Tolna Megyei Népújság, 1976. október (26. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-01 / 232. szám

Névnap: Malvin A Nap kél 5.43 — nyugszik 17.24 órakor A Hold kél 13.50 — nyugszik 23.41 órakor Százötven évvel ezelőtt, 1826. október 1-én született Münchenben — és 60 éves korában halt meg — Kari von Piloty német íestőművész, a XIX. századi történeti festészet egyik jelentős alakja. tpKTÖBEK 7^ IFJÜSÄGI nagyaktíva- ülést tartanak Pakson 2-án, szombaton délelőtt az erőmű lakótelepén. A tanácskozá­son részt vesz a paksi járás valamennyi pártszervezeté­nek és KISZ-szervezetének titkára. — A SZÖVETKE­ZETI iparban dolgozó nők helyzetéről ta­nácskoztak a napok­ban Konyhádon, a me­gye ipari szövetkeze­tei nőbizottságainak képviselői. melőszövetkezeti művelődési otthon között nemrégiben kapcsolat jött létre. Pár nap­pal ezelőtt a GELKA-kiren- deltségtől levelet kapott a művelődési otthon igazgató­ja, melyben értesítették, hogy a kirendeltség dolgo­zói kommunista műszakban végzett munkájuk béréből egy televíziókészüléket, egy magnetofont és egy lemez­játszót vásároltak, amelyet a faddi öregek napközi ott­honának ajándékoznak. Az átadási ünnepség pénteken délelőtt, 11 órakor lesz Fad- don, a művelődési otthon­ban. ~ KÉSZ A JÖVÖ ÉVI KOLLEKCIÓ. A Simontor- nyei Bőr- és Szőrmefeldolgo­zó Vállalat 3—4 hét múlva mutatja be a kereskedelem­nek a gyár jövő évi kollek­cióját. Változatlanul gyártják az eddig bevált népszerű mo­delleket, de mellette hét­nyolc olyan is bemutatásra kerül, mely a gyár szakem­berei szerint sikerre számít­hat. # FOTÓSZAKKÖR alakul a tolnai művelődési házban. Még várják az érdeklődők jelentkezését. A GÉPBEMUTATÓ. A Szekszárdi MEZŐGÉP Vál­lalat több megyében rendez gépbemutatókat, melyeken a korszerűsített egy_ és hat­soros cukorrépa-felszedő kombájnokat ismertetik meg a szakemberekkel. Legköze­lebb, október ötödikén, a Győr-Sopron megyei Szil községben rendeznek gépbe­mutatót. + TEGNAP DÉLUTÁN Madocsán, az Igazság Ter­melőszövetkezetben megtar­tották a közös gazdaság KISZ-fiataljainak parla­mentjét. O A GELKA észak-pesti kirendeltsége és a faddi ter­* A BULGÁRIÁI Vidin- ben értékes történelmi le­letre bukkantak a városi csatornázási művek dolgozói. A vízvezetékek fektetéséhez szükséges árok ásása közben több mint 4 ezer, összesen 73 kilogramm súlyú, XVII. századi ezüstpénz került elő a föld mélyéből. # A TADZSIKISZTÄNI Rogun városánál megkezdő­dött Közép-Ázsia legna­gyobb vízi erőművének épí­tése. A Vahs folyón létesí­tendő erőmű teljesítménye 3,6 millió kilowatt lesz. Az erőmű duzzasztógátjának magasságát 350 méterre ter­vezik. Ez lesz a világ leg­magasabb duzzasztógátja. A gát mögött 13 kilométer hosszú duzzasztótavat épí­tenek. Ennek vizét gyapot­földek öntözésére használják majd fel. — elefAntikrek születtek a tanzánia Manyara nemzeti park­ban. Az anyaállat és a két ele­fántbébi egészséges. A szakértők tudomása szerint ez az első eset, hogy elefántikrek születtek. TESTVÉRPÁR vezette a TOLVAJBANDÄT A Szekszárdi Megyei Bíróság büntetőtanácsa egy nagy és szer­teágazó tevékenységet folytató bűnbanda ügyének tárgyalását kezdte meg. Horváth József és András bün­tetett előéletű, Nagybajom, Fel- sőkak puszta 74. szám alatti test­vérek, 26 társukkal igen sok va­gyon elleni cselekményt követ­tek el. A lopott tárgyak között elsősorban termények szerepel­tek, de loptak benzint, anyako­cát, autórádiót, sőt gépkocsi­kerekeket is. Zár, lakat, ajtópánt nem állta útjukat, sőt még le­mezszekrényektől sem „ijedtek meg”. Hosszú tevékenységük so­rán közel egymillió forint kárt okoztak a társadalmi és a sze­mélyi tulajdonban. A lopott tár­gyak mellett egész arzenált