Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-02 / 129. szám

Harminc éve történt Egy választás krónikája A szocialista munkaverseny helyzete megyénkben r 'A XI. pártkongresszus, vala­mint hazánk felszabadulása 30. évfordulójának tiszteletére szé­les körű munkaverseny bonta­kozott ki országszerte, így me­gyénkben is. Ma már világo­san kirajzolódik, milyen ered­ményeket értünk el a szocia­lista munkaverseny kibonta­koztatásában és továbbfejlesz­tésében az elmúlt évben és az elmúlt években. Termelékenység, minőség Ä Korábbi évektől eltérően, ma már nem a mennyiségi terv túlteljesítése a cél, hanem nagyobb hangsúlyt kapott a termelékenység fokozásának igénye, a termelés intenzív esz­közökkel való fejlesztésének el­sődlegessége, a termékek mi­nőségének, versenyképességé­nek javítása, a gazdaságosabb anyagfelhasználásra, az ön­költség csökkentésére való tö­rekvés. Megyénk iparában, építőipa­rában, a közlekedésben és hír­közlésben, a mezőgazdaság ál­lami szektorában, valamint a kereskedelemben foglalkozta­tott munkások és műszakiak 70 százaléka vett részt az elmúlt évben a munkaversenyben. A megyében 2373 szocialista, il­letve szocialista címért küzdő brigád van 27 266 taggal. A szocialista címet 1616 brigád nyerte el, a tagok száma 19 220. Ez azt jelenti, hogy a munka­versenyben részt vevők többsé­ge annak legfejlettebb formá­jában nyújtja tudása legjavát. A szocialista munkaver­senyben jelentős számban vesznek részt a fiatalok. Szá­muk több mint 11 ezer. 1971- től 1975-ig a kiváló ifjúmun­kások, kiváló szakmunkások, kiváló mérnökök, kiváló tech­nikusok és kiváló közgazdá­szok száma 509-ről 813-ra emelkedett. A versenyző kollektívák vállalásaikban a szocialista módon dolgozni, élni, műve­lődni megvalósítására töre­kedtek. A brigádok a munka­verseny adta lehetőséget álta­lában jól felhasználták a szo­cialista hazafiságra, a proletár internacionalizmusra való ne­velésre. Néhány példa említé­se is elegendő: vietnami mű­szakok, önkéntes véradás, a szocialista országok életének megismerése. A versenyben részt vevők nagy hányadát be­vonták a politikai és szakmai képzésbe is. Az üzemek tá­mogatják dolgozóikat a maga­sabb képzettség megszerzésé­ben. Olvasóink előtt ismert, meny­nyi mindent tettek a szocialis­ta brigádok, az üzemi kollek­tívák a gyermekintézmények támogatásáért, fejlesztéséért, erre részletesen nem térünk ki. Inkább azt említjük meg, hogy tavaly a megyében a dol­gozók 1533 újítást nyújtottak be — majdnem még egyszer annyit, mint öt évvel ezelőtt — s a benyújtott újítások közül 882-t el is fogadtak. Kilencven százalékukat máris bevezették. A bevezetett újítások gazdasá­gi értéke meghaladja a tízmil­lió forintot. Elismerés À szocialista brigádok mun­kaversenyben elért eredmé­nyeit anyagi és erkölcsi elis­merésben részesítik a vállala­tok. Az anyagi elismerés ösz- szege üzemenként változik, de mindenütt jelentős az egy fő­re jutó összeg. Helytelen, hogy csak nagyon kevés üzemben differenciálnak. Az egyenlősdi még mindig uralkodó, s ezt azzal ' próbálják indokolni, hogy egyes brigádtagok még nem elég érettek a differenciá­lás elfogadására', s az károsan befolyásolná a brigádban kí­vánatos összhangot (!?). Tavaly 1616 brigád kapott különböző kitüntetést. Közülük 492-t oklevéllel, 