Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-25 / 122. szám
Tizenhat tárgyalás után Nincs szerződés 86 hektár cukorrépára A kisvejkei termel őszö vetk e- aet elnöke elvezet bennünket az egyik cukorrépatáblához, s megmutatja a tenyérbe ab g íérő répát: erre és hektáronként 140 ezer társára nincs a szövetkezetnek szerződése. Má- 3us 20-án jártunk Kisvejkém Nem szükséges bizonyítani, mennyire fontos ipari növényünk a cukorrépa. A múlt évben több rendelet szabályozta termesztését, januártól pedig módosították felvásárlási árát, a minősítését. A feladat: hazánk. határain belül megtermelni a hazai cukorszükséglet kielégítéséhez a répát — nem irreális. Éghajlati viszonyaink, a rendelkezésre álló technika, a technológia korszerűsége, a kémiai szerek, és az emberi tudás mind rendelkezésre áll ahhoz, hogy a répát megtermeljük. Gond azonban mindig akad. Előfordul, hogy szubjektív tényezők mérgezik a termelők és a feldolgozók közötti kapcsolatot, és a legjobb szándékkal kikövezett út is vakvágányra vezet. A kisvejkei termelőszövetkezetben a tavasszal három parcellában 86 hektáron vetettek cukorrépamagot. Annak rendje és módja szerint vetettek, növényt ápoltak, az időjárás is kedvező, s május 20-án ötforintos nagyságú volt a növény levelének nagy része. A földből kihúzva az ember tenyerét végig betakarta. Erre a növényre nincs a szövetkezetnek termelési szerződése. A nagymányokl termelőszövetkezettel május közepén kötötték meg a gyáriak a szerződést, a kisvejkeiekkel szállítási, átvételi problémák miatt nem akar a gyár szerződést kötni. Négyszáz vagon répáról van szó. Ez ideig tizenhat tárgyalás volt a gyár és a gazdaság képviselői között, eredménytelenül. A gyár ahhoz ragaszkodik, hogy a 25 kilométerre lévő hidasi tározóba hordják a vejkei répát, és majd ott átveszik. A termelőszövetkezet a rossz adottságú gazdaságok A szövetkezet elnökének bokáig ér a répa, és a tenyerében alig fér el a kihúzott növény, amelyre nincs szerződés. közé tartozik. Nincs annyi gépe, ereje, hogy a termést a vasútra szállítsa. Azt akarják a kisvejkei szövetkezeti gazdák, hogy a kaposvári gyár helyben vegye át a termést. Ősszel, a répaszedés idején 660 hektár kukoricát kell a négy község határából betakarítani — ekkora területen gaz- - dálkodik az egyesült szövetkezet —, több mint ezer hektáron pedig az őszi mélyszántást, tehát a jövő évi cukorrépa alá is el kell végezni a talaj munkát, ezenkívül a néhány traktorra és tehergépkocsira annyi munka vár, hogy a „saját” feladatot is alig tudják ellátni, nem vállalkozhatnak cukorrépaszállításra. À huzakodás a tagok szeme láttára történik, & a hatása ennek különösen rossz. Hiszen a cukorrépa valamivel több mint kétharmadát családi művelésre adták ki — éppen azért, hogy a rossz adottságú termelőszövetkezet tagjainak több kereset jusson. Nyolcszáz négyzetöl körüli terület jut egy-egy családnak a répából. A gépi munkát a tőritkításig a szövetkezet végzi el. A május közepi állapot szerint 130—140 ezer növényszám marad a hektárnyi területeken, ez pedig a nádudvari kísérletek és gyakorlati termesztés szerint is a legkiválóbb állománynagyság. Ameny- nyiben a tagok kiszedik, s átadják a répát, mázsánként valamivel több mint egy kiló cukrot kapnak a szövetkezettől. Ez a fajta részesedési munka jó jövedelemkiegészítő. Tehát a szövetkezet tagságát súlyosan érintené, ha nem szerződhetnék le a répát Tulajdonképpen 86 hektár cukorrépáról nem lehet lemondani. Nyilvánvaló, hogy a gyár előbb-utóbb szerződést köt1 a termelőkkel. Addig azonban idegesítik a kisvejkeieket, azaz a négy község — Mucsfa, Lengyel, Kisvejke, Nagyvejke — termelőszövetkezeti parasztságát. Sajnos, az ácsi gyár sem tudta vállalni a kisvejkei