Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-18 / 221. szám

2 "ffepÚJSÁG 1976. szeptember 18. ENSZ: a harmincegyedik AMIKOR szeptember 21-én amerikai idő szerint délután 3 órakor megnyílik New Yorkban az Egyesült Nemzetek Szervezetének harmincegyedik közgyűlése — éppen finisébe lép az amerikai elnökválasztási küzdelem. Persze, az ENSZ felül áll ennek a harcnak a fordulatain. A világszervezet köz­gyűlésére készülve azonban nem lehet nem észrevenni, hogy az amerikai politikában immár elég hosszú idő óta szervezett ENSZ-ellenes kampány folyik! A közvélemény-kutató irodák, amelyeknek az Egyesült Államokban ezekben a hetekben nagy szerep^ jut, éppen most látták szükségesnek közölni, hogy az amerikai közvélemény külpolitikai hangulatában az utóbbi esztendőben „csak egyetlen lényeges változás” tapasz­talható. Ez pedig az ENSZ-szel kapcsolatos. Korábban — így szólnak a gondosan megfésült „közvélemény-kutató” jelenté­sek — az amerikaiak 70 százaléka kitartott amellett, hogy az Egyesült Államoknak mindenképpen alkotó módon együtt kell működnie az Egyesült Nemzetek Szervezetével. Ez az arány szerintük ma már nem több, mint 45 százalék. Ha nem is az amerikai közvélemény hangulatát — de az amerikai uralkodó és kormánykörök ingerültségét ezek a manipulált számadatok mindenképpen tükrözik! Az Egyesült Államok, amely valaha úgy játszott , és manőverezett az Egyesült Nemzetek Szervezetében, mint „hazai pályán” — ma már kénytelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy Wa­shington és legszorosabb szövetségesei mindinkább kisebb­ségbe szorulnak. AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETE az erkölcsi és politikai harc színtere is! Itt a világban végbement társa­dalmi változások közvetlenül és azonnal lecsapódnak a sza­vazatok arányában. Ez magyarázza az amerikai vezető körök fokozódó ingerültségét a „kezeik közül kicsúszó” világszerve­zettel szemben. Közvetlenül a közgyűlés összeülése előtt lát­ványos példája volt ennek az a bejelentés, hogy a Biztonsági Tanácsban az Egyesült Államok megvétózza a Vietnami Szo­cialista Köztársaság tagfelvételi kérelmét. Ennek elkerülésére azután a Biztonsági Tanács olyan határozatot hozott, hogy el­halasztja a tagfelvétel tárgyalását. A közgyűlésen nyilvánvalóan teljes erővel fel fog vetődni ennek az amerikai magatartásnak nemcsak politikai, hanem erkölcsi szempontból is tarthatatlan volta: Washington annak a népnek a képviselőit akarja távol tartani a világszervezettől, amely ellen az ENSZ legfontosabb alapelveit megsértve bru­tális gyarmati háborút folytatott. Ez a tagfelvételi vita, amely- lyel nyilván az angolai tagfelvétel vitája is párosul, elkerül­hetetlenül hozzájárul majd az amerikaiak politikai és morális elszigetelődéséhez a közgyűlésen. Ami a 31. ülésszak egyéb napirendi pontjait illeti — min­den jel szerint döntő helyet foglal majd el a leszerelés egész problémaköre. Az amerikai diplomácia ebben a vonatkozás­ban is defenzívában van: az elnökválasztási időszakban az amerikai diplomácia aligha vállalkozik majd akár csak tak­tikai kezdeményezésekre is. így a leszerelési vitában szocialis­ta kezdeményezések alapján foglalkozik majd a világszerve­zet a nukleáris kísérletek általános és teljes beszüntetésével, a vegyi fegyverek betiltását és megsemmisítését kimondó nemzetközi szerződéssel, vagy annak a megállapodásnak az ügyével, amely az emberi környezet katonai vagy más célok­ból történő megváltoztatását, pusztítását tiltaná meg. NAPIRENDRE KERÜL a leszerelési világértekezlet mi­előbbi összehívásáért folytatott diplomáciai és politikai harc is. Itt a finomabb módszereket alkalmazó amerikai manőve­rezéssel párhuzamosan a legnagyobb kérdőjel Kína magatar­tása, amely mindeddig elfogadhatatlan