Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-13 / 139. szám
A tervezés és önvizsgálat Kétségtelen, Mf*1: tok számára végső soron meghatározottak a célok és az eszközök, hiszen az ötéves nép- gazdasági tervnek és a szabályozó rendszernek ez a szerepe. Vitathatatlan azonban, hogy az adott keretek mellett meglehetősen nagy a mozgás- szabadság a helyi teendők és sorrendjük meghatározásában. Ezzel jól élni azonban csak akkor sikerül, ha mélyrehatói az önvizsgálat,, ha megteremti ak összhangot a megoldandó feladatok és a rendelkezésre álló emberi, anyagi képességek között. Érdekes tapasztalatokkal szolgálnak a megismert vállalati programok. A korábbinál nagyobb figyelmet fordítottak a tervezők például a kapacitás- tartalékokra, s a termékszerkezet változására. Ez erény, hiszen — egyetlen esetet kiragadva — bebizonyosodott, a könnyűipar több területén, így a gyapjú-, a pamut- stb. iparban a termelésnövekedés negyven százaléka beruházások nélkül elérhető. Ugyanakkor a termékszerkezet korszerűsítésében a vállalati elképzelések alig támaszkodnak a kooperáció, a szakosodás nyújtotta előnyökre. Hasonlóan az előbbiekhez, ellentmondás rejlik abban is, hogy a józanabb jövedelempolitika változatlanul mohó beruházási kedvvel társul, azaz amíg a vállalati tevékenység egyik részterepén reális ítéletalkotásra vezetett az önvizsgálat, a másikon nem. S bővíthetjük a figyelmeztető jelek sorát azzal is, amit az élőmunka bőmarkú mérésének, túl nagyvonalú kezelésének nevezhetünk. Olyasfajta illúziót persze nem táplált senki, hogy a vállalatok tökéletes, minden részletükben maximumot nyújtó tervet készítenek. A segítség ugyan nem volt lebecsülhető — így a minisztériumok kijelölték a kiemelten fejlesztendő és a megszüntetendő termék- csoportokat, meghatározták az iparági fő haladási irányokat stb. —, de teljesnek sem tarthatjuk. Az elkerülhetetlennél több bizonytalansági tényezővel kellett tehát a vállalatoknak számolniuk a programok kialakításakor. Ez is hozzájárult a túlzott óvatossághoz, illetve a lehetőségek túlbecsüléséhez, s persze, az szintén, hogy a vállalatok maguk sem próbáltak meg minden homályos részletnek a végére járni, ráhagyatkoztak némely esetben kiötölt becslésekre, licitálásszerű reményekre. Ez utóbbit különösen a beruházási és a belföldi értékesítési tervszakaszoknál láthattuk. Mit ér az önvizsgálat? Leegyszerűsítés ugyan, de feleljünk azzal, hogy a nehézipari tárca vállalatai tavaly 1,2 milliárd forint megtakarítást értek el, s ennek döntő része a vállalati működés egyes elemeinek, kritikus szemügyre vételéből származott. Beszédes bizonyítéka ez annak, hogy vannak tartalékok, s szükséges az önvizsgálat, mivel helyben sem tudják, mire képesek igazán, mire van, s mire teremthető meg az emberi-anyagi háttér. öt évre persze nem lehetséges úgy tervezni, hogy minden apró részlet a helyén legyen, ahogy ezt valaki szellemesen megfogalmazta, nincs mód a vállalati cselekvés dogmáját megalkotni. Szükség sincs erre. Arra azonban igen, hogy a termelők például fölfigyeljenek a világszerte tapasztalható irányzatra, mely a takarékosság jegyében növeli a termékek megbízhatóságát és tartósságát. Más jellegű esettel előhozakodva : a könnyűiparban a következő