Tolna Megyei Népújság, 1976. október (26. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-30 / 257. szám
u Képújság 1976. október 30. CSALÁD-OTTHON Az anya szerepe a gyermek személyiségformálásában Párizsban és nálunk i. I A MEGSZÜLETETT, egészséges csecsemő magatehetetlen lény. Az anya kiegyensúlyozott, nyugodt fizikai gondozása révén válik érzelmi és szociális (társas) gyermekké. A jóltápláltság, az anyai ölelés, az anyatest melegének érzése, az anyai hang a biztonságot adó anya jelenlétének jelzései. Az anya és gyermeke közötti szoros kapcsolat a gyermek növekedésével változik. A gyermek kötődik az anyához, de vállalni is törekszik. A kötődésen keresztül kapja azt a bátorságot, biztonságot adó szeretetet, ami a világ felfedezéséhez, az önállósodáshoz szükséges. A szülőnek kell figyelembe venni a gyermek növekvő önállósodását és eszerint módosítani saját magatartását. Tehát nem elég az anyagi szeretet, de az anyának értenie is kell gyermekét. A jó anya tehát ellenőrzi és szükség esetén irányítja is a gyermek viselkedését. A biológiai anyaság, az, hogy valaki világra hoz egy gyermeket, még nem jelenti azt, hogy meg tud felelni annak az igénynek, amelyet a gyermek szükségletei kívánnak. Sajnos még napjainkban sem készülnek fel az anyák a gyermek nevelésére. Senkinek sem jut eszébe az, hogy egy bonyolult géphez hozzányúljon addig, amíg nem tanulta meg a kezelését. A gyermek nevelésére legtöbbször minden „kezelési ismeret” nélkül vállalkoznak az anyák. Holott még a legbonyolultabb gép sem közelíti meg azt a sokrétűséget, érzékenységet, amely a gyermek lelkivilágát jellemzi. Mitől függ, hogy egy anya miként fordul gyermekéhez, hogyan neveli? 1. Hogyan nevelték őt gyermekkorában (pl. az, akit sokszor vertek, mint szülő szintén gyakran veri gyermekeit.) 2. Milyen a kapcsolata a férjével (pl. az anya túlzottan kötődhet gyermekéhez, ha a kapcsolat rossz.) 3. Milyen nevelési tapasztalata van (ennek hiánya főleg az első gyermeknél látszik, sokszor kapkod, ideges az anya.) 4. Milyen egyéni sajátosságokkal. adottságokkal rendelkezik a gyermeke, ezek mennyire felelnek meg a szülők előzetes elvárásainak (pl. ha fiút vártak és lány lett, vagy sírósabb az átlagnál, stb.) 5. Mennyire hajlandó az anya (szülő) a gyermekneveléssel járó lemondásokra. Sokan nem akarnak előző élet- módiukból keveset sem engedni, holott erre csak addig van szükség. amíg a gyermek kicsi. 6. Legfontosabb, hogy milyen az anya személyisége) pl. ha az anya nem tanulta meg a szeretet adásának módját, mert esetleg ő sem kapott elég szeretetet, nehezen tudja kimutatni érzelmeit.) Shaefer E. S. kutatásai szerint a gyermeknek szabadságot és szeretetet adó anya biztosítja legjobban a harmonikus személyiségű gyermek kialakulását. Ezekre az anyákra jellemző: — Érzelmileg kiegyensúlyozottak, — felkészülnek az anyaságra, nem tervezik előre a születendő gyermek nemét, — a saját, kielégítetlen törekvéseik, vágyaik megvalósítását nem a gyermeküktől várják, — támaszt adnak, de nem oldják meg a gyermek helyett a problémákat. Az így nevelt gyermekek általában derűsek, jól alkalmazkodnak és segítőkészek. Párt szót kell ejteni a gyermekgondozási