Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-07 / 211. szám
A ^fepÜJSÁG 1976. szeptember 7. Az ifjú kubai énekes Moziban A kisember naggyá lesi Rolando Ojeda, akit Ojedita- nak becéz Kubában a zenekedvelő ifjúság, muzsikuscsaládból származik. A fiatal énekes és zeneszerző nyolcéves korában kezdte művészi pályafutását. Akkor édesapja zenekarával együtt lépett fel, kubai népi dallamokból ösz- szeállított műsor szólistájaként. Az 1967. évi kanadai „EXPO ’67” idején az ott részt vevő kubai művészek között találjuk. Énekszámai a háromhónapos kanadái tartózkodás alatt meghódították az Szerkesztőségünk a nyár folyamán jóval kevesebb olyan meghívót kapott, mely közvetítésünkkel a kortárs képzőművészet egy-egy bemutatóját ajánlhatta a Tolna megyei országjárók figyelmébe. Az ősz közeledtét jelzik a mostanában ismét szép számmal érkező meghívók is. A múlt héten, szeptember 2-án, a Képcsarnok Vállalat nyíregyházi Benczúr Gyula és veszprémi Dési Huber bemutatótermeiben nyílt egy-egy ottani hallgatókat is. Ezt követően Mexikóban lépett fel. az olimpiai játékokra érkező kubai művészek között. A nemzetközi hallgatóság lelkes tapssal jutalmazta. A fiatal énekes ősi népi dallamok felhasználásával komponálja a ma emberének szóló, legtöbbször romantikus hangvételű, politikai tartalmú dalait. A hazája határain túl is jól ismert énekes és zeneszerző politikai dalai igen népszerűek. Most készül első nagylemeze. kiállítás Orosz László és Noel 0. Gábor festőművészek újabb munkáiból. Az 1928- ban született Orosz Lászlónak Domanovszky Endre és Bernáth Aurél voltak a mesterei, míg Noel ö. Gábor mesterei előbb Somogyi József szobrász, majd Ujváry Lajos (munkáiból most rendezett Szekszárdon kiállítást a Babits Mihály művelődési központ) és Basilides Sándor voltak. Orosz László: Lia kismama Számítógép, mint szervező Számítógép készítette elő a Szovjet-Észtország fővárosában, Tallinnban nemrég megrendezett nemzetközi kibernetikus tanácskozást. A. Virk, az Észt Tudományos Akadémia Kibernetikai Intézetének munkatársa készítette a programot, amelynek alapján a komputer képes volt egy egész titkárság feladatait ellátni. A számítógép megbirkózott a rábízott sokrétű feladattal. Gyorsan és hibátlanul megírta a tanácskozásra érkezett több mint 250 tudósnak a leveleket. Válaszolt kérdéseikre és ellátta őket a szükséges információkkal. Megjegyezte a különböző kívánságokat. A tanácskozás szervezőinek gyakran volt szükségük információkra a résztvevőkről és előadásaikról. A számítógép ezek beszerzését is megkönnyítette. Néhány gombnyomás és máris rendelkezésre állt a kért adat. Lengyel-magyar együttműködés A Varsói Tudományegyetemen már 24 éve működik a magyar tanszék. Az érdeklődésre jellemző, hogy évente kétszer annyi a jelentkező a tanszékre, mint amennyi hely van, bár néhány éve növelték a férőhelyek számát. Jelenleg 20 hallgatója van. A végzettek közül többen az egyetem tudományos munkatársaként dolgoznak, mások a magyar- országi lengyel kirendeltségeken, magyar intézményeknél Lengyelországban. Többen közülük a lengyel kiadók, a rádió, a televízió, a sajtó és az utazási irodák munkatársai. Tv-napló Kérdőjelek Ki volt Angyal Bandi? A kérdés nyilván fontos, ha valaki életéből kerek harminc esztendőt hajlandó volt ennek kiderítésére áldozni, s az sem érdektelen, hogy a bűnöző nemesúr hogyan vált a múlt századi ponyva betyárhősévé. Az viszont kétségtelen, hogy az Angyal Bandivá alakult Önody András nem alkalmas tragikus hősnek, életéből pontosan az a romantika hiányzik, ami a szegénylegények emlékét megszépíti. Ez az önody András hitvány alak volt, rongyember, még akkor is, ha csak azt lehet fejére olvasni, hogy nagyban és feltűnő módon csinálta, amit nemes társai kutyabőrük védelme alatt. Mit akart hát a tv, amikor szokatlanul nagy apparátust megmozgatva „dokumentumballadát” látott a haramia nemesúr életében? Szemes Marianne, aki írta is, rendezte is ezt a filmet, borongós melodrámát csinált az érdektelen történetből, pedig