Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-02 / 129. szám

n 1 r Kedden délelőtt a Magyar Te­levízióban Radnai János, a sportosztály vezetője adott tá­jékoztatót a montreali nyári olimpiai játékok közvetítési ter­vezetéről. Elöljáróban elmondta, hogy elég hosszas alkudozások után, de végül is megnyugtatóan ren­deződött a montreali játékok közvetítése Európában. A két társaságnak, az EBU-nak és az OIRT-nek összesen 6,5 millió dollárjába kerül a közvetítési jog, ezenkívül 3 millió dollárt tesznek ki a különböző műszaki költségek, félmillió dollárt egyebek, így az öreg kontinens­nek több mint 10 millió dollár­jába kerül a világ legjobb spor­tolói kéthetes versenysorozatá­nak adása. Az Intervízió 3,5 millió dollárt vállalt, ebből Ma­gyarországra körülbelül 400 000 dollár jut. S hogy mit kap ezért cserébe Európa?. ^ A két európai társaság meg­beszéléseinek eredményeként 125 óra adásidő jut erre a föld­részre, ebből a magyar tv 85 órát sugároz július 17-től augusztus 1-ig bezárólag. Kétfajta adás lesz. Az egyik élőben, mégpedig minden nap körülbelül 21 órától éjfél után 1 óráig, a másik pedig a kora es­ti órákban, 16.30-től 18 óráig, ebben összefoglalók, az előző napról a késő éjszakai órákban véget ért események tudósítása kap helyet. Az olimpiai adásnak lesz égy montreali és egy budapesti szerkesztősége is. A budapesti stúdiókban meg­hívott szakemberek kommen­tálják majd az egyes sportágak nagyobb versenyeit, mérkőzé­seit, ezenkívül közbeiktattak négy stúdióprogramot is, még­pedig július 17-én 21.50 órától, majd július 23-án, 26-án és 31- én a délutáni műsorban. Ezek általában 15 perces időtarta­múak, riportokkal színesítik a tv munkatársai a kéthetes ese- ménydömpinget. ,!iS A tv a közönség teljes tájé­koztatása érdekében „forró dró­tot” létesít az MTI-vel az eset­leges hiányzó eredmények, ese­mények leírásának, tudósításá­nak teljesen időbeni pótlására. Ami még említésre méltó: a nyári olimpiai játékok idején július 19-én és 26-án, hétfőn rendkívüli adásnap lesz, az augusztus 31-i zárónap esemé­nyeit azonban — mivel ezek nagyon későn fejeződnek be — csak augusztus 3-án, kedden közvetítik, ebben az adásban azonban benne lesz a magyar olimpikonok remélhetőleg „dia­dalmas” hazaérkezése is. Hírek Június 3—4—5-én Zamórdibah a Tol­na megyei Tanács üdülőjében rendezi a tamási járási sportfelügyelőség az alap­fokú sportvezetőképző tanfolyamok * A Szekszárdi Dózsa labdarúgó-szak­osztálya NB II-es labdarúgó-keretének tagjai sikeres vizsgát tettek a középfo­kú marxista előadássorozat utáa. * A mára jelzett Hőgyész— MTK-VM férfi kézilabda MNK- mérkőzés az Országos Kézilab­da Szövetség határozata alap­ján egy héttel később, június S-én lesz Hőgyészen. jaafiwáúnius 2. Kézilabda j Mözs és Nagymányok nyerte az úttörő-olimpiát A két győztes csapat: Felső képünkön a mözsi lányok, középen Schmidt József testnevelővel. Az alsó képen a kitűnő nagymányo- ki együttes testnevelőjükkel, Kelemen Antallal. Vasárnap rendezte a kézilabda­szövetség az 1976. évi úttörő-olim­pia megyei döntőjét, a csapatok közül sajnálatosan az egyik esé­lyesnek számító dalmandi lány­csapat nem érkezett meg, mert nem vették fel őket az autóbuszra. A lány- és fiúcsapatok két hár­mas csoportban körmérkőzéseket vívtak, majd az így kialakult erő­sorrend alapján a csoportok azo­nos helyezettel egy újabb mérkő­zéssel döntötték el a helyezések végső» sorrendjét. A csoportmér­kőzések során a lányoknál Mözs és Bölcske végzett az első helyen, míg a fiúk mezőnyében Ireg- szemcse és Nagymányok csapata lett a csoportgyőztes, A csoportmérkőzések eredmé­nyei. Lányok: Mözs—Nagymányok 18:5, Mözs Szekszárd in. 21:6. Nagymányok—Szekszárd m. 12:0, Bölcske—Iregszemcse 6:1, (a Böicske—Da Lm and. és az Iregszem­cse—Daim and mérkőzéseket 0:O-ás gólkülönbséggel Bölcske. illetve Iregszemcse javára igazolta a ver­senybíróság). Fiúk: Mözs—Paks in. 20:16, iregszemcse—Mözs 24:12, Iregszemcse—Paks HL 21:11, Nagymányok—Dombóvár 22:9. Nagymányok—Szekszárd IV. 27:6, Dombóvár—Szekszárd IV. 22:3. A döntőben a lányoknál Mözs 10:3 arányban nyert Bölcske ellen, Nagymányok 10:9-re győzte le Iregszemcsét. A fiúknál régen lá­tott színvonalas, nagy iramú küz­delmet hozott az aranyéremért a Nagymánydk—Iregszemcse mér­kőzés, melyet végül a nagymányo- kiak 24:17 arányban nyertek. A megyei úttörő-olimpia vég­eredménye. Lányok: i. Mözs, 2. Bölcske, 3- Nagymányok. 4. Ireg­szemcse, 5. Szekszárd in. Fiúk; 1. Nagymányok. 2. Iregszemcse, 3. Mözs, 4. Dombóvár, 5. Paks m., 6. Szekszárd iV. Megyénket a területi úttörő­olimpián kézilabdában Komlón jú­nius 14—17 között a mözsi lányok és a nagymányoki fiúk képvise­lik n « n'U'm'Ttn m > « 1 'hív ' ' : n ntt « »•" '.jJJ’jj ji'jJjjLKUJj j i í : I 1 1 J * ■ ■ ' H < Nagy közönségsiker a lovas- és fogatbemutatón A dombóvári Alkotmány Tsz hosszú hetek előkészítő munkája után rendezte vasárnap lovasbemutatóját és fogatversenyét. A rendezőség jó munkáját dicséri, hogy szépen feldíszített, gondosan előkészített pálya várta a versenyzőket, a közönség szép bemutatónak, sportvetélkedőnek lehetett tanúja. A termelőszövetkezet lovasain kívül az igar-simontornyal Lenin Tsz, a Kutasi Állami Gazdaság, a mezőszilasi Mezőföld Tsz, valamint a Ka­posvári Mezőgazdasági Főiskola legjobb lovasai vettek részt. Rajtuk kívül Mezőszi las, Paks, Szakos és Szedres fogatai, valamint a Kutasi Ál­lami Gazdaság ügetői versenyeztek egymással. A dombóvári termelőszövetkezet lovasszakosztálya nem tekinthet nagy múltra vissza, de ha a vezetőség a jövőben is ilyen versenyeket rendez, a közönség egyre jobban megkedveli azokat. Mint értesültünk róla, az idén újabb versenyre kerül sor Dombóváron, mely újabb híveket szerez e szép sportnak. Nemcsak a lovasok, hanem a fogatok között is nagy vetélkedés dúlt. A mezőszilasi Mezőföid Tsz négyesfogatát értékelte a zsűri legjobbnak, így övék lett az értékes tiszteletdíj. A paksi Du na menti Tsz, valamint a szedresi Sió-Sárvíz Egyesült Tsz és a szakcsi Új Élet Tsz fogata egyaránt nagy tetszést váltott ki és kiérdemelte a lelkes közönség tapsát. Nagy közönségsikert hozott a Kutasi Állami Gazdaság ügetőversenyzőinek be­Sportnap A íeixgyeli sportkör túrsmotoros- szakosztálya mintegy 46 motoros részvételével sportnapot tartott. A versenyzők 3 kategóriában indul­tak: kismotor 50 cma-ig, nagymo­tor 250 cm3-től. A versenyzők először KRESZ elméletiből, majd tréiás, ügyessé­gi és lassúsági versenypályán bi­zonyították elméleti és gyakorlati, tudásukat. Helyezések: Kismotor: 1. Rétfalvi Sándor, 2. Deér Lajos. 3. Fertőz Imre. Középmotor: L Fábián Sebes­tyén. 2. Sztanylk Imre, 2. Kus- miczki Miklós. Befejeződött az Egyesült Államok kétszázéves jubileu­ma alkalmából rendezett nem­zetközi labdarúgótorna, ame­lyen Brazília, Anglia, Olaszor­szág és egy amerikai váloga­tott vett részt. A harmadik fordulóban, az utolsó játéknapon Philadel­phiában Anglia 3:1 (2:0) arány­ban győzött „America” ellen. E nap mérkőzése New Ha­verban volt, ahol Brazília Lengyelen Nagymotor: 1 Papp Miklós, 2. Nagy Gyula, 3. Gyovai páL A verseny győztesei értékes mo­torfelszerelési tárgyakat kaptak, melyet a háromtagú zsűri: Lei- pold Boldizsár elnök. Dunai Lajos- né és Póth Márton zsűritagok ad­tak át a győzteseknek. A verseny szervezésében és rendezésében ki­emelkedő munkát végeztek a helyi KISZ-szervezet tagjai és ifj. Dun­kel Lehel türamotoros-szakosztálj*- vézető. A motorosverseny után a szakmunkásképző intézet tanulói és a lengyel! fiatalok labdarúgó^ mérkőzése zárta a sportnapot. 36 000 néző előtt — köztük volt Henry Kissinger amerikai kül­ügyminiszter is — 4:1 (1:1) arányban győzött Olaszország ellen. Góllövők: Gil (2), Zico és Roberto, illetve Capello. A torna végeredménye: 1. Brazília 3 3 - - 7:1 6 2. Anglia 3 2 - 1 6:4 4 3. Olaszország 3 1 - 2 7:7 2 A. America 3 - - 3 1:9 ­Kajak-kenu A szekszárdi Szövetkezeti SE kajakosai közül Béres Rita és Ritt Gabriella Budapesten szerepelt válogató versenyen. K—1 ifi 500 méteren; 7.,6. Béres Rita. Az erős mezőnyben most n«m tellett többre Béres erejéből. Ritt Gabriella az előfutamban biz­tos 3. volt a cél előtt 5o méterrel, de egy motorcsónak felborította és így nem jutott a döntőbe. K—2 női ifi 500 m: ...5. Béres Rita— Ritt Gabriella. Első alkalommal vettek részt ilyen összetételben párosban és helyezésük dicséretes, biztató. „!4., naat* • ' Agárdon c típusú minősítő ver­senyen vettek részt a szekszárdiak. K—l serdülő fiú 2000 m: 1. Tóth Csaba. Nagy fölénnyel nyerte ver­senyét Tóth. K—l serdülő leány 2000 m: 1. Rarina Márta. Hasonló biztonsággal nyert. K—2 serdülő leány 500 m: 1 Barina Márta. Mol­nár Ildikó. ' Nagy küzdelemben vívták ki győzelmüket. K—l ser­dülő fiú: 500 nv ...3. prisetzki Ta­más. K—2 serdülő fiú 500 m: —3. Prisetzki Tamás—Tóth Csaba. A tavalyi seregszemle eredménye is­métlődött meg. K—l serdülő leány 500 m: ...4. Molnár Ildikó. A hul­lámos vízen Molnár 4. helye dicsé­retes. Pk—1 serdülő fiú 2000, va­lamint 500 m: -.6. Nemes Tamás. Nemes szépen fejlődik. • A hét végén Győrben a Vidék­kupán vesznek részt a szekszárdi versenyzők. Kosárlabda Szekszárdi Vasas—Pécsi Sportiskola 73:70 (36:36) NB lll-os férfi mérkőzés. A szekszárdi csapatban a kővetkezők sze­repeltek: Laczkó (10), Rohn (12), Rut- kai (22), dr. Péntek (8), dr. Fenyőházi (2). Csere: Mercsényi (5), Kovács (5), Papp (2), dr. Szabó (7), Körösi (—). A tavaszi idény utolsó banjoki mérkőzésén — küzdelmes csatában — értékes győ­zelmet aratott Szekszárd. A mérkőzés végig szoros volt, a Vasas lelkes véde­kezésével és a döntő piilantokban ered­ményes támadásaival fordította az eredményt a maga javára. Brazília a tornagyőztes fc A DIÓ—TV KOSSUTH RADIO fi.27 : zenekari muzsika. Köz­ben: 9.05: Olvasólámpa. 9.20J A zenekari muzsika folytatása. 10.05: Iskolarádió. 10.45: Régi híres énekesek műsorából. 11.10: Válaszolunk hallgatóink­nak. 11.25: Monteverdi- és Schütz-kórusművek. 12.35: Tánczenei koktél. 13,20: Bri­gádnapló. 13,40: Népdalkóru­sok. népi hangszerszőlók. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Liszt: h-moll szonáta. 15.10: Iskola­rádió. 15.50; Indulók. 15.00: A világgazdaság hírei Ifi.10: A magyar munkásmozgalom da­laiból. 16.20: Bakonyi népda­lok. 16.39: Holnap közvetítjük... 17.05: A művészet az iskolapad­ból. 17.30: Bemutatjuk új Beethoven-lemezünket. 18.15: Bata Imre könyvszemléje. 19.15: Könyvpárbaj. 20.31: Gluck: Orfeusz. Háromfelvo­násos opera. Közben: 21.09: Kis magyar néprajz. 21,14: Az ope­raközvetítés folytatása. Köz­ben; 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az operaközvetítés foly­tatása 23.07: Nótacsokor. 0.10: Brahms: Részletek a Mária­dalok című ciklusból. PETŐFI RADIO 8.05: Nemzetiségeink zenéjé­ből. 8.33: périeholé. Részletek. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.33: A Szabó család. (Isin). 12.00: Tánczene Varsóból. 12 33: Hangszerszőlók. 13.20: az élő népdal 13.33: zengő-bongó mu­zsika. 14 oo: Kettőtől ötig... 17.00- Az Ifjúsági Rádió órája. 18 00! II. félidő. 19.00: Májusban .hal­lották először. 19.30: Közvetítés az Astoria Szálló étterméből. 19.50: A minőségről — nem ha­gyományosan. 20.00: Közvetítés, a Bp. Honvéd—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés IL félide- jérőL 20 50: Iránytű. 22jOO: Csajkovszkij : Változatok egy rokokó témára. 22.19: sárgarigó és az alkirály. Részletek. 22.33: Halló, Berlin! Halló Budapesti 23.33; Mendelssohn; e-moll vo­nósnégyes. ni. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika.' 15.00: Clifford Curzon kamara­zenei felvételeiből. 16.03 : Dantes Isteni színjáték.. Pokol IL (Ism) 16.55: a sevillai borbély. Rész­letek. 18.03: Külföldi tudósoké a szó. 18.18: Zenekari muzsika. 19.33: Bartók-kórusok. 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudo­mányos Akadémia kongresszu­si termét. IL Kb 20.30: Hasz­nos szenvedély. Kb. 21.40: 2000 felé.- Kb. 22.20: Dzsesszfelvé- telekbőL 22.48: Balassa Sándor, Cantata X. < PÉCSI RADIO 1 - '*■ 11.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Hét közben. Aktuális ze­nés magazin. Szerkeszti: Bor-, sós József. 18.00: Dél-dunántú­li híradó. 18.15: Louis Armstrong énekel. Ifi.25 : Hírösszefoglaló. 19.30: szerb-horvát nyelvű mű­sor. Kersics Anka énekel. — Közéleti emberek. Riportmű- sor. — Daloljon velünk! — Hí­rek. 19.09: Német nyelvű mű­sor. Ifjúsági műsor: A tanév végén. Riportműsor. — Ifjúsá­gi koktél. Hoffmann Antal m&• sora. 19.30; Műsorzárás, MAGYAR TV 1.58: Tévétoma. (Ism). (Szí­nes). 10.05: Legyünk barátok. Az úttörő Kereső szolgálat je­lenti. (Ism). 10.45: Delta. (Ism). (Színes). IÏ.25: Arsène Lupin. Francia filmsorozat. (Színes). 12.20: Játék a betűkkel. (Ism). 17.33: Hírek. 17.40: Nyugalmunk érdekében. Riportműsor 18.15: Ácsok, ácsok. Dokuméntum- fllm. 19.00: Reklámműsor. 19.10 : Közönségszolgálat tájé­koztatója. 19.15: Esti mese. (Színes). 19.30: Tv-hiradó. 20.00; Tévétorna. (Ism). 20.05: Férfi elvűben. Szovjet film. (Színes), 21.30: Glóbusz — Ré- busz. Külpolitikai vetélkedő. II. 22.30: Tv-hiradó. 3. H. MŰSOR 20.00: Századunk. Dokumen­tumműsor-sorozat IIL (Ism). 20.40: Letűnt kultúrák nyomá­ban. Francia kultúrtörténeti sorozat, xm/5. (Színes). 21.055 Tv-hiradó. 2. 21.25: Reklámmű­sor. 21.30: A hófehér vadliba.' Amerikai film. (Színes). JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv­napló. 17.45: Távcső. — Gyer- mekhíradő. 18.15: Tudomány. 18.45: Szórakoztató zene. 20.00: Válogatás szerdán. 21.30: Nagy­bátyám Zmaj Jova. — Doku-, mentumadás. 22.20 ; Külföldi dokumentumműsor. n. műsor 18.45 : Skopljei dokumentum- filmesek. 20.00: Bora Stankovic filmen: „Sofka” és „A cigány- lány”. 22.00: Huszonnégy óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom