Tolna Megyei Népújság, 1976. október (26. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-24 / 252. szám

1976. október 24. “KÉPÚJSÁG 5 SZOLIDARITÁS Viktor Conreras Tapias NDK-ban élő fiatal emigráns chilei festő. BÁRDOSI NÉMETH JÄNOS: Emberi tisztesség Én nem repülnék a Holdba a Földön keresném meg a biztos otthont külön küszöbbel, lánggal, hol nem szedik meg magányod gyümölcseit, termésedet se Topják el, a ház, háza tiéd — ehhez kerítsünk kiibírhatót, melyben a világ megszüli a harmóniát, az emberhez méltó Valót, bombák, butaság, nyomorok ellen ezt tartsa meg a szellem, aztán jöhet a több a csillagokig szikrázó csoda, de addig: mérnökök, költők, kőművesek, építsetek, emberi tisztességet itt és mindenütt a dologtevő Föld hasznos terein — SZOLNOKI ANDRÁS: Érkező ősz Hallod-e a tovafutó nyár lépteit? Kerti kaipuk felé már közelít az ősz. Kel a szél, megrázza a lombot és a jóllakott fa elereszti hű levelét. Ne a távozót dicsérd, az érkezőt illik köszönteni most, aki holnapra lefújja a fák kontyáról a fáradt zöldeket, pattintja a platánok kérgét elűzi a szitakötőket. Figyeld csak, már kora ősszel alig lelsz egyet, mikor a szőlőt döngik a méhek. Fordulj az ősz felé te is, fogadd a pusztítót méltón. Jön már a kegyes bakó, rozsdakoszorús fején megül a szél, hintáz a költöző madár-nép, körül a kerteken opál köd ereszkedik, s mint húzott hálóban a hal fehér hasával villan benne a fény. RÓZSA ENDRE: Örök bujócska Ne keress engem a múltban; nem éltem — el sose múltam Ne keress engem a mában; nincs-lepke lapul e bábban. Ne keress majd a jövőben; keress egy fonák-időben, egy soha-Valóra-váltban, egy söha-el-nem-jövőben! SIMÁI MIHÁLY: Lány a tükör előtt Tudom — sok férfi mondja nekem — Zöld vízesés a tekintetem. Tudom — hisz hallom minduntalan — Kontyra-csomózott láng a hajam. Volt, aki azt is mondta, — de hány! — hogy vörös örvény este a szám ; hogy mosolyom hó- fodrú patak, s csillagok égnek bőröm alatt... Nem elég így se, mégse, sose — még egyszer nézz meg: Szép vagyok-e?! BuJav áripalota SvíLói igyel könyvkiállitá Ilii A MAGYAR és a lengyel nép szoros, testvéri kapcsola­ta immár évezredes múltra tekint vissza: nagyjából egy­idős a magyar és a lengyel állam kialakulásával. Ennek megvolt mindig a maga iro­dalmi vetülete, vonatkozása is, gondoljunk csak Balassi­ra vagy Kölcseyre. A rene­szánsz nagy magyar költője, Balassi a bécsi udvar elől fia. talon Lengyelországba mene­kült, ott született meg első neves irodalmi alkotása, a németből magyarra fordított Beteg lelkeknek való füves kertecske. Mellesleg, ezt a fordítást először Krakkóban nyomatták ki. Balassit ké­sőbb is megannyi szál fűzte Lengyelországhoz. Kölcsey a magyar reform­korban irányította Lengyel- ország felé a magyar közvé­lemény figyelmét, azzal a határozott politikai törekvés­sel, hogy a két nép sorsa egy, tehát segíteni kell egymást az elnyomás elleni küzdelem, ben. Kölcsey, a költő — mint ismeretes — az 1848-as ma­gyar szabadságharcot meg­előző reformmozgalom ki­emelkedő politikai egyénisé­ge volt, s miközben nagy ha­tású beszédeket mondott a vár­megyei fórumokon és ország- gyűlésen a magyar nép fel­emelkedéséért, az 1831-es lengyel felkelés kegyetlen le­verése után két alkalommal is szót emelt az országgyűlé­sen a lengyel testvérnép vé­delmében. Ö lett a vezetője annak a mozgalomnak, amely a magyar rendeket a lengye­lek támogatására szólította fel. A címben jelzett kiállításon nem találkoztam ugyan sem Balassi, sem Kölcsey névé­JIUY _ PIRIKÉ, főzzön két jó k ávét, és küldje fel hozzám Perczegős Norbertét — szólt ki a titkárnőjének Stirpák Sándor, a Timsó- és Robba­nómotorgyár teljhatalmú ve­zetője. Néhány perc múlva már az igazgató előtt ült az ön­hibáján kívül kopaszodó művezető. — Talán sejti, miért hi­vattam — mondta komoran Stirpák. — Biztos vagyok benne, hogy nem jutalmat akar