tíz, tizenöt évben 350 olyan telephelyet szüntetnek meg, amely alkalmatlan a fejlesztésre. Mégis, ezeknek az egységeknek egy nem jelentéktelen csoportja úgy véli, hogy lényeges beruházásokat kell Végrehajtania! Tagadhatatlanul növekedett a készség az önvizsgálatra, az ötéves vállalati tervek ezt tanúsítják. A baj ott van, hogy a program készítői sokszor csupán kapacitásokat, anyag- ellátási, beruházási s más hasonló, dologi feltételeket mérlegeltek, s magát a szervezetet nem helyezték a figyelem gyújtópontjába. Holott gyakran nem a dologi részben, hanem a szervezetben, annak tökéletlen működésében lelhető meg a gondok forrása. Az önvizsgálat e leggyengébb pontja azt sej-; teti, hogy a legnagyobb teendők, a legnehezebb feladatok ezen a területen találhatók. A termelési, értékesítési, fejlesztési sikerek reménye tehát csak akkor táplálkozhat biztos forrásokból, ha — akár a kész programok további finomítása, részleteik újra elemzése árán is — itt lesz a leggyorsabb a haladás. Mészáros Ottó Vevők és pénztárosok Végtelen sor. Ha fellélegzik — n°> most ki. fújom magam, — elkésett. Üjabb vevők állnak a pénztár előtt Nem tudom, hány és hány tíz- vagy százezerszer kellett leütnie eddig a pénztárgép bil. lentyűit? Schultz Józsefné öt éve ül a berregő gép mögött.' A Tolna megyei Népbolt Vállalat 50-es számú élelmiszer- boltjának pénztárosa sikeresnek nevezheti a májust. Akkor rendezték meg a vállalat pénztárosainak versenyét, s ő az élelmiszer kategóriában első helyezett lett. — Behoztak a művelődési központba százféle árut. Tíz vevő jött, mindegyik megpakolt kosárral. Az volt a győztes az indulók között, aki a leghamarabb tovább engedte a vevőt. — Nyert. — Egy hibával. Téves leütés volt. három másodpercet vesztettem. Az elsőséggel járt ezer forint pénzjutalom. Jól jött az is. Schultz Józsefné huszonnégy éves, gyermekkora óta készül a kereskedői pályára. — Mindenkiben van elhivatottság. Bennem is volt. Édesanyám meséli, hogy egészen kislány koromban is a legszí. vesebben boltost játszottam. Én voltam az eladó, a játszótársaim meg a vevők. — A vevők. Sokat beszélhetnénk róluk. — Sokat. Szeretem őket. Mindegyik ember más és más. Egyik megértőbb, a másik türelmetlen, a harmadik udvarias. Nem lehet egy kalap alá venni őket. — És a pénztárosokat? — őket sem. Közöttünk is van türelmesebb, előzékenyebb, mogorvább. Persze, közreját. szik, hogy milyen napja van az embernek. Az a rossz, hogy mindig mosolyogni kell. Mindenhez jó képet kell vágni. Enélkül viszont nem megy. És a legfontosabb — a türelem. Kapkodni, hebehurgyáskodnj nem lehet Könnyen tévedhet az ember. — És a gép? — Néha az is téved. Valamelyik számsor meghibásodik például. Nyugodtan kijelentem nagy tévedésekről, sem a vevők, sem az üzlet kárára nem lehet szó. Egy példát mondok. Beütök egyhuszat, kettőnegyvenet. háromötvenet. Fejből szin. te előbb tudja az ember a kis. tételek végeredményét, mint a gép. Teszem azt, a héttíz helyett a gép nyolctizet mutat Rögtön látom, s jelentem a feletteseimnek. — Lesz-e folytatása a válla, lati versenynek? — Az országosra készülünk, A bolt csapata nyerte két évvel ezelőtt az országos vidéki bajnokságot. Meg kell a címünket védeni. — v} — Találkozó Kölesden, a régiekkel Huszonöt év után ismét beültünk a padba a kölesdi általános iskolában és rendkívüli osztályfőnöki órát tartottunk. Így neveztük el a szombat délutáni meghitt beszélgetést az elmúlt negyedszázadról, kivel mi történt. Tanítványok, nevelők és hozzátartozók, együtt ültünk a padokban, valóban rendkívüli volt, de közben rájöttem, hogy ez már sokkal több, mint amit terveztünk: ez már történelemóra, mégpedig egyedülállóan érdekes, megható és döbbenetes. Guthi Gyuszi régen halott, traktoros volt és keresztülment rajta a Koffer. Kertai Pista, aki állattenyésztő Fel- sőnánán, valamikor szintén gépállomási ember volt a technikum után, különben ő sem c"’ eznék a Hofferre. Si Mariska óvodai dajka lett fiatal lányként, s ma már vezető óvónő Pincehelyen. Levelezőként végezte “1 a gimnáziumot is, meg a főiskolát is. Hofekker Karcsi mint pénzügyi szakember, végigélte a földműves- szövetkezetek két évtizedes változásait és most tsz-fő- könyvelő Bátaszéken. Major Erzsinek (Bodor Jánosné) már repülőgépet vezető fia van. Hegedűs Feri élelmi- szeripari exportáló vállalat vezetője volt, technikus, de hazament Kölesdre, az eredeti szakmájába, nem félt a fizikai munkától: hentes. Megvalósította Kölesden az állandó és kifogástalan húsellátást, sertéstenyésztő szakcsoport létrehozásával. Gyönyörű házban lakik, könyvtára van, hajnali négykor kel és a nyolcadik autóját „szaggatja”, Kajdi Karcsi is az apja mesterségét folytatja, falat rak, immár húsz esztendő óta. Történelmi negyedszázadot éltünk. A mostani igazgató, Farkasfalvi József, aki elmondta, majd megmutatta, milyen sokat bővült a községben az iskola, ünnepi beszéd helyett kedves régi történetekkel fejezte ki a felmérhetetlenül nagy változásokat. „Kirándulásra vittelek benneteket a Balatonhoz. Üdülő nem volt, még ágyak sem voltak az épületben, szalmára feküdtünk. Én középen, a Kajdi Karcsival. Magam mellé vettem, mert a szülei nagyon féltek, hogy baja esik. A Karesz belémkarolt, úgy aludt el, én meg nem tudtam aludni, nem fordulhattam el a másik oldalamra, mint ahogyan szoktam. Szép volt a munkánk, nevelők voltunk és úgy látom, nem hiába” — mondta az igazgató. Kiss Feri bácsi, aki Dombóvárra került Köleseiről és ott kitüntetéseket kapott az iskola igazgatójaként, de megyei tanácstagként is kivette részét a közösségi munkából, már évek óta nyugdíjas. A réginél is nagyobb hittel és szeretettel magyarázott, vitatkozott, énekelt velünk vasárnap hajnali három óráig. Egyébként nem volt ám itt semmiféle látványosság. Nem az éttermet béreltük ki, hanem az új iskola éttermében vacsoráztunk, majd ugyanott, szépen együtt maradva beszélgettünk, órákon át. Valameny- nyien. Tanítványok, tanárok és hozzátartozók. Gemenc! József Borítékon kívül FIZETÉSNAPON kezünkbe borítjuk a pénzt, aztán egyeztetjük a cédulával. Minden rendben, a bérelszámoló egy fillért sem tévedett. Pontosan annyit találunk a borítékban, amennyiért megdolgoztunk. Csakhogy ez mindig kevés. Legalább ezer forinttal kevesebb, mint amennyi elég lenne. Annál pedig legalább ötször kevesebb, mint amennyit hirtelenjében a legeslegszükségesebb dolgokra el tudnánk költeni. Vagy ha nem éppen költekezni, hát takarékoskodni szeretnénk. Mégpedig minél gyorsabban; házra, lakásra, bútorra, kocsira. Beosztani