rej­tegettek. A nyomozati eljárás so­rán a vádlottaktól karabélyt, dobtáras géppisztolyt, több pisz­tolyt és kispuskát, valamint ezekhez való lőszereket foglaltak le. A Tolna megyei Főügyészség közel 40 oldalas vádiratában jog­talan behatolás útján, bűnszövet­ségben, visszaesőként elkövetett, különösen nagy kárt okozó lo­pás bűntette és más bűncselek­mények miatt emelt vádat a vádlottakkal szemben. Hét vád­lott előzetes letartóztatásban várja az ítéletet, a többi sza­badlábon védekezik. Ismétlődő esők Várható időjárás ma estig: túl­nyomóan felhős idő, ismétlődő esők­kel. A mérsékelt déli, délnyugati szél fokozatosan megerősödik és északnyugatira fordul. A Dunántú­lon viharos széllökések is lesznek. Hűvösebbre fordul az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 13—18 fok között alakul. Távolabbi kilátások kedd reg­gelig: az időszak végén ismét javul az idő. Falusi fiatalok Budapesten A KISZ KB mezőgazdasá­gi és falusi osztálya és az ál­lami ifjúsági bizottság az idén és megszervezi a mező- gazdaságban dolgozó, falun élő fiatalok téli kedvezmé­nyes üdültetését. Néhány év óta megyénk fiataljai is részt vesznek a kedvezményes üdültetésben. Eddig közel százötven KISZ-tagunk töl­tött kellemes napokat az or­szág különböző városaiban. Az idén a Hotel Ifjúságban várják a KISZ-eseket, köztük megyénk 30 képviselőjét is, akik december 17—24 között programokban gazdag napo­kat töltenek majd a főváros­ban. A kedvezményes üdülő­jegyek tegnap érkeztek meg a KISZ Tolna megyei Bi­zottságához, s azokat a na­pokban osztják szét a városi és járási bizottságok között, hogy eldöntsék, melyik KISZ-alapszervezetekből és kik szolgáltak rá jó munká­jukkal a nyolcnapos pihenés­re. Bérlet a nyugdíjasoknak Körlevelet kaptak az el­múlt napokban megyénk szö­vetkezeteinek, vállalatainak vezetői. A Tolna megyei Mo­ziüzemi Vállalat értesítette őket egy új kezdeményezés­ről. Nyugdíjasok mozibérle­tét készítették el, amellyel a vállalatok, szövetkezetek volt nyudíjasaikat ajándékozhat­ják meg a nyugdíjasnapok alkalmából. Azon túl, hogy a megbe­csülés egyik jele a bérlet, fontos közművelő funkciója is van. A bérletek ára na­gyon kedvező. Szekszárdon harminc, máshol húsz forin­tért lehet megvásárolni a tíz előadásra szóló bérleteket. Azok a nyugdíjasok, akiket vállalatuk ilyen bérlettel ajándékozott meg, a tíz elő­adást három hónapig ingyen élvezhetik. A bérletek díszes borítóval kerülnek forgalom­ba —, ahogy az ajándékhoz illik. OLVASTAM 256, 183, 60 A három szám a tegnapi Népújság első oldalán je­lent meg. Ennyi boltban árusítanak a kiskertek gaz­dáinak tasakolt vetőmagot Somogy, Baranya, illetve Tolna megyében. À sorrend rangsorolás is lehet. Ilyen arányban törődik a kereskedelem napjaink egyik, túl­zás nélkül mondhatjuk, égető gondjával, a zöldség- termesztéssel. Az illetékesek, esetünkben a MÉSZÖV, illetve az ÁFÉSZ-ek vezetői hivatkozhatnának arra, hogy nem a boltok száma határozza meg az eladott vetőmag mennyiségét. De a statisztika számot ad arról is, hogy megyénkben mindössze 390 ezer tasak magot adtak el, közel egymillióval kevesebbet, mint a szom­szédos Somogybán. S még az is ott áll, hogy Tolnában az üzletek feleslegként visszaküldik a korábban érke­zett vetőmagot. A miértre a választ csak a kereskedelem vezetői adhatják meg. Mi csupán találgathatunk. De nagyon valószínű, hogy baj van a reklámmal, ami ez esetben nem a feleslegessé vált áruktól szabadítaná meg a boltot, hanem a vásárlók tájékoztatását segítené. S feltételezzük, hogy a boltvezetők a készletgazdálkodás előírásainak helytelen értelmezése miatt igyekeznek eltávolítani a számukra, de csupán számukra felesleges