át­adni — válaszolt Perczegős. Piriké megjelent a két ká­véval, Stirpák elgondolkoz­va kavargatta a két csészét: — Magát nem kínálom, mert amint mondta, árt a vérnyomásának. — Az utóbbi napokban idegesebb vagyok az átlag­nál — mormolta Perczegős rosszkedvűen. — Nos, térjünk a tárgyra! A robbanórészlegből Sehoda Lajos panaszkodott magára. Belegázolt a leikébe, minő­síthetetlen hangon beszélt vele. Elpanaszolta, hogy fel­nőtt, négy válópert megért férfi létére majdnem elbőg­te magát. Az önérzetét sér­tette meg. Mi a véleménye erről ? Perczegős Norbert mély lélegzetet vett. Hangja re­megett az indulattól: — Megsértettem Sehodát? Igazán sajnálom. Most már tudom, hogy homlokon kel­lett volna csókolnom, ked­ves, becéző szavakat kellett volna gügyögnöm a fülébe, kezet kellett volna szoríta­nom vele, vagy vállon ve­regetni : „bravó, Sehoda, csak így tovább!” — Kérem, tartózkodjék et­től a gúnyos hangtól. A lé­nyeget mondja, mi történt? — figyelmeztette az igazga­tó Perezegőst. vei (a kiállítás jellege sze­rint nem is találkozhattam), mégis ők jutottak eszembe, majd pedig az, hogy a két nép testvéri szolidaritása, kapcsolata napjainkban — az évezredes hagyomány alapján — minden eddiginél elmélyültebb, virágzóbb. A LENGYEL NÉPKÖZ­TÁRSASÁG Művészeti és Kulturális Minisztériuma az­zal a céllal rendezte ezt a kiállítást, hogy keresztmet­szetét adja a felszabadulás utáni lengyel könyvkiadás­nak, s ezen keresztül bepil­lantást nyújtson a mai Len­gyelország politikai, gazda­sági, társadalmi — ezen be­lül irodalmi — életébe. Hogy mi minden valósult meg e törekvésből, és mit is mond el a baráti, szocializmust építő országról a kiállítás, azt természetesen képtelen­ség felsorolni, csupán két dolgot említek meg. Az egyik: 1944-től 1975. végéig összesen 220 000 mű­vet jelentettek meg Lengyel- országban, közel 3 milliárdos példányszámban. Vagyis a Lengyel Népköztársaság rendkívül sokat tett és tesz a dolgozók kulturális felemelé­se érdekében — a könyv esz­közével is. Ez szerves része a népgazdasági, társadalompo­litikai törekvéseknek. A könyvet közkinccsé tették a szocializmust építő Lengyel- országban. Az itt bemutatott 11 000 kötet — főként az utóbbi évek termése — első­sorban nem reprezentatív, amely legfeljebb szűkebb kö­rök javát szolgálná, hanem ízléses, de egyszerűbb, ol­csóbb kivitelű. Az állami könyvkiadást tehát minden jel szerint az a határozott tö­Jegyzetfüzet rekvés hatja át, hogy a könyv mindenki asztalára eljusson, a kispénzűekére is. A másik: a felszabadulás óta 373 magyar művet ad­tak ki Lengyelországban, ösz- szesen több mint 5 millió példányban. A többi közt Ily. lyés Gyula, Németh László, Fekete István, Örkény Ist­ván, Szabó Magda, Szerb An­tal, Weöres Sándor, Kassák Lajos, Mikszáth Kálmán, Radnóti Miklós, Lázár Er­vin, Fehér Klára művei so­rakoznak a polcokon — ma­gyar-lengyel szótár és a magyar népgazdaság mecha­nizmusát leíró kötet társasá­gában. Tehát joggal írtam az imént, hogy a két nép kap­csolata napjainkban minden eddiginél elmélyültebb, és hadd tegyem hozzá ; nem csu­pán irodalmi alkotások cse­rélődnek, hanem megannyi módon szövődnek a politi­kai, gazdasági együttműkö­dés szálai. De nem egyszerű­en két nép barátságáról van itt szó: a kiállítás félreérthe­tetlenül tükrözi, hogy a len­nel nép, csakúgy, mint mi — internacionalista szellemben gondolkodik. Együttműködés­re törekszik elsősorban a szocialista országokkal. Olt található a kiállítási polco­kon a marxizmus—leniniz- mus megalapítóinak müvei mellett az eszme továbbfoly­tatóinak, gyakorlati megvaló­sítóinak művei : Leonyid Brezsnyevé, Kádár Jánosé, Erich Honeckeré, Todor Zsiv- kové. A MAGYAR ÉS A LEN­GYEL nép barátsága kiállta az idő próbáját. Lengyel elv­társainkat most az a törek­vés hatja át, hogy a népek kapcsolata az egész világon ilyen legyen. (boda) — Elmondom, mi történt. Sehoda Lajos úgy adott ki a kezéből egy robbanómo­tort, hogy az használhatat­lan lett. Már csak ócskavas­ként tudjuk értékesíteni. Amikor megláttam, milyen pocsék munkát végzett, azt mondtam: „ejnye, Sehoda!” Erre elsápadt, aztán elvörö­södött, és úgy nézett rám, mint egy hivatásos bér­gyilkosra, majd elrohant az üzemi büfébe disznósajtot enni. Állítólag a disznósajt erőt ad neki nehéz helyze­tekben. Hát ez történt... — zárta le beszámolóját a mél­tán népszerűtlen művezető. Stirpák Sándor kinyitotta az íróasztal fiókját, és bekapott egy szem savanyú cukrot. — Nézze barátom, magá­nak teljesen igaza van. Fel­háborító és megengedhetet­len az ilyen trehány munka. De nem volna szabad elfe­lejtenünk, hogy a Timsó- és Robbanómotorgyár dolgozói érzékenyek. Egy dorgáló, megrovó szó komoly követ­kezményekkel járhat. Seho­da megsértődik és máris ké­ri a munkakönyvét. Nagyon megkérem tehát, hogy ha máskor valami helytelent tapasztal, őrizze meg nyu­galmát, ne mondja azt, hogy ejnye, hanem inkább men­jen ki a folyosó egy eldu­gott zugába, és ott alaposan káromkodj a ki magát, vagy­is vezesse le az idegességét. Legyen a jelszava: szelídség és mosoly! Ezt várom ma­gától — figyelmeztette be­osztottját, majd így folytat­ta: — De ugyanakkor ne fe­ledje, hogy az új évben na­gyobb jogkör és nagyobb felelősség vár a művezetők­re! PERCZEGŐS NORBERT, a balsorsú művezető Kö­szönt, betette maga után az ajtót, aztán a néptelen fo­lyosón mély lélegzetet vett és halkan suttogta: — Ejnye... Galambos Szilveszter Türjén jártunk Az őszi napfényben öregek sütkéreznek, egy aggastyán szájharmonikázik, megállás nélkül, mintha a végítélet harsonáját fújná. A pillanat­nyi örökkévalóság színterén váratlanul két nő úszik át, az egyik biciklit tol, egykedvű­en, mint aki tudja, hogy ezzel akkor se érne messzire, ha ráülne. Tűrje ebben a pillanatban a világ végét jelenti, egész napos út után érkeztünk ide, a román templom kedvé­ért, mely enyhe kaptatón áll, tömör tornyaival, s érzékel­hető közönnyel, mert az öre­geket éppoly egykedvűen né­zi, mint hájd'an a premontrei atyákat, akik sokkal nagyobb ibizodalommal voltak a jövő iránt. Csak címszavakban beszé­lünk a templomról, aki kí­váncsi, nézze meg a lexikon­ban. 1230-ban említik először, s az elmúlt nyolc évszázadot — köszöni — aránylag jól bírta. Csak a barokk nem kí­mélte, de ismét meggyőződ­hetünk róla, hogy rejtelmes módon új egységet teremtett, mintegy hangsúlyt adva tör­ténetiségének. Megilletődve állunk a rop­pant román homlokzat előtt. Ebben a dísztelen erőben semmi sincs a középkor spi­ritualizmusából, mintha épít­tetői csak arra gondoltak vol­na, hogy evilági védelmet nyújtsanak azoknak, akik ide menekülnek, kergesse őket faikas vagy portyázó ellen­ség. Az égnek csak ténybeli szerepe van, mint Zrínyi ver­sében: Akár farkas, akár emésszen meg holló, Mindenütt feljül ég, a föld lészen alsó. — s nekiláttak, hogy másfél méteres falakat rakjanak, mert biztos, ami biztos. Nagyon kevés román kori emlékünk van, s Ják, Lé- bény, Zsámbék egyaránt szolgáltat okot a meghatódás ra. Tűrje is, ahogy magányo­san áll az őszi fényben a Zala fölött, konokul Zrínyi versét ismételve. Minden múlt és örökkévalóság, mintha nem akarna véget érni, ami egy­szer elkezdődött az időben, s önmaga emlékeként állja az elmúlást. Az aggastyán csak fújja a szájharmonikát, mel­lette öreg szüle ül a pádon, időnként átnéz a templomra, hogy megvan-e még a két torony, aztán csak hallgat, félrebillent fejjel, megadóan. A fizikában a negyedik di­menzió az idő, mely nem fo­lyamat már, világidő, hanem a jelenségek alkatrésze, ahogy Minkowski kiszámította. Tűr jén nem járt Minkowski, de az időt itt is érezni, mintha éppen csak ágaskodni kelle­ne egy kicsit, hogy elérje az ember. Az időt, a negyedik dimenziót. CSÁNYILÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom