Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-02 / 207. szám
1916. szeptember 2. Képújság 5 FIATALOK Ilii FIATALOK 3 il IT Beatzene Gurul a, gurul a Tűzkerék és a múlt szombaton a vármegyeház belső udvarában álltak meg az együttes tagjai, hogy kétórás műsorral szórakoztassák a mintegy 400 érdeklődő fiatalt. A KISZ-bizottság ki mit tud rendezvénysorozatának programjából ezúttal csak ezzel az ismert beatzenekarral kapcsolatos gondolataimat írnám le. A zenekar alapító tagjai közül már csak a hazai beatzene egykori fenegyereke, Radies Béla van az együttesben. Most is megjelent cigarettázva, kissé pocakot eresztve, dagadó önbizalommal és biztos gitártudással. Repertoárjuk gyűjtéséhez a „merőkanalat” a 66—70-es évek zenéjébe merítették és nem akármi maradt fenn a szűrőn: talán két nevet említenék: Jimmy Hendrixét és a Cream együttesét. Kevés zenekar vállalkozik az említett együttesek számainak előadására, de úgy tűnik Radies joggal teszi ezt: például Hendrix, Hej Joe című számában mecsillan- totta kivételes gitárjátékát; olyan volt, mint ez a zene: gangos, vibráló, öntudatos, érzéki. A néhai Tűzkerék- ben volt ehhez olyan társa — az. azóta már több együttest megjárt Som Lajos basszusgitáros személyében — aki hasonló képességekkel állhatott pódiumra. A jelenlegi felállásról néI hány szót: a dobnál Szolga Tamás, szorgalommal végzett „favágó” munkát — gyakorta megtörölve orcáját — és láthatóan minden energiájával azon igyekezett, hogy legalább az ütemet tartsa. A basszusgitárnál Kund Tamás észrevétlen maradt, és nem tudott kiemelkedni önnön közönyéből. A kísérőgitáros Sándor Károly megpróbálta ösz- szeszedni az akkordokat öreg Jolanáián és jó képességű szólósnak bizonyult. Radicson látni, hogy tudja: ő a dudás a csárdában és nyilván e vonása miatt nem tud összejönni jobb képességű zenészekkel — Zoránnal is csak rövid ideig bírta egy csoportban. Mintha nem venné tudomásul, hogy nem egy ember, hanem egy együttes azonos, jó színvonalú munkával tudja csak ezt a zenét megfelelően játszani és a koncert nem csupán alkalom arra, hogy észrevétesse gitártudását. Szembeötlő, hogy csak 1970. előtti évek zenéjét játsszák és saját számaik is — talán a Zöld csillag kivételével — e korszak stílusából fakadnak. Azok a tizenévesek, akik most táncoltak, 1968-ban maximum 10 évesek voltak, ezért egyszerűen nem ismerik ezeket a neveket: Shadows, Cream, Expreience. Jó zenét és jól játszottak, de színesebb lenne a műsor, ha frissebb zenét is nyújtanának a közönségnek és Radies, hatásvadász megmozdulásai helyett inkább az előrelépés mikéntjének gondolatával foglalkozna. nem ártana, ha tisztelnék annyira a közönséget, hogy ezt megtegyék. Mert agyelőre úgy tűnik, a Tűzkerék régi tüze hamvadóban és mozgása is mintha helyben járás lenne. — steiner — Riport a helyszínről Magyar fiatalok Uszty-llimszkben Uszty-llimszkben munkához látott a Kun Béla ifjúsági építőosztag. A 300 önkéntes hétezer kilométeres utat tett meg : Budapesttől Moszkváig vonaton, majd repülőgépen az Uralon és Nyugat- Szibérián keresztül. A fiatalok a megszokott hazai környezetből a tajga és a tiszta és hideg vizű folyók vidékére kerültek, ahol szokatlan munka- és életkörülmények vannak és sajátos hagyománya a vendégfogadásnak. Tarka erdei virágok csokrával, a város és a KGST-építkezés jelképes kulcsával ajándékozták meg őket. Természetes, hogy a magyar KISZ-eseknek itt egyelőre minden új, mint ahogy új maga a feladat is: több ezer szovjet munkással dolgoznak, hogy előkészítsék az uszty-ilimszki faipari kombinát cellulózgyárának üzembe helyezését. A magyar betonozok, ácsok, kőművesek, vasbetonszerelők két évig építik a számos létesítmény egyikét: a vállalat ipari bázisát. Komoly, nehéz munka vette kezdetét: jóllehet most még Uszty-llimszkben meleg, derűs az időjárás, senki sem feledkezik meg arról, hogy előttük a hosszú tél, a harminc fokos hidegek. A magyar építők érkezése — mondja Valentyin Spak, az uszty-ilimszki faipari komplexum építésvezetője, — új szakaszt jelent építkezésünk történetében. A létesítmények építésébe bekapcsolódnak a testvérországokból jött újabb küldöttek. Már egy fél éve sikeresen dolgozik szibériai földön 100 bolgár gépkocsivezető, akik nagy teljesítményű teherautókat vezetnek. A Kun Béla osztag egy minden kényelemmel berendezett 9 szintes munkásszállásban helyezkedett el. Ablakaiból kilátás nyílik a csaknem kétezer hektárnyi területen lévő építkezésre. A vas- és betonszerkezetek öszszevegyülnek az évszázados fenyőkkel. Uszty-Ilimszk egyik kerületében, az Angara partján öt raktárépület áll, amelyekben import berendezéseket tartanak. Az épületeket Magyarországon készült szerkezetekből szerelték össze. A nagypaneles szerelési módszert szovjet mérnökök dolgozták ki, s így rövid - idő alatt elkészültek ezek a fontos épületek. A magyar szállító vállalatok határidőre indították útnak Uszty-Ilimszkbe a mintegy 3 ezer tonna súlyú fém- szerkezetet. Újabb szerződést kötöttek még két raktárhoz szükséges szerkezetek, valamint ablakos panelek szállítására. — Nemrégiben alkalmam volt Magyarországon járni, ahol megismerkedtem a kecskeméti Fémmunkás gyárral — mondja Valentyin Spak. — Gulyás György, a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy építkezésünk megrendeléseit különös gonddal kezeli a Fémmunkás kollektívája. Szocialista munkaversenyt indítottak a szállítási határidők csökkentéséért és az Uszty-Ilimszk számára készülő szerkezetek kiváló minőségéért. Az építésvezető szavai bizonyítják, itt az Angara partján a leszállított berendezések és anyagok kiváló minősége alapján már ismerik Magyarországot. Magyar barátaink első szibériai benyomásai kedvezőek. Hanyec István osztagparancsnok: — Lenyűgözött bennünket a szibériaiak szívélyessége és vendégszeretete. Érdekes munka vár ránk. Nagyon jó lakásviszonyokat biztosítottak a számunkra. Igyekszünk majd kiváló munkával válaszolni erre a törődésre. Németh László betonozó: — Nem hittük volna, hogy Uszty-llimszkben ilyen forró a nyár. Csodálatos az itteni természet. A város korszerű. rendezett. Ha a domb tetejéről nézünk le rá, fehér vitorlásnak látszik a tajga zöld tengerében. Dosó Ferenc építésztechnikus, az osztag párttitkára: — Lenyűgöző a KGST- építkezés lendülete. Sok gépet láttunk az építkezésen, ezek megkönnyítik a munkát és igen termelékennyé teszik. Nagyon gyorsan be kell illeszkednünk az itteni életbe, gyors és minőségi munkát végezni, hiszen a cellulózgyár építése népeink közös feladata. Georgij Bogdanovszkij Klubostábor^ 1976 Ki itt belépsz, bizakodj Sok szó esik mostanában az ifjúsági klubokról. Talán túlzottan is bekerült a köztudatba, hogy kongatni kell a vészharangot, mert problémák vannak a klubmozgalom körül. Tény, hogy nem mindenhol rózsás a helyzet. Javfta. ni kell a legfontosabb területen is, a KISZ és az ifjúsági klubok közötti kapcsolatokon. Nem mindenhol érvényesül a KISZ irányító szerepe. A rosszul működő ifjúsági klubok legtöbbjében szakképzetlen a klubvezető. Talán ezért is fordítanak megyénkben nagy figyelmet képzésükre. Tavaly nyáron a dombori Mátai Antal KISZ- vezetőképző táborban harmincnégy klubvezető végzett. A tábort követően egész év. ben szombat-vasárnaponként tartottak továbbképzéseket és az idén tavasszal valamennyien vizsgát tettek. Az idei tábort ezen a héten újból Domboriban rendezték meg. A KISZ Tolna megyei Bizottsága adta a helyet, a Babits Mihály megyei művelődési központ pe. dig biztosította az anyagiakat. A tábori képzés prog. ramját a Népművelési Intézet és a KISZ KB egységes tematikája alapján állították össze. Természetesen kiegészítve a helyi sajátosságoknak megfelelő programokkal. Az üzemek, intézmények vezetői is felismerték az ifjúsági klubok jelentőségét, mert szinte alig volt munkahely, ahonnan ne engedték volna el dolgozóikat a táborba. Pedig némelyik vállalatnak nem is fűződik ér. deke hozzá, mert a fiatal dolgozó nem a vállalati klubot vezeti, hanem a lakóhelyén tevékenykedik. Hogy csak egy példát említsünk: a duzsi ifjúsági klub vezetője, László Mátyás, Budapesten a csavaripari vállalatnál dolgozik. Munkahelyi vezetői mégis természetesnek tartották, hogy résztvevője lehessen a megyei klubvezetőképző tábornak. A régi klubvezetők mel. lett — akik csak továbbképzésre jöttek — sok új arcot is láttunk a táborban, őket a járási KISZ-bizottságok, a községekben dolgozó népművelők