245-öt okle­véllel és zászlóval, 373-at bronz-, 260-at ezüst- és 195-öt aranyplakettel tüntettek ki. A vállalat kiváló brigádja címet 47, a szakma kiváló brigádja címet négy szocialista brigád kápta meg.. A tavaly kitünte­tett brigádok száma tavaly 67 százalékkal volt magasabb, mint öt évvel ezelőtt. Ugyan­csak J.975-ben 2717 dolgozó ka­pott kiváló kitüntetést, a nők száma ebből 1013, a fiataloké pedig 335. A további tennivalókat ille­tően az eddigi tapasztalatok jó kiindulóhelyzetet biztosíta­nak. A munkaversenynek ezr után is elsősorban az V. ötéves terv megyei célkitűzéseinek sikeres végrehajtását kell elő­segítenie. A versenymozga­lomban annak alapvető for­májára, a szocialista brigád- mozgalomra kell támaszkodni. Továbbra is biztosítani kell, hogy a munkaverseny célja és tartalma a gazdálkodás haté­konyságának fokozása, a ter­melékenység növelése, az ön­költség csökkentése, a minőség javítása és az ésszerű taka­rékosság legyen. Dolgozz hibátlanul Nagyon sok lehetőséget nyűit az üzemi belső tartalékok fel­tárása. a „Dolgozz hibát’onul” mozgalom általánossá tétele. Továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a műszaki-tech­nikai fejlesztésre, természete­sen a technológia fejlesztésé­vel párhuzamosan. Ennek egyik nélkülözhetetlen eszköze az újítómozgalom, amely javult az utóbbi időszakban, további javítása azonban nemcsak szükséges, hanem lehetséges is. S végül, de mindezek előse­gítésére, biztosítani kell, fíogy a szocialista munkaversenyben részt vevők minél nagyobb há­nyada rendszeres politikai, szakmai képzésben, továbbkép­zésben részesüljön. LÉTENYEI GYÖRGY Nemcsak pénzért Kocsiátvétel a MERKUR-nál X T. Olvasó lapunk minden vasárnapi számában az utolsó oldalon megtalálja a MERKUR legfrissebb — szombat déli — kocsiátvételi számait A sorszámokat mindig figyelme­sen böngészik olvasóink, sok esetben tőlünk várnak felele­tet: egyik-másik sorszám mi­ért reked meg hónapig Hírek terjednek ezekkel kapcsolat­ban, miért késett korábban a Lada, a Dacia, és a P. Fiat 126. őst csak akkor hirdették meg, amikor már az országban több tucatot láttak útjainkon, ma­gyar rendszámmal, F Az autóvásárlást mindenki pénztárcájához, lehetőségeihez, a szülők támogatásához mér­ten tudja J elhatározni. A MERKUR a hazai egyetlen személyautó-forgalmazó válla­lat — magánosok részére. Most azt vizsgáltuk, hogyan kapja meg a vevő tízezer fo­rintjaiért a nagy értékű gép­kocsit A MERKUR értesíti a tulajdonost, hogy hol, mikor veheti át a gépkocsit • Fél nyolckor csörtetünk a MERKUR Csepel, Petróleum­kikötőben lévő telepének fé­nyes, világos szalonjába. A fo­gadóteremben kényelmes, fe­kete műbőr fotelok, nyolc-tíz foglalt. Férfiak és nők alsza­nak, mélyen szembehúzott ka­lap, kendő alatt. A büfé teljes üzemben. Az üvegfalon túl szí­nes ruhás alkalmazottak készülnek a nagy munkára — mindkét oldalon. Jobbról a nagy falon túl az áhított ko- pfik. balról a papírokat pén­zeket intézők. Xz írás nyolc órára hívja a vevőt. A vevő beáll a sorba, az ablak mögött a kartársnő elfoglalja a he­lyét, fél kilenckor elkéri a pa­pírokat. A sor hosszú. Olyan, mint színházban a pénztárnál vagy a vásárcsarnokban az újkrumplis pult előtt. Az autó tömegcikk. A sorban fiatalok, idősek, nők, férfiak. Egyszerű hétköznapi ruha, csokornyak­kendő, fehér kesztyű. Tülekedés,' nyomakodás.' Hiába értesítette a MERKUR X és Z urakat, hogy ekkor meg ekkor jelenjenek meg — a sorszámot itt nem veszik figyelembe. (Később sem.). Aki bírja marja — előbbre jut az üvegpult előtt. Személyi iga­zolvány, értesítőlevél, csekk a befizetésről. „Tessék helyet foglalni”. Irány a büfé. Kávé, tej, szörp. Szesz nincs. Másfél óra múltán hívják az ügyfelet. A hármas ablaknál bemondja: vajszínűt kér. A választék: piros, sötétpiros,' homokfehér. „Tessék várni, foglaljon helyet.” Újabb egy óra. Az átadótérben- szlalom-oz- nak a rendszám nélküli drága­ságok. Na, végre. A hangos­beszélő szólítja a vevőt: „Kér­jük X. urat szíveskedjen az átadótérre fáradni.” X urat benyomják az átadótérre. A szerelő megkapja céduláját, „Kérem, kövessen”, majd kint az udvaron az esőverte, por­lepte autók előtt: „Ezek van­nak, ezekből tessék választa­ni, a motort ne tessék beindí­tani.” a vevő, széles asszisz­tenciává^ sógor, koma, barát, feleség vizsgálni kezdi a Drá­gát. Keréklötyögés, lemezhor­padás, nikkel, fényezés, kárpit, lámpák, csavarok, srófolt. Újabb kocsinál ugyanez ismét­lődik. Végre. Jön a szerelő. „Ki tetszett választani”? Igen. „Kérem szíveskedjenek visz- szafáradni a váróba.” A vevő visszasompolyog, de szeme állandóan hátratekint, nézi a már sajátjának mondható gé­pet. Újabb egy óra. Ismét mega­fon harsogja: „Kérjük Z urat szíveskedjen a hetes ablaknál átvenni az okmányokat.” Z urat ismét tolakodók nyomják az ablakhoz, aláírja a papíro­kat, átmegy egy másik ablak­hoz, ott is- aláírnak, iktatnak, aztán vissza a heteshez. Kész. Végre. Hálisten. A megafon újból; „Kérjük Z urat az át­adótérre.” Z úr bemegy ismét az átadótérre, nincs próbames­ter. Végre van szerelő, aki kifúrja a hátsó rendszámnak a karosszériát. Jön a próba- mester. Beülteti a családot, a műhelyben versenykocsi uta­saiként szédíti ki a vevőt, só­gort, komát, feleséget, barátot, aki csak befért az autóba. -Mind úgy ül benne, mintha a* * halálba mennének. À kapuban fékpróba. Leadni egy szám­lamásolatot. .Erre cserébe piros mentődobozt kap. És vége. A kapu előtt a próbamester jó utat kíván. Az autó tartós fogyasztási cikk, nagy értéke van. Köze­pes kocsi ára nyolcvanezer fo­rint. Vásárlásához azonban nemcsak pénz kell. Türelem isi FÁLKOVACS JENŐ L M agyarországon a máso­dik világháború évei­ben, az antifasiszta harc­ban, de különösen a felszaba­dulás után, a demokratikus és szocialista feladatok egybefo­nódtak. Kereken négy esztendőt foglal magába felszabadulás utáni történelmünknek az a szakasza, amelyet a koalíciós időknek szoktunk nevezni. Négy párt; a Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt alkotta a koalíciót. Ezek a pártok a Nem­zeti Függetlenségi Front prog­ramja alapján álltak. Azzal mindegyik tisztában volt, hogy hazánkban más rendnek kell kiépülnie, mint amilyen a régi volt. Nézeteik, törekvéseik azonban lényegesen különböz­tek egymástól. Ennek következ­tében a koalíció születésének pillanatától a gártok versengé­sének, sokszor éles harcának je­gyében -zajlott a magyar poli­tikai élet. Ugyanakkor mind a Szociáldemokrata Pártban, mind a polgári pártokban, éles harc folyt a jobb- és baloldali erők között is. Ezt láthatjuk a hárminc esztendővel ezelőtt le­zajlott 1947-es