Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-03 / 156. szám

A KÉPÚJSÁG 1976. július 3. CSALÁD-OTTHON Napozzunk okosan! M inden évben visszatérő kozmetikai téma :. na­pozzunk okosan. És mégis... minden évben van­nak a napozásnak „áldoza­tai”, akiknek a mértéktelen napozás kozmetikai és egész­ségügyi problémákat okoz. A mértéktelen és bőrvédelem nélküli napozás öregíti leg­jobban a bőrt, sőt bőrelvál­tozásokat, évek múlva bőr­rákot is okozhat. Az első napozás ne tartson tovább TO, legfeljebb 15 perc­nél! A napozás időtartamát fokozatosan növeljük. Mindennap 5 perccel többet napozhatunk, de 30—40 per­cen túl ne süttessük magun­kat, mert nem használ sem egészségünknek, sem szépsé­günknek. Magaslati helye­ken és vízparton lényegesen erősebb a napfény ultraibo­lya surgárzása, tehát még óvatosabban kell napoznunk, hogy a leégést, bőrkárosodást elkerüljük. Változtassuk gyakran a testhelyzetünket, hogy bő­rünket egyenletesen érje a napfény. A délelőtti és a dél­utáni fény veszélytelenebb, ezért inkább ebben az idő­pontban napozzunk. A déli hőségben húzódjunk árnyék­ba, hiszen a fák alatt is le­het szépen bámulni, mivel a falevelek átengedik a nap ibolyántúli sugarait. Napozás előtt tisztítsuk meg bőrünket a szennyező­déstől és a szépítőszerektől. Egyes kozmetikumok ugyan­is fényérzékeny anyagokat tartalmaznak. Egyes gyógy­szerek is fényérzékenységet okozhatnak, tehát ha rend­szeresen szedünk gyógyszert, a napozásra vonatkozóan kérjük ki orvosunk tanácsát. Használjunk korszerű na­pozószereket, amelyek védel­met nyújtanak a leégés el­len; gátolják a bőr sejtjei­ben keletkező vízveszteséget; gátolják a bőr zsírtartalmá­nak csökkenését, illetve bőr­rokon zsíranyaggal pótolják a szükséges mennyiséget; jó a felszívóképességük, így bőrünk pórusai szabadon maradnak, és könnyebb a verejték elpárolgása. A mo­dern napozószerek egyidejű­leg fényvédők és barnítok is lehetnek, mivel a gyulladás­keltő sugársávot visszatart­ják, viszont átengedik a pig­mentképző sugarak nagy ré­szét. Bergamottolajat tartalma­zó napozószerek használa­tát — különösen fehér bő- rűeknek és gyermekeknek — nem ajánljuk, mert fokozot­tan barnítanak és érzékeny bőrűeknél bőrgyulladást okozhatnak. A napozószert mindig ár­nyékban kenjük fel. Úszás vagy zuhanyozás után újra kenjük be a bőrt. Tanácsos a fürdőruha alatti bőrterületet is bekenni, mert a műszál­ból készült fürdőruhák át­engedik a veszélyes sugarak egy részét. H a minden elővigyáza­tosság ellenére a nap­égés bekövetkezett, akkor kenjük be a bőrt ka- millás Exotic krémmel, vagy gyógyszertárban kápható Al­sói krémmel. Csillapítja a fájdalmat és hűsít, ha ötper­cenként váltott hideg kamil­lateás borogatást teszünk a leégett bőrterületre. FÄSI KATALIN Tanuljon-e nyáron a gyermek? EBBEN a kérdésben na­gyon megoszlik a szülők fel­fogása. Van, aki agyongyötri kisiskolását, oldalszámra má­soltatja vele az érdektelen, unalmas szövegeket, olvas­tatja az elmúlt tanév olvasó­könyvéből, számolnak is, vagyis folytatni akarja az is­kolai munkát, vajmi kevés hozzáértéssel. A másik vég­let — ilyen a nagyobb rész — az utolsó tanítási napon be­csukott tollat ki sem nyitja szeptemberig, az első tanítási napig. Mi a címben feltett kérdés­re azt feleljük: attól függ, hogy hány éves gyermekről van szó, és attól, hogy mit nevezünk tanulásnak. Az biztos, hogy a nyári szünidő a pihenés ideje, de az is igaz, hogy ha egy első­osztályos tanuló június 8. és szeptember 2. között egy be­tűt sem ír le, akkor a még alig elsajátított készséget, az írást, teljesen elfelejti. Ha nem olvas közel 3 hónapig, akkor még a betűket is össze­cseréli. Oktatásunk irányító szervei a szülők segítségére siettek a VAKÁCIÓ című ki­adványokkal, amelyek az I., a II., és a III. osztályt vég­zettek számára készültek. Szép színes és olcsón megvá­sárolható füzetek ezek, ké­pekkel, okoskodtató, rejt­vényszerű, játékos feladatok­kal tele, amelyek megoldá­sához írni, olvasni, számolni és rajzolni kell a gyermek­nek. Az I., IL, III. osztályt végzett tanulók számára ajánljuk, hogy vegyék meg a megfelelő kiadványt és ap­ránként haladjanak a meg­oldásokkal a szünidő alatt. Emellett adjunk még köny­vet a gyermek kezébe, olvas­son verset, mesét, de nem kö- telességszerűen, leckeként, hanem úgy mint a felnőttek: az olvasás legyen kedvenc időtöltése. Kedves gondolat a „Nyá­ri napló” írása. A kisebbek naponta egy, a nagyobbak több mondattal lejegyzik a nap legérdekesebb esemé­nyét. Láttam ötletes kis raj­zokkal illusztrált naplókat, amelyek biztosan kedves em­lékei írójuknak, hiszen egy- egy nyár változatos esemé­nyeire emlékeztetnek. GYERMEKEINK közül a legtöbbnek van valamilyen kedvenc időtöltése, amire a tanév alatt nem jut elegen­dő ideje. Sokan szeretnek barkácsolni, mások lepke-, bogár-, növénygyűjtők. Ad­juk meg a lehetőséget, hogy hobbijainak éljen még ak­kor is, ha az egyszerűen csak önfeledt játék. Dr. Gergely Károlyné 3. JURIJ GAGARIN: Az orenburgi repülőiskolába irányítot­tak. Néhány bajtársammal együtt utaztunk oda. Valamennyien ügyes, bátor fiúk vol­tak, határozott cselekvésre készek. És mind szenvedélyesen szerettek repülni. Orenburg JURIJ GAGARIN: Megkezdődött a katonaélet! Mint általá­ban az újoncoknál, nullásgéppel lenyír­ták a hajunkat, megkaptuk az egyenru­hát. .. A hallgatókat repülőszázadokba, -rajokba és gépszemélyzetj csoportokba osztották. Ezentúl mindent a katonai sza­bályzat irányított: ha hibáztunk, büntetést kaptunk, a szorgalomért dicséret, a ki­emelkedő tettekért kitüntetés járt. Anatolij Koloszov, oktatópilóta: Meg kell mondanom, hogy Gagarin so­kat dolgozott, míg elsajátította a repülési programot, különösen nehéz volt megta­nulnia a sugárhajtású gépek kezelését. De kitartása, fizikai állóképessége segítette, hogy úrrá legyen minden nehézségen és megtanulja a repülés fortélyait. Gagarin mind jobban repült, kiválóan elsajátította a műrepülést is. VALENTYINA GAGARINA: Jurával a repülőiskola táncestjén ismer­kedtem meg. Nagyon egyszerűen viselke­dett, közvetlen volt, beszélt magáról és kérdezgetett. Egy óra múlva már úgy tűnt, hogy réges-régen ismerjük egymást. Gyakran találkoztunk, sokat beszélget­tünk, sokáig figyeltük egymást, mielőtt megváltottuk érzelmeinket és örökre össze­fűztük sorsunkat. / — Csodálatos dolog az első pillantásra ébredő szerelem — mondta Jura —, de van valami, ami még szebb, az utolsó le­heletig tartó szerelem. Ehhez nem elég a szív vonzalma. Válja, kövessük a közmon­dást: „Hétszer mérj, egyszer vágj!” taná­csát — folytatta. Tudtam, hogy ez az életre szóló döntés előtti komolyság és nem számító körülte­kintés. Jurától távol állt az önzés. Rám gondolt, nehogy megbánjam, s ne akkor kapjak észbe, amikor már késő meggon­dolni a dolgot. Jura egyébként mindig többet gondolt másra, mint önmagára. Jellemének ez a tulajdonsága jóval házasságkötésünk előtt feltárult előttem. Vlagyimir Morgunov, a légierő pilótája: Repülőiskolánk nagyszerű embereket ne­velt. Falai között tanult Valerij Cskalov és Anatolij Szeröv. Iskolánk növendéke, volt Grigorij Bahcsivandzsi, a sugárhaj­tású repülés szovjet úttörője. — Soha ne feledjék, kiknek az örökébe léptek! — mondta az állami vizsgabizott­Nyaraláshoz, utazáshoz Nyaraláshoz jól kihasz­nálható ruhatárat vigyünk magunkkal. A kötényruha- szerű megoldások strand­ruhaként ugyanolyan jól hordhatók, mint pl. blúzzal, vagy pulóverrel kiegészítve, nadrággal együtt hűvösebb napokban. A népi ihletésű vagy romantikus zsánerű blúzok, pruszlikok a fiatalok kedvelt ruhadarabjai ezen a nyáron. A romantikus hatá­sú, hosszú szoknyák mellett a lábszárközépig érő, igen bő és fodros megoldások, spencerszerű felsőrészek szintén divatosak. A nyara­lásnál igen jó szolgálatot tesz a short vagy térdnadrág is. A térdnadrág „előállítha­tó” akár hosszú farmerből is — ha felhajtjuk. 1. sz. modell: Farmer­anyagból vagy kordbársony­ból készíthető kötény, mely fodros vállrésszel, gumizott derékkal és az elején zse­bekkel készült. Rövid ujjú ingblúzzal mutatjuk be, nad­rághoz. 