feltételeket támasztva elutasította a konferencián való részvételt. Ugyanakkor a közelmúltban az el nem kötelezett országok colombói csúcs- értekezlete a leszerelési világértekezlet mellett nyilatkozott — ami azt jelenti, hogy az ügy ellenzőire a korábbinál jóval nagyobb nyomás nehezedik majd ezen a közgyűlésen. A kevésbé átfogó, de a világbéke szempontjából közvetlen veszélyt jelentő kérdéscsoportok közül nyilvánvalóan a Közel- Kelet és Afrika ügyei foglalnak majd el kiemelkedő helyet az ENSZ vitáiban. A hivatalos napirenden több mint 10 pont vonatkozik a közel-keleti válságra. Azt, hogy a közgyűlési vita miképpen alakul, jelentősen befolyásolhatja a gyötrelmes libanoni konfliktus további lefolyása az őszi hónapokban. Nemkülönben az, hogy az egyes arab országok között az utób­bi időben kiéleződött nézetkülönbségek hogyan csapódnak majd le ENSZ-küldöttségeik magatartásában. Ami Afrikát illeti — talán a 31. ülésszak lesz az első köz­gyűlés, amelyen e földrész kérdései a viták legelső vonalában szerepelnek. Ez voltaképpen a politikai és társadalmi folya­matok meggyorsulására mutat. A haladó antiimperialista erők győzelme Angolában és általában a portugál gyarmatok fel- szabadulása hallatlan erővel gyorsította meg a fekete konti­nens fejlődését. Nyilvánvalóan nemcsak az amerikai elnök- választással, hanem az ENSZ-közgyűléssel is összefügg az a kétségbeesett — és még amerikai félhivatalos körökben is csaknem reménytelennek ítélt — igyekezet, amellyel Kissinger külügyminiszternek az ENSZ-közgyűlés elé időzített villám- kőrútja enyhíteni igyekszik a fajüldöző rezsimekre (Rhode­siára és a Dél-afrikai Köztársaságra) nehezedő nyomást. AZ EMLÍTETTEKEN túlmenően természetesen rengeteg témáról tárgyal a közgyűlés, hiszen e pillanatban 124 körül van az elfogadott napirendi pontok száma, s ezek még sza­porodhatnak. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése mindig is a legfontosabb nemzetközi vitafórum volt. Nem egyszerűen a pillanatnyi gazdasági vagy katonai erőviszonyokat tükrözi, hanem mintegy előrevetítve a politikai jövő képét, hangot ad a pozitív politikai és társadalmi átalakulás sodrában élő nem­zetek képviselőinek. Ez teszi a változó világszervezetet oly kényelmetlenné Washington számára — s ez teszi oly jelen­tőssé a Szovjetunió és a szocialista országok szemében, ame­lyek a világban lezajló pozitív társadalmi, gazdasági és po­litikai változások ösztönzői és segítői.-i-e A laoszi küldöttség Prágában Sajtóértekezlet a tapasztalatokról Budapest méltóan mutatkozott be Moszkvában — Gazdag tapasztalatok­kal, rengeteg élménnyel té­rünk vissza a szovjet fővá­rosból a budapesti napok rendezvényeiről, de a leg­mélyebb benyomást az a po­litikai légkör, az az emelke­dett hangulat tette ránk, mely a két főváros e talál­kozását minden mozzanatá­ban jellemezte, az a mód, ahogyan Moszkva vezetői és az egyszerű emberek ezek­ben a napokban pártunkról és személyesen Kádár Já­nos elvtársról, népünkről, Budapestről nyilatkoztak — mondotta pénteken, a ma­gyar delegáció elutazása előtt a szovjet és a magyar sajtó képviselőinek Katona Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a bu­dapesti pártbizottság első titkára. Szépvölgyi Zoltán, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Fővárosi Ta­nács Végrehajtó Bizottságá­nak elnöke elmondta, hogy a magyar küldöttség tagjai a szovjet főváros vezetőivel folytatott megbeszéléseik és látogatásaik alkalmával ta­pasztalták: a szovjet fővá­ros igen gyors ütemben fej­lődik, hatalmas arányú épí­tőmunkálatok folynak, s je­lentős pozitív változás mu­tatkozik a lakosság ellátását közvetlenül szolgáló város­gazdálkodási ágazatokban is. Budapest vezetői a továb­biakban hangoztatták, hogy a látogatás tapasztalatai szerint a jövőben az eddi­gieknél is jobban ki kell használni a két város együttműködésének lehető­ségeit. Több hétköznapi, munkajellegű találkozóra van szükség, melyekben egymás tapasztalatait mé­lyebben tanulmányozhatják. Moszkvában például óriási méretű ipari rekonstrukció van folyamatban, amelynek módszereiből és eredmé­nyességéből ízelítőt adott a Lihacsov gyári látogatás. A két főváros között most tár­gyalások folynak Budapest új szennyvíztisztító beren­dezéseinek Szovjetunióból való beszerzéséről. Válto­zatlanul nagy érdeklődésre tarthatnak számot a lakás- építkezések bizonyos moszk­vai tapasztalatai. Ugyanak­kor a lakásépítkezések mi­nősége, a kereskedelmi há­lózat fejlesztése, a műemlék- védelem területén Budapest eredményei is hasznosak le­hetnek a szovjet szakembe­rek számára. A budapesti napokon részt vett magyar küldött­ség tagjai köszönetüket fe­jezték ki a moszkvai párt­bizottságnak, a tanácsnak és a város lakosságának azért a kedvességért és figyele­mért, amellyel a magyar főváros bemutatkozását és küldötteit fogadták. Kifeje­zésre juttatták meggyőződé­süket, hogy a budapesti na­pok rendezvényei eredmé­nyesen szolgálták a két vá­ros, pártjaink és népeink közötti barátság elmélyíté­sét és egymás jobb megis­merése ügyét. Nagy és po­zitív szerepe volt ebben a Moszkvában most vendég­szereplő magyar művészek­nek, sportolóknak, kiállítás­rendezőknek, a béke és barátság emlékmű megalko­tóinak, akiknek jóvoltából Budapest méltóan mutatko­zott be Moszkvában. A magyar főváros vezetői egyébként meghívták Buda­pestre Moszkva párt- és ál­lami vezetőit, akik a meghí­vást örömmel elfogadták. A budapesti napok ren­dezvénysorozata alkalmából Moszkvában járt magyar delegáció, élén Katona Im­rével, az MSZMP Központi Bizottságának tagjával, a budapesti pártbizottság el­ső titkárával, péntek délben elutazott a szovjet főváros­ból. A seremetyevói repülőté­ren a küldöttség búcsúzta­tására megjelent Viktor Grisin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a moszkvai városi pártbizott­ság első titkára, Vlagyimir Promiszlov, a moszkvai vá­rosi tanács végrehajtó bi­zottságának elnöke és több más hivatalos személyiség. Magyar részről ott volt Tóth József követtanácsos, a moszkvai nagykövetség ideiglenes ügyvivője. Gustáv Husák, Csehszlo­vákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának fő­titkára, csehszlovák köztár­sasági elnök csütörtökön va­csorát adott a Prágában tar­tózkodó laoszi párt- és kor­mányküldöttség tiszteleté­re. Gustáv Husák üdvözölve a vendégeket, méltatta a lao­szi nép harcának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztár­saság megteremtésének tör­ténelmi jelentőségét, majd' kijelentette: — A szocializmus építé­sében szerzett tapasztala­taink igazolják, hogy min­den sikerünk elképzelhetet­len lett volna a Szovjet­unióval és a szocialista kö­zösséghez tartozó más or­szágokkal való szoros ba­rátság és állandóan mélyülő- együttműködés nélkül. Kaysone Phomvihanh, a Laosz; Forradalmi Néppárt KB főtitkára, laoszi mi­niszterelnök válaszában el­ismeréssel szólt arról a tá­mogatásról és segítségről, amelyet Csehszlovákia Kom­munista Pártja, kormánya és népe nyújtott a laoszi for­radalomnak, elősegítve an­nak győzelmét. Hangsúlyoz­ta: a laoszi népet az az el­tökélt szándék vezérli, hogy a szocialista államok támogatásával és önzetlen segítségével megvédi for­radalmi vívmányait. A jö­vőben is erősíteni fogjuk a szolidaritást és az együtt­működést a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal és más testvéri szocialista országokkal. Hazai krónika BNV-előzetesek Három sajtótájékoztató is volt pénteken délelőtt, amely­nek témája a rövidesen meg­nyíló budapesti nemzetközi vásár volt. A Nehézipari Minisztérium