választások tör-, ténetéből is. A Kommunista Párt a koalí­ción belül a baloldali erőkkel általában szót értett. Ez első­sorban abban jutott kifejezésre, hogy sikerült létrehozni a de­mokratikus balszárny szoros szövetségét. A Baloldali Blokk néven ismert szövetség a két munkáspártból, a Nemzeti Pa­rasztpártból és a Szakszervezeti Tanácsból alakult 1946. márciu­sában. Szerepük volt a szövet­ség létrehozásában a Kisgaz­dapárt olyan vezetőinek is, akikhez a-kommunistákat régi fegyverbarátság fűzte. À Baloldali Blokk pártjai és a Kisgazdapárt baloldali, de­mokratikus szárnyának képvi­selői — köztük Dobi István, Danes József, Rácz Lajos, Ka­tona Jenő, Ortutay Gyula, Gu- lácsy György — a parlament­ben nyomást tudtak gyakorolni a Kisgazdapárt reakciós veze­tőire, akik az 1945-ös választá­sokon elért 57 százalékos sza­vazatarányuk birtokában útjá­ban álltak a demokratikus fej­lődésnek. Ha a parlamenten be­lül akadályozták a fejlődést, sőt retrográd lépéseket támogattak, akkor a kommunisták a törne-; gekhez fordultak. * A Szabad Nép a választás! számadás idején szinte min­den jelentősebb cikkében mél­tatja a koalíció pártjainak — elsősorban a Szociáldemokrata Pártnak — történelmi érdemeit. Egy héttel a választások előtt — amikor a Szociáldemokrata Párt jobboldali köreiben láb­ra kap a kommunisták és a Szovjetunió elleni rágalomhad­járat — a Szabad Nép tárgyila­gos hangon szól a két párt kö­zös harcairól, de rávilágít az el­lentétek okaira is. „... Soha nem fogjuk elfelejteni — össze­gezi véleményét a vezércikk szerzője —, hogy a legsúlyosabb pillanatokban a szociáldemok­rata vezetés alatt álló szakszer­vezetekben és pártszervezetek­ben, a szocialista ifjúsági moz­galom vezetésén keresztül, sőt a .Népszava hasábjain is szól­hattunk mi, kommunisták, né­pünkhöz. Ha volt valami ered­ménye harcunknak, ha han­gunk messzebb hallatszott a föld alatti agitáció ~és illegális röpiratok hatókörén, akkor ezt a két munkáspárt egyre szoro­sabb együttműködésének kö­szönhettük. Ugyanakkor azt is meg kell mondanunk: ha volt ingadozás, megtorpanás, sőt kapitulációig menő meghátrá­lás a múltban a demokratikus erők frontján: az olyan veze­tőknek volt köszönhető, mint Nagyatádi, Peyer és Eck­hardt .. A mikor a Szabad Nép szerkesztősége tudomást szerzett arról, hogy a koalíciós pártok vezetői a vá­lasztási szövetségre nézve ked­vezően nyilatkoztak valamely kérdésről, nyomban reagált rá. Dobi István, a Kisgazdapárt vezére 1947. augusztus 4-én, Csurgón, választási beszédében a többi között kijelentette: „A magántulajdont, a vallást, a családot és a polgári életformát nem fenyegeti veszély!” Más­nap a Szabad Nép külön cikk­ben, örömmel üdvözölte, hogy a Kisgazdapárt vezetője „nem akar kommunistaellenesség ol­csó jelszavainak megnyergelé- sével kétes sikereket szerezni.” Ez fontos volt, hiszen számos választási gyűlésen a jobbolda­li kisgazdák is szóhoz jutottak, hangoztatván, hogy a kommu­nisták a magántulajdon, a csa-. Iád és a vallás ellenségei. KŐSZEGI FRIGYES (Folytatjuk) Gyorsítva épül \ hathónapos gyorsítási programnak megfelelő ütemben *pül az egymilliárd-kétszázmillió forintos beruházású Gyu­lai Húskombinát. Képünkön a húskombinát központi épüle­te. (MTX-íotó — novszky Béla — KSt* J

Next

/
Oldalképek
Tartalom