Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-01 / 206. szám
1976. szeptember 1. KÉPÚJSÁG 5 Az acél között, az alapban Acél és ember. Nincs olyan jelszó, hogy „dobj ide még két lapáttal.” A lapát nem lényeges szerszám. Az embert fölváltotta a gép. A betonacél karvastagságú. Ezt hiába is tennék a pallókból eszkábált hajlító- padra, leszakadna alatta, szétesne a szerkezet, és a nyila- zott acélrudat emberi erő nem tudná meghajlítani. Hegesztő is hiába guggolna viliódzó ívfényével, csak „cicázni lehet a vassal, hegeszteni nem”. Az alap komoly munkahely. Mindegyik művezető hóna alatt ott a munkahely részletes térképe, rajza. Olyan részletes például, hogy nemcsak a betonacél minőségét, darabját, hanem egymástól lévő távolságát is milliméterben adják meg. A művezetőnek éppen ezért jó segítőkre van szüksége. Három hónapja folyik a munka, szinte megállás nélkül a paksi atomerőmű alapjában. Ha nagyképűen akarnánk erről a munkáról írni, azt is papírra vethetnénk: „megy minden, mint a karikacsapás”. Ez a karika azonban olyan, mint amit gyerekkorunkban hajtottunk: néha-néha billen. No, nem annyira, hogy kiabálni kelljen miatta. De mindig akad „zavaró tényező” : ha a pakettal — térrács — egy tehergépkocsi csak húsz percet késik, ha a betonüzem hígabb keveréket küld oda, ahova sűrűbb kellene. 1: Éppen ezért az alapban a legfontosabb tényező most az ember. Az embernek ott kell lenni a sűrű rácsozatú betonalapban. Figyel, irányít, igazít. Kalapáccsal, műszerrel, söprűvel, lapáttal. Figyeli, hova irányul a darun lógó betontartály, irányítja a betonszivattyút, igazítja az elhajlott acélt. Kalapáccsal egyengeti egymáshoz a rajz szerinti távolságra a nyilas huzalokat, műszerrel ellenőrzi'. a szintet, söprűvel tisztítja a placcot és lapáttal kotorja össze a japánerből kihullott kavicsot. Él az alap. A betontömb van most teli élettel, amely ezután soha nem találkozik emberi kézzel: beton, jó vasA Mecsekvidéki Pincegazdaság Tolna megyében lévő üzemeinél, pincészeteiben megfelelő meny- nyiségű, kisebb-nagyobb méretű hordót készítenek elő. Ezekben a boredényekben szállítják majd a gazdák a mustot, leginkább azonban a bort. A kölcsönbe adott hordókat a gazdák tisztán, tárázva kapják meg, s másnap viszik a pincészetbe a szerződés szerinti, egyszer vagy többször fejtett borokat. A kölcsönhordók rendszeres karbantartása fontos része a borászmunkának. Felvételünket a MÁP szekszárdi központi telepén készítettük. FIATAL FÖAGRONÓMUS ismerősöm indulatosan panaszkodik; nem értem ezeket az embereket, több százezer forintért príma szociális létesítményt építettünk nekik és most húzódoznak birtokba vételétől, persze amit mondok, elsősorban az idősebbekre és különösen a szakosított tehenészeti telep éjjeliőreire vonatkozik. Aláírom, amit a fiatal főagronómus mond, hihető észrevétele megalapozott lehet, de indulatoskodására semmi ok. Igaz, több százezer forintba került az a szociális létesítmény, s megfelel a fejőgulyások, éjjeliőrök, nappali őrök igényeinek. Kényelmes, tágas, hideg-meleg vízzel szolgál, s egyáltalán, minden olyan lehetőséget megteremt, amely lényeges része lehet a jó munkahelyi közérzetnek. Ilyenformán egyetértek azzal, hogy rossz, sőt káros, ha egy ilyen drága építményt nem vesznek birtokukba mielőbb a tulajdonosok. Igen, a tulajdonosok. És ez nagyon fontos. Megértem a hetvenedik évét taposó éjjeliőr helyzetét. Jó, ma már a meleg víz nálunk nem téma, de biztosan tudom, hogy egy hetvenéves parasztembernek legalább olyan élmény volt megnyitni a melegvizes csapot, mint annak idején felkapcsolni a villanyt. Gondoljuk bele magunkat a 70—75 évesek helyébe, s életünk állandó változásaiból ragadjuk ki csupán általános szociális ellátottságunk fejlődését. Ezek a 70-es éveiket taposó öregemberek fiatal korukban aligha hitték volna el, hogy egyszer — és az ő érdekükben — több százezer forintért szociális létesítményt építenek, nem sajnálva a pénzt, a munkát, az energiát. Gyógy a utó Egy autó sok mindenre jó. Lehet vele menni gyorsan és lassan, úticéllal vagy anélkül, csak úgy kocsikázva. Szállíthatunk benne építőanyagot, választási malacokat, hívatlan vendéget és anyóst egyaránt. És lehet vele villogni is. Erről kevés szó esik, bár szerintem van ilyen — és ami ebből ered — a kocsinak gyógyító ereje is van. Statisztika, hogy az ezer lakosra jutó gépkocsik száma, a vidéki városok közül, Szekszárdon a legnagyobb. Ideális tehát a terep, hogy tanulmányozzuk; mi is az a gyógyautó. Az ismert családi párbeszéd: Feleség: Már a hülyének is van kocsija. A Janiék a harmadikat vették a múlt hónapban. Férj: De miből? Nézd meg, mit keresnek ők, meg a két gyerek. Feleség: (Naná, hogy kontráz!) Hát ez az, édes fiam, mert csak tekintgetsz, hogy merről jön a sült galamb. Lehetetlen alak vagy, mindig is az voltál; élhetetlen. Nélkülem felkopna az állad! És így tovább. A kocsitulajdonosok gyakori, mondhatni krónikus tünete a panaszkodás, hogy mennyibe kerül a gép és sok a gond. De mint a fentiekben utalni próbáltam rá, még a várva várt gépcsoda megérkezése előtt is van gond. A férj tekintélye — ha még van belőle — egyre parányibbra zsugorodik — még a hóvégi családi kasszánál is kisebbre —, és a Hold színére emlékeztet a feleség egykor hamvas rózsához hasonlatos orcája, midőn meglátja hasonló körülmények között élő ismerőseit, amint kocsi, j ükből integetnek nekik. Közben pedig múlik az idő, a víz foly- dogál, a dolgok pediglen alakulnak. És minő fényes a nap, midőn a dolgok addig alakulnak, hogy megérkezik a kocsi, és a férj kilökve az ajtót, így szólhat: Be lehet szállni Anyukám, furikázunk egyet, csak úgy. Ebben a pillanatban — bár nem az orvos írta fel — az autó gyógyautóvá válik, márkájától és a benne ficánkoló lovak erejétől függetlenül. Míg ők a kocsiban ülnek, a szívben is megtörténik a helycsere ; az irigységet felváltja a büszkeség — nekünk is van jeligével. Gyógyulnak a férj lelkének sebei is, hiszen életrevalóságának bizonyítékában gördül a kis család. Integetni lehet a járdán lépegető ismerősöknek, s ennek gyógyhatása azonos értékű a hájjal történő kenegetéssel. Ki lehet szállni és flegmán bevágni az ajtót. Lehet fékcsikorgással blokkolni a zebra előtt és már mehet is a szöveg: Mi van aranyapám?! Ugrálunk vagy közlekedünk? És megmarkolja a gyógyautó volánját egy „mert-mi- közlekedünk” mozdulattal. A stoposokat felvesszük, mert mi megtehetjük ugye, vagy nem vesszük fel, caplasson csak, aki. nek nincs. Az önbizalom dagad és növekszik, mint a kenyértészta, s ehhez az élesz. tő a kocsi. Tapasztalatom szerint a kocsi gyógyító hatása egyenes arányban növekszik a lóerők számával. Korántsem állítom, hogy minden autó gyógyautó, és minden tulaj így akarja kompenzálni kisebbségi érzéseit. A szóban forgó vezetőknek pedig azt kívánom, hogy gyógyuljanak, javuljanak, de ehhez ne kelljen beülniük a kocsiba. — steiner — Kénezik a hordókat tag pajzs lesz a gépek alatt, másfél méter, három méter, öt méter. Mind egy tömb, acél-beton. Amit légkalapács nem tud szétverni, de még más eszköz is csak pattog a jó kötésű alapon. Ezen a képen talán be tudjuk mutatni az alapot. Persze hatásosabb az olyan kép, amikor fölülnézetből magyarázható: ez az északi oldal, itt állnak majd a generátorok, itt a forgórész, itt a hűtőtorony. Ez a kép az alapot ábrázolja, keresztül-át. A kubikosbrigád tagjai ott győzködnek a vasak között. Az imént emelkedett fel tőlük a darutartály, s most a következőnek készítik elő a terepet. Számukra az egész építkezésből csak ez az egy ötven négyzetméternyi a létező és a legfontosabb. Távol van tőlük a vízkivételi mű — talán egyszer sem jártak ott; nem érdekli őket ki dolgozik az irodaház nyolcadik szintjén. Feladatuk, hogy az alapot jól betonozzák. Erre figyelnek, huszonhatos építők kubikosai, Sári János brigádjának tagjai.- Pj Háromkötetes könyvritkaság Páratlan értékű könyvritkasággal gyarapodott az Országos Széchényi Könyvtár : egy magyar botanikus örökösétől megvásárolta Kitaibel Pálnak, a másfél évszázaddal ezelőtt elhunyt nagy magyar tudósnak — a jeles prágai botanikus, Waldstein Ádám gróf társaságában írt — háromkötetes művét, amely a Descrip- tiones et icônes plantarum rariorum Hungáriáé címet viseli. (Magyarul : Magyarország növényritkaságai írásban és képben.) A most megszerzett példány egyedülálló értéke, hogy a könyv egyik régi tulajdonosa — valószínűleg az első — minden egyes növény rajza mellé beírta a növény akkor nálunk használatos magyar nevét. Ilyen szempontból a most felbukkant három kötet a botanikusok és a nyelvészek érdeklődésére egyaránt számot tarthat. Hozzáteszem mindjárt, a fent említett eset jóval túlmutat önnön határain. Olyan probléma ez, amellyel a várost, a községeket, a megyét járva nap mint nap találkozom. Megértem az öregeket. Az elmúlt évtizedek óriási technikai, műszaki fejlődése próbára tette ezt a generációt. Nem feledhetjük el, hogy amikor a mai öregek fiatalok voltak, még alig akadt magyar falu, amelynek utcáit villany világította volna meg. Vagy a másik: az ő fiatalságuk idején szenzációszámba ment, ha a mai szem számára egy ósdi automobil végig- poroszkált a falu utcáján. ALIGHA MERTEK VOLNA az akkori lányok, fiúk arra gondolni, hogy öregségükre ilyen hatalmas fejlődés szemtanúi lesznek. És nemcsak szemtanúi, de részesei is, hiszen a fejlődés mindnyájunknak szolgál, s előrehaladásunk iránya a jobb, emberibb élet. Múltkoriban egyik ismerősömmel arról beszélgettünk, milyen érdekes lehetett az élet mondjuk 2—300 évvel ezelőtt, amikor az emberiség számára ma már olyan közhasználati cikkek, mint például a rádió, televízió, autó, motor, fürdőszoba, hideg-meleg vizes bojler — még hírből sem voltak ismeretesek. Ismerősöm azt kérdezte: hát el tudod te képzelni az életet villany nélkül, vagy például este, amikor hazamész, ne nézhetnéd a televíziót? Megvallom, nehezen. S milyen érdekes, hogy azok, akik négy-ötszáz év múlva, vagy ezer év múlva követnek majd bennüket, egyszer azt fogják kérdezni, hogy hogyan élhettek azok az emberek 1976- ban, saját űrhajó nélkül... S itt megáll az emberi képzelet, mert nem tudnám folytatni a sort. Ki tudná most megmondani, hogy az emberiség az elkövetkező évszázadok során mit fog feltalálni, ami a ma embere számára még elképzelhetetlen. Lehet hogy túl messzire kanyarodtunk a bevezetőben említett termelőszövetkezeti szociális létesítménytől, a fehérfekete öltözőtől, a hideg-meleg vizes zuhanyozótól. Ezek a kérdések azonban valahol mégiscsak összefüggnek. Elgondolom például, hogy nagyapám számára micsoda megrázó és feledhetetlen élmény volt, amikor először hallotta meg a rádiót. Feltételezem, képtelen volt megbirkózni a gondolattal, hogy házában egy olyan készülék van, amely hangot ad, beszél, zenét sugároz. Idő kellett hozzá, amíg nagyapám megbarátkozott a rádióval, s azzal a sok-sok újjal, ami a rádiót követte. NEM TUDOM, túlzás-e vagy sem, de valahogy így lehettek a hideg-meleg vizes zuhanyozóval a 70-es éveiket taposó éjjeliőrök is. Velük szemben nem szabad türelmetleneknek lennünk. A jóhoz is hozzá kell szokni, s nem biztos, hogy számukra a megszokás olyan „sima ügy”. VARGA JÓZSEF f Rendhagyó tábor Rendhagyó táborozás kezdődött meg a KlSZ-építőtábo- rokban. A VI. turnusban, augusztus 22-től szeptember 4-ig, segítik a fiatalok a rendkívüli időjárás miatt elhúzódott mezőgazdasági munkákat. A törökbálinti Bagi Ilona gyümölcsszedő táborban például az ország nyolc megyéjéből érkezett fiatalok a Kertészeti Kutató Intézet gyümölcsöséből takarítják be az őszibarackot.