sajtótájékoztatóján a többi között elmondották, hogy az ágazat tizenöt nagyvállalata vesz részt a BNV-n. A mint­egy 4000 négyzetméternyi te­rületen helyet kap a Borsodi Vegyi Kombinát is, amely a hagyományos pvc-ajtók, ablakok, falburkolatok mel­lett műanyag vagy műanyag­gal kombinált bútorokat, padlókat és háztartási eszkö­zöket is bemutat. A KHV be­mutatóhelyén komputer vá­laszol majd a látogatók kér­déseire és hasznos kozmeti­kai tanácsokat ad. A könnyűipart több mint 150 vállalat képviseli majd. A pénteki sajtóértekezleten hangsúlyozták: zömében olyan cikkeket állítanak ki, amelyek gyártása folyik, vagy egy éven belül megkez­dődik. Legnagyobb külkereskedel­mi partnerünk, a Szovjetunió is gazdag árukínálattal jele­nik meg a BNV-n. Az ugyan­csak pénteken tartott sajtó- tájékoztatón elmondták, hogy a hagyományos fogyasztási cikkeken túl bemutatják a magyar látogatóknak az új­fajta színes tv-készülékeket, a szennyeződésmutatóval és kábelorsóval felszerelt por­szívót és a szovjet kiállítás sztárj előlijét: a legújabb Moszkvics személygépkocsit is. Műanyag gázcsövek A műanyagok gázipari al­kalmazásáról tanácskoztak pénteken Szegeden. A több mint száz hazai és külföldi szakember azért találkozott itt, mert hazánkban először a Dél-magyarországi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat kezd­te meg a műanyag csövek felhasználását. A tapasztalatok kitűnőek. Eddig, a kezdeti alkalmazás eredményeként is 20 millió forint megtakarítást értek el. A műanyag csövek azonban nem csupán olcsóbbak, ha­nem egyszerűbben lefektethe- tőek, s a rozsdának is ellen­állnak. Az ssztrák kancellár Lengyelországban Bruno Kreisky osztrák kancellár nem hivatalos látogatáson Lengyelországban tartózkodik. Képünk: Piotr Jaroszewicz kormányfő vendégével. „Előválasztások” az NSZK-ban Azok a szavazók, akik október 3-án. a választások napján nem tudnának az urnák elé járulni, előzetesen leadhatják voksukat a szavazatszedő bizottságoknak — levélben. Képün­kön: Majna-Frankfurtban folyik az előzetes szavazás. LAPZÁRTA BUDAPEST Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára — a népfront vezető tiszt­ségviselői társaságában — péntek délután a HNF Belg- rád rakparti székházában fogadta az európai szocia­lista országoknak a HNF VI. kongresszusán részt ve­vő küldöttségeit. PRÁGA Jozef Lenart, a CSKP Elnökségének tagja, Cseh­szlovákia Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának első titkára pénteken Po­zsonyban fogadta az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának küldöttségét, amelyet Brutyó János, a KEB elnöke vezet. Jozef Lenart tájékoztatta küldött­ségünket az SZLKP felada­tairól a CSKP XV. kong­resszusa határozatainak vég­rehajtásában. Ezenkívül tapasztalatcserét folytattak a pártszervek és szerveze­tek irányító, ellenőrző mun­kájáról LENINGRAD Leningrádban pénteken ün­nepélyes gyűlés keretében ad­ták át a Népek Barátsága Ér­demrendet a Kirov-művek- nek. Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára a ki­tüntetés átnyújtásakor a töb­bi között hangoztatta: a Ki- rov-művek az első vállalat a Szovjetunióban, amely ezt a magas kitüntetést kapta. BEJRUT Chtaura közép-libanoni városban pénteken tanács­kozásra ült össze Szíria, Li­banon és a palesztin el­lenállás képviselője. Az AP amerikai hírügynökség sze­rint a jobboldali keresztény fegyveres erők vezetői sza­bad kezet adtak Szárkisz megválasztott elnöknek a tűzszünet elérését célzó tár­gyalásokra, amelyeket Jász- szer Arafattal, a PFSZ vb elnökével és Dzsamil tábor­nok, szíriai hadügyminisz­ter-helyettessel, a légierő parancsnokával folytat. A szíriai erők ellenőrzése alatt álló városban szigorú biz­tonsági intézkedéseket foga­natosítottak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom