Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-11 / 110. szám

NB Ü BVSC-Szekszárdi A 21 olimpiai sportág közül a torna azon. kevesek közé tartozik, amelyben még a já­tékokat vendégül látó ország­nak is selejtezőkön kell részt vennie, Hogy megszerezze az indulási jogot. A Nemzetközi Tomaszövetség furcsa szabá­lyának lett az „áldozata” Ka­nada férfitornász-válogatott- ja, amely a hét végén Wies- badenben megrendezett olim­piai selejtezőn végeredmény­ben csak a 8. helyet tudta megszerezni, s ezzel „elvér­zett”. PRÁGA A kerékpáros békeverseny vasárnapi szakaszán a magya­rok közül Szemethy szerepelt a legjobban, 35. lett. Sipos az 51., Krasznavölgyi az 56., Csa­thó a 100., Szuromi a 102. he­lyen végzett, míg Peszleg Zol­tánt időtúllépés miatt kizárták. Csapatversenyben Magyar- ország a 13. lett, össze red- ményben két nap után a 15. helyen áll és csak Finnonszá- got, Angliát, Kubát és Jugo­szláviát előzi meg. DALLAS A Texas állambeli Dallasban, a profi teniszezők világbajnok­ságának döntőjében a svéd Björn Borg egy hónappal 20. születésnapja előtt négy játsz­mában 1:6, 6:1, 7:5, 6:1 arány­ban legyőzte az argentin Vi- löast. A döntő játszma 2 óra 25 percig tartott, FIRENZE A nemzetközi teniszverse­nyen részt vevő magyarok már csak a páros számban érdekel­tek, de abban egészen a dön­tőig jutottak. Á Taróczy, Szőke páros az elődöntőben a Bena­vides, Andrez (bolíviai, vene­zuelai) kettőst győzte le 6:2, 7:5 arányban. Ellenfelük a fi­náléban a Dibly, Kirmayr (ausztrál, brazil) kettős lesz. Eredmények NB II: Oroszlány—Bp. Spartacus 3:1, Volán $C—Vasas Izzó 2:0, Kossuth KFSE—Budafok 3:1, FÖSPED Szállítók— Bábolna 3:2, Pécsi MSC—Debreceni VSC 3:1, Nagykanizsa—Szolnoki MTE 1:0, Dorogi AC—Dunaújváros 2:1, Komló—Nagybótony 2:0, Várpalotai Bá­nyász—MÁV DAC 1:1. NB III: BKV Előre—-Lőrinci Fonó 2:1. Bp. Építők—Pécsi BTC 3:1, MEDOSZ ÉRDÉRT—Dunaújvárosi Építők 1:0, Tán­csics SE—Véménd 0:0, Enying—Pécsi VSK 1:0, Má^aszászvár—Perbál 0:0, Ganz-MÁVAG—Siófok 2:0, Barcs—Szé­kesfehérvári MÁV 2:2. Megyei ifjúsági bajnokság : Paks— Bonyhád 1:0, Simontornya—Zomba 1:0, Tevel—Magyarkeszi 9:0, Bátaszék— Fadd 2:1, Aparhant—Báta 7:0, Tolna— Tamási 8:0, Nagymányok—Dunaszent- györgy 18:0, Szekszárdi Vasas—Kisdo- tog 0:1. Járási bajnokság: Regöíy—Gyönk 1:0, ifi: 2:8. Fornád—Szakoly 7:1, ifi: 9:1. Szárazd—Pincehely 0:2, ifi: 1:3. Ireg- szemcse—Tolnanémedi 4:1, ifi: 5:1. Ozora—Alsópél 8:0, ifi: 6:0. Dombóvári járási úttörőeredmények : Döbrököz—Kaposszekcső 2:2, Kurd— Gárdonyi 2:1, Gyulaj—Kocsola 0:3. A bajnoki táblázaton 1. Kocsola 32, 2. Gárdony* 23, 3. Ujdombóvár ló pont­tal. így kellett volna 1. Dunoújváros—Dorog x 2:2 2. KKFSE —Budofok 1 3:1 2. Ncgykanizsa—SZMTE 1 1:0 4. 8p. Spart.—Oroszlány 2 1:3 5. Nogybátony—Komló 2 0:2 6. KSC—Szarvas x 2:2 7. Szab. L. SE—SZVSF x 0:0 8. ÉGSZOV—KTE x 0:0 9. Barcs—Székesf. MÄV x 2:2 10. Ascoli—Bologna x 0:0 11. Cagliari—Fiorentina 1 2:1 12. Lazio—Milan 1 4:0 13. Verona—Torino x 0:0-f-1 14. Piacenza—Varese 1 3:1 1976. május IL SzőnyÍ út, 1500 néző. Vezette: Jár­mai dr. BVSC: Pálinkás — Bodnár, Varga, Hosszú, B. Nagy — Turtóczki (Lucska az 52. percben), Nagy, Ara­nyosi — Berecz, Krommer (Antal az 52. percben), Papp. Edző: Mezey György. Szekszárdi Dózsa: Pólyák, Za- lavári, Vágó, Pusztai, Lubastyik — Tóth (Szabó a 60. percben), Somodi, Laki — Freppán dr. (Molnár a 60. percben), Szentes, Kovács. Edző: Kor­mos Mihály. A 8. percben szép össz- játék után Lubastyik meliélőtt. ügy in­dult a játék, hogy a mérkőzés szoros eredményt hoz. A 10. percoen azonban nem várt és szerencsés gólt lőtt a BVSC. Pólyák kapujától 30 méterre Nagy lőhetett szabadot. Az erősen meglőtt. labda a Dózsa sorfalát érint­ve a jobb oldali kapufáról a hálóba perdült. 1:0. A Dózsa nem ijedt meg: középkezdés után Tóth tisztára játszot­ta Szentest, ki nem tudta lekezelni a labdát és a kapus felszedte azt. Ismét a szekszárdi csapat támadott és a 13. percben egyenlített. Laki egyedül tört kapura, a 16-oson kívül felvágták. A cseles szabadrúgást Pusztai és Szentes végezte ef és ebből Szentes élesen lőtt a hálóba. 1:1. A 20. percben Aranyosi perdített labdáját védte Pólyák, majd egy perc múlva gólt lőtt a Dózsa. Laki a középen kiugró Tóth elé tálalt, ki lefutotta a védőket és a kapujából ki­futó Pálinkás felett a hálóbo emelte a labdát Fçidl partjelző nagy meglepe­Szombaton folytatódott a Nép­újság-kupa öregfiúk; labdarúgó- bajnokság. Néhány érdekes és. nagyarányú győzelem is született a harmadik fordulóban. Ï. csoporti Győré—Báta 2:1 (1:1). Győré: 100 néző. Vezette: Derner. Győré: Gyenis — Link, Nagy I., Pál, Vim. cze, Horváth, Pocz, Nagy II., Csordás, Papp, Végh. Csere: Ke­lemen, Dukai, Erős. Báta: Veres — Mózes, Csankó, Sárközi, Nédó, Schneider, Tatai, Ulrich, Papp, Schmidt, Novotni. Csere: Bozsér, Tesényi, Molnár. Az első negyed­órában mindkét részről maradt ki helyzet. A 17. percben Végh fejes­góljával jutott vezetéshez Győré, majd Báta a 35. percben Schmidt révén kiegyenlített. 1 :l. A második félidő elején egy ártatlan táma­dásnál Link kézzel ütött a labdá­ba, a büntetőt Gyenis kivédte. A 30. percben Csordás szerezte meg a győzelmet jelentő gólt. Jók: Gyenis' (a mezőny legjobbja). Pál. Nagy I., Nagy II.. illetve Nédój Novotni és Schmidt. Nagymányok—Bátaszék 6:1 (2:0). Nagymányok. 250 néző. Vezette: Köő. (Krómer). Nagymányok: Vo- lár — Kozma, Róth, Nagy, Kóka, Dormány, Guth, Wusing, Molnár, Farkas, Wéber. Csere: Mózsik, Teleki, Hucker. Bátaszék: Bodony I. — Zeyer, Garamvölgyi, Lukács, Bozsolik, Zágonyi, Farkas. Bo­dony II., Nagy, Magyar, Kedves. Csere: Péter, Takaró, Bozsár, Szentes, Pomsár. A 10. percben Róth fejelt gólt, majd a félidő utolsó percében Dormány fejes­góljával 2:0-ra vezetett a hazai csapat. A második félidő 5. per­cében Bodony II. hatalmas lövése jutott a nagymányok! kapuba. 2:1. Két perc múlva ismét Dor­mány, majd 10 perc múlva Mol­nár fejelt gólt. 4:1. A 22. percben Róth lövése jutott a hálóba, majd a 30. percben Tóth ll-esből be­állította a 6:l-es végeredményt. Jók: Dormány, Róth, Nagy, Te­leki, illetve Bodony n. és Nagy. Bogyiszló—Bonyhád 1:5 (1:1). A mérkőzésre Bogyiszlón került sor, azonban a rendező egyesülettől nem kaptunk tájékoztatást, sőt, még az eredményt sem közölték. Bonyhád a következő összeállítás­ban játszott: Tóth E. — Sánta, Wágner, Borsodi, Mező, Fláding, Pataki, Vajda. Domokos, Barabás, Szegedi. Csere: Kovács, Tóth F„ Bonyhád góljait Szegedi (2), Ba­rabás (2) és Vajda (1) szerezte. 1. Nagymányok 3 3 — — 15-2 6 2. B. Pannónia 3 2 — 1 8-4 4 3. Szekszárd 2 2 — — 6-2 4 4. Bátaszék 2 1 — 1 5-6 2 S. Gu ijrm 2 1 — 2 2-4 2 6:1 (3:1) tésre lest jelzett, fgy a játékvezető nem adta meg a gólt. Ez felhozta a BVSC-t, a játékvezető is sorozatban rúgatta a szabadrúgásokat a Dózsa ellen. Ennek az lett az eredménye, hogy a 35. perc­ben egy 40 méterről elvégzett szabad­rúgásból Bodnár a kapu elé ívelte a labdát és a berobbanó Berecz közvet­len közelről fejjel a hálóba csúsztatta azt. 2:1. A Dózsa még mindig nem ad­ta fel, azonban egy újabb nagy játék­vezetői hiba megpecsételte a szek­szárdi csapat sorsát. A 44. percben Papp, a hazaiak játékosa kétméteres lesen kapta a labdát. Vincze dr. part­jelző nem intette a lest, így Papp Pó­lyák felett a hálóba emelt. 3:1. A szünetben nagy volt az elkesere­dés a Dózsa Öltözőjében, Kormos edző m.indent megpróbált, hogy felrázza a játékosokat, de nem sikerült. A két­gólos vezetés tudatában megindult a vasutashenger, mi ellen a nagyon ide­gesen játszó Dózsa nem talált ellen­szert. Már a 7. percben ismét meg- zörrent Pólyák hálója. A Dózsa-védók röviden szabadítottak fel, Turtóczki jó­kor érkezett és lapos lövése a bal al­só sarokban kötött ki. 4:1. A 10. perc­ben B. Nagy szabálytalankodott Ko­váccsal szemben, ki ráesett B. Nagyra, s megsérült. Újabb meglepetés: Jár­mai dr. Kovácsot ezért kiállította. A tíz főre olvadt Dózsa nem tudott már lelkesedni, így Kormos edző a 17. perc­ben két cserét hajtott végre. Freppán és Tóth helyett Szobó és Molnár ment 6. Báta 2-------2 1-8 — 7, Rogyiszló 3/------3 3-14 — I L csoport: Fadd—Nagydorog 3:2. Fadd, 100 néző. Vezette: Bencze. A vendé­gek már a 8. percben nagy hely­zetet hagytak ki, de a 12. percben szép támadás után a hazai kapuba talált Laták. 0:1. Középkezdés után Soós hagyott ki nagy helyzetet. A 22. percben szép adogatás után egy beadást Bor Ti. fejjel értéke­sített. 0:2. Rövidesen megválto­zott a játék képe és már a 30. percben Petries egy jó labdát gól­lá értékesített. 1:2. Később Petries fejese szállt mellé. A második fél­idő 9. percében Hága mintasze­rűen fejelt a jobb sarokba. 2:2. Ezután nyomasztó fölénybe kerül­tek a hazaiak. A 24. percben 11- eshez jutott a faddi csapat, de ezt nem tudták értékesíteni, végül 4 perc múlva Pap I, jó beadását Petries fejjel juttatta a hálóba. 3:2. Jók: Rácz, Petries, Hága, il­letve Bor II., Heidecker és Laták. Paks—Bőlcske 7:4 (4:1). Bölcske, 250 néző. Vezette: Haaz. Paks: Árki — Lisztmayer, Vilmányi, Jávori, Kővári, Vida, Jerkó, Tar, Farkas, Kródi, Németh, Hausmann, Hirczi, Bencsik. Bölcske: Dercsényi — Leimsziger, Berek, Kanász, Tóth, Katz, Udvari, Hidvégi, Máj rák, Si­pos, Komáromi, » Nyulasi, Rojer, Gerzsei, Sulák, Balázs. A paksi csapat az első félidőben kitűnő játékkal rukkolt ki és megérde­melten jutott a 4:l-es vezetéshez. A második félidőben Bölcske már teljesen egyenrangú ellenfél volt, és a játék alapján közel álltak a döntetlenhez. Góllövők: Kővári 2, Kródi 2, Németh 2, Hausmann 1, illetve Sipos 3, Majrák 1. Jók: Kródi, Vilmányi, Németh, Jávori, illetve Sipos, Majrák, Tóth, Ka­nász. Tolna—Tengelic 3:4 (0:1). A mér­kőzésre Tolnán került sor, 200 né_ zo előtt. Vezette: Krómer. (Mözs). A tolnaiaktól nem kaptunk tájé­koztatást, csak annyi információt tudtunk szerezni, hogy a gólszer­zők közül Sallat 3-at lőtt, ebből kettőt ll-esből, míg Molnár 1 gólt szerzett Tengelicnek. Tolna részé­ről Pata, Széles és Strich iratko­zott fel a góllövőlistára^ 1. Paks 3 2 1 — 11-4 f 2. Tengelic 2 2 — — 6-4 4 3. D.-földvár 11 — — 2-1 2 4. Nagydorog 2 1 — í 4-4 2 5. Fadd 3 1 — 2 3-6 2 6. Tolna 3—1 2 4-7 1 7. Bölcske 2------­2 5-9 — m . csoport; Kisvejke—Dalmand 5:1 <?: ;1> . A mérkőzésre Mucsfán került sor, Dózsa be. A 22. percben Lubastyik hatal­mas könnyelműsége miatt ajándék gólt értek el a hazaiak. Lubastyik a felező­vonalat jelző zászló mellett szerezte meg a labdát. A rátámadó két BVSC- játékossal leállt cselezni, majd vaktá­ban kb. 50 méterről haza akarta adni. A labda a kapu előterében tartózko­dó Papp elé került, ki először a kí- vetődő Pólyákba lőtt, majd másodszor már nem hibázot. 5:1. A Dózsa sorai­ban teljes volt a zűrzavar, a csapat összeroppant, szinte senki sem tudta, hogy mit csinál a pályán. Ezalatt a BVSC — keveselte az eddig rúgott 5t gólt és látva a lilák teljes csődjét — tovább rohamozott és a 41. percben még növelte előnyét. Antal óriási erejű labdája a felső léc éléről pattant Pó­lyák mellett a gólvonalon túlra. 6:1. Az első negyvenöt percben jól ját­szott a Dózsa. 1:1 után egy gólt nem adott meg a játékvezető, 2:1 -es hazai vezetés után pedig a teljesen nyilván­való lesgól teljes elkeseredést és a játékban visszaesést eredményezett. Et­től függetlenül a BVSC a második fél­idei játéka alapján legalább két klasz- szissal jobb volt a Dózsánál és kiüté­ses győzelme ilyen irányban is meg­érdemelt. A Szekszárdi Dózsa ezzel a vereség­gel nehéz helyzetbe került. A követke­ző vasárnap ismét idegenben — Győ­rött —■ lép pályára. Egy újabb vere­séggel a kiesőjelöltek közé kerülhet. JASZENOVICS GÉZA 150 néző előtt. Vezette: Pincehe­lyi. Kisvejke: Cseke — Lengyel, Csoboth, Szabó, Jakab, Háhner, Rakeczki, Gyergyói, Klézli, Far­kas, Szontág. Csere: Kasler, Du­nai, Köröndi, Keller. Dalmand: Vörös — Somogyvári, Pretz, Tóth, Hanzkó. Zimmermann, Hetesi, Ta­kács, Márfi, Teszler, Bartek. Cse­re: Tarr, Király, Kardos, Bank, Kőműves. A vendégeknek Teszler szerzett vezetést a 12. percben, majd 10 perc múlva Rakeczki ki­egyenlített. 1:1. A félidő utolsó percében Gyergyói lőtt a hálóba. 2:1. A második félidő 11., majd 23. percében Klézli volt eredmé­nyes, végül Rakeczki állította be a végeredményt. 5:1. Jók: A köz_ vétlen védelem. Cseke, Gyergyói, Rakeczki, Klézli, illetve Teszler, Vörös, Somogyvári éá Király. Szakály—Tamási 2:7 (0:3). Sza- kályban, 150 néző előtt, Pintér játékvezető bíráskodása mellett a következők játszottak. Tamási: Kurdi — Mészáros, Savanyú, Bé­res, Palotai, Tóth II., Noé, Agócs, Tóth I., Kopitár, Fazekas. Csere: Kurcz, Csuta, Pavelka, Majoros, Boros. Szakály: Faluközi — Csa­pó, Balogh, Dur, Kiss P., Kiss J., Moravek, Ambrus, Takács, Dobos, Plegányi. Csere: Heidt, Simon, Győrfi, Győré, Szita. A 4. percben Noé talált a hálóba, majd hosszú, , változatos mezőnyjáték után Noé ll-esből lőtte a következő gólt. Két perc múlva Béres 20 méter­ről lőtt a felső sarokba. 3:0. A második félidő 2. percében Noé beadását Pavelka fejelte a háló­ba. 4:0. Az 5. percben Agócs fe­jelt a hazaiak kapujába. 5:0. Utá­na Tóth II. beszédért a kiállítás sorsára jutott. A 20. percben Mé­száros öngóljával 5:l-re alakult az eredmény, majd a hazai csapat nagy lendülettel vezette támadá­sait és Simon szépített az ered­ményen. 5:2. Ezután Tamási rá­kapcsolt és a 30. percben Faze­kas, a 38. percben Pavelka fejelt gólt. 7:2. Jók: Noé, Savanyú, Bé_ rés, Pavelka, Fazekas, Tóth I„ Illetve Győré, Győrfi, Simon. A Pincehely—Gyönk mérkőzés­ről csak annyit tudtunk meg, hogy Gyönk nyert 2:0-ra, 1. Tamási 3 3 — — 14-3 6 2. Kisvejke 3 2 — 1 9-5 4 3. Hőgyész 2 1 — 1 5-4 2 4. Gyönk 2 1 — 1 2-1 2 5. Pincehely 3 1 — 2 2-6 2 6. Szakály 3 1 — 2 3-11 2 7. Dalmand 2 — — 2 1-6 r­Vissza o sportpályára! Néhány nagyarányú győzelem 1ÁDIÓ—TV KOSSUTH RADIO 8.27 : Romantikus muzsika; Közben: 9.00: Én és a társada­lom. 9.30: a romantikus xnu-> zsika folytatása. .10.35: Opera- együttesek. 11.39: Márton és barátai. — II. i2.35: Melódiá­koktól. Közben: 13.10: Tör­vénykönyv. 13.25: A melódia­koktél folytatása. 14.00: Ünnepi körtánc. 14.50: Éneklő Ifjúság« 15.10: Az élő népdal. 15.203 Beethoven: B-dúr szonáta. 15.44: Magyarán szólva... 16.003 A világgazdaság hírei. 16.053 Harsan a kürtszó! 16.35: Népi zene. 17.05: Lecke felnőtteknek«, 17.30: Debussy: a tenger — három szimfonikus vázlat.. 18.00: A Szabó család. 19.15: Mi a titka? 20.05: Fiatalok Stúdió­ja. 20.33: Népi zene. 21.05: A KISZ IX. kongresszusáról je­lentjük. 22.20: Vivaldi: A négy évszak. 23.01: Meditáció az ál­landóság és a változás dialek­tikájáról. 23.11: prokofjev-cik- lus — IX. 0.10: Ihász Gábor táncdal aibóL PETŐFI RADIO 8.05: Romantikus kórusmu-i zsika. 8-20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Népdalok, néptáncok. 9.33*. Derűre is derű. 10.00: A zene hullámhosszán. jl.55; Látószög« 12.00: A fehér ló. Részletek. 12.33: Arcképek a német iro­dalomból. 12.50: Szimfonikus táncok, 13.33: A phii Ochs pro­test song műsorából. 14.00: A Petőfi Rádió zenés délutánja« 17.50: a KISZ IX. kongresszu­sáról jelentjük. 18,33: Régi nóták, híres nóták. 19.20: A politikai irodalom új könyvei« ről. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Mindenki Könyvtára« 21.03: Amerikából jöttem! 22.03s A Rádió Dalszínháza: Éva« Hl. MŰSOR 14.05* Zenekari muzsika. Köz­ben. 15.00: Magyar Irodaim? Arcképcsarnok. 15.20: a zene­kari muzsika folytatása. 16.03; Harminc perc a Föld körűi» .16.33: XX. századi operákból-, 17.30: Szegedi dzsessznapok. 18.03: Paganini: D-dúr hegedű- verseny. 18.32: Magyar zene­szerzők. 19.15: Iskolarádió.; 19.33: Falvai Sándor zongora­estje. Kb. 20.30: Magyar jako­binusok a bíróság előtt. Kb, 21.20: Operaáriák. 21.36: Mo­zart: Sihfônia concertante» 22.09: A hangjáték történeté* bői, PÉCSI RADIO 17.00; Műsorismertetés; híreké 17.05: A siklósi Táncsics Gim­názium kamarakórusa és a szentlőrinci Mezőgazdasági Szakközépiskola kórusának, műsora. 17.10 : Zenés kívánsá­gok. 17.30: Dunai halászok. Riporter: Gombár János és Hidvégi József. 17.5-0: Duga Ilo­na és Tihanyi József népdalo­kat énekel. 18.00: Dél-dunán­túli híradó. 18.15: Az Omega együttes lemezeiből. 18.25: Hír­összefoglaló. 18.30: Szerb-hor- vát nyelvű műsor. Hírek. — Az ifjúság hullámhosszán. Ze­nés műsor. 19.00: Német nyel­vű műsor. Hírek. — A meg­alakulástól napjainkig. Riport- műsor az ecsenyi tsz-ről. —■ Újdonságok innen-onnan. —* Melódiákok tél. 19.30; Műsorzá­rás, MAGYAR TV 8.00: Tévétoma. (Ism). (Szí­nes). 8.05: Élővilág. (Alt. islc. 8. oszt.) 9.05: Környezetismeret« (Alt. isk. 1. oszt.) 10.05: Fizika« (Alt. isk. 6. oszt.) 11.05: Mate­matika. (Alt. isk. 7. oszt.) 11.55; Földrajz. (Ált. isk. 5. oszt.) 13.05: Élővilág. (Ism). 14.05: Környezetismeret. (Ism). i5.55;, Matematika. (Ism). i6.50: Föld-, rajz. (Ism). 17.33: Hírek. 17.45: Az Eiger északi falán. (Színes).. Dokumentumfilm. Í8.10: Szál-* kötés. Riportfilm. 18.40: já­ték a betűkkel. 19.05: Úttörői:: a KISZ IX. kongresszusán. 19.15: Reklámműsor. 19.20: Esti mese. i9.30: Tv-híradó. 20.ön : Tévétorna. 20.05: Színészmú­zeum: Kiss Manyi. 21.05: A KISZ IX. kongresszusáról je­lentjük... Kb. 22.00: Tv-híradó. 3. Kb. 22.10: Székely Mihály, Portréfilm. (Ism). n. MŰSOR 30.őí): Még egyszer! 20.01: Jo-» ‘ hann Strauss: A rózsá.szlnű herceg. (Színes). 20.50: Tv-hír­adó. 2. 21.10: Helena Vondrae- kova Budapesten. (Színes). Ze­nés film. 21,45: ötvenéves a Korunk. Riportfilm,, JUGOSZLÁV TV 37.40: Magyar nyelvű Tv­napló. 17.45: Dokumentumfilm nagy festőkről. 18.45: Bemu­tatjuk önöknek. — Népi mu­zsika. 20.00: Kosovo 1976-ban. 20.50: A csillagok néznek a/. égrőL — Filmsorozat. 21.55: GiancarLo Melotti: Telefon, — " Dráma. n. MŰSOR 18.46: Dokumentum filmek. 19.00: Hogy van a papád. — Humoros adás. 20.00: Ivan Can­ker: Botrány a Szent Flórián- völgyben. Tv-dráma. 21.20: Hu­szonnégy óra. 21.40: És üdvö­zöljetek mindenkit otthon. — Zenei szórakoztató adás. 22.10s Eltűnőben lévő világ. — Kviltu-» ralis-művelődési aőáíy

Next

/
Oldalképek
Tartalom