2. sz. modell: Nagyanyáink korára emlékeztető bővülő vonalú mintás kartonból készült blúzt mutatunk be, csipkegallérral és kézelővel. Ez alatt akár napozófelsőrész is elegendő, de ha nadrághoz viseljük — mint a rajzon —, akkor mellényszerű blúzt ve­hetünk fel alá. 3. sz. modell: Városi vise­letnek is megfelel, de a nyaralásnál elegáns táncru­hának is. Színes kockás, könnyű anyagból készült a fodros szoknya, élénk színű vászonból a rövid kis kabát­ka, melyen a kihajtó elütő színű. Hozzá a rajzunkon csipkés, romantikus blúzt mutatunk be. NÁDOR VERA A lakásban sok olyan ap­róság van, amelynek kéznél kell lennie, de sehol sincs he­lye. Takarítószerek, fésű, ke­fe, hajcsavaró, papírzsebken­dő, vatta, sminkpapír, haj­háló rengeteg holminknak nincs helye például a pipere­polcon, a szekrényben, s emiatt örökösen új, de min­dig ideiglenes helyet rögtön- zünk számukra — ahol rend­szerint nem találjuk meg. Erre a célra rendkívül al­kalmas (és helyet sem foglal el) a falitasak. Mindenütt akad textilmaradék, de ha nincs, olcsón kapható a ma­radékboltokban. A rajzokon látható falita- sakokat kartonból varrjuk. (Nylonfóliából is készülhet, de azok varrása nehézkes, mert tapadós.) A konyhai ta- sakban abroszt, szalvétát, lá­bosalátétet, fakanalakat, szatyrokat tarthatunk. A szekrényajtóra szerelt tasa­kot varrjuk pasztellszínű, vagy virágos, pöttyös anyag­ból; ebben harisnyát, sálat, kesztyűt, ernyőt tárolhatunk. Varrhatunk (szintén szek­rényajtóra akasztható) tasa- kot a zoknik, papucsok, ci­pők számára is. Ezeket bé­leljük ki, mert a nehezebb tárgyak lehúzzák. Ugyanígy készíthetünk konyhai lábosfogókat is. A lábosfogó lehet téglalap ala­kú, vagy kesztyű; utóbbinál fontos, hogy jó nagyra ké­szítsük, a könnyű belebújás miatt. Az edényfogót alapo­san béleljük ki, s ha türel­münk van hozzá, steppeljük le. A tasakokra, az edényfo­gókra, kesztyűkre akasztót erősítünk; a súlyosabb tár­gyak tárolására szolgáló ta­sakosra célszerűbb a füg­gönykarika. — p. g. — ság elnöke a végzős hallgatóknak, akik kö­zött ott volt Gagarin is. Jurij Gagarin hadnagy repülőiskolai vég­bizonyítványában ez áll: „Az oktatás alatt a katonaiskolában bebizonyította, hogy fe- • gyelmezett, politikailag képzett. A Szovjet Hadsereg Szolgálati Szabályzatát ismeri és gyakorlati munkájában teljesíti. Alaki és fizikai felkészültsége jó, elméleti ismere­tei kitűnőek. A repülési programot sikere­sen teljesítette, megszerzett ismeretei ala­posak. Szeret repülni, magabiztosan repül. Az államvizsgán a repülőgép-vezetés technikai és katonai alkalmazásában kitűnő ered­ményt ért el. A gép adottságait nagysze­rűen kihasználja. À repülőiskolát kitűnő eredménnyel végezte el. Odaadóan szol­gálja a Szovjetunió Kommunista Pártját, szocialista hazánkat”. Jurij Gagarin ilyen végbizonyítvánnyal indult Északra. Északon JURIJ GAGARIN: Kegyetlenül zord volt a január. Az át­láthatatlan éjszakai sötétség ránehezedett a vastag hótakaróval borított földre. A re­pülőtér betonkifutóin mégis szinte egy pil­lanatra se szünetelt a hajtóművek zúgása. Az idősebbek repültek. Nekünk még nem volt éjszakai repülési gyakorlatunk, így egyelőre csak tanultunk és türelmetlenül vártuk, mikor derengenek fel a nap első sugarai, mikor érkezik el a tavasz. összeforrott kis családként éltünk. Repülni március végén kezdtünk, amikor már mindenütt érezték a tavasz leheletét és a hosszú sarkvidéki éjszaka lassan ugyanolyan hosszú sarki nappalra válto­zott. VALENTYINA GAGARINA: Sohasem felejtem el, hogyan éltünk a Sarkkörön túli helyőrségben. A szolgálat Jurának sok idejét lefoglalta, de amikor fiatal házasok voltunk, majd kislányunk, Lenocska születése után is mindig talált időt számomra, az otthon, a család szá­mára. Akármilyen nehéz nap után tért is haza, az ajtóból már vidáman köszöntött: — Megjött a segítség!.. Egy alkalommal gondterhelten jött meg: — Moszkvába rendeltek. A fővárosból gondolatokba merülten ér­kezett meg. — Tudod, Valjusa, új beosztást ajánlot­tak — mondta, majd nyomban hozzátette —, igaz, ez még nem biztos... (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom