Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-02 / 129. szám

VILÁG PROLETÁRJACiTGYÉSÜUFTEK! , SZERDA 1976. Június 2. XXVI. évf. 129. szám. ARA: 0,80 R A VEGYÉPSZER terve Tamásiak részvétele az olajvezeték építésében A Vegyiműveket Építő és Szerelő Vállalat, közismert ne­vén VEGYÉPSZER dolgozói ott voltak az ország valameny- nyi jelentősebb vegyiművének építésénél. Most is közremű­ködnek a paksi atomerőmű, a BVK kazincbarcikai pvc III- as gyárának, a leninvárosi ole­finmű, a budapesti fűtőmű és a szolnoki szénsavgyár építé­sén. A szerelési igazgatóság ta­mási gyáregységében emellett egy új, nagyszabású program megvalósítására készülnek. A Nehézipari Minisztérium kije­lölte a vállalatot a Szovjet­unióban épülő olajvezetékek mérőköreinek gyártására. Eb­ben a tamásiak vállalják a munka oroszlánrészét. Felada­tuk az olaj mennyiségét és sok-sok jellemzőjét mérő 12— 52 tonnás berendezések alko­tóelemeinek helyszíni szerelés­re kész gyártása.1 A Szovjetunióban exportá­landó mérőkörök elkészítése a tervidőszak végéig adna mun­kát a tamási gyáregységnek. S, hogy ezt el tudják végezni, sok feladattal meg kell még bir­kózniuk. A, csőszerkezetek ugyanis nem a hazai, ha.nem az attól némileg eltérő szovjet szab­ványoknak ig meg kell, hogy feleljenek. Emellett bírni kell a szélsőséges időjárást is, a Szovjetunió egyes területein mérhető 70 fokos hidegben a megfagyott olaj feszítőerejét is. Megyénkben várhatóan a berendezések acélszerkezeté­nek gyártását, s a csőszaka­szok szerelésre kész elkészíté­sét végzik. Ez azt jelenti, hogy 1980-ig 12—13 ezer tonna acél­vasat kell feldolgozniuk. Az új, és méreteiben is ha­talmas munka a jelenlegi technológiák megváltoztatását teszi szükségessé. Ennek érde­kében nyújtott be a vállalat exportfejlesztési hitelkérelmet. A pénzből új gépeket vásárol­nak. Ezt indokolják a nagy méretű alkatrészek, s a foko­zott minőségi követelmények. A „kívánságlistán” a leg­korszerűbb, védőgázos he­gesztőberendezések és speciá­lis emelő- ég szállítógépek sze­repelnek. A sok, pontosan il­leszkedő alkatrész összeállítá­sához több kis darura van szükség. A gyártócsarnok átalakítá­sát már megkezdték. A napok­ban leszerelték a már amúgy is kiöregedett futódarut. Emellett az év eleje óta fo­Azevedo portugál miniszter- elnök, az egyik köztársasági elnökjelölt, Lisszabonban ked­den délelőtt megtartott sajtó- értekezletén „új és korrekt uniót” javasolt Portugália és egykori gyarmatai között. A tengernagy síkraszállt a gyar­matokról hazatelepülteknek a portugál társadalomba törté­nő integrálásáért is. Az elnökválasztáson önje­löltként induló kormányfő megerősítette az AP amerikai hírügynökségnek azt a né­hány napja adott nyilatkoza­tát, amelyben kijelentette: Washingtonon múlik, hogy a kommunisták részt vehetnek-e Portugália kormányában. Hoz­záfűzte, hogy ezzel a közös szövetségi rendszer iránti hű­ségét akarta kifejezni. Eanes tábornok, a portugál szárazföldi erők főparancsno­ka kedden, délben sajtóérte­kezleten ismertette választási kiáltványát. Ebben állást fog­lal „a portugáloknak elfogad­ható szocializmus” ég a ma­gánkezdeményezés tiszteletben tartása mellett. Védelembe vette az agrárreformot, továb­bá politikai-közigazgatási autonómiát sürgetett a Por­tugáliához tartozó Azori-szi- geteknek és Madeirának. Antonio Reis, a Portugál Szocialista Párt országos tit­kárságának tagja nyilatkozatot lyik a gyáregység dolgozói­nak átképzése. Harmincán hamarosan vizsgáznak a ha­gyományosnál sokkal több szakismeret elsajátítását biz­tosító speciális hegesztőtan­folyamon. Budapesten pedig most tanulnak azok, akik a különleges emelőgépeket ke­zelik majd. A géppark várhatóan hama­rosan megkezdődő korszerűsí­tése olyan jellegű beruházás;, ami nemcsak az exporttevé­kenység bővítését szolgálja, hanem lehetővé teszi a minő­ség javítását, a termelékeny­ség növelését, s a termelési kapacitás bővítését. Csökken majd az épülő hazai gyárak szerelési ideje is azáltal, hogy az 'építéssel párhuzamosan a tamási gyáregységben elké­szíthetik a berendeléseket. — S7. 1 — adott Simő Endrének, az MTI lisszaboni tudósítójának. A politikus kijelentette, az elnökválasztás után megala­kuló új kormánynak elsősor­ban Nyugat-Európához fűződő kapcsolatait kell fejlesztenie, hiszen Portugália gazdaságilag alapvetően Nyugat-Európától függ. A Soares vezette szocialis­tákból, a hozzájuk kapcsolódó „függetlenekből” és „néhány katonából” megalakuló kor­mány kérni fogja, hogy ve­gyék fel Portugáliát a Közös Piacba teljes jogú tagként. A PSZP minden biztosíté­kot megad az Egyesült Álla­moknak ahhoz, hogy Portugá­lia nem fordít hátat a NATO- nak. , Az új kormány fejleszteni fogja a szocialista országok­hoz fűződő kapcsolatait is, hi­szen „nagyon nagy lehetőségek kínálkoznak”. A szocialista kormány "* azt tervezi, hogy törvényjavasla­tait alkalmankénti szövetsége­sekre, hol a kommunistákra, hol a néppártiakra támasz­kodva viszi keresztül a nem­zetgyűlésben. „Tudjuk, hogy a dolgozó osztályok érdekeinek védelmében sok kérdésben együtt kell működnünk a KP-val” — mondta Antonio Reis. Mai számunkból: A SZOCIALISTA MUNKA- VERSENY HELYZETE MEGYÉNKBEN (3. old.) EGY VÁLASZTÁS KRÓNIKÁJA (3. old.) KOCSIÁTVÉTEL A MERKÚRNÁL (3. old.) ON KÉRDEZ, Ml VÁLASZOLUNK (4. old.) PELAGEJA (4. old.) FEGYHÁZBAN (5. old.) HOVA UTAZUNK, KIK LÁTOGATNAK MINKET? (5. old.) Sajtótájékoztató a mongol nagykövetségen Damdarijn Dügersziiren, 3 Mongol Népköztársaság buda­pesti nagykövete a Mongol Né­pi Forradalmi Párt' közelgő XVII. kongresszusa alkalmából kedden sajtótájékoztatót tartott a nagykövetségen. Az elmúlt öt évben az ország gazdasági élete és kultúrája a Mongol Népi Forradalmi Párt XVI. kongresszusának irányel­veivel összhangban fejlődött. Teljesítették az V. ötéves terv fő társadalmi-gazdasági felada­tait. Nőtt a társadalmi termelés volumene. Az 1976—80-as évekre szóló VI. ötéves terv a szocializmus anya­gi-technikai bázisa építésének, a szocialista társadalmi viszo­nyok továbbfejlesztésének fon­tos szakasza. A VI. ötéves terv fő társadalmi-gazdasági felada­ta a társadalmi termelés továb­bi növekedésének biztosítása, hatékonyságának növelése, a munka minőségének javítása a népgazdaság és a kultúra ága­zataiban és a nép anyagi jólété­nek, kulturális színvonalának szakadatlan növelésé. japán a 96. ország À japán kormány keddi ülé­sén jóváhagyta az atomsorom- pó-egyezmény ratifikálását. Ja­pán már 1970 februárjában aláírta az atomsorompó-egyez- ményt, a parlamenti ratifiká­lásra azonban csak a múlt hó­nap végén került sor. Japán a 96. ország, amely aláírta és ratifikálta az atoi|i*. sorompó-egy ezutóavt. Közös közlemény a szovjet-iraki tárgyalásokról Programjukról nyilatkoztak a portugál elnökjelöltek Äntomo Reis a KP-veï való együttműködésről 1976. május 29-től június 1-ig az Arab Üjjászületés Szocialis­ta Pártja és az iraki kormány meghívására hivatalos baráti látogatáson Irakban tartózko­dott Alekszej Koszigin, az SZKP PB. tagja, miniszterel­nök. A látogatás befejeztével Bagdadban szovjet—iraki köz­leményt írtak alá. A közlemény hangsúlyozza: „A barátság, a nyíltság és á kölcsönös megértés légkörében lezajlott találkozók és tárgyalá­sok során a két fél minden ol­dalról megvizsgálta a szovjet— iraki együttműködés helyzetét és továbbfejlődésének kilátá­sait. Hasznos tapasztalatcsere folyt a párt- és államépítés kér­déseiben. A két fél megerősítet­te eltökéltségét, hogy minden eszközzel fejleszteni és erősíteni fogja a Szovjetunió és Irak kö­zött fennálló baráti szálakat. A Szovjetunió és Irak úgy véli, hogy az imperialista, cio­nista agresszió elleni harc sike­rének legfontosabb feltétele az arab országok egysége antiim- perialista alapon, együttműkö­désük megerősítése barátaikkal, elsősorban a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. A két fél komolyan aggódik Koszigín Damaszkuszban Alekszej Koszigin szovjet mi­niszterelnök kedden az Arab Újjászületés Szocialista Pártja vezetőségének és a Szíriái Arab Köztársaság kormányának meghívására hivatalos baráti látogatásra Damaszkuszba ér­kezett. A damaszkuszi repülőtéren Koszigint Mahmud Al-Ajubi, az a libanoni helyzet miatt. Az im­perializmus és a reakció foly­tatja kísérleteit, hogy beavat­kozzon a libanoni belügyekbe, hogy éket verjen a haladó erők közé, csapást mérjen a palesztin felszabadítás! mozgalomra. A Szovjetunió és Irak úgy véli, hogy a libanoni válságot pozi­tívan egyedül a libanoni nép oldhatja meg. A két fél a jövőben is támo­gatni fogja a palesztin felszaba- dítási mozgalmat, amelyet az arab és a világ nemzeti-felsza­badító mozgalma szerves részé­nek tekint. A Szovjetunió és az Iraki Köztársaság üdvözli a vietnami, a laoszi és a kambodzsai nép történelmi jelentőségű győzel­mét a szabadságért és függet­lenségért vívott harcban. A két fél elismeréssel szólt az angolai nép győzelméről, amelyet az imperialista fegyveres inter­venció és a belső reakció ellen az MPLA vezetése alatt ért el. A felek a barátság és az elis­merés érzésével viseltetnek Mo- zambik, Guinea-Bissau és a Zöld-foki Szigetek népei iránt. Szolidaritásukat fejezik ki Na­míbia, Zimbabwe és Dél-Afrika népeinek kiteljesedő harcával. Arab Újjászületés Szocialista Pártja vezetőségének tagja, mi­niszterelnök, továbbá az Arab Újjászületés Szocialista Pártjá­nak vezető személyiségei, mi­niszterek, a fegyveres erők ma­gas rangú tisztjei és a Damasz­kuszban akkreditált diplomá­ciai képviseletek vezetői fogad­ták í \

Next

/
Oldalképek
Tartalom