Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-11 / 110. szám
Kádár János felszólalása (folytatás a 2. oldalról.) lenti, hanem a termelés jobb megszervezését, a munkafeltételek javítását és természetesen a munkaidő teljes és lelkiismeretes kihasználását Ami az adminisztratív munkaerőt illeti, a létszámfelvételi zárlat az első lépése volt annak az intézkedéssorozatnak, amelynek célja, az adminisztrációs munka javítása. Erre nemcsak azért van szükség, mert a túlzott adminisztráció fölös munkaerőt köt le, hanem azért is, mert emögött is meglapul a bürokrácia. Nagy munkát kell végeznünk a lakásügy, a tömegközlekedés és a közszolgáltatás terén a helyzet javításáért. Vannak problémáink az ifjúságot közelebbről érintő területeken, is : még több iskola, tanterem, kollégium, megfelelő kulturális intézmény kellene és sok minden más hiányzik még. Időnként a közellátásban is adódnak átmeneti problémák részben az időjárás, részben az irányító munka gyengeségei miatt. Nagy erőfeszítéseket kell tennünk az ország fizetési mérlegének javítására, az export fokozására. Ehhez szükség van az ipar termékszerkezetének korszerűsítésére, s erre meg is vannak a megfelelő elgondolások, a nemzetközi gazdasági hatások nálunk nagyon erőteljesen érződnek. A jelenlegi viszonyok között ugyanis, akkor tudunk zavartalanul dolgozni, népgazdaságunk akkor tud fejlődni, ha a nemzeti jövedelem 45 százalékának megfelelő importcikket hozunk be. Fizetségként azonban a •nemzeti jövedelem 45 százaléka erejéig exportálnunk kell. Ehhez komoly erőfeszítések kellenek. Számítunk arra, hogy a reá háruló feladatokat mindenki becsülettel megoldja és segíti az ország fizetési mérlegének javítását Problémáink tehát Voltak és vannak is. De ezekre gondolva azért ne feledjük el, hogy például az ország nemzeti jövedelme i5 év alatt megkétszereződött, s hogy ma már a fejlett szocialista társadalom építésén dolgozunk. Olyan üzemeink vannak, mint a Győri Rába Vagon, és Gépgyár, az Ikarus, a Kőbányai Gyógyszerárugyár és számos más, hasonló ipari üzem; vannak olyan mezőgazdasági üzemeink, mint a bábolnai, a nádudvari — és lehetne még jó néhányat sorolni, amelynek teljesítményét szívesen elfogadnánk országos átlagnak. Igyekezni is kell, hogy jelenlegi eredményeik mihamarabb országos átlaggá váljanak. Dicsekvés nélkül szólhatunk arról Is, hogy a gyógyszerexportban Magyarország az egy főre számított átlagot tekintve a világ első országai között van, Európában Svájc mögött jelenleg a másodikak vagyunk, a fényforrások, izzólámpák exportját illetően is körülbelül hasonló a helyzet. Az autóbusz-exportban hazánk jelentős tényező Európában. Az egy főre jutó gabonatermelésben Magyarország jelenleg Európában az első helyen áll. Vannak tehát eredményeink, de mindez nem elegendő. Többet kíván tőlünk saját programunk, s többet népünk, ifjúságunk, mert g vor-, sabban szeretne előrehaladni. Márpedig a mi kötelességünk a nép ügyének becsületes szolgálata. Van mire építenünk. Magyarországon munkáshatalom van, megszűnt az embernek ember általi kizsákmányolása, nemzeti függetlenségünk sért- hetetlfen, népünk békében él és végzi alkotó munkáját. Ez a magyar ifjúság közvetlen öröksége. És ha ifjúságunk jól folytatja azt, amit az elődök elkezdtek, akkor bizakodással nézhetünk a jövőbe, a fejlett szocializmus útján eljutunk végső célunkhoz, a kommunizmushoz. Az ifjúság kötelessége és feladata A programnyilatkozat főként az ifjúság törekvéseit fejezi ki. Becsüljék hát az örökséget, amely nem csekély, tiszteljék az elért eredményeket, de fejlesszék is tovább! Az ifjúság kötelessége és feladata a társadalmi, a szocialista forradalom, a tudományos-technikai forradalom továbbvitele. Neki kell megoldania a feladatot: az osztályok megszüntetését, a város és a falu, valamint a fizikai és a szellemi munka közötti lényeges különbségek megszüntetését. Nagyszerű, lelkesítő feladat ez. Önöknek kell megvalósítaniuk a társadalmi igazság teljes érvényesítését. Azt hiszem, ennek akkor jön el az ideje, amikor szocialista hazánkban minden fiatal egyforma lehetőséggel indulhat el életútján. Aki a közoktatás, a képzés és hasonló területek kérdéseivel foglalkozik, az tudja, hogy manapság ez még nincs így. De lehet és kell tenni azért, hogy valóban minden fiatalnak egyforma érvényesülési lehetősége legyen. Érdemes és kell is dolgoznia az ifjúságnak a fejlett szocialista társadalom építésén, azon, hogy mielőbb megvalósuljon az osztály nélküli kommunista társadalom, ahol biztosított lesz az egyéniség szabad kifejlődése és mindenkinek egyformák lesznek a feltételek az előrehaladáshoz, a fejlődéshez. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának megítélése szerint a Kommunista Ifjúsági Szövetség méltóan betölti hivatást. Kifejeződik ez a párt politikájáért végzett munkában, az ifjú- gőg nagyszerű kezdeményezésiben a védnökségekben, és számos más akcióban, amelyek a fiatalok politikai, műr veltségbeli képzését, fejlődését célozzák. A párt új tagjainak már több mint a fele a Kommunista Ifjúsági Szövetség ajánlásának révén került a pártba, s ez a részarány a jövőben mindinkább növekedni fog. Az ifjúság megítéléséről esztendőkön át vita volt. Sokan külsőségek alapján ítéltek, mások személyes tapasztalataikat általánosították — néha jogosan, néha jogtalanul. Azt hiszem lényegesen előbbre jutottunk,, a megítélés körüli vita eldőlt. Tudjuk, hogy az ifjúság felkészültebb és általában jobban helytáll a tanulásban, a munkában, mint korábban. Maguk a KISZ-vezetők is naponta tapasztalhatják, tények támasztják alá, hogy a szocializmust építő magyar nép értékeli a fiatalok munkáját. Ismeretes, hogy a szocialista brigádtagok mintegy 40 százaléka fiatal. Egész szocialista fejlődésünket nagyon komolyan segítette az a nagyszerű, országos szocialista munkaverseny, amely a párt XI. kongresszusának és a fel- szabadulás 30. évfordulójának tiszteletére kibontakozott. Most az ötödik ötéves terv teljesítésére indult szocialista munkaverseny, amit a párt Központi Bizottsága, a kormáhy, a Szakszervezetek Országos Tanácsa egyaránt üdvözöl. Mindent meg kell tennünk, hogy ez a verseny — amelynek résztvevői között számos fiatal van —lendületesen folytatód i ék. < Általában megállapítható, hogy a magyar ifjúság jól dolgozik, akár a termelési feladatokról, akár példán! a honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről van szó. Hazánkban a mintegy ötmillió kereső közül kétmillió fiatal. Azt hiszem, semmiféle eredményünket nem értékelhetnénk megfelelően, ha e kétmillió fiatal munkáját nem vennénk figyelembe. A KISZ kongresszusi műszakja nemcsak a fiatalok, hanem a felnőtt dolgozók nagy tömegeit is mozgósította. Üzemek egész kollektívái csatlakoztak a fiatalok kezdeményeA Kommunista Ifjúsági Szövetség legfőbb feladata a nevelés. Bizonyos értelemben a munkát is a nevelés eszközeként foghatjuk fel, mert a legjobb pedagógia: feladatot adni és a feladat végzése közben nevelni. Szeretnénk, ha úgy nevelnék az ifjúságot, hogy korszerű, azaz kommunista világnézete, marxista—leninista ideológiája legyen; rendelkezzék a reá váró feladatok elvégzéséhez szükséges politikai és szakmai ismeretekkel. A politikai neveléssel kapcsolatban említem meg, hogy a KISZ kongresszusi felkészülése nagyszerűen sikerült. Sok jó javaslat gazdagította a kongresszus anyagát’. A széles körű vitában azonban egy-két olyan nézet is felmerült, amelyet nem volna helyes érvényesíteni. Ilyen volt például, hogy vallásos fiatal ne lehessen a KISZ tagja. Előfordult azután, hogy egyes KISZ-esek tagkönyvét azért nem cserélték ki, mert az illető háztájiban sertést hizlalt, s ezért anyagiasnak minősítették. Ezek a nézetek — bár jószándéku- ak — hibásak. Az ideológiai, politikai nevelést elveink tisztaságának szellemében, nem sablon szerint, nem álradikáUs, jelenségeknek engedve kell folytatni. Kérjük a KISZ-t, hogy ebben a tekintetben is a pártot kövesse. Zéséhez, s a KISZ IX. kongresszusa tiszteletére szervezett műszakokban kereken egymil- lióan vettek részt. Ez nagyszerű dolog. Aki a május elsejei felvonulást végignézte, ott is megítélhette a magyar ifjúság hangulatát, politikai magatartását: ifjúságunk a szocializmus őszinte híve és ezt tettekkel is bizonyítja! De hozzáteszem: itt sem elégedhetünk meg az elért eredményekkel, folytatnunk kell a munkát, hogy még többre jussunk. hogy kötelezettségüknek mindenütt és mindenkor példásan tegyenek elegét. Ha pedig ezeknek a követelményeknek eleget tesznek, akkor a szocialista társadalom többi erkölcsi követelményének is meg fognak felelni. A KISZ- nek ebben nagy a szerepe! v Szeretnék kitérni arra is. amit a Központi Bizottság beszámolója a testedzésről, a sportról mondott. A KISZ döntő feladata — s helyes volna, ha a Kommunista Ifjúsági Szövetség ezt pártfeladatként tekintené —. hogy segítse a testedzést és a tömegsportot. A nép, az ifjúság egészséges életéhez, jólétéhez és jó közérzetéhez is hozzátartozik, hogy komoly méretű testedzés és tömegsport legyen Magyar- országon. Kérem, hogy ami az ifjúsági szövetségen múlik, mindent tegyenek meg ennek érdekében. A párt, a kormányzat, az egész társadalom felelősséget érez az ifjúságért, ennek tudatában foglalkozik az ifjúság kérdéseivel. A párt Központi Bizottságának és kongresszusának ifjúságpolitikai határozata, továbbá az ifjúsági törvény hosszú időre megjelöli az ifjúsággal kapcsolatos feladatokat. Az elv; iránymutatások érvényesítésével, a megszabott feladatok megoldásával megfelelően biztosíthatjuk az ifjúság szellemi-fizikai fejlődését. A jövő biztató, az út nyitva áll az egész ifjúság, minden fiatal előtt Az országnak szüksége van jól képzett, a világnézeti kérdésekben eligazodó, az erkölcs; normáknak megfelelő. egészséges ifjakra. Mennél többen lesznek, annál jobb! Mert feladat bőven lesz a jövőben is! Biztosítom a Kommunista Ifjúsági Szövetség tisztelt kongresszusát arról, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság kormánya. a párt- és társadalmi szervezetek, a jövőben is mindent megtesznek azért, hogy a magyar ifjúság fejlődése biztosított,. egészséges és jó irányú legyen ! Kongresszusuknak jó munkát, a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságának és az egész magyar ifjúságnak nagy sikereket kívánok szocialista céljaik megvalósításához, a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség IX. kongresszusa határozatai valóra váltásához! A párt Központi Bizottsága bízik a magyar ifjúságban; jövendő harcunkban számolunk a KISZ nyolcszázezres tagsága, a magyar ifjúság ereiével. Formáljuk együtt azt a jövőt, ami teljes mértékben az önöké lesz! Sok sikert! * A KISZ IX. kongresszusa; vasárnapi tanácskozásán a napirend előtt a küldöttek megemlékeztek a fasizmus felett aratott győzelem 31. évfordulójáról, A vitában az első felszólaló Boros Béla, a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára volt, majd Cselen- kó József, a paksi atomerőmű lakatosa. Tolna megye küldötte emelkedett szólásra. A szocialista erkölcs követelményei A szocialista erkölcs terjesztése szintén igen fontos feladata a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. Igaz — s ezt sokszor hiányosságként fel is keil vetni —. hogy a szocialista erkölcs kódexe nincs kidolgozva. Ez azzal függ össze, hogy társadalmunk formálódó, átalakuló társadalom, s erkölcsi normáink is formálódnak és elavulnak. A szocialista erkölcs fogalmai és követelményei azonban meggyőződésem szerint nagy mértékben és széleskörűen terjednek hazánkban, az ifjúság között is, jóllehet nincsenek tízparancsolatba szedve. Kódex nélkül is lehet ösztönzést adni a megfelelő erkölcsi magatartásra. Hiszen az itt, a kongresszusi teremben olvasható jelszavak — „Hűség a néphez, hűség a párthoz!” „Forradalmi feladatunk és történelmi felelősségünk a fejlett szocialista társadalom építése!” „Együtt az ifjúság tömegeivel az V. ötéves terv teljesítéséért!” „Antiimperialista szolidaritás, béke, barátság!” — mindegyike egy-egy erkölcsi követelmény. A fiatalok nevelésében követelményként állíthatjuk továbbá az önzetlenséget; azt, hogy ne csak önmaga, hanem családja, a közösség, a társadalom, a haza javára és hasznára éljen! Erkölcsi követelmény a feladatokra való megfelelő felkészültség megszervezése. Ma már nem is elég, ha azt mondjuk, hogy „tanulj”. Azt kell mondanunk, hogy „Ta- % nulj, dolgozz, és azután is szünet nélkül képezd tovább magad”, mert napjainkban másképp már nem lehet boldogulni, s a jövőben még kevésbé lehet. Ugyanígy erkölcsi követelményként elvárható a fiataloktól a helytállás, az, Cse'enkó József felszólalása Bevezetőben arról beszélt, hogy a jól fejlődő mezőgazdaság mellett az ipar lett a megye vezető termelési ága. A következőkben hangsúlyozta; — Jelenleg még az atomerőmű-beruházás kezdeti szakaszában vagyunk. Én. mint szerelő. az elsők között kezdhettem el a munkát a beruházáson. Engedjétek meg, hogy elvtársaim, munkatársaim és Tolna megye fiataljai nevében elmondjam, büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk a legmodernebb technikát megvalósító mű felépítésének. Nagy megtiszteltetésnek és kitüntetésnek vesszük, hogy a kongresszus a paksi atomerőmű-építkezést „KlSZ-építke- zéssé” nyilvánítja, és kollektív megbízatást ad a részvételre. Akcióprogramjainkban ennek érdekében kiemelt jelentőséggel fogalmaztuk meg a gazdasági építőmunkában jelentkező konkrét feladatainkat. A küldött elvtársak között bizonyára vannak, akik olyan üzemekből, gyárakból jöttek, amelyeknek tevékenysége valamilyen formában kapcsolódik az atomerőmű-beruházáshoz. Rajtatok keresztül szólok most az atomerőmű-építkezés egész dolgozó kollektívája nevében azokhoz a KlSZ-tagok- hoz, akik a tervezés, előkészítés. gyártás területén dolgoznak a létesítmény megvalósításáért. hogy őic is velünk együtt tegyenek meg mindent a határidő és a kiváló minőség tartásáért- Befejezésül hangsúlyozta; hogy a Tolna megyei küldöttek a határozati javaslattal egyetértenek, s kérte, nyilvánítsák KlSZ-épd kezessé a paksi atomerőmű építkezését. Ezután Jevgenyij Mihajlo- vics Tyazselnyikov, az össz- szövetségi lenini Komszomoi Központi Bizottságának első titkára köszöntötte a kongresz- szust, majd további külföldi küldöttek is felszólaltak a vasárnapi tanácskozáson. Pietro Lapiccirella, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség elnöke a DÍVSZ nevében, Dusán Ul- cak a Nemzetközi Diákszövetség nevében köszöntötte a tanácskozást. A mandátumvizsgáló bizottság jelentését Balázs Árpád terjesztette elő. A küldöttek 25,8 százaléka diák, 41,3 százaléka dolgozik az iparban, a mezőgazdaságban, a közlekedésben és a kereskedelemben. A résztvevők 43 százaléka leány és asszony. 59,3 százaléka — 528 fiatal — tagja az MSZMP-nek is. Dr. Maróthy László a részt- vevőfc nagy tapsa közepette nyújtotta át Le Thanh Dao- nak. a Ho Si Minh 1 Dolgozó Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága titkárának, Vietnam hősének, a vietnami küldöttség vezetőjének, a Vietnami- Magyar Barátság elnevezésű, ezerszemélyes szakmunkás- képző intézet alapító okiratát. Hétfőn reggel szekcióülésekkel, a küldöttek szűkebb szakmai tanácskozásaival kezdődött a KISZ-kongresszus harmadik munkanapja. A küldöttek öt szekcióban cseréltek eszmét a kongresszusi dokumentumokról. Délután plenáris üléssel folytatódott a kongresszus munkája. A vitában ezúttal tizenhat külföldi küldöttség vezetője kapott Hjóti,