Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-12 / 111. szám

Tárd 7­'"^nyv VilÁG PROL tTÁRJAi, EGYESÜLJETEK' tolna MEGYEI AIEPUJSA AZ MSZMP TOLNA, MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK !.. A PJ A SZERDA 1976. máj. 12. XXVI. évi. 111. sióm. ARA: 0,80 Ft Befejezte munkáját a KISZ IX. kongresszusa Ismét dr. Marőthy László a KISZ KB első titkára Az Építők Rózsa Ferenc Székházában az asztalokra, székekre elhelyezett apró üzene­tek, kisdobosok és úttörők kedves ajándékai várták a KISZ IX. kongresszusának résztve­vőit a negyedik munkanapon. A tanácskozás plenáris üléssel kezdődött. Az elnökségben foglalt helyet Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Maróthy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. Övári Miklós, az MSZMP KB titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Pullai Árpád, az MSZMP Központi. Bizottságának titkára. Ezen a napon „megfiatalodott” a kongresz- ?zus; 300 fehéringes, piros- és kéknyakkendős kisdiáknak szorítottak helyet maguk mellett a küldöttek. Az egymillió tagot számláló gyer­mekszervezet képviselői kedves szavakkal köszöntötték az ifjúsági szövetség legmagasabb fórumának tanácskozását. Elmondták, meny­nyire fontosnak tartják az úttörőéletben a KISZ-esek jelenlétét, segítségét. A gyerekek nem kis büszkeséggel adtak számot a KISZ- esek társadalmi munkaakcióihoz hasonló út­törőfelajánlások teljesítéséről. Végül meghív­ták a jelenlévőket, legyenek az Üttörőszövet- ség idei 30. születésnap} ünnepségének ven­dégei, i j-Az úttörőkről —■' róluk és ér­tük — szólt az ülés első fel­szólalója Szabó Józsefné. a Szabolcs megyei Biri község Táncsics Termelőszövetkezeté­nek üzemmérnöke és KISZ- bizottságának tagja. Nagy fon­tosságot tulajdonított annak, hogy a KISZ-fiatalok a feladat jelentőségéhez mérten patro­nálják az úttörőket, az ifjú­kommunisták utánpótlását. A továbbiakban javasolta/: az ed­zett ifjúság érdekében minden megye ifjúkommunistái ajánl­ják fel, hogy a KISZ X. kong­resszusára társadalmi munká­val tíz sportpályát építenek fel. •Tegnap szólalt fel Jouko Sil- îanpââ, a Finn Központi Szo­ciáldemokrata Ifjúsági Sző vét­ség alelnöke. Vlrizlay Gyula, a Szakszer­vezetek Országos Tanácsának titkára, a magyar szakszerve­zeti mozgalom, a szervezett dolgozók több mint négymil­liós tagságának üdvözletét tol­mácsolta. Ezután Thanasis Skamnakis, a Görög Kommunista Ifjúsági Szövetség titkársága tagjának felszólalása következett. Pápai Tibor, a Győri Ma­gyar Vagon- és Gépgyár KISZ- bizottságának titkára az ifjú­sági törvényben megfogalma­zott feladatok végrehajtásáról szólt. Paul Delaney, a Connolly Ifjúsági Mozgalom (Írország) elnöke felszólalása után Szent- istványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára hangsúlyozta : szocia­lista hazánk minden eredmé­nye annak gyümölcse, hogy a forradalmi elődök, s a ma nemzedéke eleget tett kötele­zettségének. 1 Larry Derick. Nagy-Britan- nia Kommunista Ifjúsági Szö­vetsége Végrehajtó Bizottságá­nak tagja, a brit kapitalista társadalom drámai módon fo­kozódó szociális problémáiról beszélt. % . Nagy Judit, a Kiskunhalasi Állami Gazdaság fejőnője az ifjúkommunistákat segítő párttagság sokoldalú irányító munkájáért mondott köszöne- , tét. Hans Kluthe, a Szocialista Német Munkásifjúság (NSZK) titkárának után Mesterház}- 1 az Egyesü’t ffcfógyszer- és láp-- - gyár körmendi gyógyszervegyészeti gyárának ügyvezetője lépett a szónoki emelvényre. Öt Birger Larsen, a Norvég Kommunista Ifjúsági Szövetség országos ve­zetőségének tagja, Pittner Ju­dit, építőelem-készítő, az NDK-ban dolgozó magyar KISZ-fiatalok küldötte, Peter Klaar, a Nyugat-berlini Sza­bad Német Ifjúsági Szövetség elnöke, Csapó Géza, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Fő­iskola hallgatója, Marisa Nic- cbri, az Olasz Kommunista If­júsági Szövetség Nemzeti Bi­zottságának tagja, Wilhelm Rau, az Osztrák Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának elnöke, Klau- suwe Benneter, az Ifjú Szocia­listák (NSZK) szövetségi veze­tőségének tagja, Carlos Alber­to Moura, a Portugál Kommu­nista Ifjúsági Szövetség Vég­rehajtó Bizottságának tagja, és- Inger Mattsson, a Svéd Kommunista Ifjúsági Szövet­ség Központi Bizottságának tagja követte a felszólalók so­rában. Ezt követően a kongresszus soros elnöke a vitát