Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-28 / 177. szám
1976. július 28. ^PÚJSÁG 5 ütemenygyar X anacsi teniezes Az elmúlt esztendőkben több olyan határozat látott napvilágot, amely a tanácsoknak a korábbiaknál nagyobb önállóságot adott. A megyei, városi, községi tanácsok mindinkább gazdái területüknek — s ez a közép- és hosszú távú terveikben is tükröződik. A tanács egyszersmind hivatott a népgazdaság és a lakosság érdekeit képviselni — ám aligha kell külön hangsúlyozni: az esetek többségében a kettő elválaszthatatlan. / Mi indokolja mégis, hogy a tanácsi tervezésről szólva e kettős feladatra kitérjünk? Az elmúlt hónapok tanácselnöki értekezletei is tükrözték: a megyék számára korántsem jelentett könnyű feladatot az ötödik ötéves terv területi előkészítése. Igaz ugyan, hogy a minisztériumok és a helyi szervek konzultációja már korábban megkezdődött, s a népgazdaság egészét érintő elképzelésekről a tanácsi vezetők időben értesültek. Mégis: már az ötödik ötéves terv első heteit, hónapjait írtuk, amikor megannyi nyitott kérdés volt megválaszolatlan. Ismét nem szorul bizonygatásra: egy-egy terület fejlődését alapvetően meghatározza az ipar fejlesztése. Hiszen ahová jelentősebb üzem, vagy egyéb ipari létesítmény települ, ott az infrastrukturális ellátottságnak is érdemlegesen javulnia kell. Az ipartelepítés a lakások és az utak megépítését, a szolgáltatóhálózat bővítését is feltételezi; s ha a lakásépítésekből a vállalatok mind hatékonyabban részt kérnek is, a terület előkészítése (de maga a lakásépítés is) elsődlegesen tanácsi feladat. A tanácsok viszont nemritkán késve értesültek az ipari tárcák elképzeléseiről, nehezítette továbbá a területi tervező munkát a vállalati szabályozók késése, illetve az ugyancsak késedelmes és pontatlan vállalati adatszolgáltatás. Mindennek szerepe volt abban, hogy a megyei ötéves tervek csak a közelmúltban öltöttek végleges formát. így aztán csak az év derekán került sor a Parlamentben ama tanácselnöki értekezletre, amelyen — a fővárosi, a megyei és a megyei jogú városi vezetők, továbbá az Országos Tervhivatal képviselőinek részvételével — a tanácsok jóváhagyott ötödik ötéves tervének tapasztalatait vitatták meg. Ami a tanácsi tervező munkában kifogásolható, az a feladatok nem megfelelő rangsorolása és a megalapozatlanság. A lakásépítés társadalompolitikai tennivalóink élén áll, ám épp e területen gyakori a kapkodás, a bizonytalanság. Jobbára a tanácsok vagy a felügyeletükkel működő beruházási szervek felelnek azért, ha az építők a terület-előkészítés hiánya miatt nem — vagy csak késedelmesen — láthatnak munkához. Emellett túlzottnak tűnnek a társasház-építésekre vonatkozó előirányzatok is. Nem veszik kellően figyelembe, hogy a vállalatok inkább a magánlakás-építési akciót támogatják — vagyis a rendelkezésre álló pénzeszközeiket több dolgozó között kívánják megosztani. A tervekben számos olyan elképzelés is rögzítődött, amely pénzügyileg csak látszólag megalapozott. Sok a formális és elfogadhatatlan mértékű gazdálkodási tartalék. Túlzottnak tűnik a befejezésre tervezett létesítmények száma; az anyagi eszközökhöz és a folyamatos fejlesztés feltételeihez képest kevés összeg marad az átmenetet szolgáló létesítményekre. A beruházási költségek tervezése sem mindenütt megalapozott (különösen az oktatásnál szembetűnő ez). Általában jellemző, hogy a kulturális ágazatban nem érvényesülnek a tervtörvényben kiemelt fejlesztési prioritások: az oktatási alágazatok ellátottsági színvonala alig javul. A tervtörvény kimondja: a közművelődési feladatok ellátását elsősorban az intézményhálózat korszerűsítésével, a meglévő létesítmények többcélú hasznosításával kell elérni. Ezzel szemben a megyei terveket elsősorban az új művelődési intézmények iránti igény jellemzi; 13 művelődési központ, 7 nagyobb művelődési ház építése fejeződik be, s további 8 művelődési központ és 3 megyei könyvtár építése kezdődne meg... A helyi érdekek és a népgazdasági lehetőségek egyeztetése továbbra is alapvető feladat. A tervkészítést megelőző konzultációknak a későbbiekben is folytatódniuk kell: az igények és a lehetőségek közötti eltéréseket az éves tervekben kell korrigálni. F. T. Régészeti kutatások Macedóniában — Megrendelek ezer tortát. — Semmi akadálya. Hova szállítsuk? A cukrászüzem helyettes vezetője elővette a megrendelőtömböt. így kezdődött ismerkedésem a cukrászüzem dolgozóival. Érdekelt; milyen választ kapok, ha ezer tortát kérek. o Zúgnak a masszakeverő gépek; őrlik a diót, a mogyorót a villanydarálók. Nézem az asszonyokat. Szépen dolgoznak. Hányszor kevernek tortatésztát egy műszakban, egy héten, egy évben? Mozdulataik megfontoltak, begyakorlottak, ösz- szeszokottak. Péri Istvánné, a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat szekszárdi cukrászüzemének helyettes vezetője mondja: — Huszonhármán dolgozunk itt két műszakban. Legfontosabb feladatunk, hogy elkészítsük azokat a cukrász- süteményeket, amelyeket a vállalat vendéglátóegységei kérnek. De kívülálló cégeknek is dolgozunk. — Mi az, amitől a munkája során fél? — Maga is tudja, mit fogok válaszolni. A mérgezéstől félek. Lekopogom, ez- ideig ilyesmi nem történt. Igyekszünk a legnagyobb tisztaságot tartani, ha kell, napjában többször felmossuk a kövezetei, s nehéz lenne megmondani, napjában hányszor mosogatunk. Más védekezés nincs. Ez a dolgunk. o — Nem ég oda a tortalap? Nagyon ritkán. Gyakran nyitogatom a villanysütők ajtaját, nézem, figyelem, hogy mennyire sültek meg a tortalapok. Kerekes Magdolna 16 esztendős, most fejezte be a szakmunkásképző második évfolyamát. — Véletlenül kerültem a szakmába. Pályaválasztás előtt álltam, amikor otthon, Cikón megszólított az utcán egy ismerősöm, s azt kérdezte, lenne kedved cukrásznak tanulni? Azt is mondta, hogy erre a pályára embereket keresnek, s nyolc általánossal felvesznek. így jöttem ide. Elő Pálné: Otthon a „kőtteket” szeretjük. — Otthon ki süti a vasárnapi tésztát? — Most már én. Jó érzés, hogy olyan süteményeket tehetek az asztalra, amit a falusi háziasszonyok csak nagyon ritkán készítenek. Jó látni, hogy szüleim jóízűen esznek abból, amit én sütöttem. o Az üzem dolgozóinak többsége cukrász, de munkájukban nem nélkülözhetik a szakképzetlen kolléganőket, a kézilányokat. így hívják őket, nem tudni mióta, de tegyük hozzá, az elnevezés nem a legszerencsésebb. Furcsa, ha egy ötvenéves asz- szonyt kézilánynak szólítanak. — Jobb lenne más megszólítás. Engem nem sért ugyan, egyszerűen tudomásul veszem — mondja Élő Pálné, aki két éve van a vendéglátóiparban. Előtte egyhuzamban 15 esztendeig a vár- dombi termelőszövetkezetben dolgozott. — Könnyebb munkát kerestem, azért jöttem ide. — Nem csalódott? — Könnyűnek nem könnyű ez a munka, de számomra érdekesebb a réginél. Most éppen tortákat díszítek, ezelőtt mogyorót, diót daráltam, s ötven tortára való masszát kevertem ki. — Hasznosítja-e otthon is az új recepteket? — Alig, alig. ötven évhez közel megmarad az ember azoknál a süteményeknél, amiket megszokott. Én a jó „kőtt” tésztákat szeretem. A mignont, meg a rakétacsúcsot meghagyom inkább az üzemi műszakra. Horváth Gyuláné fiatal asszony. Eddigi élete összefonódott a vendéglátással. A nyolc osztály után cukrásztanulónak jelentkezett, s a szakma megszerzése után küt 1 lönféle presszókban, cukrászdákban dolgozott. — Kilenc éve vagyok a cukrászüzemnél. Műszakvezető beosztásban dolgozom, ami azt jelenti, hogy a nyolc óra alatt készülő tortákért, süteményekért én vagyok a felelős. Hogy mit és mennyit készítünk egy műszak alatt? Tizenötezer forint értékű árut. Lehet, hogy első hallásra nem tűnik nagynak az összeg. De ha bekalkulálja, hogy dzt az értéket olyan süteményekből hozzuk össze, amelyeknek alapanyaga sokszor 90 fillérnyi, mindjárt más képet kap. o Az udvarra fedett Zsuk- kocsi érkezik. Fehér köpenyes férfiak hatalmas tálcákon mignonokat, linzerkoszorúkat, tortákat visznek az autó felé. Nincsen megállás: A raktárban porciózzák az újabb alapanyagokat; műszakonként másfél mázsa cukrot, hétszáznál több tojást, fél mázsa vajat, egy mázsa lisztet, negyven kiló csokoládéport, hatvan kiló kakaóport használnak fel. Az Irodában cseng a telefon. Bonyhádról adnak le megrendelést. VARGA JÓZSEF Fotó: Komáromi Zoltán A Macedóniai Régészeti Múzeum rendkívül jelentős régészeti kutatásba kezdett ez év június derekán. A régészek ásatásokat végeztetnek a Szuva-reka (Száraz folyó) térségében, Gevgelija mellett, a jugoszláv—görög határ közelében. Az ásatások — előreláthatólag — öt évig tartanak. A véletlen felfedezések megerősítették a régészek korábbi feltételezéseit, hogy a Szuva-reka térségében az időszámításunk előtti hetedik századbeli nekropilisz, vagyis nagy kiterjedésű ókori temető rejlik a föld alatt, a Vardár-völgye másik részében pedig egy i. e. negyedik századbéli antik város maradványai találhatók. A kocsma reggel 9-kor, az élelmiszerüzlet 10 órakor zár. Barkóczi Nándorné varrónő hajnalban négy óra előtt fölkelt, összekapta magát és munkához látott. Először beáztatta a mosnivalót, majd megetette az állatokat, öt sertést, 120 baromfit. Takarítás után lement a kertbe : krumplit, zöldséget szedett az ebédhez: zöldbableves és krumplis tészta lesz. Az Ezüstkalász Tsz emberei aratnak. Az irodában, a könyvelői szobában „háborognak” az asszonyok : — Övoda kellene — mondja Reisz Antalné kétgyermekes mama. — És napközi otthon — folytatja egy másik asszony Hallgatom őket. Mit tehetek értük? Ezeres Béla főagronómus jön az irodába. Nincs sok ideje. Fél hatkor tartott eligazítást a brigádvezetőknek. Négy napja aratnak. Elégedettek a búzával és a lennel. A kertészetben szedik az uborkát és a tököt. Előtte tíz óráig címereztek és a lent nyűtték az asszonyok. Délben egy óra ebédszünet. Akad, akinek a gyerek kiviszi a határba az ebédet, mások hideget; sonkát, kolbászt, szalonnát visznek magukkal. Ez az ebéd. Sokan hazamennek. A nagymamák vigyáznak az unokákra és főznek. 2. Buda József főállattenyésztő: — öt órakor keltem. Negyed hatkor a majorban munkaelosztás. Nyolc órakor reggeliztem. Aztán irány Dombóvár, a városi tanácson leadtam egy jelentést. Allatgyógyszert is hoztam. Tíz órára értem vissza: ellenőriztem a vízvezeték-javítást, megnéztem a darálót, kiszámítottam, mennyi borjúszaporulat várható még az idén. Hazafelé tartok ebédelni — mondja, amikor a főutcán megszólítjuk. Idősebb Buda Józsefné délelőtt je: ellátta a családot. Először a fiát engedte munkába. Utána ment el a férje, aki raktáros a téeszben. Legvégül a menye ment el hazulról a tsz-irodába. — Délelőttönként főzök, mosok, takarítok. És vigyázok az unokámra. Józsika jó kisfiú. Naponta három órát foglalkozom vele. Ma is, amíg főtt az ebéd, meséltem neki. Amíg ebédelt a falu, a határban leálltak a gépek. A nagymamák lefektették unokáikat. Magasan száll a falu felett a déli harangszó. Veress Éva Ebédelni mentek a kőművesek. Horváth Gyuláné: Kilenc éve vagyok a cukrászüzemnél. Kerekes Magdolna: a vasárnapi tésztát már én sütöm.