árukat az üzletből, úgy, hogy visszaküldik a feladónak. A tények alapján azt hiszem, nem lenne túlságosan nehéz értékelni a kereskedelemnek a zöldségprogram végrehajtása érdekében kifejtett munkáját. De ebben az esetben ez felesleges is. A számok beszélnek. — szepesi — Seta az esőben Sétálunk a délelőtti utcán — és őszidő lévén, gyakran előfordulhat —, megered az eső. A megázott haj könnyen megszárítható, de a meghűlés, a megfázás már nem rázható le egy erélyes fejrázással, mint az esőcseppek. A váratlan mennyei áldás elkerülésében segítséget nyújthatnak a gyors lábak, egy kiugró ereszű háztető, tágas kapubejárat, a tere­bélyes fa lombja és természetesen az ernyő — ha van. A gyerekek nem a megfontolt előrelátásról és a napi időjárási viszonyok latolgatásáról híresek. Számukra készített esernyőt is ritkán látni — nyilván abból a praktikus meggondolásból kiindulva, hogy a világ esernyőgyárai és a családi kasszák együttesen sem győznék az elhagyott esernyők pótlását. Mégis segít valami; az egyszerű, kézenfekvő gyakorlatias ötlet; a tízórais zacskó pont fejre illő. Bár a szólásmondás szerint, aki esőre áll, az nagyra nő, a gyerekek (mint a kép is mu­tatja) megelégszenek azzal a növekedéssel, fejlődéssel, amit a nylonzacskók tartalmának elfogyasztása biztosít. Ismeri Ön az NDK-t? (2.) A Tolna megyei Népúj­ság, az NDK kultúrcentrum és az NDK utazási iroda pá­lyázatot hirdet az NDK hat legszebb turisztikai központ­ja megismerésére, amellyel olvasóink egyben értékes úti­kalauzhoz is jutnak. A cik­kek végén feltett kérdésre adandó hat helyes választ [pl. 1. cikk a), 2. cikk b), 3. cikk c) stb.] egyszerre kér­jük beküldeni 1976. október 11-ig a Megyei Művelődési Központ 7101 Szekszárd, Pf. 15. címre „Ismeri ön az NDK-t?” feltüntetésével. A megfejtést helyesen beküldők között az alábbi 10 tárgynye­remény kerül kisorsolásra: 1 db konyhagép, 1 db kempingtáska, 2 db aktatás­ka, 1 db gázgyújtókészlet, 1 db irattáska, 1 db kozmeti­kai készlet, 3 db NDK-al- bum. A díjátadás 1976. október 16-án (szombaton), 10 órakor lesz Szekszárdon, a Hazafias Népfront irodahelyiségében (Dózsa Gy. u. 11). A szeren­csés nyertesek a díjak szemé­lyes átvételére október 12-én, táviratban értesülnek. Berlin és Potsdam. Berlin az NDK fővárosa, ma szebb mint valaha. A régi város- központban a híres mesterek Knobelsdorff, Schinkel, Schlüter, Schadow, Langhaus stb.) törté­nelmi épületeit eredeti formá­jukban építették újjá. Mellettük teljesen új városnegyedek szü­lettek. A sok költő által megénekelt Unter den Linden-en számos történelmi épület megtekintésre érdemes: a brandenburgi kapu, a Humboldt Egyetem, a Német Állami Könyvtár, a fasizmus és a militarizmus áldozatainak em­lékműve (Neue Wache), a Né­met Történeti Múzeum, a Német Állami Opera és a St. Hedvig katedrális. A Marx—Engels téren található az Altes Múzeum, az NDK államtanácsának modern épülete a Liebknecht-portá- val és az ez évben átadott Köz- társasági Palota, ahol az NSZEP IX. , és a Szabad Német Ifjúság X. kongresszusát tartották. Az városközpont — a XVI. szá­zadban kőből és klinkertéglából épült Marienkirche szomszédsá­gában — az Alexander platzon van, melynek legfőbb idegenfor­galmi látványossága a szökőku- takkal körülvett tv-torony a kör- kávéházzal. Körülötte impozáns lakótelep épült. Potsdam. A Lenin téren áll — Tonszki szovjet szobrász alkotása — Le- nin-emlékműve. A múzeumok kincseinek megtekintése lenyű­göző, különösen: a híres Perga­mon oltár, a babiloni felvonulási út az Istar-kapuval, az elő-ázsiai és iszlám múzeum különlegessé­gei, az egyiptomi múzeum és a Nemzeti Galéria XIX. és XX. századi festményei és szobrai. A széles körű