segélyen levő anyák problémáiról. Mivel e nemzedékből sokan már nem lettek felkészítve a háztartás gondjaira (pl. „Te csak tanulj”, vagy „Ne legyen olyan sorsa mint nekem volt”), így sok anyának rengeteg idejébe kerül ezek elvégzése, főleg, ha rossz az időbeosztása. Vegyék igénybe a meglévő (bár még kevés számú) szolgáltatásokat, a férj is segíthet (ha nem túl elfoglalt) a házimunkában. így az anyáknak több idejük és türelmük marad, hogy valóban anyák legyenek. JÖ LENNE az is, ha az óvodák kis füzetekben ismertetnék a jövendő kis óvodás gyermekek szüleivel az óvoda követelményeit és ezekre a három év alatt a kicsiket felkészítenék. DR. HÉRA GYÖRGY (Folytatjuk). Tíz perc torna A hasizomgyakorlatokkal nemcsak a felesleges zsírpárnák lerakódását mérsékelhetjük, de ezek a gyakorlatok — ha rendszeresen, kitartóan végezzük, — az emésztésre is kedvezően hatnak, és a testtartásunk is jobb lesz. 1. A tornát hanyatt fekvésben kezdjük. A karokat ' a test mellett, a talajon nyugtatjuk. Kis lendülettel, nyújtott ' végtagokkal felemelkedünk (vagy próbálunk felemelkedni!), majd újból hanyatt fekvésbe ereszkedünk, lázítunk. Kezdetben elég egyszer, kétszer, később többször ismételjük a gyakorlatot. 2. Fekve maradunk. A karok oldalt, a lábak függőlegesen, zárva. A lábakat szélesre terpesztjük, majd zárjuk. Ezt készer ismételjük, utána a lábakat leeresztjük. Kis szünet után újból végezzük a gyakorlatot. 3. Még mindig hanyatt fekszünk, a bal lábat és a jobb kart egyszerre magasra lendítjük, a kéz és láb érinti egymást. Majd a jobb lábat és a bal kart lendítjük a magasba, érintéssel. Ezt a gyakorlatot legalább négyszer ismételjük meg. 4. Felülünk. A lábakat felhúzzuk, mindkét kezünkkel hátul támaszkodunk a talajon. Ez után felváltva emelgetjük a jobb, majd a bal nyújtott lábunkat lehetőleg minél magasabbra, négyszer. 5. Ismét hanyatt fekszünk és felemelt lábakkal „biciklizünk”. Észrevehetjük, hogy minél közelebb van a lábunk a talajhoz, annál nehezebb a gyakorlat. Lazításul tehát jól felemelt lábakkal „biciklizzünk”. Az alkalmi ruhák Párizsban tulajdonképpen alig térnek el a nappalra szánt elképzelésektől, hiszen hosszúak, vagy térd alá érőek, teljesen mindegy, mert nappalra is, estére is ezeket viselik. A formamegoldások nem komplikáltak, inkább az anyagok összhangja, bátor felhasználása adja meg a ruhák esti jellegét. Az igazi párizsi nő, ma is a variációs lehetőségeket keresi, de a régi „kis fekete ruháját” mindig fel tudja újítani valami nagyon „nagyon divatos ötlettel”. Ezt kellene megtanulnunk, mert ez a titka a párizsi nő „örök” eleganciájának. A célszerű és aránylag olcsóbb öltözködést szolgálja estére is a szoknya-blúz viselet, de talán ugyanilyen mértékben a nadrág-szoknya, illetve hosszú nadrág is, sokszor erősen dekoltált felsőrésszel. Rajzainkon fél lábszárig érő modelleket mutatunk be, ezek a modellek az egyszerűbb társasági összejövetelekre, szilveszterre és még nem farsangra való ötletek. 1. sz. modellünk: féloldalasán átgombolt, rakásokkal díszített, puha, levendulakék szövetből készült szoknyát mutat be, (természetesen borvörös, méregzöld, szürke vagy beige színből is jó), hozzá a felsőrész a rajzunkon látható, nyakba köthető, testre szabott, vékony jersey blúz. A blúznak rendszerint ugyanilyen háta van, vagy teljesen dekoltált és akkor kis kardigánt vagy bársony férfimellényt vesznek fel hozzá. A 2. sz. rajzunkon „kis fekete” ruhát mutatunk be, amely készülhet szövött és hurkolt anyagból egyaránt; legdivatosabb most a fekete ruhát ecrü színű csipkéből vagy georgette, aplikációs gallérral és kézelővel felfrissíteni. 3. sz. rajzunk könnyű jer- sey-ből vagy georgette anyagból készült drappírozott át- menős blúzt mutat be, bársonyból készült nadrág- szoknyával. A párizsi áruházak kirakatai az ilyen zsánerű blúzokat hosszú nadrághoz, rövid és hosszú szoknyához egyaránt ajánlják. NÁDOR VERA fanácsok Ételeink jó része fűszerezéssel készül. Például a jó, tartalmas húslevesbe is hányféle ízesítő kerül, amelyeket azután eltávolítunk a kész ételből. Egyszerű megoldás, ha vásárolunk külön erre »a célra alumínium teafőző tojást. Ebbe nyugodtan belerakhatjuk a szemes borsot, fokhagymagerezdet, babérlevelet, gyömbért, sáfrányt és a többi fűszert. így csak a kellemes ízek, aromák kerülnek az ételbe, s a főzés befejeztével kiemeljük tartalmával együtt a tojást. A mésztartalmú, kemény víztől a vizesfazékban, teáskannában nehezen eltávolítható vízkő rakódik le. Nemcsak az a baj, hogy az ilyen vízkő könnyen lepattog és úszkál az edényben, a nagyobbik hátránya az, hogy az edény fala megvastagszik a vízkőtől, s benne a főzés sokkal tovább tart. Ezen úgy segíthetünk, hogy 2r—3 nyers burgonyát felszeletelünk és legalább egy órán át főzzük, amíg a vízkő leválik az edényről. Megpörkölődött vasalás közben a szép fehér mosott ruha. Ne keseredjünk el, hanem próbáljuk ki a következő módszert: 8—10 liter forró vízben oldjunk fel 10 dkg klórmeszet és hagyjuk az oldatot egy kicsit hűlni. Egy nagyobb vattacsomót bemártunk az oldatba és többször átdörzsöljük az égésfoltot, majd nyomban utána hideg vízzel jól kiöblítjük. A barátságos, kellemes otthon egyik dísze és kelléke a szép kép a falon. Gyakori eset azonban, hogy a bevert szög nem tart, lötyög, kiesik a falból. Vegyük ki, csavarjunk rá szorosan kevés vattát, s az így preparált szöget mártsuk gipszpépbe. Gyorsan helyezzük vissza a falba, hagyjuk jól beszáradni, 1—2 óra múlva biztosan, stabilan ül a helyén. A téli hónapokban szervezetünk lényegesen kevesebb vitatminhoz jut, mint tavasz- szal és nyáron, amikor dúskálhatunk a sók gyülmöcs- és zöldségfélében. Következő receptünket többféle szempontból ajánljuk: rendszeres fogyasztásával megelőzhetjük a meghűléses betegségeket. Este, lefekvés előtt fogyasztva kellemes, egészséges alvást biztosít. Ha reggel éhgyomorra isszuk — s ezt különösen nőknek javasoljuk — bőrünk valósággal újjászületik. Idősebbeknek pedig kitűnő regenerálószer. Igyunk tehát mindennap egy pohár vitaminpuncsot így: vizespohárba tegyünk 1 evőkanál mézet, csavarjuk hozzá fél vagy egész citrom levét, öntsük fel forró vízzel, s jól keverjük össze. Cs. K. — Nagyszerű asszony a feleségem — büszkélkedett a barátom. — Imádjuk egymást. Sohasem veszekszünk, de még egy hangos szó sem esik köztünk. Nem mondom, régen előfordult, hogy ha későn jöttem haza, vagy ha túl sok pénzt költöttem, vagy ha túlontúl kedves voltam egy nőhöz. De ez ma már a múlté. Most úgy élünk, mint a galambok. Hogy mi történt? önálló lettem. Nem függök a feleségemtől. Számos fontos kérdésben a döntés jogát fenntartottam ma. gamnak. Azt csinálok, amit akarok. Ha akarom, így döntök, ha akarom, úgy. Az én döntésemtől függ. Nagyszerű nő a feleségem. Tegyük fel, el akarok menni egy kedves kartársnővel a moziba munkaidő után. Tegyük fel. Mit csinál ilyenkor egy átlagférj? Hazudik. Azt hazudja, hogy leltár van, benn kell maradnia az üzemben, vagy a hivatalban. Aztán az ilyen kiruccanáshoz pénz is kell. Honnan szerez pénzt egy átlagférj? Letagadja a prémiumot, vagy fizetésig kölcsönt kér. Hogy csinálom? Mi a helyzet nálunk? Amióta szabad kezet kaptam, amióta önálló vagyok, és önállóan döntök a saját ügyeimben, egyszerűen bejelentem a feleségemnek, hogy: „Drágám, ma este, munkaidő után, moziba megyek egy kedves kartársnővel.” S ez a jó, ez a helyes. Nem kérem a feleségem beleegyezését a személyemet érintő ügyekben : nekem, magamnak kell döntenem: 1. Menjek-e moziba, vagy ne menjek? 2. A feleségemmel menjek-e moziba, vagy a kedves kartársnővel? 3. Lelkemre veszem-e, hogy otthon hagyom azt a szegény asszonyt, mármint a feleségemet, vagy nem veszem a lelkemre? A döntés joga az enyém. A feleségem leadta nekem. Nálunk nem az asz- szony dönt, hanem én. Én döntök abban is, hogy: 4. Képes vagyok-e más nőre pénzt költeni, amikor a feleségemnek, mint mondja, nincs egy rongya, amit Jelvegyen, vagy nem vagyok képes? 5. Merek-e hazajövet a gyerekeim szemébe nézni, vagy nem merek? 6. El tudom-e viselni a szegény kis árvák tekintetét, akikkel az apjuk — mármint én — nem törődik, vagy nem tudom elviselni? Azt csinálok, amit akarok. Szabad kezet kaptam. Ha akarom, így döntök, ha akarom úgy. Ahogy kedvem tartja, ahogy éppen kedvem szottyan, önálló vagyok. Abban is én döntök: 7. Hidegen hagy-e, hogy hazajövet a feleségem kisírt szemmel fogad, vagy nem hagy hidegen? 8. Van-e bőr a képemen, hogy moziba megyek egy idegen nővel, vagy nincs bőr a képemen? 9. Vállalom-e a veszekedést azért, hogy moziba mentem egy kedves kartársnővel, vagy nem vállalom? Ezekben a fontos problémákban teljesen egyedül döntök, anélkül, hogy valaki is beleszólna. Nem kell előzetesen kikérnem a feleségem véleményét, azt. csinálok, amit akarok. Hidd el, ez a helyes. A feleségem nagyon okosan felismerte, hogy önállóságra vágyom, és azóta sok kérdésben önállóan döntök: 10. Vállalom-e a pofonokat a feleségemtől a moziért, vagy nem vállalom? 11. Megéri-e nekem az a nő, hogy a feleségem kikaparja a szememet, vagy nem éri meg? 12. Megéri-e az a mozi, hogy a feleségem elhagy, vagy nem éri meg? Ezekre a kérdésekre kell felelnem, ezekben a fontos ügyekben kell döntenem. A feleségem nem szól bele, rám bízza: azt csinálok, amit akarok. Nem függök tőle. S ez nagyon jó, mondhatnám azt is, hogy felemelő érzés. Hogy voltam-e már moziban egy kedves kartársnővel, munkaidő után? Nem voltam. Mióta önálló lettem, annyi fontos kérdésben kell önállóan döntenem, hogy egyszerűen nem futja az időmből ilyen marhaságokra... Mikes György Önállóság