabadulás előtti küzdelmeikre, ök pedig büszkén vállalhatják mindazt, amivé a felszabadulás óta hazánk lett: a szocialista, a szocializmus építésének betetőzésén munkálkodó Magyarországot. Mindenekelőtt a forradalmi harcokban megedzett, az irányítási, vezetési tapasztalatokkal felvértezett kommunistáknak köszönhetjük, hogy országunk a 30 év alatt teljesen átalakult. Az elmaradott agrár-ipari országból modern, szocialista iparral és korszerű szocialista mező- gazdasággal rendelkező ipariagrár országgá lett. A kulturális forradalom eredményeként nőtt népünk műveltsége, jól bizonyítja ezt egyetlen adat, 1938-ban 9 millió, 1974-ben több mint 64 millió könyv jelent meg Magyarországon. A termelés emelésével összhangban emelkedett népünk életszínvonala, gazdagodott élete. Javult a lakosság áruellátása. A bérből és fizetésből élők 90 százalékának már csökkentett, 44 órás munkahete van. Felépült a IV. ötéves tervben előirányzott 400 ezer lakás, s ezzel túlteljesítettük 15 éves, egymillió lakás felépítését előirányzott programunkat. A veteránok munkájára mindig számíthat a Magyar Szocialista Munkáspárt. Egyikük a közelmúltban azt mondotta a KISZ-tagok egy népesebb csoportjának: „Tudjátok, hogy mi 25 esztendeig vártunk: hadd nézhessünk egyszer szembe a szocializmus építésének feladataival. Mint tudjátok, csak sok ellenállást leküzdve emelkedhettünk idáig, s°k viharban volt részünk, és ma sem mindig kéklik felettünk a mennybolt, de mi sohasem féltünk a nehézségektől, keressük, kutatjuk a felfelé ívelő utat...” A közelmúltban Magyarországon járt az egyik tőkés ország küldöttsége. Közülük néhányan csodálkoztak: hogyan lehet Magyorországon esztergályosból miniszter, bányászból vezérőrnagy. íme a magyar veterán bölcs válasza: „Én inkább azon csodálkozom, hogy önöknél, ahol állítólag demokrácia van, az ilyesmit csodálatosnak tartják. ..” A veteránok az: üzemeket, intézményeket, gyárakat járva gyakran jelzik az ország vezetőinek, hogy célba jutott-e egy-egy elképzelésük, hol és mi akadályozza az előrehaladást. Ennek a felmérhetetlen tenni akarásnak ugyancsak vég nélkül sorolhatnánk a példáit. Forradalmi, ma is alkotó életútjukat így összegezi a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának határozata: „A felszabadulás előtti forradalmi mozgalom kiemelkedő harcosai megfelelően illeszkednek be társadalmi életünkbe. Részt vesznek a párt- és társadalmi szervezetek választott testületéinek munkájában, jelentős számban töltenek be vezető tisztséget. Több évtizedes, gazdag tapasztalataikkal eredményesen segítik a párt, társadalmi és állami életünk fejlődését. Időt, fáradságot nem kímélve — amíg egészségi állapotuk lehetővé teszi — tevékenykednek a szocialista építőmunkában. Párt-, társadalmi és állami szerveink a fel- szabadulás előtti forradalmi mozgalom kiemelkedő harcosait az őket megillető politikai és erkölcsi megbecsülésben részesítik...” Az erkölcsi megbecsülést fémjelzi a „Szocialista Hazáért Érdemrend” kitüntetés, amely méltó anyagi, szociális, kulturális jogokkal párosul. Jogokkal, amelyek csak a szabadság fáklyavivőit illetik. Egész népünk boldogulásáért vívott páratlan áldozat- készségükkel a veteránok egész népünk elismerését élvezik. KŐSZEGI FRIGYES