legkevésbé ez illett hozzá. Másnap újabb haramiát láthattunk, ezúttal egy százéves asszony személyében, nagyon sok szereplővel, nagyon kevés ötlettel. Mit is akart bizonyítani ez a félresikerült tv-játék? Évekkel ezelőtt volt egy szélhámos, aki száz esztendőt hazudott magának, s még kitüntetést is kapott, mert senkinek nem jutott eszébe, hogy megnézze az anyakönyvi kivonatát. Ez a bizonyos Gizi több személyi igazolvánnyal is rendelkezik, miután foglalkozására nézve hivatásos bűnöző, akit kénytelen elviselni a tisztességben megőszült unokaöccs. Tanácsainknak pedig — ezek szerint — egyetlen dicsősége, ha valódi és ál százéveseket ünnepelhetnek, nosza, legyen ünnepség, mondjon ünnepi beszédet a tanácselnök, ma itt, holnap ott, mert ezzel bizonyítjuk, hogy hazánkban szerencsére növekszik az átlagéletkor. Csak az a baj, hogy mindebből egy szó sem igaz, éppen ezért nagyon fanyalogva néztük ezt az erőltetett humort. Viszont nem kérdőjelezzük meg Vitray Tamás új műsorát, amelyben ő valóban csak „ül és mesél”, s közben pompás riportok hangzanak el, jól összeválogatva, amit a jövőre nézve is szívből kívánunk. Csányi L. Jiri Menzel sikeres vállalkozása volt Bohumil Hrabal Élesen követett vonatok című regényének megfilmesítése. A könyv akkor már hatalmas sikert aratott. Hrabal a cseh prózairodalom talán legtöbbet olvasott szerzője volt. Az unalmában és dévajságá- ban a távírászkisasszony üle- pét a vasútállomás összes bélyegzőjével ellátó, később német szerelvényeket robbantó forgalmista esete éppen az erős ellentétek együttes fényében hat véres valóságként. Éppúgy, mint a gyámoltalan, nevetségesen gátlásos másik forgalmistáé, aki megférfia- sodva, félelem nélkül indul a veszélyes akció végrehajtására. Ezt a képzelőerőben gazdag, meleg humorú és nagyon emberi alkotást Menzel a regényhez méltóan vitte filmre. Sőt, ami szintén dicséretére mondható: bátran nyúlt a regényhez mint alapanyaghoz. Ha kellett kihagyott részeket, ahol gyengébbnek érződött a regény, ott változtatott rajta. A Szigorúan ellenőrzött vonatok befejezése filmen kétségkívül hatásosabb, mint prózában volt. A regényben Milos- ra — az egyik vagonból rálő egy katona, ö is revolvert ránt és egymásra zuhannak a sínek melletti árokban. A filmben Milos a szemaforról a szerelvényre zuhan és a robbanás után csak a sapkáját sodorja a hirtelen támadt szélroham a rá várakozó kalauznő, Mása lábához. A fiatal, tapasztalatlan és gyámoltalan forgalmista így nő a szemünk előtt hőssé. Esetlensége, gátlásossága, ha nevetséges is, ekkor már valami mélyen emberi megtestesítője. A nácik megszállta országban, szigorú törvények között él egy kis vasutas, aki még mer ember lenni, akinek még vannak érzései, belső vívódásai. A kis vasutas a humanista, az érző ember megtestesítője. Mindezeket pedig Menzel úgy mondja el, hogy közben észre sem vesszük, hogy hozzánk szól, nekünk adja fel a leckét. Nevetünk a forgalmistacsínyeken, nincs időnk gondolkodni. De kijőve a moziból, még sokáig Milosra és társaira gondolunk. Ezért igazán jó ez a film. A mannheimi filmfesztivál nagydíját 1966-ban a zsűri egyöntetű véleménye alapján a Szigorúan ellenőrzött vonatok kapta. Ezt a díjat minden évben a legjobb elsőfilmes rendezőnek ítélik oda. Jiri Menzel filmje megérdemelten- kapta meg. Noel 0. Gábor: Házak Tamási János Jelenet az 1973. évi cannes-i filmfesztivál nagydíjával kitüntetett Madárijesztő című filmből, amelyet a szekszárdi Nagyvilág művészmozi ezen a héten tűz műsorára. Mind több képzőművészeti kiállítás Pillantás az évezredekbe Vili. A Föld köldöke ...Most ügyelj ránk, Hermész, hogy eljussunk a szent olajfák hegyére! A Parnasz- szuson kapaszkodunk felfelé, alattunk szédítő mélység, mintha repülőgépről tekintenénk le, de úton haladunk, olyan girbegörbén, hogy ezek már nem is hajtűkanyarok, hanem violinkul- csok. Szikla szikla hátán, s törmelékük talán a miénken is. ha az omlatag hegyoldalakat nem takarnák óriási acélhálók. A félelmetes látvány mégis olyan szép, hogy vonzza a tekintetet, ha nem akarjuk is. Arahovának, e csöppnyi hegyi falunak egyik-másik háza valósággal belelóg az örvénylő mélységbe... Aztán ereszkedünk lejjebb, egyre lejjebb, s úgy hatszáz méter magasságban a tenger szintjétől, elérjük Delphit, a világ köldökét, mert így tartották hajdan: ha az emberi test középpontja a köldök, akkor a világ köldöke nem lehet más, csak Delphi. A levegő kellemes, a növényzet dús. És méltóságos a csend, bár nyüzsögnek a turisták. Arcukon csodálat, megilletődöttség... A stadionhoz — amely Delphi legmagasabb pontján van — csak a jó lábúak, szí- vűek kapaszkodnak fel. (Visszajövet lelkesedve mesélik, milyen tökéletesen szép.) De így, félmagasságban is, ahogy körbenéz az ember a romok fölött, oda tudja álmodni maga elé azt az időt, amikor még csodálatos fényben ragyogtak a fehér márványból emelt épületek... Ez volt hát az a hely, ahol — már megint a mitológia! — de hát mondtam, nincs görög történelem mitológia nélkül... — Apollón Pythót, a sárkányt megölte, s jósdát és templomot alapíthatott magának. Létrejött az a papi állam, amelyben összpontosult Hellász hatalma. S (ugye, így már mennyivel érthetőbb az ógörög történelem és a mitológia összefonódása?!) Delphi középpontja három, teraszosan aláereszkedő részből áll. Ide a Szent Utón jutunk fel, kétoldalt nagy épületek, szobrok, oltárok, csarnokok romjai. (Olvastam, hogy az idősebb Pli- nius — pedig akkor már lehanyatlott Hellász — háromezer szobrot számlált össze! Néró, ittjártakor, i. u. 67-ben, egymaga 500 szobrot szállíttatott el.) Áll még az athéniek kincsesháza is, mellette volt egykoron a naxoszi szfinx. Az Apollón-templom háromszor pusztult el. Először tűz martaléka lett, másodszor földrengés döntötte össze. Az a templom, amely-1 nek egykoron 15 oszlopából ma hatot láthatunk, az i. e. 4. században épült. Nem lehet szavakkal lefesteni Delphit. Devecserinek igaza van: „...egy se légyen, aki nem lát téged, lélek otthona / édes Delfi, hűs források méltósága, kelleme / szent olajfák tündérkertje, órjás égbolt hajlata; / s boldogságát hogyha kérdi, székhelyedhez érve még / másra vágy, jövőt kutatna, felelj neki Püthia: / Meg fogom jósolni azt, hogy itt vagy most, ez épp elég.” Hogyan történt valaha egy — egyáltalán nem olcsó — jóslat? A vándor mindenekelőtt felment a stadionba (a színházba), s ott hosszan előadta, mi történt vele vándorúján, s miért jött. Aztán rituális szertartások közepette megtisztálkodott a Koszte- lia-forrásnál, majd két- három napig „kézbe vették” a jósnő papjai, beszélgettek vele, alaposan kifaggatták. Ezután ismét rituális tisztálkodás következett, levágtak egy fiatal állatot, áldozatul Apollónnak, meglocsolták a szent forrás vizével. Ha nem remegett, az azt jelentette, hogy az istenek nincsenek otthon az Olümposzon, így hát elhalasztották a jóslást; ha igen, megkezdhették. Pythia ivott a forrás vizéből, utána babérlevelet rágott, majd bizonyos növények füstjétől (titkos recept!) extázisba esett, s érthetetlen szavakat mormolt. Csakis és kizárólag a papjai értették! ök tolmácsolták jóslatát, de igencsak kétértelműen. Állítólag Krőzus is jósoltatott magának, mielőtt háborúba indult. Azt kérdezte, mi lesz a csata kimenetele. A válasz: „Egy nagy birodalmat döntesz meg.” Sikerült neki. Megdöntötte — vagyis elvesztette — a maga birodalmát. A Delphiben levő múzeumban (ahol még a fényképezés is tilos, s lélegezni se illik hangosan!) világhíres szobrok láthatók. Részben eredeti díszei voltak a szent helynek, más részüket ajándékba küldték a jósda tisztelői. A 12 méter magas szfinx; a kincsesházat díszítő frízek és timpanonok; az első kotta, márványba vésve, az i. e. 5. századból; az Atléta csodálatos szobra; a Táncoló lányok; a Filozófus és A kocsihajtó szobra... mind-mind az emberiség kultúrájának egy- egy gyöngyszeme. Ezekre is jobban vigyázott a természet, mint az ember. A földrengés temette el, s a föld adta vissza... (JCövetkezik a befejező rész: Búcsú Hellásztól.) Delphi, a jósváros