csak annyit lehet, amennyi van. Többet egy fillérrel sem; hacsak a szerencse nem zúdít a nyakunkba egy nagyobb ösz- szeget. De ez ritka, mint a fehér holló. Marad a fizetés — az e havi borítéktól, a kővetkező havi borítékig. Ebből tör- lesztjük a részleteket, fedezzük a fenntartási és javítási költségeket, a különböző befizetési díjakat, s ismét számolunk. Kevés marad. Az ember természete az elégedetlenség, s kicsit a kapzsiság is. Arra meg végképp nem gondol, hogy nemcsak a fizetéséből él. Például csaknem valameny- nyien, akik dolgozunk, üzemi étkezdében, vagy étteremben ebédelünk. Az ebédjegyet a fizetésünkből térítjük. De az ebéd nem annyiba kerül, mint amit mi a jegyért kifizetünk, hanem sokkal többe. A külön- bözetet a munkahely megtéríti. Ez az összeg nincs a borítékban, holott mondjuk nem tíz, hanem hat forintból lakunk jóL NYÁRON üdülni megyünk Még az sem hiszi el, aki fogához veri a garast, hogy például négy személy kéthetes üdülése csak 1500 forintba kerül. S azon se sokan törik a fejüket, hogy mit is fizethet a munkahely a bérelt nyaralóért, a takarításért, a kosztért, amit egy másik üdülőben vagy bisztróban elfogyasztunk. Nemcsak mi, a dolgozók, hanem a családtagjaink is. Ezt az összeget nem borítékban, hanem természetben kapjuk. A gyerekeink bölcsődébe, iskolába, naoközibe, egyetemre járnak. Mi közben dolgozunk, és sopánkodunk, hogy nehezen tudunk kijönni, a pénzből. Mert még ez is kéne, az, is kellene.' À legmagasabb óvodai térítési díj napi 20 forint, — az összeg a szülők kereseti igazolása szerint változik. Maximum 20 forintért tízórait, ebédet, uzsonnát kapnak gyermekeink, értelmi színvonaluknak megfelelően foglalkoznak és játszanak velük. És szeretik őket. Ha ezt pénzben egyáltalán ki lehet fejezni, sokkal többe kerülne, mint amit a díjbefizetés napján az asztalra teszünk. Aztán. Ha színházba, moziba megyünk, a jegyek árának egy részét az állam téríti. Még a felemelt helyárral vetített filmekre szóló belépő árához is hozzájárul. Mert nem valószínű, hogy 5—10 forintokból összejön annyi, amennyiből a másfél órás mozifilm előállításának valamennyi költségét fedezni tudják. A könyvek nálunk hihetetlenül olcsóak, — mondják, akiknek alkalmuk volt az ország határain túl is körülnézni a könyvpiacon. Nálunk valahogy természetes, hogy ötven forintért kétkötetes remekművet lehet venni, s hogy tízezerért már be lehet rendezni egy jól megválogatott kiskönyvtárat. Teljesen világos. Pedig az ötvenes valójában nem annyi, hanem jóval több. De kinek jut eszébe a könyvesboltban, hogy pénzt csúsztattak a pénztárcájába? A LAKÁSÉPÍTKEZÉSHEZ, vásárláshoz állami és vállalati hozzájárulást kaphatunk, s ' a meglévő vagy a vállalt gyerekek számától függően a tartozás még kurtább lesz. A példákat folytatni lehetne a közös kirándulásoktól és az orvosi ellátástól egészen a munka melletti tanulásig. És számolni is lehetne. Csakhogy mi nem számolunk. Nem írjuk hozzá havi kiadásunkhoz azt, amit nem a mi zsebünkből fizetünk ki. Magától értetődik, hogy mert dolgozunk, a fizetésen kívüli juttatások járnak.' A világ legtermészetesebb dolga, hogy hónapról hónapra becsempésznek „valamicskét” a fizetési borítékba. D. Varga Márta f 1976. június 13a
