Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-09 / 161. szám

Mai számunkból ÜZEMSZERVEZÉS ~ — (3. old.) A TETŐN (3. old.) SZOMSZÉDOLÁS (4. old.) AUTÓSZERVIZ ÉPÜL TŰNŐDÉS KÖZÜGYBEN BONYHÄDON (5. old.) (5. old.) Paks Nyár derekán a konzervgyárban ^■ A raktárban a plafonig ér a aöldborsókonzerv. Pakson az esőt várják. Nemcsak a téesz-ben, az állami gazdaságban, hanem a konzervgyárban is. Mert a számok, amik munkájukat jellemzik, szorosan össze­függnek a csapadék-millimé­terekkel. Ha soká tart még a szárazság, jelentős adós­sággal zárják az évet. Nyár derekán járunk, s az eddigi eredményekkel nem elégedettek. Gyenge volt a gyümölcstermés. Például a tervezett és leszerződött negyvenöt vagon cseresznye helyett csak tizenötöt kaptak a mezőgazdaságtól. Meggy­ből ötven vagonnal akartak feldolgozni, de ebből is csak tizenöt érkezett. S nem job­bak a kilátások a többi gyü­mölcsből sem. Talán a szilva közelíti meg a tervekben szereplő mennyiséget, de azt már elő­re tudják, hogy barackból jóval kevesebbet kapnak, mint amennyire szükség len­ne. Szerencsére más a helyzet a zöldborsónál. Bár késve indult a szezon — a tavaszi hidegek okozták a lemara­dást —, a földekről a szer­ződésekben szereplő mennyi­séget megkapta, illetve meg­kapja a gyár. A hét köze­péig a tervezettnek 82—83 százalékát már feldolgoz­ták. A hatalmas, több ezer vagonos raktárban plafonig érő sorokban sorakoznak a borsóval megtöltött konzerv­dobozok. S ami még kedve­ző: a szakemberek vélemé­nye szerint is, a szárazság ellenére a borsó minősége igen jó. Azt mondják, ez an­nak köszönhető, hogy a mű­trágyák, növényvédő szerek kedvezően befolyásolták a növény fejlődését. A hét végén a borsó- dömping véget ér. Ezután már csak kisebb mennyiség­ben érkezik ez a termés, s szakaszosan működtetik az idén munkába állított nagy teljesítményű gépeket. A jövő héten hozzálátnak a zöldbab feldolgozásához. A munkát itt is egy új, , kor­szerű berendezés könnyíti majd. Ez a Kecskeméti Kon­zervgyárban kifejlesztett gép harminc mázsa termést dol­goz fel óránként. S ami szintén jelentős a gyárnak, a korábbi harminc helyett öt dolgozó kell a működtetésé­hez, és feleslegessé teszi a nehéz fizikai munkát is. A napokban érkezett az első szállítmány uborka a Paksi Konzervgyárba. Ezen a feldolgozósoron az igazi nagyüzem csak ezután kez­dődik. A terv: 380 vagon uborkából készítenek sava­nyúságot az idén. — szepesi — Megkezdődött az uborkaszezon. Berlin Folytatódott a KGST ülésszaka A KGST Berlinben tartott XXX. ülésszakának csütörtök délelőtti plenáris ülésén Piotr Jaroszevicz lengyel minisz­terelnök felszólalásával foly­tatódott a küldöttségvezetők beszédeinek szerda délután elkezdődött sora. Utána Ma- nea Manescu román, Lubo- mír Strougal csehszlovák kor­mányfő, majd Dobroszav Csulafics, a Jugoszláv Szö­vetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnökhelyettese fejtette ki kormánya és az általa vezetett küldöttség ál­láspontját a tárgyalt kérdé­sekről. A tagállamok küldött­ségvezetői közül utolsónak Horst Sindermann, az NDK miniszterelnöke mondta el beszédét. Végül a tanácsko­záson megfigyelői minőség­ben jelen lévő küldöttségek közül a Vietnami Szocialista Köztársaság delegációjának Vezetője, Le Thanh Nghi mi­Dokkolás 10 perc alatt A TASZSZ csütörtöki je­lentésében visszatér a Szo­juz—21 űrhajó és a Szaljut—5 űrállomás szerdai sikeres összekapcsolására. Kiemeli, hogy a dokkolást az űrhajó­sok mindössze 10 perc alatt, minimális üzemanyag­felhasználással és pontosan az előirányzott időben haj­tották végre. Borisz Volinovnak egyéb­ként ez volt a 102. összekap­csolási művelete. Az elsőt 1969-ben valósította meg, amikor részt vett a Szojuz—4 és a Szojuz—5 összekapcsolá­sában. A mostani űrkísérlet­re való felkészülés során pe­dig százszor próbálta el földi Viszonyok között a műveletet. A Szojuz—21 és a Szal­jut—5 összekapcsolásakor el­vileg új műszaki megoldáso­kat nem alkalmaztak, a hangsúlyt arra helyezték, hogy kihasználják az űrhajó pályavezérlésének pontossá­gából eredő előnyöket és ez sikerült is. Az űrállomáson a kozmo­nauták első munkanapjukat azzal töltötték, hogy előké­szítsék a Szaljut—5 tudomá­nyos berendezéseit a kísérle­tekre és megfigyelésekre. Borisz Volinov és Vitalij Zsolobov űrhajósok hozzá­láttak a Szaljut—5 tudomá­nyos orbitális űrállomás be­rendezéseinek kicsomagolá­sához és ellenőrzéséhez. A kozmonauták elismeréssel nyilatkoztak a berendezések­ről és az űrállomás hermeti­kusan elzárt részeinek ké­nyelmes körülményeiről. Az űrhajósok jelentése és a telemetrikus adatok tanú­sága szerint a kozmonauták közérzete jó. Volinov érveré­se percenként 58, Zsolobové pedig 52, a légzésgyakoriság mindkét űrhajósnál 12. A Szaljut—5 emberirányí­totta tudományos űrállomás minden fedélzeti rendszere kifogástalanul működik. Az űrrepülés az előirányzott programmal teljes összhang­ban folyik. (TASZSZ) A szovjet küldöttség a KGST jubileumi XXX. ülésszakán. niszterelnök-helyettes szólalt tő bizottsága, valamint meg­fel. Délután ülést tartott a tartotta 77. ülését a KGST KGST-tanácskozás szerkesz- végrehajtó bizottsága. A belga külügyminiszter Budapestre érkezett Púja Frigyes külügymi­niszter meghívására csütör­tökön hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Re- naat van Elslande, a Belga Királyság külügyminisztere. Fogadására a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Púja Frigyes, Nagy János külügy­miniszter-helyettes és a Kül­ügyminisztérium több vezető munkatársa. Jelen volt a fo­gadtatásnál Constant Clerckx, a Belga Királyság budapesti nagykövete és Vince József, a Magyar Népköztársaság brüsszeli nagykövete. Csütörtökön a Külügymi­nisztériumban megkezdődtek Púja Frigyes külügyminisz­ter és Renaat van Elslande belga külügyminiszter tár­gyalásai. A tárgyaláson részt vett Nagy János külügyminiszter­helyettes, Vince József, a Magyar Népköztársaság brüsszeli nagykövete és a Külügyminisztérium több ve­zető munkatársa. Részt vett a tárgyaláson Constant Clerckx, a Belga Királyság budapesti nagykövete és a belga külügyminisztérium több vezető munkatársa is. (MTI) Letartóztatások Szudánban A szudáni főváros repülő­terén szerdán közölték, hogy a légikikötőt ismét megnyi­tották és helyreállt a normá­lis légiforgalom. A kairói A1 Ahram csütör­töki számában Khartúmból keltezett jelentésében arról tudósít, hogy az elmúlt héten meghiúsított szudáni kor­mányellenes puccskísérlet után több mint 50 politikust tartóztattak le az országban, köztük Ali Mahmud Hasza- neint, a betiltott muzulmán testvériség nevű jobboldali szervezet egyik tagját. Bálázzák a borsószalmát Tengelicen bálázzák a borsószalmát. Foto: Gottvald A KGST tekintélye A legutóbbi öt év alatt számottevően nőtt a KGST politikai-gaz­dasági tekintélye. Erről ta­núskodik azon államok lan­kadatlan érdeklődése, ame­lyek nem tagjai a KGST- nek. Hasonló figyelem öve­zi a nemzetközi szerveze­tek részéről is a KGST-t. A barátság és az együtt­működés megszilárdítása szellemében fejlődnek a KGST kapcsolatai azokkal a szocialista országokkal, amelyek nem tagjai e gaz­dasági szervezetnek. A VDK és a Koreai NDK képvise­lői megfigyelőként vesznek részt a KGST és egyes ál­landó szerveinek ülésein. Sikeresen és sokoldalú ala­pon működik együtt a KGST-tagországokkal Jugo­szlávia. Nagy érdeklődést tanúsí­tanak a nem szocialista or­szágok a KGST-vel való kapcsolatok felvétele iránt. Fontos mérföldkő volt a Finnországgal 1973-ban kö­tött együttműködési egyez­mény. A gazdasági kapcso­latok skálája széles: gép­gyártás, vegyipar, közleke­dés, tudomány és technika, külkereskedelem, szabvá­nyosítás és statisztika. Itt a sokoldalú kapcsolatok do­minálnak. T öbb KGST-ország kétoldalú egyez­ményt kötött Finn­országgal a kereskedelem útjában álló akadályok köl­csönös megszüntetéséről. 1975-ben egyezményeket írtak alá Irakkal és Mexi­kóval. Az Irakkal kötött egyezmény lehetővé teszi, hogy a köztársaság kielégít­se pamutszövet-szükség- letének 85 százalékát. Érdeklődik a KGST-vel való együttműködés iránt a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, India és szá­mos más fejlődő ország. A KGST napjainkban kb. 60 nemzetközi gazdasági és tudományos-műszaki szer­vezettel tart fenn kapcsola­tot. Ezek a szervezetek kü­lönböző társadalmi-gazda­sági rendszerű országokban működnek. A KGST 1975- ben együttműködési egyez­ményt kötött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel és a Duna Bizottsággal. Ugyancsak 1975-ben a KGST-titkárság részt vett az UNCTAD fejlődő orszá­gok számára rendezett sze­mináriumain. A KGST nagy figyelmet szentel az ENSZ nemzetkö­zi szervezeteivel való kap­csolatoknak. Tanulmányoz­za ezek tevékenységét, hogy munkájában felhasználja a pozitív tapasztalatokat. 1974-ben a KGST és az Európai Gazdasági Bizott­ság mintegy húsz témát dolgozott ki közösen. A KGST megfigyelő- " ként vehet részt az ENSZ közgyűlésein, az Ázsiával és a csendes­óceáni körzettel foglalkozó gazdasági és szociális bi­zottság ülésein, tanácskozói joggal rendelkezik az Euró­pai Gazdasági Bizottságban. Mindezek a tények arról tanúskodnak, hogy növek­szik a szocialista országok közösségének tekintélye a világporondon. v ■ Alekszandr Grammatyikov, a KGST titkárának helyettese

Next

/
Oldalképek
Tartalom