Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-28 / 229. szám
A ^PÚJSÁG 1976. szeptember 28. iflfi-n nrpáií k Aiy, aD JUlUüilJcsJU dodúi iikép Bencze László kiállítása Kölesden, a művelődési házban nyílik meg ma délután Bencze László Kossuth- díjas festőművész kiállítása, amelyet október nyolcadikéig tekinthetnek meg az érdeklődők. így ír a művész a kiállítás katalógusában: „1978-ra ter_ vezett gyűjteményes műcsarnoki kiállításom egy részét mutatom most be — a fővárost megelőzve! — Kölesden, ahova a művelődési Bábfesztivál Pécsett A Kultúráiig Minisztérium, a Kulturális Kapcsolatok In. tézete, a Népművelési Intézet, Pécs megyei város Tanácsa V. B. művelődés- ügyi osztálya és Pécs város Doktor Sándor Művelődési Központja a Nemzetközi Bábművész Szövetség (UNI- MA) magyar szekciójának védnöksége mellett 1976. október 5—10. között Pécsett rendezi meg a IV. nemzetközi felnőtt-bábfesztivált. A szakmai bemutatókon kívül Prágai hangversenyek Moziban Talpuk alatt fütyül a szél A kulturális sajtóban felmerült a kérdés; miért nem szerveznek az utazási irodák olyan társasutakat, amelyek célja a szocialista országok valamelyik kulturális eseménye. Számos olyan fesztivál van, amelyre a zenebarátok örömmel utaznának, s így színesebb lenne a társas- utak választéka is. ház igazgatója hívott meg. S mert szívem mindig visz- szahúz vidékre, úgy éreztem, számomra is megtisztelő ez a bemutatkozás”. Bencze László 1907-ben született. 1933 és 1976 között tizenhat önálló kiállítása volt. Kölesden huszonnégy művét láthatjuk, köztük a Házak címűt, melyet 1976- ban alkotott, s melynek reprodukcióját képünkön láthatják. a közönség számára is rendeznek előadásokat és kiállítást. Európa számos országából : Angliából, Franciaországból, szocialista országokból jeles együttesek és szólisták érkeznek, valamint Japánból a Púk Pupa Teatre társulata mutatja be műsorát a bábosok nemzetközi se. regszemléjén. Megyénket a Musica zenei bábcsoport képviseli a fesztiválon. Az egyik legnevesebb zenei esemény a Prágai Tavasz. Csehország a középkor óta Európa egyik legfontosabb kultúrközpontja is. Városaiban immár több évszázada fontos szerepet tölt be a zene. Gyakran kerülnek előadásra gótikus, reneszánsz és barokk zeneművek, főleg olyan helyeken, ahol a bel- és külföldi közönséget nemcsak a zene nyűgözi le, hanem hallatlan képi varázsa van magának a környezetnek is. A prágai nyári hangversenyszezon, amely júniusban veszi kezdetét, közvetlenül a híres Prágai Tavasz után és szeptemberig tart, tizenhárom káprázatosán szép történelmi hírességű teremben és kertben zajlik. Prágában az egyik legnagyobb barokk palotában tartott hangversenyek nagy örömére szolgálnak a lelkes közönségnek. A híres Wald- steingartenban főleg nagyzenekarok és kórusok lépnek fel: a kelet-bohémiai állami kamarazenekar, a prágai konzervatórium zenekara, stb. Több prágai templomban régi mesterek orgona- műveit hallhatja a közönség. A prágai nyári hangversenyidényhez tartoznak még a prágai vár zenepavilonjában, a György-bazilikában, a Hradzsinban nemrég restaurált Martinec-palotában tartott koncertek. Ezeknek a céljuk, hogy folyamatos átmenetet nyújtsanak az őszi és a tél; hangversenyszezonba, továbbá, hogy a hazai és külföldi hallgatókkal megismertessék a cseh előadóművészetet. írók - lemezen A sok változó színvonalú zenei lemez között csaknem valamennyi prózai lemez különleges örömet okoz: már csak azért is, mert kevés van belőlük. A hanglemezgyűjtők között máris kincsnek számít a Qualiton- nak az a lemeze, amelyen írók szólalnak meg. Babits Mihály, Heltai Jenő, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc és Nagy Endre hangja a Magyar Rádió hangdokumentációja jóvoltából kerülhetett lemezre. Vala- mennyiőjük saját művét — annak részletét — mondja. A rádió dokumentumanyaga rendkívül gazdag, közkinccsé tenni legértékesebb felvételeit hanglemezen — rokonszenves kezdeményezés. Új szobor Szekszárdon Néhány hete, hogy Szekszárdon, a Gemenc-szálló mögött fóliasátrat húztak. Nemrég eltűnt a sátor, helyén vízmedence díszeleg. Göcs János szobrászművész „Ivó szarvas” című alkotásának készítették a helyet. A medencét Link Péter tervezte, akinek elképzelése alapján a Gemenc-szálló épült. A jelek szerint a betyárarcú filmszínész hiányában szenvedünk. Kölcsön is kértünk kettőt Jugoszláviából Dzoko Rosie és Vladan Ho- lec személyében, szerencsére jókat. Ugyanilyen szerencsénkre csendbiztosarcú színész ellátottságunk már kedvezőbb, hála Búj tor Istvánnak, akit itt Mérges Balázsnak hívnak és annyira nem mérges, hogy még megveretni is hagyja magát. Igaz, csak egyszer, de ekkora termettel ez sem csekélység. Mindhárman jól játszanak, igazán nem tehetnek arról, hogy nem tudhatják pontosan, hogy miért és mit játszanak egyáltalán. Mert van itt minden. Pöffeszkedő karcagi nagygazdák, akik már 1837-ben megérzik az évtizedekkel később esedékes gabonakonjunktúra szelét és egy csatornaásatással csökkenteni akarják a puszta területét, így a rideg állattartást is. Vannak kubikosok, pásztorok, pusztai korcsmá- máros és annak betyárszerető neje, továbbá verekedések minden mennyiségben és lólopás, birkalopás. Szerepel az egyetlen hazai szilaj marhagulya, egy bivalynak a feje és mesterlövészet, inkább csak buzogány célokra alkalmas pisztolyokkal. Igazi ünnepi esemény volt a karl-marx-stadti színház szekszárdi vendégjátéka, amit telt ház köszöntött, a kitűnő előadásnak kijáró örömmel, abban a reményben hogy ezt az első előadást a jövőben továbbiak követik. A karl-marx-stadtiak O’Casey darabját hozták el Szekszárdra, s a Piros rózsáim (Rote Rosen für mich, vagy eredeti címén Red Roses for Me) magyarországi ősbemutató volt, hisz a jeles ír szerzőnek ezt a darabját soha nem játszották hazánkban. Egyébként is, O’Casey — érdemtelenül — alig ismert nálunk, pedig úgy tartják számon, mint Shaw és O’Neil mellett a modern angol nyelvű dráma egyik legkitűnőbb mesterét. A magyarul is hozzáférhető Junó és a páva mindenképp ezt bizonyítja, s részben a Piros rózsáim is. Ez a dráma ugyanis, kvalitásai és költői szépsége ellenére, inkább epikus természetű, a drámai feszültséUralkodik a filmben ezenkívül nagymérvű szófukarság. Többnyire csak a szemek beszélnek,, bicskák, öklök, pisztolyok, puskák, vel- lák, kapák, dorongok és egy páratlan teljesítmény, amikor a menekülő betyár és üldözői bemutatják a nyeregből való, izé... vizelés bizonyára nem csekély gyakorlást igénylő tudományát. Nem rossz film a „Talpuk alatt fütyül a szél” (rendezte get a történet áradása nem képes mindig megteremteni, bár valószínűleg az is baj, hogy az ír katolikusok és protestánsok emberöltők óta tartó szembenállásának tragikumába mi, mai viszonyaink mellett, már alig tudjuk beleélni magunkat. így inkább a darab költői emelkedettsége hat, a vörös rózsákról álmodó fiatal munkás — egy kicsit maga O’Casey —, reménye és harca, hogy végül rendőrsortűztől kioltott élete új küzdelmekre serkentő példává magasztosodjék. Piet Drescher rendező mindenképp tiszteletben tartotta O’Casey szándékát, abban is, hogy nem mert a szöveghez nyúlni, pedig némi kurtítás feltétlenül javára vált volna az előadásnak. De abban is O’Casey szelleme vezette, hogy vérbeli realista drámát állított színpadra, külsőségeiben is. Atmoszférájában éreztük az 1913-as szállítómunkás-sztrájkot, legfeljebb azt jegyezhetjük meg, hogy a harmadik felvonás Szomjas György) és nem is jó. A néző nem bosszankodik, amikor előadás után kimegy, de nem is ujjong a páratlan műélvezet gyönyörétől. Egy biztos. Az, hogy Ragályi Elemér operatőr, mint annyiszor, most is kitűnően fényképez. Ez azonban már régóta nem újság, most sem az. második része kissé pateti- kusra sikerült, Ayamonn túlságosan lelkesen szavalt a felkelő Naphoz, pontosabban a nézőtérhez. S még egy lapszéli jegyzet, amit épp a realizmus igényét látva nem hallgathatunk el: a protestáns papok sehol, tudtommal Írországban sem hordanak reverendát. Az előadás egyenletes volt, biztos színészi eszközök szolgálták a mondanivalót. Az egyéni teljesítmények közül Anny Stöger anyáját kell első helyen említenünk, ezt a ritkán látható egyszerűséggel megformált alakot, amely minden mozdulatával azt a proletáranyát idézte, akinek képe mindnyájunkban él. Gabriele Mewe és Bernhard Geffke méltó partnere volt, s a kitűnő együttesből ide kívánkozik Wolfgang Sörgel neve, aki egy hálás figurát keltett életre, színesen, belülről jövő természetes humorral. CSÄNYI LÁSZLÓ ORDAS IVÄN Jövő héten a De hova tűnt a 7. század? című filmről írunk jegyzetet. A karl-marx-stadti színház vendégjátéka Agyagból formált mese A tadzsikoknál régi hagyomány szerint nagy becsben tartják a fazekasokat. Alkotásaik a Szovjetunió csaknem valamennyi művészeti és kézműipari kiállításán megtalálhatók. Gafur Halilov, a népművészet mestere a mesterség minden csínját-bínját ismeri. Több mint ötven éve készít agyagedényeket és agyagfigurákat. Tádzsikisztán északi részén egy csendes kisvárosban, Ura-Tyubében több olyan fazekasmester dolgozik, aki elnyerte a népművészet mestere címet. Kezük alkotása, az agyagedény és a vidám kis agyagfigura az ősi mesterség hagyományait folytatva készül. Képünkön: Gafur Halilov által készített játékokat nemcsak Tádzsikisztánban ismerik. Számos kiállításon mutatták be őket a Szovjetunióban és külföldön is. L. Korszunyszkij : KARRI E R E gyik reggel, amint vadonatúj Zsigulimon igyekeztem ’"ti. ^ . __wtAA CiZj l il tvz etbe, találkoztam Nyikoláj Nyikolajevics Grusinnal, a közismert tudóssal. Odajött hozzám, barátságosan kezet nyújtott. Mélységesen meglepődtem, hiszen Grusin azelőtt soha észre sem vett. — Most