Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-15 / 193. szám

6 Képújság 1976. augusztus 15. Tanfolyam A szekszárdi járási lab­darúgó-szövetség négyna­pos bentlakásos játékve­zetői tanfolyamot rendez. Jelentkezési határidő: szeptember 1. A működő játékvezetők részére augusztus 7—8-án Dombo- riban továbbképző tanfo­lyamot tartott a szövetség. Sakk Dombóváron és Kalocsán Országos jellegű sakkfesz­tivált rendezett Dombóvár és Kalocsa augusztus 4-től 8-ig dr. Tóth Gyula és dr. Páros György emlékére. Dombóvá­ron a Vasutas-sportcsarnok­ban 4-én és 5-én sakkfelad- vány-gyorsszerző, -gyors­fejtő és egyéni villámver­senyre került sor. A feszti­vál Kalocsán folytatódott és a Szelidi-tónál fejeződött be. Képünk a megnyitón ké­szült. Brunner Vince, a dom­bóvári Városi Tanács elnök- helyettese köszöntötte a résztvevőket. (Fotó: Herke) A szedresi sakkozók kitű­nően szerepeltek Dombóvá- rott, Kalocsán, illetve az or­szágos versenyen. Rittmann I László a 2., Szijjártó László a 3. helyet szerezte meg. Ugyancsak jól szerepelt a szedresiek közül Vecsei László és Inczédy László is, A szedresi úttörők az or­szágos versenyen az I. helyet szerezték meg. Kuner Má­ria az országos bajnokot győzte le, míg Molnár Mária mindössze fél pontot vesztett. A szedresi úttörőlányok az országos ifjúsági versenyen indultak, ahol 5. lettek. Vitorlázórepülés Második: Simó és Kóré Népújság-kupa Vissza a sportpályára! A II. csoportban kitűnően szereplő és még veretlen ten- gelici együttes. Álló sor, balról jobbra: Gáncs Sándor, Böjthe Zoltán, Kanász István, Filep Sándor, Vida János, Simon István, Jilling Ferenc, Dóczi Tibor, Gáncs József, Varga György, Sallai József, Balogh József, Nagy János, Károlyi József. Alsó sor: Brukner János, Havel József, dr. Tóth Károly, Lukács Sándor, Nyúl János, Hosnyánsz- ky János, Molnár József. Az időjárás okozta két­napos kényszerpihenő után pénteken reggel vizsla sze­mek fürkészték az öcsényi repülőtér felett az eget: va­jon a IV. gemenci vitorlázó­repülő-bajnokság hetedik napján adhat-e a sportbizott­ság végre újra versenyfelada­tot? A döntés nehezen szü­letett meg, mert a párás le­vegőben reggel bizony még a decsi templomtorony körvo­nalai is alig látszottak és a meteorológia zivatarokkal fe­nyegetőzött. Végül azonban szárnyra kelt a mezőny, a ki­sebb gépek, hogy a paksi konzervgyárat lefényképezve térjenek haza, a nagyobbak pedig háromszögpályára in­dultak, melynek fordulópont­jai Paks és Szakály voltak. Talán, mert a pilóták nem­csak egymással, hanem a be­ígért zivatarok kitörésével is versenyeztek, nagyon jó eredmények születtek. A sza­badosztály első helyezettje Pásztor Ottó, az ifjúmunká­sok és mezőgazdasági repülők klubjának versenyzője után a szekszárdi színekben indu­ló Simó Willy repült a leg­gyorsabban: 76,32 km/órás átlagsebességgel „rohanta vé­gig” a feladatot. — Repülőkörökben már nem meglepő, hogy Buda­pestről őcsénybe járok re­pülni — mondta a kiváló ver­senyző, aki „civilben” re­pülőmérnök, a Magyar Hon­védelmi Szövetség repülőgép­javító műhelyének dolgozója. — öt éve vagyok a szekszár­di repülőklub tagja, itthon érzem itt magam. Kissé hát­rányos helyzetet jelent ugyan számomra, hogy klubom nem rendelkezik korszerű, nagy teljesítményű vitorlázógép­pel, így szinte nincs edzési lehetőségem. Ezen a verse­nyen is csak a vitorlázó­válogatott keret segítségével vehettem részt, tőlük kaptam kölcsön ugyanis a Standard Jantar típusú, valóban kor­szerű versenygépet. Remélem azonban, sikeresen képvisel­jük majd a végső eredmény- listán a szekszárdi repülő­klubot, méltóan ahhoz az önzetlen, fáradságos munká­hoz, amelyet tagjai évek óta végeznek. Eredmények. Szabadosz­tály: A negyedik verseny­számban 1. Pásztor Ottó (IMRK) 1000 pont, 2. Simó Willy (Szekszárdi 832, 3. Gönczi Péter (KIM) 768. ösz- szesítés 4 versenyszám után: Gönczi Péter (KIM) 3711 pont, Vass István (KIM) 3476, Simó Willy (Szekszárd) 3412. A bajnokság finn résztvevő­je, Raine Mönkkönen a 7. helyen áll. Standardosztály : 1. Elek Tivadar (Pécs) 1000 pont, 2. Hódi László (Szeged) 863, 3. Galló Béla (Csepel) 784. összesítés 3 versenyszám után: 1. Elek Tivadar (Pécs) 2626 pont, 2. Kóré Vilmos (Szekszárd) 2286, 3. Kaszab István (Szolnok) 2275, 4. Kenderes László (Szekszárd) 2215, .. .15. Gyimesi Attila (Szekszárd) 1594, .. .26. Mol­nár Ernő (Szekszárd) 556. Augusztus 28-án folytató­dik a Népújság-kupáért az öregfiúk labdarúgó-bajnok­ság. Ezt megelőzően azonban — augusztus 19-én, csütörtö­kön — a félbeszakadt Bölcs­ke—Dunaföldvár mérkőzésre kerül sor 16.30-as kezdettel. A tolnaiak kérésére a közös megegyezéssel elhalasztott Dunaföldvár elleni mérkőzés későbbi időpontban lesz. Kapcsolat A közelmúltban többször elhangzott a megyei sportvezetés részéről: javítanunk kell a kapcsolatot a megyei sajtóval. Mindezt mi komolyan vettük és kér­tük a sporthivatalt, hogy amint megtörténik a labda­rúgó-szövetség tagjainak kinevezése, közöljék velünk. Még azt is megbeszéltük, hogy az — várhatóan — la­punk pénteki számában jelenik meg. Megtörtént a kinevezés, a szövetség elnöke Takács József, helyettese Gaál Antal és Kacsányi János, míg a főtitkári tisztséget Szűcs László dr. látja el. És mindezt megtudtuk tegnap a Népsportból... Mozgalmas hét volt A hagyományos óbányai továbbképzést ezúttal is meg­tartotta a bonyhádi járási sportfelügyelőség. A KISZ járási bizottság turistaházá­ban a járás sportköreinek elnökei, a tamási szakigaz­gatási vezetők, majd a sport­körök gazdaságvezetői kap­tak tájékoztatást az időszerű kérdésekről, a legújabb ren­delkezésekről, megbeszélték a feladatokat. Dr. Kutas Sán­dor, a bonyhádi járási hiva­tal vezetője is megtekintette a tábort, ahol többek között Lépő László, a megyei sport- hivatal vezetője, helyettese: Kardos György, Móra Zol­tán, Leposa Béla és Link Fe­renc tartott előadást az idő­szerű kérdésekről. A tovább­képzés minden szempontból hasznos volt, hisz a járás egyesületeinek vezetői még- jobban megismerték egymást, kicserélték tapasztalataikat. Képünkön a tanfolyam utoL só csoportja, hazaindulás előtt. HÍREK A megyei súlyemelő-szö­vetség augusztus 28-án, szombaton, 16 órai kezdettel Faddon tartja soron követke­ző felmérő versenyét. Augusztus 20. tiszteletére Kisvejkén járási asztalite­nisz-versenyt rendez a bony­hádi járási szövetség. Neve­zés a helyszínen. Tizenkét csapat részvételé­vel üzemi tekebajnokságot rendez a Dombóvári Sparta­cus. Időpont: augusztus 20. Kezdés: 9 óra. A megyei kézilabda-szövet­ség Varga Istvánt (Regszem­cse) 1977. március 31-ig til­totta el bajnoki és kupamér­kőzésektől. MIT TUD RÓLA? Keresztrejtvényünkben a Bonyhádi Cipőgyárat mutat­juk be. A helyes megfejtést beküldők között a szokásos könyvjutalmakon felül, 5 db ajándéktárgyat (kiscipőket) sorsolunk ki. VÍZSZINTES: 1. A vállalat egyik terméke. Túrázáshoz, vadászathoz kiválóan lehet használni. (Zárt betűk: D, B, A, A, S.). 