Tolna Megyei Népújság, 1976. október (26. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-03 / 234. szám

1976. október 3. ^fepÚJSÁG 5 A múzeumi Imp tartalma Varga Imre szobrai Az idei múzeumi hónap ------------- eseményei csak­nem egybefolynak a szep­tember végén megrendezett 'képzőművészeti világhét be­mutatóival. így azt is mond­hatjuk, hogy az 1976-os mú­zeumi hónap hat hétig, sőt, két hónapig tart. Nem azért, mert ebből az alkalomból különlegességeket, csodákat tárnának látogatóik elé a múzeumok. Inkább azért, mert lelkiismeretes felkészü­léssel, igényes válogatással azokat a látnivalókat tárják a nézők elé, amelyek a mai magyar múzeumi kultúra legjobb eredményeiről ad­nak áttekintést. S ezekkel az eredmények­kel méltán lehet büszkélked­ni. A múzeumi gyűjtemények a felszabadulás óta hihetet­len mértékben gazdagodtak. Annak ellenére, hogy gyako­ri a panasz, amely hivatalos fórumokon, sajtóban hangzik el: nincs elég anyagi erő a legújabb ásatási eredménye­ket, szerzeményeket méltó formában a közönség elé tárni. Valóban: a színvona­las müzeológiai bemutatás nem kis összegeket igényel. Se szeri se száma azoknak az eszközöknek, lehetőségek­nek, amelyeket a mai techni. ka kínál: épületben, szelle­mes müzeológiai megoldás­ban, szemléltetésben, kor­szerű rekonstrukcióban, lát­ványosságban. Ehhez termé­szetesen pénz kell, nem is kevés. A magyar múzeumok is igyekeznek lépést tartani a korszerű technikával és a látogatói igényekkel — ame­lyek manapság külföldi mú­zeumi élményeken is iskolá- zódnak, hiszen mind többen járnak a világban, s tekin­tenek meg nagy gyűjtemé­nyeket —, sok pénzt fordí­tanak a tárlatok, bemutatók impozáns megrendezésére. Ámde mégsem ezen múlik minden; a magyar múzeumi apparátus, értelmesen gaz­dálkodva a meglévő erőkkel, évről évre olyan új bemuta­tókkal örvendezteti meg a közönséget, amelyekről csak elismeréssel lehet szólni. Idén is így készülnek az ok­tóberi bemutatókra az ország minden múzeumában — vagyis: a múzeumi hónap látványosságai mögött meg­húzódó tartalom az, ami fon­tossá, az egész közművelődés számára jelentékennyé teszi ezt az eseményt. A muzeológusok igen bősé­ges anyagban válogathatnak. Az elmúlt esztendőkben nagyarányú régészeti ása­tásokat, feltárásokat végez­tek az ország legkülönbözőbb vidékén. Hogy csak néhá­nyat említsünk meg ezek kö­zül: Székesfehérvárott a ma­gyar középkor és az állam- alapítás korának emlékei kö­zül hoztak igen sokat fel­színre a régészek, nem cse­kély mértékben hozzájárulva az istváni ország, az állam- szervezés körülményeinek alaposabb megismeréséhez, történeti problémáink tisz­tázásához; Pécsett igen elő­rehaladott állapotban van­nak az őskeresztény bazili­kák feltárási munkálatai; Somogy megyében a kora középkori Somogyvár emlé­keit hozzák felszínre; a neo­litikus kor kőemlékeit ás­sák ki — majdani szabad­téri „őskori skanzen” kiala­kításának tervével — Vas megyében ; folytatódnak a vésztői germán és gepida te­lepülés feltárásai ; avarkori település nyomait kutatják eredményesen Kunbábony- ban... Hosszan folytathatnánk a sort, megemlítve a fenék­pusztai, bajai, esztergomi, visegrádi, jászdózsai, talián- dörögdi, óbudai, pusztaszeri régészeti feltárások célját, tartalmát. Ámde nem „jegy­zőkönyvet” akarunk készíte­ni ezekről, inkább csak ér­zékeltetni, hogy az ország és a nép múltjának megismer­tetése milyen kiterjedten fo­lyik. S már régóta nem ön­célú, elvont tudományosság­ként, hanem — elsősorban — azért, hogy e munkák történeti tanulságai minél szélesebb rétegek előtt le­gyenek közismertek. A régészeti emlékeken kí­vül igen sok művészeti be­mutatóra is sor kerül. Fontos célkitűzése a mú­zeumi