javaslatai alapján hívták meg. Egy részük az utánpótlás lesz, mások már gyakorló klubvezetőként dolgoznak. Délelőttönként előadásokat hallgatnak, helyi és országos előadóktól. A szociálpszichológiai, csoportlélektani elő. adásokat éppúgy hasznosíthatják majd, mint a közművelődés megyénkbeli helyzetével foglalkozó, vagy az ifjúsági klub és a KISZ kapcsolatáról hozott KISZ-kong. resszusi határozatokról szóló előadásokat. Esténként a különböző kisebb csoportok önálló műsort adnak. Az első este a továbbképzősöké. „Tisztasági felelősök kíméljetek” olvassuk kívülről a hálójuk ajtaján. A táborvezetőség egyik tagja elmondja, hogy ez nem zárja ki, hogy az ő hálójuk a legtisztább a reggeli ellenőrzésekkor. Belépve erről magunk is meggyőződhettünk. ök már „veteránok”. Tud. ják, hogy a legkomolyabb elméleti felkészülés is kevés, ha a klubvezető nem tud kapcsolatot teremteni közönségével. Ehhez pedig egyik módszer a játék, a jó hangulatú kötetlen beszélgetés. Erre a tábor feszített munkaprogramja mellett nappal nincs lehetőség. De így együtt a nappali komoly munka, az esti vidámabb „továbbképzés” együtt szervesen segíti megyénk klub- mozgalmának további munkáját, fejlődését. TAMÁSI JÁNOS Készül az esti műsor Ifjúságmozgalmi pályázat AZ IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG vezetői, aktivistái, tagjai önképzésének irányítása, segítése céljából a KISZ Központi Bizottsága 1976—77. évre másodszor hirdeti meg az ifjúságmozgalmi pályázatot. Központi témája: „Együtt — egymásért.” Fiatalok közösségei társadalmi céljaink eléréséért. A KISZ Központi Bizottsága a témán belül a következő résztémák kidolgozását javasolja: — a KISZ-szervezetek kollektív feladatvállalásai, pártmegbízatásai, — a dolgozó fiatalok KISZ-szervezetei a munkás- osztály utánpótlásáért, a szakmunkástanulók neveléséért, a munkahelyi beilleszkedésért; — ifjúsági klubok a közösséggé válás útján; — a KISZ-szervezetek úttörő-testvérkapcsolatainak területei és módszerei; — ifjúsági közösségek lehetőségei és módszerei a fiatalok testedzésének, turizmusának, sportjának szervezésében ; — fiatal alkotók közösségei az ifjúság tömegeiért. A PÁLYÁZAT KÖVETELMÉNYEI: A pályázatra a központi témához (és a javasolt résztémákhoz) kapcsolódó müvek — tanulmányok, riportok, módszertani, elemző anyagok — nyújthatók be, legfeljebb 20 gépelt oldal terjedelemben. A pályázaton részt vehet minden KISZ-tag, illetve a fiatalok nevelésével hivatásszerűen foglalkozó, vagy társadalmi megbízatásként a fiatalok körében tevékenykedő 35 év alatti személy. A pályázaton a résztvevők egyéni pályaművel, alkotócsoportok (pl: KISZ-csoport, KISZ-vezetőségek, tudományos diákkörök, ifjúsági vitakörök, stb.) kollektív pályaművei vehetnek részt. A pályázat jeligés. (A benyújtott pályaművek jeligéjét és a pályázó csoport megjelölését pl: KISZ-tag, aktivista, függetlenített apparátus, stb.) a pályázatot tartalmazó borítékon és a pályamű címoldalán kell feltüntetni. A pályaművel együtt szükséges beküldeni egy lezárt kisalakú borítékot, amelyen a fentiek ismét szerepelnek. A borítékban pedig a szerző (szerzők) nevét, címét, munkahelyét és beosztását tartalmazó írást kell elhelyezni. A pálya- műveket 1976. november 30-ig kell eljuttatni a KISZ Központi Bizottsága politikai képzési osztályára (1145, Budapest, Amerikai út 96.) A PÁLYÁZATOK CSOPORTOSÍTÁSA, ELBÍRÁLÁSA A beérkezett pályaművek elbírálása az alábbi csoportosításban történik: — KISZ-aktivisták, KISZ-tagok alkotásai (kivéve a következő csoportba tartozókat) ; — egyetemi, főiskolai hallgatók, közép- és felső- oktatási intézmények fiatal oktatói és tudományos munkakörben dolgozó fiatalok, illetve a fiatalok nevelésével hivatásszerűen foglalkozó vagy társadalmi megbízatással a fiatalok körében tevékenykedők munkái; — a KISZ függetlenített apparátusában dolgozó munkatársak pályázatai. A PÁLYÁZAT JUTALMAZÁSA, EREDMÉNYHIRDETÉS A KISZ KB a beérkezett pályázatokból — a bíráló bizottság döntése alapján — kategóriánként az első tíz pályaművet jutalmazza. A pályázat eredményhirdetése és a díjkiosztás az 1977. évi forradalmi ifjúsági napokon lesz. I Kenyérrel és sóval fogadták a Moszkvába érkező magyar fiatalokat.