Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-02 / 207. szám

Új rendelet a kereskedelemben SZEPTEMBER Névnap: István 2 A Nap kél 5.04 — nyugszik 18.24 órakor CSÜTÖRTÖK A Hold kél 14.21 — nyugszik 23.40 órakor Hetven évvel ezelőtt, 1906. szeptember 2-án halt meg — 40 éves korában — Faragó József rézkarcoló- és rajzművész, több európai és amerikai élclap népsze­rű munkatársa. A ÚJ ÜZEMHÁZ építése van folyamatban Dunaföld- váron a gumiipari szövetke­zetnél. A község belterületé­ről át akarják telepíteni az üzemet külső részre, ahol nem szennyezi a település le­vegőjét. Az épülő csarnok már a második új épület lesz, befejezését december 31-re tervezik. — FRANCIA FIA­TALOK Szekszárdon. Tíz középiskolás érke­zett megyénkbe Szek- szárd testvérvárosából, Bezonsból. A diákok 13 napig tartózkodnak ná­lunk. Ez idő alatt fel­keresik a megye neve­zetességeit és elláto­gatnak a Balatonra is. # A SIMONTORNYÁN dolgozó igari és vámszőlőhe­gyi szülők gyerekeit is fel­veszik a simontornyai óvo­dába, mivel a két község ter­melőszövetkezete közös. A megyehatár nem akadály ab­ban sem, hogy az összes öt­éves gyerek bejárhasson a simontornyai óvodába, O ORSZÁGOS bemutató lesz silózásból a Dalmandi Állami Gazdaságban szep­tember 8-án, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­rium szervezésében. % RENDELET a község tisztaságáért. Tamási nagy­község Tanácsa legutóbbi ülé­sén új rendeletet hozott a községi közterületek tisztán tartásáról és a házi szemét gyűjtéséről. A módosított rendelettel, szigorúbb szabá­lyokkal lépnek fel a rendelet megszegőivel szemben. ~ NAPI 10 EZER PA­LACK GÁZ. A Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vál­lalat pincehelyi töltőüzem­egysége három megyébe: Tolnába, Baranyába és Fe­jérbe szállít gázt. Az elmúlt hónapok után ismét emelke­dett a fogyasztás, naponta 10 ezer palackot szállítanak a községből a három megyébe. + EBÉDLŐ és zuhanyozó épül. A regölyi Kaposvölgye Egyesült Tsz központi gép­parkjában a termelőszövet­kezet építőbrigádja hozzáfo­gott az ebédlő és zuhanyozó építéséhez. A több mint fél­millió forintos munkát no­vember 7-én adják át ren­deltetésének. A TÁMOGATÁS lakás- vásárlásra. A faddi Lenin Termelőszövetkezet három fizikai dolgozójának adott 10—10 ezer forintot lakás- vásárlásuk támogatására. # PIHENÉS IGALBAN. A Tamási Állami Gazdaság dol­gozói közül sokan veszik igénybe — májustól október végéig — a 13 személyes fa­házat Igáiban. A dolgozók napi öt forinttal járulnak hozzá az épület fenntartásá­hoz, ahol azonban főzéshez felszerelés és természetesen hűtőgép is van. O HAT, egyenként száz- vagonos silótárolót építenek a Hőgyészi Állami Gazdaság szárítótelepén. A takarmány- tárolókba felülről szalagrend­szer viszi a takarmányt, a keverőhöz pedig alulról csiga- és szalagrendszerrel szállít­ják a különböző terményfélé­ket. jfc SZABÓMÉH. A bátaszé- ki Búzakalász Mgtsz-ben lu- cernamag-termesztéssel is foglalkoznak. Az idén kísér­leti jelleggel kitelepített szabóméhekkel is segítették a jobb beporzást, a biztosabb megkötést. Tapasztalatok sze­rint ennek az eljárásnak az alkalmazása hektáronként mintegy fél mázsával növelte a termést. ~ KIRÁNDULÁS Kapos­várra. Harminc különjáratú autóbusz indul a megyéből a hét végén a kistermelők ka­posvári kiállítására. Az uta­zást a megye termelőszövet­kezetei szervezik tagjaik szá­mára, akik kétnapos gazdag program keretében gyarapít­hatják tapasztalataikat, sze­rezhetnek új ismereteket. + FAJTABESOROLÁS. A MÉM illetékes szervekkel egyetértésben a Désiré és Somogy gyöngye burgonya­fajtákat — amelyek eddig a II. fajtacsoportba tartoztak — az I. fajtacsoportba sorolta. Az új fajtabesorolást az au­gusztus hó 9-től felvásárolt burgonyára kell alkalmazni. — ITTASAN kerékpározott Szekszárd belterületén An­gyal László, 29 éves, Szek­szárd, Marx K. u. 6. sz. alatti lakos. A Szekszárdi Járásbí­róság közlekedési vétség mi­att 10 hónapi 10 százalékos bércsökkentés melletti javí­tó-nevelő munkára ítélte. Hasonló cselekményért a vádlott eddig három esetben állt a bíróság előtt. Négy halottja és három se­besültje volt a nyugat­németországi B4-es ország­úton történt katasztrófának. A szerencsétlenül járt autó Genscher FDP-elnök válasz­tási úton lévő gépkocsioszlo­pának ütközött. (Telefoto) Felhős, szeles idő Várható időjárás ma estig: jobbára erősen felhős idő, újabb esőkkel, záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt, napközben megélénkülő, helyenként megerősödő délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: általában 18—23 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete szerdán Siófoknál, 11 órakor 21 fok volt. Hét végén nyitva tartó élelmiszerüzletek A KÖZELMÚLTBAN a Belkereskedelmi Minisztéri­umban tájékoztatták a saj­tót, a rádiót, a televíziót ar­ról, hogy a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetével, valamint a fogyasztási szö­vetkezetek országos tanácsá­nak elnökségével egyetértés­ben új rendeletet hozott a belkereskedelmi miniszter. A 15'1966. sz. BKM. rendelet az üzletek nyitva tartásának módosításáról szól. Hogyan érinti megyénk lakóit a rendelet? Kérdé­sünkre Korsós István, a Tol­na megyei Tanács V. B. ke­reskedelmi osztályának veze­tője válaszolt. Elmondotta, hogy megyénkben csak az élelmiszereket árusító üzle­tek nyitva tartásában lesz módosítás. Az élelmiszerüz­letek hétvégi, szombat, va­sárnapi nyitva tartása csu­pán megyénk két városában változik. Szekszárdon szom­bat délután három élelmi­szerüzlet tart nyitva, este hat óráig, az újvárosi ABC áruház, a mezőgazdasági ter­mékek boltja, valamint a dé­li kertvárosi ABC. Vasárnap csak a TESZKERV üzlete lesz nyitva. A tej és a ke­nyér árusítására két vendég­látó egységet jelöltek ki. A szekszárdiak vasárnap dél­előtt tejet és kenyeret a Ga­ray büfében, valamint az új­városi Mini cukrászdában vásárolhatnak. Dombóvárott szombaton délután két üzlet fogadja a vásárlókat, a 3-as számú Hu­nyadi téri önkiszolgáló és az ugyancsak önkiszolgáló, 5-ös számú új dombóvári áruház. A vasárnapi tej és kenyér árusítására egy vendéglátó helyet jelölnek ki, hogy me­lyiket, arról majd értesítik a lakosságot. A BELKERESKEDELMI miniszter rendelete szeptem­ber 13-i hatállyal lép életbe. OLVASTAM Kiállítás Szekszárdon A munkát csak abbahagyni lehet... . ...befejezni nem. — Ebben foglalható össze a len. gyeli népfronttitkár életszemlélete, munkastílusa. Csaba Jánosnak hívják, nevét lapunk tegnapi szá­mában olvashattuk, a Hazafias Népfront kitüntetettjei között. A községi népfrontbizottság titkára, tanácstag, állami gazdasági kerületvezető. Negyedszázada dolgo­zik Lengyelen, húsz éve mozgalmi vezető. Tulajdonképpen szószegésért szemrehányást tehet ezután nekem, mert ígértette: „nagy, önálló” cikkben nem írok róla, hiszen hol van ő még attól, hogy be­fejezettnek mondhatná életútját, munkáját mindig csak abbahagyja, befejezni soha nem tudja. Mert a munka folyamat, mint maga az élet, felfele lépni kell a grá. dicsokon, de mindig feljebb a plafon. Befejezni csak szakaszokat lehet, az egészet csak megtervezni kell. Mennyire lehet örülni minden elért eredménynek. Megépül az autóbusz-váróterem — öröm. Hanem ott az újabb kívánság, forduló is kell a kocsiknak. Az is megvan, de mi lesz a sportpályával. Ha elkészült: hát a fásítás? Uj utca, villany oda, ahol még nincs. Ün­nepségek sorjában. Szervezni az embereket részvételre, de biztosítani a színvonalat, hogy elégedetlenül senki se menjen haza. Gondolni a németekre, hogy anya­nyelvűket ápolhassák, gondolni a székelyekre, hogy találkozhassanak a szomszédban maradt rokonaikkal, ápolni a kapcsolatot a csehszlovákiai Kávával, ahon­nan minden nyáron cserébe jönnek gyerekek gyakor­latra a lengyeli tangazdaságba. Készül a község terve, a tanács javaslatokat kér. Nem folytatom. Befejeződik hát a népfronttitkár munkája azzal, hogy vége a gyűlésnek, hogy ágyban találja a késő este? Dehogyis. Egy szakasz zárult le csupán, s hol­nap kezdődik az újabb. — így — Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési központ­ban kiállítás nyílt tegnap délelőtt, amelyen a me­gye ipari szövetkezeteinek fele mutatja be termé­keinek egy részét. Fotó: Sz. Már csak a legbátrabbak váll átkoznák a sátortáborozásra. Őszül a camping A nagy nyári forgalom már elmúlott. Az előző évek­hez képest lényegesen több vendég fordult meg a Tolna megyei Idegenforgalmi Hi­vatal dombori campingjében. Amíg tavaly 628 vendég mintegy kétezer éjszakát töl­tött a campingben, addig az idén több mint ezerötszázan vertek sátrat és összesen kö­zel ötezer éjszakát töltöttek Domboriban. Közülük sokan külföldiek. Az idei szezon még nem zárult le. Amíg a motel és a faházak nyitva tartanak — október 15-ig — addig van lehetőség sátorverésre is. Bár az utóbbi hűvösebb napok hatására lényegesen csökkent a forgalom. Fotó : Komáromi A MÁV közleménye A Pécsi Vasútigazgatóság közli, hogy 1976. IX. 6-tól X. 15-ig hétfőtől péntekig terje­dő napokon Dombóvár és Sásd állomások között pálya- fenntartási munkák miatt 10.25 órától 15.50 óráig a vo­natforgalmat szüneteltetjük. A fenti időszakban és na­pokon ezért Pécs—Budapest viszonylatban a Pécsről 9.51- kor és 14.02-kor induló sze­mély- és a 12.30-kor induló gyors-, ellenirányban a Bu­dapest Déli pu.-ról 6.05-kor induló személy- és a 12.45- kor induló gyorsvonat, továb­bá Dombóvár—Komló vi­szonylatban a Dombóvárról 11.56-kor és 13.39-kor induló személy, ellenirányban a Komlóról 10.32-kor és 14.06- kor induló személyvonat uta­sait Dombóvár vasútállomás és Sásd vasútállomás között vonatpótló autóbuszokkal szállítjuk. Részletes felvilágosítást a vasútállomások adnak. Pécsi Vasútigazgatóság 99 ■ !■ IIBMI M • K. L. büntetlen előéletű szekszárdi lakos idén március­ban nyugatnémet állampolgárokkal ismerkedett meg Har­kányban. A felületes ismeretséget arra használta fel, hogy tőlük devizát vásároljon. A hivatalosnál magasabb árfolya­mon 550 nyugatnémet márkát és 170 dinárt szerzett. A tör­vény előírásainak megszegésével a birtokába jutott külföldi fizetőeszközöket 8 nap alatt a devizahatóságoknak — így pél­dául a Magyar Nemzeti Banknak — nem ajánlotta fel meg­vételre. Június hó 23-án Jugoszláviába kivánt utazni. A koráb­ban megvásárolt külföldi pénzt a ruhájába rejtette és azt az udvardi átkelőhelynél akarta kivinni. A vám. és pénzügyőr­ség feljelentése alapján a Szekszárdi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével büntette meg az ügyeskedőt. Devizagazdálko­dást sértő bűntett miatt 2000 Ft pénz-főbüntetésre ítélte a vádlottat. A bíróság ítéletében a mintegy 4700 Ft értéket képviselő 550 nyugatnémet márkát és a dinárokat elkobozta. Ennek az esetnek lehet egy tanulsága: a vádlott, ha nem sajnálta volna az állam által eladott külföldi pénz után járó csekély átváltási illetéket, devizához is jutott volna és nem kellene most büntetést fizetnie, de így a jugoszláv tenger­part helyett a vádlottak padjára került. [ TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te­lex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen, a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi utca 46. Posta­cím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21 — Felelős vezető SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 25 069

Next

/
Oldalképek
Tartalom