13. Föld alatti tör­pe, manó. 14. Egészséges ital. 15. Tartoznak. 16. Arra a helyre. 17. Testalkat. 19. Szé­dült. 20. Ittrium és oxigén vegyjele. 21. Telekkönyvileg bekebelez. 24. A vegyjele: S. 25. Játszmában nem szerep­lő kártyák. 27. Zérók. 29. Re- ce azonos nemű betűi. 30. Ismerne. 32. Nem természe­tes testtartás. 34. Retten. 36. Lovas kocsi része. 38. Szom­szédos, baráti nép. 41. Léte­zett. 42; Nem tudni hol. 44. Jókai is ez volt. 45. Egyedi példány a virágból. 47. Cam­ping része! 48. Iszkol, mene­kül. 49. Ruhadarab. 51. Virág lesz belőle. 53. Igekötő. 55. Elfedi, eltakarja. 57. Katonai őrhely (ritkább szóhaszná­lattal). 60. ...West (filmsztár volt). 62. Rangsorolja. 64. Tornában van! 65. Rokon né­piesen. 67. Népvándorlás­kori, germán nép. 69. A fo­lyó két partját köti össze. 70. Viselkedés, magatartás jelző­je (nem éppen rokonszenves tulajdonság). 72. Sporteszköz. 73. Majomfajta. 74. A gyár védjegye. 75. O. A. FÜGGŐLEGES: 2. Kiállha- tatlan (gyerekes szóhaszná­lattal). 3. Időmérő betűi ke­verve. 4. Azonban. 5. Táplál. 6. Sérülést szenved az atléta. 7. V. J. M. 8. Keltez, dátu- moz. 9. Ádám kezdete! 10. Nagyszámú. 11. Göngyöleg. 12. Örökzöld, kétszikű nö­vénynemzetség. 13. Az álla­mi cipőiparban egyedül Bonyhádon készítenek ilyen technológiával cipőket (zárt betűk: E, R, V, T.). 17. Csele­kedet. 18. Női név. 21. Bróm vegyjele. 22. Téli viseletre ki­válóan alkalmas ez a termék. 23. Tojás és fog is lehet ilyen. 26. Uj üzem átadása. 28. Tö- mítő anyag. 31. Európa és Ázsia határán van. 33... .pad­lás (színházban). 35. I. L. Z. 37. Lábrész. 39. Női becenév. 40. Az egyik Benelux állam. Ide is exportál cipőket a gyár.) Zárt betű: L.). 43. Va­lamely dolgot úgy jelöl meg, amely nem a valóságnak megfelelő. 46. Végtag. 50. A Solaris írója. 51. Az Újpesti Dózsa válogatott labdarúgója volt. 52. Védte, féltette. 54. Magányos épület. 56. Község Baranya megyében. 58. Á. I. 59. Mez. 61. Várát Dobó Ist­ván védte a török ellen. 63. ..., pénzt fáradtságot takarít meg...) ismert reklámszöveg kezdete). 66. Y. G. R. 68. P. Ü. B. 69. Sereg. 71. Háziállat.' 73. Egymást követő betűk az ábécében. Beküldendő a vízszintes 1., 74., valamint a függőleges 13., 22., 40. számú sorok meg­fejtése 1976. augusztus 22-ig a Megyei Művelődési Köz­pont 7101 Szekszárd, Posta­fiók 15. címre. A levelezőlapra kérjük rá­írni: REJTVÉNY. A helyes megfejtést be­küldők között a gyár külön- díjait és 5 db könyvet sorso­lunk ki. Az 1976. augusztus 1-i ke­resztrejtvény helyes megfej­tése: Az önszeretet minden hí­zelgőn túltesz. Csak az önző szenved iga­zán és mindig. Köny vj utalmat nyertek : Bodrogi Gézáné, 7100 Szek­szárd, Petőfi u. 12/A. ; Her­man Gyuláné, 7066 Udvari, Szövetkezet u. 63.; Márkus Zoltánná, 7093 Értény, Ady u. 96.; Mészáros Márta, 7171 Sióagárd, Kossuth u. 20.; Molnár Imre, 7100 Szekszárd, Mikes u. 3. A könyveket postán küldi jük el. SZEREK ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom