Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-29 / 152. szám

uay« VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! TOLNA MEGYEI AZ MSZMP T OL’NA -M;€G.Y£ t Bl ZQTTSAG ANA K ~ L A.PJ A í­KEDD 1976. jún. 29. XXVI. évf. 152. szám. ARA: 0,90 Ft • ':-.Y Mitől jó , a kollektíva ? A megyei hatósugarú nagyvállalat egyik kö­zépvezetője zárkózott természetű, kevés beszédű, ma­gába mélyedő ember. Bele­feledkezve munkájába, órákig a szavát se hallani, ilyenkor ha kollégái hahotázva vicce­ket mesélnek, arca mosolyta- lan marad, a sztorit elereszti a füle mellett, esetleg gorombán rájuk szól: szórakozzanak nyu­godtan, ne zavarja őket, hogy dolgozni szeretne. Egyesek el­ítélően beszélnek róla, a párt-, a szakszervezeti gyűlésen oly­kor a felszólalók neki címezve példálóznak, azokról, akik „rosszul viszonyulnak a kollek­tívához, örökké kilógnak a sor­ból”. Talán túlzottan magának- való ember, hiszen fehér asztal mellett ülve rendszerint éppen akkor távozik, amikor kezdő­dik a mulatság java, s a közös kirándulásokban nem vesz _ részt, mindig talál valamilyen kibúvót. Magatartása, viselké- dése miatt a jó munkahelyi széliéin megrontói közé sorol­ják. Nyilvánvaló, hogy az egyénnek, az egyes embernek a viszonya a kisebb-nagyobb közösséghez, erősítheti, de gyengítheti is a jó munkahelyi légkört. Csakhogy ebben a kérdésben sok a végletesség, a dolgok dramatizálása, leegy­szerűsítése. V alóban, kizárólag azok az emberek a követen­dő példák a jó munka­helyi légkör kialakításában, akik jópofák, viccmesterek, s naponta végigjárják a szobákat vizitelni? A világért se törjünk pálcát a kedélyességen, a min­dig naprakész szívélyességen, de a jó kollektíva kialakításá­nak rengeteg összetevője közül az iméntieket nyugodtan az utolsó helyre sorolhatjuk, ön­magában véve mindez annyi csupán, mint a borbarátság, az ivóeimboraság: felszínes. Találóan fogalmazott a MEZŐGÉP várdombi gyáregy­ségének egyik szocialista bri- gád^ezetője. Szerinte tartalmát, minőségét tekintve elsősorban ott tekinthető jónak a munka­helyi közösség, ahol a dolgozók egymáshoz őszinték, tisztelet­ben tartják egymás emberi ér­tékét, szakmai tudását, örülnek egymás megérdemelt sikerei­nek, s azt elismerve számon tartják. Hány és hány üzemből, vál­lalatnál, intézményben bevett szokás, tüntetőén nem venni tudomást a munkatárs jeles rendű tanulmányi eredményei­ről, kitüntetéseiről, újításáról, rangos pályamunkájáról. Nem létezőnek, meg nem történtnek tekintik, szórakozottan, ám ki­hívóan elhallgatják. Más mun- káhelyeken gyakorlat őszintén örülni és gratulálni a sikerek­hez, bírálni az egyes emberek ügyesen leplezett semmittevé­sét. B iztosra vehető, fehér asz­tal mellett, kirándulá­son, akkor érzik magu­kat igazán jól együtt a munka­társak, ha nemcsak erre az egy alkalomra alakítják a „szeret­jük, segítjük és tiszteljük egy­mást” tartást, hanem minden­nap és nem k’zárólag ..pusziz- kodással”. Sz. P. Ma kezdődik a berlini konferencia Kádár János vezeti a magyar küldöttséget Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá- , nak vezetésével hétfőn kül­döttség utazott Berlinbe, az európai kommunista és mun­káspártok ma kezdődő konfe­renciájára. A küldöttség tag­jai: Gyenes András, a KB tit­kára, dr. Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője és Horn Gyula, a KB osztály­vezető-helyettese. A pártküldöttséget a Feri­hegyi repülőtéren Biszku Bé­la, Németh Károly, Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagjai, a Központi Bizottság titkárai, Győri Imre, Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkárai, Brutyó János, a Köz­ponti Ellenőrző Bizottság el­nöke és Varga István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője búcsúztatta. Jelen volt Gerhard Reinert, a Né­met Demokratikus Köztársa­ság budapesti nagykövete. Hétfőn Berlinben baráti ta­lálkozóra került sor Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Joszip Broz Tito, a JKSZ elnöke, a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság elnöke között A beszélgetés során Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz Tito véleményt cserélt a kommu­nista és munkáspártok küszö­bönálló konferenciájának kér­déseiről, valamint az enyhü lés elmélyítéséért, a népek tar­tós békéjéért és biztonságáért folytatott harc időszerű felada­tairól. A felek megvitatták a szov­jet—jugoszláv párt- és állam­közi együttműködés fejlesztő sének néhány kérdését is. A találkozó meleg, baráti légkörben folyt le. A találko­zón részt vettek az SZKP és a JKSZ Berlinben tartózkodó küldöttségének tagjai is. Az elnökválasztás eredménye Eanes győzött Portugáliában A portugál szárazföldi erők eddigi főparancsnokát szocia­lista és jobboldali támogatás­sal, továbbá az egyik maoista formáció szavazataival válasz­tották meg. Eanes nyolc nap múlva leteszi a hivatali esküt a törvényhozó nemzetgyűlés előtt. A szavazatok több mint 90 százalékának összeszámlálása után hétfőn reggel a követke­ző eredmény alakult ki: Eanes Carvalho Azevedo Pato 61,50 százalék 16,55 százalék 14,35 százalék 7,59 százalék A szavazásra jogosultaknak körülbelül 75 százaléka járult az urnákhoz. A korábbi vá­lasztásokhoz képest magas volt a tartózkodók aránya. Eanes tábornok a hajnali órákban nyilatkozatot adott a lisszaboni tv-nek, „Mindenki által demokratikusan . elfoga­dott életet” ígért a portugá­loknak és nemzeti építőmun­kára szólította fel őket Az ideiglenes államfői poszt­ról leköszönő Costa Gomes tá­bornok vasárnap este sugár­zott tv-nyilatkozatában a gyar­mati rendszer felszámolását, a társadalom fél évszázados fa­siszta diktatúra utáni demok­ratizálását és az 1974. április 25. óta társadalmi fejlődést nevezte a szabad Portugália két évében elért legnagyobb eredménynek. Annak a véle­ményének adott hangot hogy a „forradalmi folyamat nem ért véget az elnpkválasztás- sak”. Kétségbe vonta, hogy anélkül orvosolhatják a sú­lyos gazdasági gondokat, hogy a dolgozó tömegeket bevon­nák a hatalom gyakorlásába. Ezért nem értett egyet Soançs- nek azzal az elképzelésével, hogy egypárti szocialista kor­mányt alakítsanak Portugáliá­ban a többi népi erő kizárá­sával. Gomes állást foglalt a „szocializmus* felé mutató plu­ralista társadalom” építése mellett. Paksi Áliami Gazdaság Megkezdődött a gabona betakarítása * ; JKa'Ü*:. i . ■ ■ ' ■ , számunkból: JELENTJÜK A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGNAK (3. old.) TV-NAPLÓ (4. old.) BEFEJEZŐDÖTT A MEGYEI LABDARÚGÓ- BAJNOKSÁG (5. old.) PONTOSZTOZKODÁS AZ IDÉNYZÁRÓN (6. old.) Púja Frigyes Dániában Púja Frigyes, a Magyar Nép- köztársaság külügyminisztere Knud Boerge Andersen dán külügyminiszter meghívására hétfőn délben háromnapos hi­vatalos látogatásra Koppen­hágába érkezett. A dán fővá­ros repülőterén Púja Frigyest és kíséretének tagjait Knud Andersen és a dán külügy­minisztérium magas rangú munkatársai fogadták. Jelen volt Oláh József, a Magyar Népköztársaság koppenhágai nagykövete is. A magyar külügyminiszter­nek és . dán vendéglátójának hivatalos tárgyalásai a délutá­ni órákban kezdődtek meg a koppenhágai külügyminiszté­rium épületében. (Képes riportunk a 3. oldalon.) Bolgár-magyar tárgyalások Havasi Ferencnek, a Minisz­tertanács elnökhelyettesének vezetésével hétfőn küldöttség utazott Szófiába a magyar— bolgár gazdasági és műszaki­tudományos együttműködési bizottság XIV. ülésszakára. A delegáció búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megje­lent Keserű Jánosné könnyű­ipari miniszter. Román-szíriai megbeszélések Hétfőn befejeződött Hafez Asszad Szíriái államfő hivata­los romániai látogatása. Asz- szad elnök többször találko­zott négyszemközt és plenáris ülésen Nicolae Ceausescu ro­mán államfővel. Megvitatták a román—Szíriái kétoldalú kapcsolatok helyzetét, fejlesz­tésük lehetőségeit, illetve a nemzetközi politikai élet egyes kérdéseit A román—szíriai megbeszé­lések után hat együttműkö­dési megállapodás és a láto­gatásról szóló közös közle­mény aláírására került soc, I

Next

/
Oldalképek
Tartalom