Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-26 / 228. szám
1976. szeptember 26. ^PÚJSÁG 5 Hol tart a magyar műemlékvédelem ? — Beszélgetés dr. Tilinger Istvánnal, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatójával — Több mint száz éve annak, hogy Toldy Ferenc, Ipolyi Arnold, Henszlmann Imre és Römer Flóris országos mozgalmat hirdettek múltunk pusztuló történelmi értékeinek megmentésére. Fáradozásukat 1872-ben siker koronázta: létrejött az önálló magyar műemlékvédelmi szervezet. Ettől kezdve mindig akadtak olyan lelkes szakemberek, akik előrelendítették az olykor akadozó munkát. Róluk, az utóbbi 104 év főbb állomásairól, a műemlékfenntartás rendszeréről és a műemlékek hasznosításának ma is komoly gondot jelentő kérdéseiről beszélgettünk dr. Tilinger Istvánnal, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatójával. — Milyen vonások jellemezték az 1945-ig tartó időszak törekvéseit? — A első négy évtized során számos eredmény született, amelyre ma is büszkék lehetünk. Fordulópontot jelentett a magyar műemlék- védelemben a proletárdiktatúra. Ekkor Éber László sürgette azt, hogy a specializálódás felé haladó világban a műemléki bizottságnak is szakhivatallá kell alakulnia. A helyes elképzelés nem valósult meg, csak a fel- szabadulás után. Az 1949-ben megalakult Elnöki Tanács még ebben az évben közzétette az 1881-es rendelkezést felváltó, új műemlékvédelmi törvényerejű rendeletet, amely egyértelműen kimondta, hogy a magyar történet, tudomány és művészet emlékeit és eredményeit, mint közművelődésünk örökbecsű értékeit... fokozott védelemben kell részesíteni, és azokat az egész nép számára hozzáférhetővé kell tenni.” — Miként összegezné az elmúlt harmincegy év főbb eredményeit? — Az egymást követő és továbbfejlesztő rendeletek megteremtették munkánk törvényes kereteit és lehetőségeit. Nem véletlen az, hogy jogszabályalkotásunkat hazánk határain túl is dicsérik. Feladatunk az, hogy a múlt építészetének értékes emlékeit hitelesen, esztétikai megjelenésükben érthetően és élményt adóan bemutassuk és megőrizzük. Ez vonatkozik az épületegyüttesekre és a települési egységekre is. Jó érzéssel mondhatom: városaink, falvaink egy részének történeti centrumai eredeti jellegüket megtartva, bekapcsolódnak a ma vérkeringésébe, s tevékenységük révén nem váltak gátló tehertétellé, amolyan rezervátummá. Túljutottunk a kezdeti nehézségeken, s ma már országszerte 8304 védett műemlék sorsára ügyelünk. — Természetesen nemcsak a rendeletekre támaszkodtunk, hanem igyekeztünk meggyőzni az embereket a helyreállítás, az állagvédelem fontosságáról is. — Köztudomású, hogy az újjávarázsolt épületek fel- használása komoly gond, különösképp a kastélyoknál. Hogyan igyekeznek úrrá lenni ezeken a nehézségeken? — A felszabadulás után örültünk annak, ha bármilyen gazdájuk akadt a megrongált értékeknek, mert ha kényszerűségből is, de gondoskodni kellett az állagvédelemről. Ma már igényesebbek vagyunk, s a helyi tanácsi szervekkel együttműködve keressük a legmegfelelőbb hasznosítást. Leginkább alkalmasak kulturális célokra, azaz művelődési centrumnak, múzeumnak, alkotóháznak, esetleg szállodának, kevésbé iskolának, kórháznak, szociális otthonnak. Alapelvünk az, hogy olyan funkciót válasszanak az illetékesek, amely nem károsítja a műemléket, nem kíván annak értékeit sértő átalakítást, s a nagyközönség számára továbbra is hozzáférhető marad. Ezt sikerült megvalósítani Fertőd, Egervár, Bozsok, Nagyvázsony, Bodajk, Mór, Pécel, Nagytétény, Nagykereki, Noszvaj, Keszthely, Mihályi és Nagycenk esetében. — Mi lesz a veszélyeztetett népi lakóházak sorsa? — Az egyre igényesebbé váló élet pusztulásra ítélte ezeket, helyükre villáknak is beillő családi ntthonok emelkedtek. Ezért újfajta támogatási rendszert vezettünk be. A tulajdonosoknak esetenként pénzt, tervezési segítséget, építőanyagokat biztosítunk, hogy helyrehozzák, s jól karbantartsák az épületeket, hiszen minden egyes műemlék az egész ország féltve őrzött kincse. PÉCSI ISTVÁN BALATONKENESE Foto: Herner Lajos PÁKOLITZ ISTVÁN VERSEI: Egyoldalú A mezéti ábas gyerkőc — okos felnőtt-utasítás szerint — furtonfurt a lába elé nézett, nehogy kőbe botoljon. így aztán csak nagyritkán ütötte el a lábát; fejét viszont minduntalan beverte a kitámasztott ablakba. Légüres A szegények strandjára, Kavicsosba menet, az országút kereszteződésében óriási sárga táblán hatalmas fekete betűk böllenkedtek: GARGOILE MOBILOIL VACUUM OIL COMPANY Magyarul ókumláltuk-betűzgettük s azon röhögcséltünk, micsoda marhaság, egy árva kukkot se lehet érteni belőle. Puskin szobra Moszkvában Foto: Bognár István Kopernikusz Pátzay Pál szobra KÁROLYI AMY: Fonat Kosaras fonatú kusza fakoronák fonatos koronák kusza fakosarak koronás fonatú kosaras kusza fák fafonatú kusza kosaras koronák. Apámmal a tó partján álltunk. Száz méterre tőlünk, kezével vadul kalapálva egy nő kiáltozott a vízben. Azonnal észrevettük, hogy sejtelme sincs egyik úszóstílusról sem, mert egyszerre úszni és integetni — lehetetlen. Megindultunk a parton, és kíváncsian figyeltük a nőt. — Nézd fiam, micsoda mocskot ereget iparunk a vízbe. Ahányszor szegény kiemelkedik a vízből, haja egyre világo. sabb lesz. Megálltam, ráérősen várakoztam, amíg a nő feje felbukkan a vízből, és tüzetesen szemügyre vettem a haját. Apámnak igaza volt. S ekkor a nő érthetetlen hangokat hallatva újra kiabálni kezdett. — Te apa, neked nem úgy rémlik, mintha fulladozna és segítségért kiabálna? — Nem hiszem — válaszolt apám lakonikusan. — Szerintem a fuldoklók össze-vissza csapkodnak kezükkel a vízben. — Nem lenne jó azért bedobni egy mentőövet? — És ha véletlenül fejbe találod? Képzeld el, mi lehet belőle... Míg így tanakodtak, sokan összegyűltek a parton. — Hol az ügyeletes mentő? — kérdezte kiáltozva egy lebarnult nő. — Elment valahová — válaszolták többen. — És hol a helyettese? Kell egy másiknak is lenni! Olyan szökés... — Az a szökés csak volt. Tegnapelőtt vízbe fulladt — közölte apám. A tömegből egy férfi vált ki, leült a homokos partra és húzkodni kezdte a cipőjét. — Meg akarja menteni? — kérdezte kíváncsian a napbarnított nő. — Óh, micsoda tiszteletreméltó dolog! A férfi lerángatta cipőit, kíváncsian túrkált mindkettőben, majd tanácstalanul nézett körbe. — Ne zavartassa magát — szólt hozzá apám. — A lyukas zokni nem lealázó. — Érdekes, milyen hamar szétszakadnak — jegyezte meg a férfi. — Uram, ne tartsa fel azt az embert — kiabált a napbarnított nő. — Hadd vetkőzzön, különben belefullad az a szerencsétlen. — Bocsánat, mit kell csinálnom? — kérdezte elhűlve a cipőivel babráló férfi. A tömeg egyre nőtt, teljesen körülzárták. — Ugorj azonnal, te vén szivar! — kiáltották kórusban. — Mire levetkőzik, késő lesz — búgta fenyegető althangon a napbarnított. — Ugorj, ahogy vagy! — kiáltotta valaki a tömegből. — De könyörgöm, én nem tudok úszni — tiltakozott ijedten a férfi. — Akkor mi a fenének húztad le a cipődet? — Kavics volt benne... — Hazudik! — ordított egy izmos, kisportolt fiatalember. — Ne higgyenek neki, ki akar bújni a felelősség alól — szólt közbe apám. — Nem akar segíteni a fuldoklón. — Vízbe vele! — ordították mindannyian. — Hadd mentse ki a betyár! Kezénél, lábánál fogva megragadtuk, meghimbáltuk előre, hátra, aztán egy erőteljes lendülettel a vízbe dobtuk, egészen közel a fuldokló nőhöz. Ha valóban nem tud úszni, ez legalább jó lecke lesz neki. Tanúlságos, igazi mintaóra. Baraté Rozália fordítása Jegyzetfüzet Egy plebejus Fertődön íme a kastély: 103 méter hosszú, két szárnya egyenként 48 méter széles, hosszúságuk 24 méter. A kastélyban eredetileg 126 szoba szolgált lakásként, nem beszélve az egyéb helyiségekről. Esterházy Miklós építtette, természetesen Versailles mintájára, mert az ősi, nagy hírű családhoz csak Versailles lehetett méltó. De mielőtt belépünk a valóban szép kovácsoltvas kapun, vessünk csak számot a család ősi voltával, amire oly büszkék voltak, s amiről oly áhítattal szóltak a régi családfakutatók. A család első ismert őse bizonyos Mokud, akinek nevét 1186- ban említik először. Az ember vállat von: na és? Ugyanis nincs közöttünk senki, akinek ősei ekkor már nem éltek volna, legföljebb nem jegyezték fel nevüket. De _ha nagyon erőltetjük ezt az ősi- séget, legyen, ám mi ez az alig nyolcszáz év Kohn bácsi hatezer éves családfájához, akihez képest — nagyon sajnálom — az Esterházyak fölkapaszkodott bugrisok, alkalmi hadigazdagok, akik évszázadokig nyúzták a parasztok és a Kohn bácsik őseit, amíg fölépült ez a roppant kastély. Az idegenvezető megjegyzi, hogy a kastélyt a háború során kirabolták. Nem kérdezem meg, hogy kik, nem is érdekel, s ha voltak közöttük környékbeli parasztok is, legföljebb visszavettek valamit abból, amit őseiktől raboltak. Egyébként a kastély sorsa nem is ezen fordult meg. Esterházy Miklós halála után gazdái ebek harmincadj ára hagyták. A képtárat, a kincseket már jóval előbb Pot- tendorfba és Kismartonba szállították, s hogy valami jót is mondjunk, a képtár, amely 639 darabból állt, 1865-ben Pestre került, az Akadémia épületében kiállították, majd 1871-ben megvette az állam. A kastélyt a századforduló körül úgy-ahogy rendbe hozták, az igazi renoválásra azonban csak most került sor, s a hatalmas épület ma már hangversenyeknek és múzeumnak ad otthont. Aki végigjárja a termeket, végül azt kérdezi: mit üzennek nekünk az Esterházyak, mindenekelőtt Miklós, aki Fertődöt építtette, s akit kortársai a „fényes” melléknévvel illettek? Sajnos, nem sok jót. A kastély gazdáinak ugyanis nem volt ízlésük. Mindenütt a korabeli kommersz rokokó, s az is sovány vigasz, hogy a díszterem freskója a világi művészet legnagyobb felületű hazai terméke, mert nagyon gyenge munka. Mestere bizonyos Gundermann Bazil, aki Tiepolo kortársaként kente be a hercegi menynyezetet. Mert nem elég, ha valakinek pénze van — egyebek között erre is figyelmeztet „fényes” Miklós emléke. Egyébként látható még néhány valóban szép régi óra, a porcelánokból is meghagyott valamit az elmúlt két évszázad, s itt látható az ágy, amely Mária Teréziának szolgált éjszakai nyugalmául, a hozzá tartozó éjjeliedénnyel, amit itt-tartózkodása alatt szintén használni méltózta- tott. Nem látható viszont a korabeli szegénység egyetlen emléke sem, mintha ebben a korban mindenki „fényes” Miklós lett volna, gazdag, gondtalan, akinek csak a szerelmen és a gáláns ünnepségeken járt az esze. Pedig Fertőd ezzel és csak ezzel válhatnék teljessé, hisz a néhány „fényes” Miklóst jobbágyok tízezrei szolgálták, s fényüket, ha volt, a kisemmizetteknek köszönhették. CSÁNYI LÁSZLÓ Foto: Király Sándor