repertoárral rendel­kező színházak a külföldi ven­dégszereplések révén váltak is­mertté és kedvemé. Egy est a Német Állami Operában vagy a Vígoperában felejthetetlen él­ményt nyújt. A Spree mentén húzódik a treptowi park. Itt áll — a hős szovjet katonák emlékére — a szovjet emlékmű. Innen indul­nak a hajók a berliniek ismert kirándulóhelyeire a Müggel-to- ronyhoz és -tóhoz. A nagy kiter­jedésű és nagyszerű fekvésű ál­latkert sok látogatót vonz. Potsdam legérdekesebb látni­valója a Cecilienhof kastély és az itt lévő történelmi emlékhely. Az épületben írták alá 1945-ben — a fasizmus leverése után — a győztes hatalmak kormányfői a potsdami egyezményt. A Sans­souci kastély és a Charlottenhof megtekintése bepillantást nyújt az elmúlt évszázadok művészeté­be. A kínai teaházban a régi kí­nai porcelánok gyönyörködtet­nek. Érdemes megnézni a holland negyedet, a lerombolt régi ta­nácsházából és a Knobelsdorff- házból újjáépített kultúrházat, a Hans Ottó Színházat, a branden­burgi és a neueni kaput, valamint az ehhez közel levő Alexandrov- ka orosz kolóniát. Megfejtendő kérdés : Tudja ön milyen magas a ber­lini tv-torony? a) 365 m, b) 420 m, c) 354 m. A Vöröskereszt életéből Megállapodás született az Oktatási Minisztérium kö­zépiskolai főosztálya és a Magyar Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség Központi Bi­zottsága középiskolai és szakmunkástanuló osztályá­val a középfokú iskolákban folyó egységes oktatási és nevelő munka érdekében vég­zendő vöröskeresztes tevé­kenység fejlesztéséről. A megyei Vöröskereszt és a TIT közös titkári értekez­letet tart októberben az „Együttműködési megállapo­dás” értelmében. A közös megbeszélésen a kölcsönös tájékoztatáson túl megvitat­ják az előadóképzés, vala­mint az együttműködés konkrét formáit az ipari és mezőgazdasági munkások egészségvédelmi ismeretter­jesztésében. * A Vöröskereszt megyei vezetősége együttműködve a megyei közlekedésbiztonsági tanáccsal, segítette az 1976. IX. 20—26-ig szervezett Idős emberek hete a közlekedés­ben akció sikeres lebonyo­lítását. Szociális otthonok­ban, az öregek napközi ott­honaiban és más fórumokon előadásokat tartottak „Az idős emberek életkori sajá­tosságai és közlekedési prob­lémái” címmel. * Négynapos polgári védel­mi továbbképzést tartott a Vöröskereszt apparátusa ré­szére a megyei vezetőség. A tanfolyam célja a polgári védelemmel kapcsolatos kü­lönböző határozatok egysé­ges értelmezése és a végre­hajtás módszereinek megbe­szélése szerepelt. A tovább­képzés szeptember 14—18. között volt, Hévízen. * A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége szerve­zési és ifjúsági osztálya fel­hívással fordult a középis­kolák ifjúsági Vöröskereszt­csoportjaihoz az elsősegély- nyújtó házi versenyek szer­vezése és lebonyolítása ér­dekében. A versenyen részt vehet minden ifjú vörös­keresztes, aki 1976—77-es tanévben végezte az elsőse­gélynyújtó tanfolyamot, de nem vehetnek részt azok, akik az előző években vet­tek részt ilyen továbbkép­zésben, s már indultak első­segélynyújtó versenyen. A Győr-Sopron megyei Ve­gyesipari Vállalat üvegtech­nikai üzemében mintegy 900 ezer karácsonyfadíszt készí­tenek. Eddig 600 ezer dara­bot szállítottak a kereskede­lem megrendelésére az üzle­tekbe. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÄNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te­lex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen, a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi utca 46. Posta­cím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21 — Felelős vezető SZËL.L ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 25 069

Next

/
Oldalképek
Tartalom