hónapnak, hogy a le­tűnt kultúrák tárgyi emlé­kein, művészeti bemutatókon kívül — illetőleg ezeknek a segítségével is — nemzeti önismeretre tanítson. Arra, hogy miként élt ebben az országban az elmúlt évszá­zadokban a nép, miként ala­kította életét, milyen vi­szontagságokkal küzdött, mi­ként hozott létre művészeti alkotásokat. Közvetve és közvetlenül tehát arra ösz­tönöznek a kiállítások, egyéb bemutatók, hogy felkeltsék az érdeklődést, tanulási ked­vet, olvasási igényt. Elsősor­ban, természetesen, történeti és művészeti témák iránt. (E tárgykörökben a mai ma­gyar könyvkiadás is kiváló élményeket kínál —, az el­múlt esztendőkben a magyar múlt, a világtörténelem, az egyetemes művészettörténet alaposabb megismerését se­gítő művek százai jelentek meg.) A múzeum tudjuk, nem ------------------ egyhavi él­mény és látványosság. Ez a mostani egy hónap azon­ban mintegy sűrítve kínálja mindazt, amivel a felsza­badulás óta eltelt három év­tizedben a magyar múzeumi kultúra a közművelődés emeléséhez hozzájárult. A múzeumi tudományos mű­helyekben — csakúgy, mint az ásatásokat folytató egye­temi, akadémiai intézmé­nyekben — folyó munkának nagyközönség elé kívánkozó eredményeit mutatják be; azokat a tárgyi emlékeket, dokumentumokat, amelyek tanulsága hasznos a köz számára, gondolkodásra sar­kall, a múlt megismerésé­nek fontosságára hívja fel a figyelmet. S éppen ezért va­lamiképpen mégis a jelenbe hozza vissza a látogatót: a h asznos, értelmes emberi te_ vékenység legszebb eredmé­nyeinek bemutatásával a legtisztább, legfontosabb te­vékenységnek, a munkának, küzdelemnek tiszteletére ta­nít. T. I. A Tolnai Az előállítás technikai ol­dalát nézve a korábbinál va­lamivel magasabb színvona­lon jelent meg a megyei könyvtár kiadványának leg­újabb — idei második — száma. Terjedelmének kétharma­dát ezúttal azok az írások foglalják el, amelyek az is­kola és a könyvtár kapcso­latával, a, fiatalok olvasóvá nevelésével foglalkoznak. Lovas Henrik, a megyei könyvtár igazgatója „A köz­oktatás és közművelődés egysége az olvasóvá neve­lésben” címmel ír többek között az iskolai és a köz­Könyvtáros művelődési könyvtárak ész­szerű összevonásának szük­ségességéről. Tulajdonkép­pen ezzel a kérdéssel fog­lalkozik Ádám Miklós Már­tonná, a tengelici községi könyvtár vezetője is, amikor az iskolai és a községi könyvtárak együttműködé­sének lehetőségeit elemzi, a szekszárdi járásra leszűkít­ve. Lóridon Ilona, a megyei könyvtár munkatársa Re- göly, Cikó és Nagymányok iskolai, illetve községi könyvtárainak egyesítéséről ír. Micheller Józsefné, a dombóvári könyvtár vezetője arról tudósít, hogyan élnek a új száma város III. sz. általános isko­lájának nevelői, illetve diák­jai a klubkönyvtár kínálta lehetőségekkel. Miszlai Sarolta főkönyvtá­ros az ünnepi könyvhét ta­pasztalatait összegzi, Fehér Éva és Mészáros Éva pedig a sötétvölgyi olvasótáborról ír. Az Arcképek sorozatban ezúttal Miszlai Sarolta port­réját találjuk. A Tovább­képzés rovatban Debulay Antal helytörténész Tolna megye műemlékeit bemutató írásának első részét olvas­hatjuk. Herve Negr: ISKOLAI DOLGOZAT — PAPA! — kiáltott Jean futás közben kifelé az udvarra —, holnap szülői érte­kezlet lesz...! — Már megint? — kérdezte az apja, de ezt Jean már nem hallotta, mert kint foci. zott a pajtásaival a ház előtt. Apja nem örült a hírnek. — Menj el csak és beszélj az osztály­főnökével — mostanában sokat foglalkozik a gyermekünkkel... — biztatta a felesége. És másnap este hat órára elment a szü­lői értekezletre. — Jónapot René úr — köszöntötte szí­vélyesen az osztályfőnök, amolyan közép­korú, szikár ember. — Azért kérettem, mert szeretnék önnel a kedves fiáról