lezárta, s szót adott Barabás Jánosnak, a KISZ Központi Bizottsága titkárának, akj a szerkesztő bi­zottság jelentését és javasla­tait terjesztette elő. — Nehézzé, de széppé tette a bizottság munkáját az, hogy a kongresszus plenáris és szek­cióülésein 123 küldött kapott szót, 67-en pedig írásban ad­ták be javaslataikat. Az ifjúság és a társadalom életének úgy­szólván minden területével * kapcsolatban érett, felelősség- teljes, megfontolandó javasla­tok százait sorakoztatták fel. Az újonnan megválasztandó központi bizottság a javaslato­kat, a szekciókban elhangzott hasznos észrevételeket tanul­mányozni fogja, hogy intézke­dési tervekbe foglalhassa. A hozzászólásokból kitűnt, hogy a m'ai fiatalok számára az emberek értékének mércéje a helytállás, a társadalmilag hasznos teljesítmény. Sok értékes vélemény nyil­vánult meg az általános szak­mai műveltség fejlesztésével kapcsolatban is. Megerősítet­ték, hogy a pedagógusok nél­külözhetetlen szerepet töltenek be az ifjúsági mozgalomban: ezért fontosnak minősítették, hogy a gyakorló pedagógus ta­nuljon, végezzen mozgalmi, út­törő-, KISZ-tevékenységet is. A közművelődési tevékeny­ség gazdagításában a küldöt­tek többsége klubmozgalmi feladatokról szólt. Véleményük Szerint a KISZ KB-nek foglal­koznia kell majd a klubmoz­galom még megoldatlan irá­nyítási és ösztönzési kérdései­vel, és felhívták a figyelmet a közművelődési célok elérését segítő szakosított építőtáborok bővítésére. Többen felvetették, hogy hozzák létre az értelmi­ségi fiatalok rétegtanácsát — a beszámoló foglalkozott a rétegtanácsok fejlesztésével. A kongresszuson nagy hang­súlyt kapott a testedzés, a tö­megsport fejlesztése: ezzel kapcsolatban az elhangzott hozzászólások között is külön figyelmet érdemel az a javas­lat, hogy a következő mozgal- mi év akcióprogramját az „Edzett ifjúságért” jelszó je­gyében hirdesse meg a KISZ KB. Barabás János bejelentet­te, hogy a vitában elhangzot­tak a szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatot megerősítették. Dr. Maróthy László vitazárója Hasznos, eredményes eszmecsere volt nos és eredményes eszmecsere folyt. Felelősségteljes felszóla- . lások hangzottak el, s joggal mondhatjuk: méltóan fejeztük be azt a nagy. munkát, amit a KISZ sok százezer tagja a ’ kongresszus' előkészítése, sike­re érdekében végzett — mon­dotta bevezetőben dr. Maróthy László. Ezt követően dr. Maróthy ■ László mondott vitazárót, von­ta, meg a kongresszus munká­jának mérlegét. Az elmúlt napok tapasztala­tait megvonva úgy gondolom, hogy mértéktartó értékelés alapján is megállapíthatjuk: a plenáris üléseken és a szekciók tanácskozásain egyaránt hasz­(Folytatás a 3. oldalon). Losonczi Pál fogadta a holland parlamenti küldöttséget Éosonczj Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke kedden az Ország­házban fogadta a holland par­lamenti küldöttséget, amely dr. Th. L. M. Thurlingsnak, az I. kamara elnökének vezetésével hivatalos látogatáson tartózko­dik hazánkban. A szívélyes légkörű találkozón részt vett Inokai János, az országgyűlés alelnöke. Jelen volt Jan Knep- pelhout, a Holland Királyság budapesti nagykövete,. Ugyancsak kedden fogadta a küldöttséget dr. Szalai Béla külkereskedelmi minisztériu­mi államtitkár. PELAGEJA (4. old.) JOGSZABÁLYOKRÓL — RÖVIDEN (4. old.) TÍZÉVES A SZEKSZÁRDI NÉPTÁNCEGYÜTTES (5. old.) NEGYVEN ÓVÓNŐ AZ ÉRETTSÉGI ELŐTT (5. old.) BRIKETTGYARIAiÉ '*■" (5. old.) Gáspár Sándor Párizsban Ä SZOT küldöttsége, amely Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának vezetésé­vel, hétfőn reggel érkezett Pá­rizsba, hétfőn délután meg­kezdte tárgyalásait a CGT kül­döttségével, amelyet Georges Séguy. a CGT főtitkára vezet, Gáspár Sándor kedden dél­után az FKP Központi Bizott­ságának párizsi székházát 4n megbeszélést folytatott Georges Mârchais-vai» az FKP. főtitká­rával* Ajtók a BVK-bót _v -,, , ____ B ár az építőipar még most is inkább alkalmazza a hagyo­mányos.'- fgból készült ajtókdt, mint az időtállóbb műanya­got, a Borsodi Vegyi Kombinát szekszárdi gyárában évről év­re többet ■készítenek. Négy évvel ezelőtt csupán ötezer da rab kellett, idén ennek ötszörösét, húszezer darabot gyárta­nak az építők megrendelése alapján. Képünkön Varga Pál exiruderkezelö a gépről lekerült ajtóelemeket illeszti össze. Fotó: Szepesi

Next

/
Oldalképek
Tartalom