Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-26 / 123. szám
ÖN KÉRDEZ Levélcímünk; 7101 Szekszárd, Fostafiők Tλ iparjogosítvánnyal - mindenütt Karádi György szakadat! nyugdíjas kőműves olvasónk kérdezte: „Dolgozhatnak-e a szakadáti nyugdíjas kőművesek másutt is, mint Szakadó- ton?” A kérdésre dr. Kelemen Sándor, a Tolna megyei Tanács VB. ipari osztályának vezetője válaszolt: Ipar jogosítvány alapján kisiparos nemcsak Szakadá- ton, hanem az egész ország területén végezhet kőműves ipari tevékenységet. Iparjo- gosítvány nélkül viszont rendszeresen, keresetszerűen ipari tevékenységet végezni nem lehet, mert az, aki ilyen tevékenységet folytat, szabálysértést követ el. Javasoljuk, hogy a szakadáti nyugdíjas kőműves szakemberek kérjenek az elsőfokú iparhatóságtól (jelen esetben Gyönk nagyközségi Közös Tanács VB. szakigazgatási szervétől) kisipari működési engedélyt (iparjo- gosítványt), melynek alapján végezhetnek építőipari tevékenységet. Bérlet - hely« járatra Idős Rábóczki György, Szék* szárd, Mészáros L u. 5. IV./3. szám alatti olvasónk írta: „A paiánki hegyen sok szekszárdi családnak van pár száz négyszögöl szőlője vagy földje, ahová többnyire mi, öreg nyugdíjasok járunk dolgozni, mivel mi érünk jobban rá. És ez a mozgás is kell. Most azt kérdezzük: van-e arra lehetőség, hogy helyi díjszabással a Sió csárdáig bérletet válthassunk? Véleményünk - szerint ennek nincs akadálya, mert itt is két forint a menetdíj. Szerintünk az is jó lenne, ha a Sió csárda és az agárdi elágazás között lenne még egy feltételes megálló is. így nem kellene esetleg három kilométert is gyalogolni.” A kérdésre Pech József, a 11. sz. Volán Vállalat forgalmi és kereskedelmi igazgatóhelyettese válaszolta a következőket: Az érvényben lévő díjszabási határozmányok alapján helyi járati bérletjegyet csak olyan viszonylatokra adhatunk ki, ahol helyi járatok közlekednek. A Sió csárda felé ilyen járatunk nincs, így sajnos a kérdező és társai kérését nem tudjuk teljesíteni. Az, hogy a Sió csárdáig éppen úgy két forint a viteldíj, mint a Szek- szárdon közlekedő helyi já-' ratokon, abból adódik, hogy a Sió csárda üzembe helyezésekor az fmsz kérte vállalatunkat, hogy a megfelelő eljutási lehetőség érdekében biztosítsunk járatokat. Vállalatunk ezt úgy oldotta meg, hogy a műszergyárhoz közlekedtetett járatok közül néhányat szombaton és vasárnap, valamint késő este a Sió csárdáig ■ indítottunk: Ezeken a járatokon. — mivel a helyi járatú kocsikkal végeztük — kétforintos viteldíjat szedtünk. A járatok néhány hónapig közlekedtek, de reális utazási igény nem volt, így azokat leállítottuk. A kétforintos vitel- díj azonban jelenleg is érvényben van. Mindezek után azt tudjuk ajánlani azoknak, akik naponta rendszeresen kijárnak dolgozni — váltsanak dolgozó havijegyet, amely 76 forintba kerül. Így lényegesen olcsóbban tudnak utazni. Akik viszont nem utaznak naponta, azok 12 forintért válthatnak időszakos bérletet. Ez nyolc, tetszés szerinti utazásra, vagy négyszer oda-visszautazásra érvényes és havonta több is váltható. A Sió csárda és a sióagárdi elágazás között megállóhely létesítésére jelenleg nincs lehetőség. A nagy forgalmú főközlekedési útvonalon megfelelő létesítmény, leállósáv hiányában igen nagy baleseti veszélyt idézne elő az autóbuszok megállása, az utasoknak az egyik oldalról a másikra történő átjárása. A meglévő megállóhelyek is sok problémát jelentenek ilyen tekintetben és éppen ennek a helyzetnek a felszámolása érdekében kezdődött meg a megállók kiépítése. Sajnos, anyagi források hiánya miatt elég lassan halad ez a munka, így újabb megálló kiépítésére a közeli jövőben reális lehetőség nincs. Ml VÁLASZOLUNK TeÍefonsTámunk: 129-01, 123-6!. ■ T‘t < ‘ ' IM ! * jogszabályokról- röviden A munkavédelmi szakemberképzés korszerűsítése érdekében a Minisztertanács az 1013/1976. (V. 15.) számú határozatával a felsőfokú munkavédelmi tanfolyamok munkavédelmi továbbképző intézetté történő átszervezését rendelte el. Az intézet szakmérnöki tagozatán a hallgató sikeres államvizsga alapján munkavédelmi szakmérnöki oklevelet, az üzemmérnöki tagozatán a tanulmányok sikeres befejezése alapján munka- védelmi üzemmérnöki képzettséget igazoló kiegészítő bizonyítványt, a sikeres minősítő vizsgát tett dolgozó pedig munkavédelmi technikus oklevelet kap. A Minisztertanács 1014/1976. (V. 15.) számú határozata az V. ötéves terv, ezen belül az 1976. évi népgazdasági terv teljesítésére kezdeményezett szocialista munkaversenyről rendelkezik, és kimondja — többek között —, hogy „a népgazdasági követelményeket és a munkaverseny számára ajánlott fő célokat a dolgozókollektívákkal, a szocialista brigádokkal ismerttetni kell. A vállalatok, szövetkezetek, intézmények vezetői kötelesek gondoskodni arról, hogy a dolgozók konkrétan megismerjék a vállalatok, szövetkezetek terveit és ezekhez kapcsolódva tehessék meg felajánlásaikat, kezdeményezéseiket.” Az ifjúság testnevelésének és -tömegsportjának fejlesztéséről rendelkezik a Minisztertanács 1015/1976. (V. 15.) számú határozata, amely bevezetőjében megállapítja, hogy az ifjúság testneveléséről való gondoskodás az elért fejlődés és a megtett intézkedések ellenére nem tart lépést a sportnak az egészségvédelemben, a fizikai képességek fejlesztésében, a személyiség formálásában, a szabad idő hasznos eltöltésében és a honvédelmi felkészítésben betöltött jelentős szerepével. Ezért meg kell gyorsítani az iskolai testnevelés és tömegsport fejlesztését, a személyi és tárgyi feltételek javításával elő kell segíteni, hogy a fiatalok képességeiknek megfelelően rendszeresen sportoljanak. A határozat természetesen megfelelő részletességgel megjelöli a konkrét tennivalókat is. A fenti három minisztertanácsi határozat a Magyar Közlöny f. évi 39. számában jelent meg. Ugyanitt jelent meg a közlekedés- és postaügyi miniszter 6/1976, (V. 15.) KPM számú rendelete, amely a mesterszakmunkás továbbképzésről szól, s a rendelet melléklete tételesen felsorolja azokat a szakmákat, amelyekben — természetesen a közlekedési, posta és távközlési ágazatban — mester-szakmunkás továbbképzés szervezhető. Az egészségügyi ifjúsági parlamentek megrendezéséhez adott irányelvet 850/1976. szám alatt az Egészségügyi Minisztérium — megjelent az Egészségügyi Közlöny f. évi 10. számában —, s az irányelv megjelöli az egészségügyj ifjúsági parlai mentek célját, feladatait, eligazítást ad a parlamentek rendezésének szervezeti kérdései tekintetében, megjelöli a parlamentek napirendjét is, és kimondja: „A parlamentek megrendezésére munkaidőn kívül, illetve szombat-vasárnap kerüljön sor.” Felhívjuk még a figyelmet á Mezőgazdasági Értesítő f. évi 11. számában megjelent közleményre, amely a szövetkezeti közös vállalatoknál a részesedési alap felhasználásának szabályozásával foglalkozik s e kérdésnek a kollektív szerződésben történő mikénti rendezéséhez nyújt segítséget Dr. Deák Konrád a TIT jogi szakosztályának alelnöke À Nap már felkelt a túlparton, amikor az asz- szony a vendégekkel az udvarra ért. Istenem, micsoda látomás! Minden csillogó, játékos volt, aztán mint a tündérmesében, vörösbe váltott: az arcok is, a tető is, a fehér függönyök is az ablakon. Vlagyiszlav Szergejevics vagy meggondolatlanságból — mégiscsak városi ember —, vagy tréfás kedvében fogta a tornác mellé támasztott villát, és elkezdte a szénát gyűjteni. Na, erre aztán lett nagy felfordulás. A nászasszony meg csak olajat öntött a tűzre. Merített egy korsó vizet a tornác melletti dézsából, odafutott Vlagyiszlav Szergeje- vicshez: vizet nekik, vizet! Pillanatok alatt egyetlen ember sem maradt szárazon. Mindenki csurom víz lett. Még a széna is. Összevissza dobálták, úgy összetaposták, hogy a lovaknak is becsületére vált volna. De az asszony most semmit sem sajnált. Könnyű volt a szíve — midenkinéi jobban nevetett... Nevetett... Ezalatt pedig közvetlen közelben, a ház fala mögött, eszméletlenül feküdt Pavel, s a halál ólálkodott körülötte... Nem, nem! Ö nem tagadja a bűnét. Bűnös. Nem lett volna szabad felügyelet nélkül hagynia a beteg férjét. Nem szabad mulatságba menni, meg tiszteket meghívni, amikor a férje beteg. Másrészt azonban, tűnődött később, jóval később Pelage ja, mi lett volna Pa- vellal, ha akkor, abban a percben éppen nincs ott Vlagyiszlav Szergejevics? Alka halálra rémült, ő maga szinte az eszét vesztette, a felcser részeg, otthon a fészerben fekszik, azt se tudja, fiú-e vagy lányi:. Vlagyiszlav Szergejevics meg mintha egész életében azzal foglalkozott volna, hogy segít az. olyan idétleneken, mint ők. — Petrenko! Cipeld a felcsert a kúthoz, és addig locsold, amíg az a kurafi magához nem tér. Fjodorov ! Szerezz kocsit, és teljes gőzzel hozd a kerületből az orvost. Gyerünk! Azonkívül 5 maga sem ült karba tett kézzel, amíg ki nem jött Pavelhez az orvos. Kigombolta az inggallérját, kiszellőztette a szobát, meghagyta, hogy minden ablakot nyissanak ki, még egy csepp vizet is töltött Pavel szájába — vajon mindez eszébe jutott volna Pelagejának? Nem, nem, akármennyire is rágalmazták, és kipletykálták az asszonyok emiatt a tiszt miatt, az igazat megvallva; akkor, azon a reggelen, ha valaki megmentette a haláltól Pavelt, akkor az ő volt, Vlagyiszlav Szergejevics. Pavel újabb betegsége, gondolta eleinte Pelage- ja, maga a halál, az 5 életének most már befellegzett. Elképzelhetetlen, lehetetlen, hogy egyedül elboldoguljon otthon is, meg a túlparton is. Ott kell hagynia a sütödét. De hát hogyan fog élni a pékség nélkül? Bemásszon a hátsó udvaron a házába, mint a csiga, és elevenen eltemetkezzék? De hála istennek, a sütödét megtarthatta. Anyiszja kisegítette. Alkával együtt a kemence mellé állt. Pavei is gyorsabban gyógyult, mint ahogyan eleinte hitték. A kerületi orvos először akárha letaglózta volna Pelageját: „Paralízis. Soha többé nem tud lábra állni az urad ..Pavei mégis felkelt — a tizenötödik napon felült az ágyban, három nappal ezután a feleségére támaszkodva, kiment a tornácra. Egyszóval, ezúttal állták a sarat Amoszovék. Pelageja két álló héten át éjjel-nappal virrasztóit a beteg férje mellett. Ezenkívül még egy csomó mindent elintézett: feltöltötte a krumplit, lekaszálta a Kis Manya szénáját... No és a tehén meg a malac? Meg az ebéd? Meg a mosás? Azt se csinálták meg helyette a jólelkű szomszédasszonyok. Hogy az a sütöde milyen rémes — kipihente magát! Mintha szabadságon lett volna. Legalábbis így érezte, amikor három hét szünet után elindult a túlpartra. Minden új volt neki ezen a napon. Áz is, hogy fényes nappal a sütödébe megy, üres kézzel. Nem siet, élvezi a derűs, szép időt, és azt is furcsállotta, hogy a mezőn már nem szénaillat szállong, hanem az érlelődő zsenge gabonáé, önmagát is újnak érezte — olyan frissen és könnyedén járt. Mintha legalább tíz évet fiatalodott volna. Az egyetlen, ami időnként elhomályosította örömét: Anyiszja folyton Alkára panaszkodott. Amint hazajött a pékségből, majd minden este szóba hozta a tisztet. Egyre gyakoribb vendég, naponta nem is egyszer benéz a sütödébe. Nem illik. — Miért ne illene? — vetette ellen Pelageja. — Hiszen a megrendelőnk. A mi sütödénkből viszi a kenyeret a katonáinak. Miért ne nézne be? — De nem a megrendelés miatt jön ám. Folyton csak Alka jár a fejében. — Ugyan már, néném, pálcát törsz a rokonod felett. Te csak ne ítélkezz, ne ítélkezz. Anyiszja Zaharovna. Az idegenek úgyis elítélik. Na és ha csintalankodnak egy kicsit, azért fiatalok, hát nem? Te meg én, mi is el-elcieáztunk annak idején ... — Nem addig van az — nem jó a tűzzel játszani — hajtogatta makacsul a magáét Anyiszja. Végül is Pelageja elindult a sütödébe, rászánta magát, hogy a saját szemével győződjék meg róla, miért fújtat annyira Anyiszja. A folyó szinte anyai gyengédséggel fogadta Pelageját. Bögöly már nem volt — lejárt az ideje. Viszont csak úgy nyüzsögtek a partifecskék. Alacsonyan, a víz színe felett repdestek, csivitelve. (Folytatjuk.)
