Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-09 / 109. szám

A dohányzásról Kolumbusz Kristóf 1492-ben hajónaplójában feljegyezte, hogy olyan bennszülötteket lá­tott, akik csónakjukban „füs­töt ittak”. A történelem fur­csasága, hogy Európába egy orvos, Francisco Hernandez hozta be az első dohánylevele­ket. A növény nevét Jean Ni- cotról kapta, aki először ül­tette el a dohánypalántákat Az új szokás gyorsan átsö­pört Európán. Érdekes, hogy éppen az orvosok voltak aZ el­ső terjesztői, akik az indián varázslók tudományát vélték vele saját hasznukra fordíta­ni : minden betegségre ezt ren­delték és minden járvány el­len ezzel próbáltak védekezni. Nem sokáig késett azonban a dohányzás elleni védekezés sem: 1604-ben I. János angol király tiltotta be először. 1634- ben Oroszországban az első rajtakapás alkalmával orrbe- hasítással, visszaesés esetén halállal vagy szibériai szám­űzetéssel büntették a dohány­zókat. A dohányzás azonban mindezek ellenére terjedt, s az uralkodók rájöttek, hogy a szenvedély megadóztatásával hatalmas bevételekre tehetnek szert. SZOKÁS VAGY SZENVEDÉLY? A dohányzás sok esetben csak szokás, jól esik a rágyúj­tással kapcsolatos „szertartás”. Máskor a feszélyezettséget, félszegséget, gátlásokat palás­tolja: például a kezükkel bán­ni nem tudó színészek, tv- előadók menedéke a dohány­zás. Súlyosabb esetekben azon­ban válóban szenvedély a dohányzás, amely csak a ká­bítószer élvezetével hasonlít­ható össze. Az ilyen nikotinis­tákat semmi más pótjáték nem elégíti ki: nikotinra van szük­ségük és ennek elérése érde­kében feláldozzák az egészsé­güket. A LEGKIRÍVÓBB KOCKÁZAT A dohányzás okozta beteg­ségek közül legnagyobb ve­széllyel a tüdőrák jár. Napi 10 cigaretta 10-szeresre, 20 ciga­retta 16-szorosra, 30 cigaretta 25-szörösre növeli a tüdőrák esélyét. A másik gyakori következ­mény az idült hörghurut, ame­lyet többnyire a dohányzás okoz. Az ebben szenvedők 95 százaléka dohányos. Sok hörg­hurutos arra hivatkozik, hogy a reggeli első szívásnál szakad fel a köpete és e váladék tá­vozása után válik könnyebbé a légzése. Ez egyébként így is van. A nikotin okozta kezdeti mellékvese-izgalom hörgőtágu­lást és az éjjel felgyűlt vála­dék elfolyósodását idézi elő. De szükség volna-e erre, ha nem termelődne ez a váladék — a dohányzás miatt? A tüdőtágulás lényege a vér oxigéncseréjét lehetővé tevő tüdőléghólyagocskák túlfeszü- lése, megrepedése és elsorva­dása, amit az idült hörghurut okozta szelepszerű hörgőelzá­ródások idéznek elő, megkiseb­bítve ezzel az aktív légzőfelü­letet A szív- és érrendszeri be­tegségek terén a dohányzás­nak a koszorúserekre való ha­tását is sokat vizsgálták. A végtagok verőérszűkülete ré­gebben tipikus férfibetegség volt, ma azonban már a do­hányzó nők között is szerepel­nek áldozatai. A gyomor hurutos és feké- lyes megbetegedéseit sokszor a dohányos ember lenyelt nyá­lának tulajdoníthatjuk. Az idegrendszerben kezdet­ben, az első szívások után ész­lelt élénkséget az idegsejtek izgalma okozza, amiket azután bénulás követ. A finom ideg­rendszeri tevékenységet köve­tő sportteljesítményeknél már egyetlen cigaretta hatása is le­mérhető romlást okoz. A látás, egyensúlyérzés zavarai, a fej­fájás nagyon gyakran függnek össze túlhajtott dohányzással. A nikotin miatt > csökken a vesében a vizelet kiválasztása és ugyanígy csökkentett a bel­ső elválasztású mirigyek hor­monelválasztása is. A nők menstruációs zavarait és fájdalmas görcseit sok do­hányosnál a nikotinnak a si­ma izmokra gyakorolt hatásá­val magyarázhatjuk. A frigidi­tás, és a korábban bekövetke­ző klimax, valamint a meddő­ség több szervre gyakorolt komplexhatás következménye. Gyakrabban észleljük a do­hányzó nők terhességi hányá­sait. A dohányzás károsító ha­tása a méhen belüli életben is kimutatható: egyetlen ciga­retta elszívása 10—20-szal sza­porítja a magzati szívhango­kat. Továbbá, mivel a nikotin átkerül a tejbe: a szoptató anya gyermekének a fejlődé­se gátolt, a gyermek is pasz- szív dohányzóvá válik. VESZÉLYESSÉGI PÓTLÉK? Mindent egybevetve ma már alig vonható kétségbe, hogy ha bármely iparágban felfedezné­nek a dohányzáshoz hasonló károsító tényezőt, akkor az itt dolgozók jogosan követelhet­nének veszélyességi pótlékot és megrokkanásuk esetén min­den bíróság elfogadná kártérí­tési igényüket. Mivel ilyen makacs szenve­délyről van szó, a legjobb ta­nács: ne szokjunk rá. Aki pe­dig le akar szokni, azt taná­csolhatjuk, hogy radikálisan tegye azt. A dohányzás abba­hagyásához, a, legjobb segéd­eszköz az erős akarat. A csök­kentési szándék rendszerint csak kibúvót jelent, és ideig- óráig tart. Tavaszi ételek TÖLTÖTT KELV1RÁG 25 dkg rizst sós vízben kb. 20 percig megpuffasztunk és 3 dkg margarinnal megzsíro­zott formába töltjük. Közben egy kelvirágot megtisztítunk és háromnegyed liter folya­dékkal (fele tej — fele víz) felöntjük, megsózzuk és fél. készre főzzük. Egy zsömlét be­áztatunk, kinyomjuk és egy hagymával pikánsan fűszerez­zük. 25 dkg vegyes vagdalt­húst . zsemlével, hagymával, 1 tojással, sóval, borssal és sze­recsendióval pikáns masszává gyúrjuk és a kelvirág bordái közé kenjük. Az esetleg kima­radt húspástétomot a rizsre tesszük. A hússal töltött kar­fiolt a rizsre tesszük. Margarinból, lisztből és a karfiolléből híg rántást készí. tünk sóval, szerecsendióval és egy csipet cukorral ízesítjük, 1 tojássárgájával berántjuk és a kelvirágra öntjük. Az egé­szet sütőben átsütjük. KELV1RÁG SAJTÖNTETTEL Egy nagy kelvirágot meg. tisztítunk, 4 részre vágunk és 10 percig sós vízbe tesszük. Majd fél liter sós vizet f elf or. ralunk, a kelvirágot beletesz- szük, lefedjük és lassú tűzön 25 percig főzzük. Közben 20 dkg sajtot megreszelünk, 8 dl tejjel, vagy tejszínnel, 2 to­jássárgájával, egy csipet erős paprikával összekeverjük. 8 dl karfiollét felforralunk, a készített keveréket beleöntjük és felfőzzük. A karfiolt hagy­juk jól lecsöpögni és tűzálló tálcára tesszük, majd a sajt. szósszal leöntjük. A maradék sajttal és zsemlemorzsával be. hintjük és margarinon 200 foknál 15 percig sütjük. Tálalásnál burgonyapürét adunk hozzá. SÜLT BURGONYA 7,5 dkg apróra vágott sza­lonnát kisütünk. 2 felvágott vöröshagymát sárgára pirítunk és 75 dkg kockára vágott, há­mozott burgonyát ebben meg­sütünk. Sóval, majoránnával és csíkokra vágott paprikával fűszerezzük. PARADICSOMKOKTËL Keverjünk össze fél pohár joghurtot fél, kockára vágott vöröshagymával és fél felda­rabolt paprikávál, 1 evőkanál ecettel. 1 csipet sót és póri paprikát adunk hozzá. Az égé. szét 6 db felszeletelt paradi. csomra tesszük. Pirított ke. nyérrel és vajjal tálaljuk. SERTÉSSÜLT ZSEMLEGOMBÓCCAL 75 dkg sertés tarját meg­mossuk, sóval, borssal és kö­ménnyel fűszerezzük. Egy hagymát, sárgarépát, negyed zellert meghámozunk, felda. raboljuk és 2 evőkanál olajat gyorsfőzőben (kuktában) fel.1 melegítünk, a húst ebben meg. sütjük és kivesszük. A zöldsé­get 2 percig sütjük, 1 kávés­kanál paradicsompürét 1 cso­mag kakukkfüvet. 1 babérle­velet adunk hozzá, elkeverjük, 8 dl húslevest hozzáöntünk. A húst csonttal együtt a fazékba tesszük, lefedjük, kb. fél órán át sütjük, 1 csomag zsemle­gombóclisztet apróra vágott petrezselyemmel összekever­jük, kelni hagyjuk és tovább feldolgozzuk. 4 db almát félbe, vágunk és kimagozzuk, cu­korral beszórjuk, 10 percig sütjük. Vörös áfonyával -meg. töltjük. A szószt a zöldséggel (főzelékkel) együtt átpaszíroz­zuk. ZELLERES SONKÁS SALÁTA Egy db zellert 1 cm-« da­rabokra vágunk. 1 csomag rét; két szeletekre vágunk, 12 dkg főtt sonkát csíkokra vágunk; Fél csomag petrezselymet ösz- szevágunk. Mindezt összeke. verjük, 1 evőkanál olajjal 2—3 evőkanál borecettel, 1 kávés­kanál mustárral, borssal, só­val ízesítjük, TOJÁS PARADICSOMOS RIZZSEL- ! Egy vöröshagymát meghá. mozunk. kockákra vágjuk. Egy zöldpaprikát négybe vágunk, kimagozzuk, csíkokra vágjuk. 4 evőkanál olajat felforrósí. tunk, a hagymát és a paprikát beletesszük. 1 percig pároljuk. Hozzáadunk 2 csésze rizst és 1 kis doboz paradicsomvelőt és jól elkeverjük. Felöntjük 3 csésze forró erőlevessel, kevés sóval, borssal és kakukkfűvel ízesítjük. A rizst felfőzzük, le­fedjük és kis lángon kb. 18 percig puffasztjuk. 1 liter vi­zet és fél csésze ecetet együtt felforralunk. 8 tojást felve­rünk és a forró ecetes vízbe csurgatjuk, 5 percig főzzük és a rizsre tesszük, úgy tálaljuk. MIT TUD RÓLA? Kétfordulós pályázatunkban a Tolna megyei Idegenforgalmi Hi­vatalt mutatjuk be. A két kereszt- rejtvény megfejtését a következő vasárnap közölt határidőig, egy­szerre kérjük beküldeni. A helyes megfejtést beküldők között az Idegenforgalmi Hivatal áltai felajánlott díjakat: 5 fő részére helybiztosítás 1 heti üdüléshez a gunarasi és a dombo-« ri motelben. 3 fő részére egynapos gemenci és hajókirándulást sorsolunk ki. A különdíjakon felül a szokásos 5—5 db könyvet is kisorsoljuk. VÍZSZINTES: 1. a Tolna megyei Idegenforgalmi Hivatal feladata (zárt betűk,: a. D, e, A. F). Foly­tatása a függ. 15. és 27. számú so­rokban. 15. Műsorában akrobaták, állatidomítók, bűvészek, bohócok szerepelnek, 16. Bánat. i7. Vandál módon „tevékenykedik”. 18. ...Lan­ka (korábban Ceylon). 19. Titok­ban figyeli. 21. Személyes név­más. 23. N. N. M. 24. Boka azonos nemű betűi. 26. Kitörő módon lel­kesednek. 29. Dáma része! 30. Testrész. $2. ...et contra (mellette és ellene). 33. Hét fokú hangsor. 34. Halfajta. 35. Dá,n kikötőváros. 38. Az élő szervezetben végbe­menő anyagcsere-folyamatokat katalizáló fehérje elnevezése. 40. Folyó Mongóliában. 41. Hirtelen meghúz. 42. stroncium vegyjele. 44. Y. Á. K. 45. Rizsből, kókusz­ból készített erős pálinka. 46. Tervszerű megelőző karbantartás. 47. Képzőművészeti alkotás. 49. Cári rendelet. 50. ua. mint a vízsz. 24. sz. sor. ól. Olyan sakkverse­nyek amikor valaki egyszerre több ellenféllel játszik. 53. Germánium vegyjele. 54. Esőn áll. 55, Bika­viadalok egyik szereplője. 5O. I. Y. J. 57. Almából felriad. 59. Olyan testrészünk, amelyet nem látunk. 60. Igeképző. 61. Összeszorított uj­jak. 62. Bibliai név. 63. Üdülőhely a Mátrában. 65. Róma folyója. 67. Del betűi! 60. Ről a párja. 69. ...Francisco (nagyváros). 7I. Bá­tor. 72. Gallium vegyjele. 73. Ket­tős törzsű, gyors járatú hajó. 76. Osztrák és thaiföldi gk. nemzetkö­zi jelzése. 77. Y. S. s. 79. Kicsinyí­tő képző. »0. az egyik szülő. 82. Nem mögé. 83. Ezt a sarkot Péary érte el elsőnek. 96. szolmizációs hang. 88. Nem por alakú. 90. Kü­lönleges négyhúros gitár. FÜGGŐLEGES: 2. Keserű víz. 3. Női becenév. 4. Autó. 5. ...Brynner (amerikai filmszínész). 6. Dolog, ügy. 7. Kétszikű növény, az ajakosok családjába tartozik. 8. Házőrző. 9. Föld alatti növény­rész. 10. idegen számrövidítés. 11. Totózik. 12. Szovjet folyó. 13. Ru­bidium és nitrogén. 14. Velencei csónak. 15. A vízszintes 1. számú sor folytatása (zárt betűk: P, S, N, A, K). 20. Férfinév. 22. Megfe­lel a szokásoknak. 25. Nem hagy nyugton, piszkál. 27. a függ. 15. számú sor folytatása. 28. Női röp­labdacsapata kiváló. 30. Timur... (mongol fejedelem). 31, Bőr ás kén. 34. Eldeformálódott. 36. A francia kártya egyik figurája. 37. Falatozik. 39. Csukta. 4O. Sparta­cus is ilyen származású volt. 43. Omladék. 45. ,,Az” időszak. 47. Káromol. 48. Víz alatti munkát végző szakember. 49. ízetlen, agyoncsépelt. 51. Kenyeret vág. 52. Férfi becenév. 53. Egyik nagy­városunk. 54. Elad. 56. Teljesen hasonló. 58. A magyar reneszánsz nagy költője. 59. csillagkép. 61. Körülkerít. 63. Tartalék. 64. Gríz. 66. Kiejtett mássalhangzó. 68. juh- fajta. 70. Dél-Amerikában honos futómadár. ?4. Bolygó. 75. Test­rész. 76. A íentebbi helyről. 78. Perceg a fában. öl. Daru része! 82. Kutyája. »4. a. T. 86. Aroma. 87. ...ipso (magától értetődően). 89. Rangjelző szó. Beküldendő a vízszintes 1.. a függőleges 15, és 27. számú sorok megfejtése a következő vasárnap megadott határidőre. Az 1976. április 25-i keresztrejt­vény helyes megfejtése: Csapajev — Bábolna — Csopak — Aschersleben — Lucerna — Newhampshire — Urgevár — Bú­za — Takarmánykeverő. A Hőgyészi Állami Gazdaság kü- löndíját : i50—150 Ft-os könyv­vásárlási utalványt nyert: Ifj. Keszthelyi Ferenc, 7144 Decs. Alkotmány u. 25.; Kovács Sándor- né, 7100 gzekszárd, Kálvin tér 18. ; Szakállas Pál, 7136 Fácánkert — Kajmád, Könyvjutalmat nyertek: Csatlós Mihály. 7147 Alsónána, Dózsa Gy. u. 126. : Csíkyné dr. Szarvas Ilona, 7090 Tamási, Sza­badság u. 7. : Fejes Béláné, 7100 Szekszárd, Kálvin tér Kállai Józsefné. 7140 Bátaszék. Flórián u. 2/A. ; Németh Lajosné, 7047 Sár- szentlőrinc. Kossuth u. 20. \ Az utalványokat és a könyveket postán küldjük el. SZEREK

Next

/
Oldalképek
Tartalom