vette a kocsiját? — érdeklődött. — Igen, mostanában. — Mindjárt gondoltam. De mondja csak, amúgy hogy él? — Köszönöm, semmi panaszom. Jól. — És a tudományos sikerei? — Közepesek. — Hallottam, hallottam. De tudud-e — kérdezte minden átmenet nélkül letegezve —, hogy a laboratóriumban megüresedett egy hely? — Azt hiszem, igen. Erről a megüresedem " ről már mindp"’ ~ dott, hisev -e egy evvel ezelőtt w tehetséges kandidátus megpályázta de sikertelenül — Azt hiszem — folytatta Grusin —, te megfelelnél erre a posztra. Felveszlek. — Atyáskodóan vállon "g-ggg. reit es elment. Én álltam kábán és szólni sem tudtam. Azt hittem álmodom, de csakhamar rájöttem: Grusin nem szokott viccelni. Vajon mivel érdemeltem ki ezt a megtiszteltetést? Törtem a fejem, törtem, aztán rájöttem: a professzor mániákus sakkozó, no meg én is. Aha! Itt az összefüggés! Ezt a nagy lehetőséget persze nem hagyhattam ki : elfoglaltam az állást. — Holnap, munkába jövet beugrasz értem? — kérdezte Grusin a kinevezésem után. — Természetesen. És ettől kezdve fuvarozni kezdtem a professzort oda és vissza. Sőt, később így sz-W hozzám: „Grigorij "márn^nt !"L ° P -üd ki az anyó- .t. a nyaralóba. — És mi lesz a munkával? — kérdeztem értetlenül. — Mi lenne? — förmedt rám bosszúsan. — Azzal te ne törődj. Azt hittem bediliztem, vagy valami furcsa varázslat játszik velem, mert miután kivittem az anyóst a nyaralóba, vissza is kellett hoznom, majd rendszeresen kivinni és visszahozni. Ezenfelül elvittem a feleségét az üzletbe, a gyereket az iskolába, majd vissza, őszintén szólva kezdtem belefáradni. Fizikailag ......... — e s lelKileg is. Egész nap a volánnnál.. Azért az egy kicsit már sok. Gyakran megbírságoltak. Jöttem, mentem, az intézetbe természetesen csak a fizetésemért. Egyszer aztán végleg kiborultam. Hát mi vagyok én tulajdonképpen: sofőr vagy tudományos munkatárs? Hogyan maradhatnék bent az intézetben? Sajnos, rengeteg mindenből kimaradtam, nem tudtam lépést tartani a tudománnyal. Sokat rágódtam a dolgon, míg végül győzött - büszkeségem: elb;^^ visszatéred tudományos-*etbe. De hogyan tudassam ezt Nyikoláj Nyikolájevics- cse'i ? Ki kell valamit találnom. Amikor szokásához híven megadta az útirányt, mély lélegzetet vettem és szemrebbenés nélküli azt mondtam: sajnos a kocsit eladtam. E váratlan bejelentés hallatán főnököm úgy bámult rám, mintha legalábbis az ő kocsijáról lenne szó. — Egy Volgát szeretnék majd venni — szúrtam KÖZ- be, hogy megtörjem a csöndet. A professzor ^'"^ra is olyan szemrehányóan nézett rám, hogy szinte restelltem magam. — Talán majd sakkozni fogunk — próbálkoztam. — Sakkozni? Az ördög vigye a sakkot! Másnap hivatott. — Átnéztem az iratait kedves Korovkin (azelőtt Grigorij; ugyebár) és nagyon sajnálom, de el kell bocsájta- nom. — Az^utóbbi Tiehány ,vben ™a®a aemmi kézzel fogható „udományos munkát nem végzett. — De hát hogyan végezhettem volna valamit is, amikor reggeltől estig magát furi- káztattam? — Azt én nem tudom, hogy kit vitt, kit nem —, jelentette ki rendreutasítóan. — Valamit le kellett volna tennie az asztalra! Kérem, maga teljesen megfeledkezett arról, hogy végül is nem sofőr, hanem tudományos munkatárs. (Baraté Rozália fordítása).