be­szélgetni. Jean rosszul tanul. De ez még nem minden. Sajnos, puskázik is. A leg­utóbbi történelemórán a szomszédja dol­gozatát másolta le. — Nem akarom elhinni... — tiltakozott René úr. — Pedig ez tény. Kérem, győződjék meg róla. Itt van a két füzet. Nem nehéz fel­ismerni a csalást. íme, az első kérdés: Ki volt az uralkodó Napóleon után? A vá­lasz: XVIII. Lajos. — Nos, tanár úr, ez még nem bizonyít semmit. A válasz helyes, mindkét gyerek ezt írta. — Ez természetesen logikus. De nézzük csak a második kérdést. így hangzik: Ho­va száműzték Napóleont. A válasz: If szi­getére. .. — Ez persze tévedés. De hát nem kép­zelhető el, hogy ugyanaz a téves gondolat támadt két gyermekben is egyszerre? Sze­rintem ez elképzelhető... — Végül is valóban elképzelhető. De van egy harmadik kérdés is. így szól: Mikor halt meg Napóleon? Az ön fiának a szom­szédja így válaszolt rá: Nem tudom. És az ön fia így : Én sem... (Antalfy István fordítása) K öztéri szobraink nem kényeztettek el bennünket. A múlt század utolsó negyedének emlék- mű-szobrászata nemzedé­keken át kísértett, s alig van városunk, ahol ne ha­gyott volna nyomot: nem­zeti nagyjaink, elsősorban Kossuth Lajos, kötelező pózba merevedve, a plasz­tikai tehetetlenség emlék­műveként állják az időket. Igazi változást tulajdon­képpen csak az elmúlt egy­két évtized hozott, amikor néhány fiatal művész va­lóban szakítani tudott a hagyománnyá merevedett sablonnal, új formát keres­ve az új feladatnak. Varga Imre művészetére is ekkor figyeltek fel, a hazai érdeklődés rövid idő alatt túljutott a határokon is, bizonyítva művészeté­nek egyetemes érvényét. A mai képzőművészet legnagyobb veszedelme a gyorsan változó divat, a ki nem érlelt formák kény­szere, mintha a műalkotás­nak az lenne legfontosabb feladata, hogy meghök­kentsen. Varga Imre nem formai oldalról közeledett a szobrászathoz, mert jól tudja, hogy a gondolat úgy is kikényszeríti a formát, azt az egyetlen lehetséges megoldást, ami csak a re­mekmű sajátja. Ez a gon­dolatiság, a hegeli eszme itt valóban átsugárzik az anyagon, a plasztikai gon­dolat teljessége jut érvény­re, úgy, ahogyan a rene­szánsz mestereknél. Pedig modern, a szó legjobb ér­telmében, de ez a modern­ség nem külsőleges, mert nem eszközeivel, hanem látásmódjával tud hatni. Radnótija az egyik leg­jobb példa erre: nemcsak egy ember, egy egész nem­zedék tragédiáját fejezi ki, de mégsem csak a föld­re sújtó és jóvátehetetlen tragédiát látjuk benne. Ahogy a súlyos bakancs­tól egyre feljebb jut a te­kintet, mind jobban érez­zük a gondolat diadalát és maradandóságát, mely át­ragyog a szeretettel meg­munkált arc fájdalmán. Derkovits a magányosság és kitaszítottság hőse, aki megkínzottságában csak a jövőhöz tud fellebbezni. Munkái (nincs terünk arra, hogy kitérjünk Ko­dály, Károlyi és Czóbel monumentális szobrára) belülről szólnak a nézőhöz, de ugyanakkor fel is téte­lezik a nézőt, aki szinte társszerzővé válik, mert neki kell tovább gondolnia a látványt. Ez adja meg munkái emberi hitelét, amire a modern szobrá­szatban Rodin szolgáltatta az első példát Calais-i pol­gáraival, de Varga művé­szetében a gondolat köz­érthetőbb lesz, szinte ki­kényszeríti, hogy benne él­jünk szobrai világában. Ennél többre művész nem vállalkozhat. Ez a legmagasabb rendű követelmény, amit önma­gával szemben állított fel, gyorsan hódított, a közel­múltban zárult kiállítása a Műcsarnokban örvendetes és kivételes siker volt, bi­zonyítva ezzel, hogy a va­lódi művészet alapvető tu­lajdonsága: érthetősége és általános érvénye. Kodály Zoltán Radnóti Miklós Táncosnők Derkovits Gyula Károlyi Mihály Czóbel Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom