Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-17 / 272. szám

1976. november 17. 2 h’êPUJSAG Az USA ismét megvétózta Vietnam felvételét az ENSZ-be PANORÁMA MOSZKVA Moszkvában a KGST épü­letében kedden megkezdő­dött a szocialista országok felsőoktatási minisztereinek tanácskozása. A mostani, sorrendben 10. tanácskozáson megvitatják a szocialista országok felsőok­tatása fejlesztésének főbb vonásait a jelenlegi ötéves tervben, az ezen országok kommunista és munkáspárt­jainak kongresszusain hozott határozatok figyelembevéte­lével. AMMAN Az Ammanban tartózkodó magyar kormányküldöttség Udvardi Sándor külkereske­delmi miniszterhelyettes ve­zetésével november 12—15 között tárgyalásokat folyta­tott a jordániai kormány képviselőivel. A tárgyalások eredményeként a felek hosz- szú lejáratú kereskedelmi megállapodást kötöttek, amely biztosítja az egyenlő elbánás, a kölcsönös előnyök, valamint a legnagyobb ked­vezmény elvének alkalmazá­sát. MOSZKVA Nepál királya, Birendra Bir Kikram Sah Déva ked­den hivatalos látogatásra a Szovjetunióba érkezett, ele­get téve a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnöksége és a kormány meghívásának. A Biztonsági Tanács ülé­sén az Egyesült Államok is­mét megvétózta a Vietna­mi Szocialista Köztársaság ENSZ-felvételét javasló ha­tározat elfogadását. A testület többi tizennégy tagja egyöntetűen Vietnam felvétele mellett állt ki, s így az Egyesült Államok, mely már a tavalyi ülésszak idején kétszer is felvétele el­len szavazott, elutasító ma­gatartásával diplomáciai el­szigeteltségbe került a Biz­tonsági Tanácsban. A szavazást megelőző két­napos vita során több mint harminc ország szorgalmazta a Vietnami Szocialista Köz­társaság felvételét a világ- szervezetbe. William Scranton amerikai nagykövet kategorikus „nem”-jét azzal indokolta, hogy Vietnam az Egyesült Államokat „nem kielégítő” álláspontot foglal el a viet­nami háborúban eltűnt ame­rikai katonák felkutatásában. Dinh Ba Thi nagykövet Vi­etnam állandó ENSZ-meg- figyelője visszautasította Scranton vádjait. A vietnami diplomata felhívta a Bizton­sági Tanács figyelmét arra, hogy kormánya többször is bizonyságát adta jóakaratá­nak. Az azonosítható ameri­kai katonák névsorát átad­ták az amerikai hatóságok­nak, Vietnamban külön bi­zottság foglalkozik a további kutatással. Ugyanakkor ho­gyan viszonyul az Egyesült Államok a háborúban eltűnt, meggyilkolt, megnyomorított vietnamiak ezreinek problé­májához? — tette fel a kér­dést a vietnami nagykövet. Dinh Ba Thi hangsúlyozta: hazája a béke és a barátság politikáját folytatja, s bizto­sítani kell számára ezt a jo­got, hogy politikájának meg­felelő szerepet játszhasson az ENSZ keretein belül. A Biztonsági Tanács úgy döntött, hogy a Vietnam fel­vételéről folytatott vitáról szóló beszámolót a közgyűlés ülésszakának plenáris ülése elé terjeszti. William Scranton, az USA ENSZ-nagykövete ha­zája nevében ismét megvétózta a Biztonsági Ta­nácsban a Vietnami Szocialista Köztársaságnak a világszervezetbe való fölvételi javaslatát. (Képtáv­írónkon érkezett.) Tanácskozik a fogyasztási szövetkezetek kongresszusa ENSZ-közgyűlés Megkezdődött a Palesztinái kérdés vitája Kedden reggel plenáris üléssel folytatta munkáját a fogyasztási szövetkezetek VIII. kongresszusa az építők székházában. A tanácskozá­son részt vett Párdi Imre, az MSZMP Központi Bizottsága gazdaságpolitikai osztályá­nak vezetője, dr. Sághy Vil­mos belkereskedelmi mi­niszter, dr. Romány Pál me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, Szépvöl­gyi Zoltán, a Fővárosi Ta­nács elnöke, s ott volt a ma­gyar szövetkezeti mozgalom társágazatainak, valamint a társadalmi és tömegszerveze­tek több vezetője is. Az el­nökségben helyet foglalt Jean Delattre, a Szövetkeze­tek Nemzetközi Szövetsége Központi Bizottságának tag­ja, s jelen van 12 külföldi or­szág szövetkezeti mozgalmá­nak küldöttsége. s Dr. Sághy Vilmos belkeres­kedelmi miniszter nyugtázta az ellátásban és a hálózatfej­lesztésben elért eredménye­ket, jelezte, hogy a több hó­napos felkészülés alapján 1977-re az ellátás tovább ja­vítható, az úgynevezett hi­ánycikkek számának egy­idejű csökkentése mellett. Hangsúlyozottan foglalkozott azzal a nagy feladattal, ami a szövetkezeti kereskede­lemre a mezőgazdasági kis­termeléshez szükséges esz­közökkel, kisgépekkel való ellátásban vár. A munka színvonalának növelése kap­csán szólott a szövetkezeti kereskedelemben dolgozók szakmai képzéséről, tovább­képzéséről, a korszerű eladá­si formák elterjesztésének fontosságáról, a szállítás szervezettségének növelésé­ről. Szabó István, a Termelő- szövetkezetek Országos Ta­nácsának elnöke hangsúlyoz­ta többek között, hogy a leg­több tevékenységi területen szoros kapcsolatban álló két ágazat együttműködésének elmélyítésére még számos le­hetőség kínálkozik. így pél­dául a fogyasztási szövetke­zetek sokat segíthetnek a téesz-tagok élet- és munka- körülményéinek további ja­vításában. A lakásépítő szövetkeze­tek képviselője elmondotta : a XVI. kerületi „Összefogás” lakásépítő szövetkezet pél­dája bizonyítja, hogy a mun­kások és fiatal házasok ré­szére nyújtott vállalati tá­mogatás a szövetkezés adta előnyök hasznosításával ér­vényesülhet a legeredménye­sebben. Az „összefogás” szö­vetkezet két lakótelepén az idén 1117 lakás építése feje­ződik be, a hátralévő 1900 la­kást és az ezekhez kapcsoló­dó létesítményeket a követ­kező kongresszusig szeretnék megépíteni. Délelőtt véget ért a teljes ülés vitája, majd a tanács­kozás a 494 fogyasztási és ér­tékesítő, a 379 takarék- és az 1302 lakásszövetkezet képvi­selőinek részvételével ágaza­ti szekcióüléseken folytatta munkáját. Az ENSZ közgyűlése meg. kezdte a vitát a palesztinai kérdésről. A palesztinai nép jogai gyakorlásának lehető­ségeit kutató ENSZ-bizottság húsz tagja nevében Medoune Fali szenegáli nagykövet ter­jesztette elő a bizottság je­lentését. Felszólalt az ülésen Faruk Kaddumi, a Paleszti­nai Felszabadítási Szervezet politikai osztályának vezető­je. Kaddumi leszögezte: a PFSZ folytatni fogja harcát a palesztinai nép igazságos ügyéért, a békéért és a törvé­nyességért. Felszólalásában köszönetét mondott mind­azon államoknak, amelyek támogatják népe harcát. Hangsúlyozta : a palesztinai kérdés megoldása csakis úgy képzelhető el, hogyha bizto­sítják az elűzött palesztinaiak visszatérését hazájukba, és lehetővé teszik független pa­lesztin állam létrehozását. Kaddumi méltatta a Pa_ lesztina-bizottság jelentését, amely a palesztinai kérdést a közel-keleti problémakör magvának nevezi, támogatja a palesztinai nép önrendel­kezési jogát, követeli az iz­raeli csapatok kivonását a megszállt arab területekről és Bejrút lakossága kedden — 19 hónap óta először — ébredt nyugodt reggelre. A fegyverropogást és ágyúdör­gést a megélénkült utcai for­galom zaja, gépkocsik mo­torjának berregése váltotta fel. Az UPI tudósítója szerint egy nyugat-bejrúti lakos amiatt panaszkodott neki, hogy „az éjszaka sokan nem tudtak aludni — hiányzott nekik a hónapok óta megszo­kott zaj.” A libanoni főváros mind­két szektorában ismét kinyi­tottak a kereskedők. Meg­nyitották kapuikat az isko­lák is. Már korán reggel nagy volt a forgalom a két szék­megerősíti a PFSZ jogát, hogy minden béketárgyalá­son részt vegyen az egyenjo­gúság alapján. A szenegáli nagykövet a Palesztina-bizottság jelenté, sét előterjesztve, felszólította az arabokat és az izraelieket: fogadják el a békés egymás mellett élés gondolatát. Victor J. Gauci máltai dip­lomata, aki a közgyűlést a Palesztina-bizottság munká­járól tájékoztatta, szintén a konstruktív párbeszéd foly. tatására szólította fel az ara­bokat és az izraelieket. Arra kérte a közgyűlést, vizsgálja meg tárgyilagosan a palesztin problémát. Abdel Magid egyiptomi nagykövet felszólította a köz­gyűlést, hogy támogassa a bi­zottság jelentését. Felszólalá­sában hangsúlyozta: itt az ideje, hogy az izraeli kor­mány hallgassa meg nemzet, közi közösség hangját. Nincs más választás, mint a palesz. tinaiak jogainak elismerése. Izrael — amelynek képvi­selője később szólal fel a vi­tában — sajtónyilatkozatban utasította el a jelentést, azt állítva, hogy az Izrael állam megsemmisítését célozza. tor közötti legfontosabb át­kelőhelyen, a múzeumne­gyedben. Az utcákon nyu­godtan sétálgatnak a járó­kelők. Bejrútban a hétfőn reggel bevonult „zöldsisakosok” számát 3000 fővel 11 200 fő­re emelték. A békefenntartó kontingensek kedden megszi­lárdították 24 órával koráb­ban elfoglalt állásaikat. Az UPI úgy tudja, hogy az arabközi biztonsági erők most északi irányban Tripo­li, déli irányban Szidon tér­ségét veszik ellenőrzésük alá. Feladatukhoz tartozik az or­szágot észak—déli irányban átszelő legfontosabb közutak újbóli megnyitása. Támadás Mozambik ellen Kedd esti kommentárunk: Minden jel arra mutat, hogy a rhodesiai dráma új felvo­nása vette kezdetét. A hírügynökségek egybehangó jelentései szerint a rhodesiai telepesrezsim katonai alakulatai, tüzérségi előkészítés után és a légierő aktív támogatásával ismét ag­ressziót indítottak a szomszédos Mozambik ellen. Smithék, hangzanak a jelentések, ezúttal először vetették be dédelge­tett elit fegyvernemüket, az ejtőernyősöket. Néhány hónap alatt ez immár a harmadik véres támadás Mozambik ellen. Az elsőre 1976 augusztusában került sor. Smith csapatai Umtali térségében egyszerűen átzúdultak a határon és nagy térségben, a földön és a levegőben, gyakor­latilag mindent és mindenkit elpusztítottak, aki útjukba ke­rült. Másodszor 1976 november elsején ismétlődött meg ugyan, ez, ugyanígy — legfeljebb azzal a különbséggel, hogy a mo­zambiki hatóságok akkor már megerősítették Tete és Gaza határ menti katonai és milicistaegységeit és a védekezés ha­tékonyabbá vált. Most pedig bekövetkezett a harmadik ak­ció. Miért? A Smith-kabinet ürügye természetesen az, hogy Mozam­bik területén rhodesiai gerillatáborok vannak. Ez olyan tény, amit az afrikai mozgalmak képviselői sem tagadnak. Csak. hogy a Rhodesia körüli országokban összesen tizenhatezer gerilla állomásozik és ezek viszonylag törpe kisebbsége Mo- zambikban. Ráadásul a támadás már csak azért sem irányul­hat e táborok ellen, mert mind augusztusban, mind novem­ber elején az akció egész jellege a válogatás nélküli pusztítás volt. Smithék azt állítják, hogy a táborok „a határ közelé­ben” helyezkednek el, csapataik pedig a nyáron nyolcvan, no­vember elején mintegy negyvenöt kilométer mélységben ha­toltak mozambiki területre. Mi az igazi ok? Vitathatatlanul mindhárom esetben a sa­rokba szorított fajüldöző kisebbség kétségbeesett katonai erő­fitogtatása. Augusztusban azért, mert akkor a Kissinger-terv elfogadására szerette volna Smith ily módon „rábeszélni” az afrikai mozgalmakat és országokat. November elején azért, hogy a genfi tárgyalásokon „tekintélyt” biztosítson a függet­lenség elodázását erőltető telepesálláspontnak — most pedig azért, hogy a maga javára mozdítsa el a holtpontról a konfe­renciát. Arról a holtpontról, amit éppen a rezzenetlenül me­rev rhodesiai magatartás okozott: Smithék makacsul ragasz­kodnak a két évhez, amikor — mint ez Nkomo legújabb nyi­latkozatából kiderül — az afrikaiak az angolok által javasolt másfél évet sem fogadhatják el. LAPZÁRTA Todor Zsivkov Indiában Todor Zsivkov, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának el­nöke hivatalos látogatásra India fővárosába. Űj-Delhibe érke. zett. A képen balról jobbra: Indira Gandhi miniszterelnök, Fakhruddin Ali Ahmed indiai államfő és Todor Zsivkov a repülőtéren. (Képtávírónkon érkezett) JOHANNESBURG Johannesburgtól délre, Evander város közelében, egy aranybányában súlyos szeren­csétlenség történt. Kilenc bá­nyász életét vesztette, közel ezren megsebesültek. A sze­rencsétlenséget a targoncákon szállított dinamit robbanása okozta. A detonációt köve­tően tűz ütött ki és többen füstmérgezést szenvedtek. RÓMA Kedden egynapos országos sztrájkot tartottak Olaszor. szágban az állami hivatalok alkalmazottai. Szünetelt a munka a római minisztériu­mokban, a tartományi, me­gyei és városi közigazgatási szerveknél, a tanácsi hivata­loknál, ezenkívül a közkórhá­zakban. Leállt a légiforgalom is, mivel a repülőtereken a belügyminsztérium állomá­nyába tartozó tűzoltóság nem biztosított szolgálatot. SPANGDAHLEM A nyugat-németországi spangdahlemi katonai tá­maszpontról körülbelül más­fél mérfölddel északkeletre lezuhant egy F—4 Phantom típusú amerikai sugárhajtású harci gép. A kétfőnyi sze­mélyzet életét vesztette. A gép egy angliai támaszpont­ról visszatértében járt sze­rencsétlenül. A katasztrófa okát tisztekből álló bizottság vizsgálja. BUDAPEST Török István külkereske­delmi miniszterhelyettes és Luciano Radi olasz külügy- minisztériumi államtitkár kedden a külkereskedelmi minisztériumban aláírta a magyar—olasz vegyes bizott­ság második ülésének jegyző­könyvét. Az ülést november 15-én és 16-án tartották Budapes­ten. MOSZKVA Kedden Moszkvában meg­nyílt a KGST külkereskedel­mi állandó bizottságának so­ron következő 48. ülése, amelyen a magyar delegáci­ót dr. Bíró József külkeres­kedelmi miniszter vezeti, Ezzel párhuzamosan a szov­jet külkereskedelmi minisz­tériumban megkezdődtek a tárgyalások dr. Bíró József és szovjet kollégája, N. Sz. Patolicsev külkereskedelmi miniszter között az 1977. évi magyar—szovjet árucsere­forgalmi megállapodásról. Nyugalom Bejrutban

Next

/
Oldalképek
Tartalom