termést, miután Tolna megyei körzetében 150 hektárral többre szerződött enélkül is. A kaposvári gyár is önálló vállalat, saját eszközeivel maga gazdálkodik, nem lehet rájuk kényszeríteni a kisvejkei szerződést. Agitálni lehet a kaposvári szakembereket. Kérdés azonban, kell-e, szükséges-e répaügyben agitálni? Amikor termelni, átvenni, feldolgozni valamennyiünk jól felfogott érdeke. És nem ideges hangulatban. MLKOVACS JENŐ Ha megöregszünk AZ ORSZÁG lakosságának mintegy 17 százaléka nyugdíjas korú — Budapesten a 20 százalékot is meghaladja ez az arány, amely várhatóan növekedni is fog. Az idős emberek jelentős része képes önmagáról gondoskodni, vagy családja segít az ellátásban. De mi ' a helyzet azokkal, akik erre — kisebb vagy nagyobb mértékben — képtelenek? Az Egészségügyi Minisztérium szociálpolitikai főosztályán Jakab Anna főosztályvezető-helyettessel beszélgettünk a témáról. Mint elmondotta, az utóbbi két évtizedben fokozatosan kialakultak az idős emberek gondozásának különböző formái, melyeknek továbbfejlesztésén — a gondozás színvonalának további emelésén — fáradoznak az állami és, a társadalmi szervek. Az idős emberek ellátásának legegyszerűbb és mind közkedveltebb formája az öregek napközi otthona. Az első ilyen otthon 1958-ban Budapesten létesült. A kezdeménvezés országszerte érdeklődést keltett. 1966-ra már 126 öregek napközije működött, a múlt év végén pedig 643 napközi otthonban töltötte napjait több mint 16 ezer idős gondozott. A főváros közben nagyon elmaradt a vidék mögött, mert amíg például Komárom megyében tízezer 60 évesnél idősebb lakosra 191 napközi otthoni hely jut, addig Budapesten negyvennél kevesebb. A GONDOZÁS másik formája a házi szociális gondozás. Ebben azok az idős emberek részesülnek, akik koruk és egészségi állapotuk miatt szorulnak gondoskodásra, és nincs olyan családtagjuk, aki ezt vállalhatná. Az első kísérletek házi gondozásra jó tíz esztendeje Egerben, Pécsett és Kőszegen történtek, majd Tatabánya, Oroszlány, Nagykanizsa és Budapest követte a példát. 1970- ben az Egészségügyi Minisztérium kísérletként egész Veszprém megyében és Budapest III. kerületében bevezette a házi szociális gondozást. A kísérletek eredménnyel jártak és sok tanulsággal szolgáltak. Amíg például 1969-ben csaknem háromezer gondozó alig több mint négyezer idős embert látott el, addig a múlt év végén nyolcezren már 22 ezer rászorulóról gondoskodtak. A gondozók kisebb része főfoglalkozásban végzi ezt a munkát, jelentős számban vesznek részt a munkában, tiszteletdíjért, nyugdíjas ápolónők és más egészségügyiek, végül vörös- keresztesek is gondoznak társadalmi munkában. Az idős emberekről való gondoskodás legismertebb módon mégis a szociális otthonokban folyik. A jelenlegi rendszer jó húsz esztendeje alakult ki ; akkor az általános és a fekvőbetegeket ellátó otthonokban mintegy 15 ezer hely állt rendelkezésre. Ma ez a szám 22 ezer körül van, de a növekedés és az egyéb gondozási formák kialakítása ellenére sem csökken lényegesen a várakozók száma, ma is körülbelül kétezer rászoruló idős ember vár arra, hogy szociális otthonba juthasson. Az egészségügyi kormányzat a jelenlegi tervv időszakban 4000—4500 új férőhely létesítését tervezi, s ezzel párhuzamosan kerül sor áz otthonok bizonyos szakmai átcsoportosítására és további korszerűsítésekre. AZ ELLÁTÁS színvonalára' jellemző: amíg 1955-ben egy gondozottra átlagosan évi 5800 forintot költött az állam, addig ma ez az összeg meghaladja a 23 ezer forintot. A gondoskodás kétségtelenül színvonalasabb formája a nyugdíjasok háza, amelyből sajnos, még meglehetősen kevés működik. Az első nyugdíjasház, amelyet a lakók igen nagy örömmel fogadtak, 1968- ban Budafokon épült fel. Jelenleg a fővárosban már hat nyugdíjasház telt meg lakókkal. Èzek, a mintegy 50 garzon- lakásból álló épületek jó ellátást és kényelmet nyújtanak.’ Vidéken egyelőre csak Tatabányán létesült hasonló. A következőkben remélhetőleg az ország több pontján is lehetővé válik hasonló házak felépítése. Mivel ezek a lakásépítési keretből létesülnek, a szociálpolitikai szervek csak a fenntartásról gondoskodnak. A beköltözők sáját lakásukat fölajánlják a tanácsnak, így a garzonlakásokért cserébe, a tanács nagyobb családoknak alkalmas lakásokhoz jut, tehát az érdek sokoldalú. AZ IDŐSEKRŐL való gondoskodásnak ezek a szervezett formái alakultak ki, a jövő feladata e megoldásokon belül a lehetőségek és az ellátás, a gondozás színvonalának növelése, állami és társadalmi erőből egyaránt. S. M. Dombóvár környéki napok - 1976 Attalai vasárnap és halas hétfő Építő ifjúmunkás napok Pakson Vasárnap ismét gazdag programja volt a Dombóvár környéki napoknak. Attalában reggel kilenc órakor népművészeti és mezőgazdasági termékkiállítást nyitott meg Bánfai Ferenc, a Hazafias Népfront városi elnöke, aki méltatta azt a lelkes gyűjtőmunkát, amelyet az attalai- ak ma is folytatnak azért, hogy a község régi népi kultúráját megőrizzék az utókor számára. Az ízlésesen, nagy gonddal összeállított kiállításnak a nap folyamán közel négyszáz látogatója volt. Az attalai vasárnapra tervezett szabadtéri rendezvényeket az esős idő nagyban gátolta, mégis a kisdobosok, úttörők és KISZ-esek játékos vetélkedője jól szórakoztatta a versenyzőket és a nézőket egyaránt. Este a művelődési házban zsúfolt nézőtér előtt mutatták be az ünnepi műsort, amelyben nagy sikert aratott a házigazda attalai Vegyes kórus mellett a mosdósi menyecske- kórus, a kercseligeti citerazene. kar és a dombóvári Kapos együttes. Kurdon a népi és iparművészeti fafaragó kiállítást nyitották meg, ahol a pécsi népművészeti szövetkezet dombóvári fafaragó részleg tagjainak és a városkörnyék jeles fafaragóinak munkáit mutatják be. A sokrétű vasárnapi rendez, vénysorozat egyik színhelye a gunarasi termálfürdő volt, ahol hat felnőtt fúvószenekar 214 tagja találkozott és nonstop műsorban mutatták be repertoárjukat. A kellemetlen idő ellenére a hangversenyt mintegy hatszázan hallgatták meg. Hétfőn délelőtt halászati tanácskozás volt a városi tanács nagytermében, ahol az ország különböző részeiből megjelent szakemberek előtt dr. Dobral Lajos, a MÉM vadászati és halászati főosztályvezető-helyettese a halászat ötödik ötéves tervének irányszámait ismertette. Ezután még három előadás hangzott el, amely a Halértékesítő Vállalat feladatairól, a halászati termelőszövetkezetek szerepéről és a Bi- kali Állami Gazdaság koordinációs tevékenységéről szólt, a halgazdaságok ötödik ötéves tervének sikeres teljesítése érdekében. A tanácskozás után, a Hotel Dombóvár éttermében ételbemutatót tartott a Halértékesítő Vállalat. Ezt követően a vendégek városnézésre mentek, majd megtekintették a halászléfőző-versenyt. Este az étteremben halvacsora volt, ahol több élő halat is kisorsoltak a jelenlévők között. A Dombóvári ÁFÉSZ a vacsora vendégeinek divatbemutatóval és magyarnóta-esttel kedveskedett. Ugyancsak tegnap este az ’ újdombóvári általános iskolában Buzánszky Jenő, az iskola egykori tanulója — filmvetítéssel kísért élménybeszámolót tartott, felelevenítve az „évszázad mérkőzését”: Magyar- ország—Anglia 6:3. MAGYARSZÉKI ENDRE Nagyszabású versenysorozat kezdődött a paksi új lakótelepen: megnyitották az építő ifjúmunkás napokat. A 22. számú Állami Építőipari Vállalat — az atomerőmű építője — közösen rendezi május 20 és június 10 között a III. sz. iskola úttörőivel a politikai, szakmai és kulturális vetélkedőket, sportversenyeket, kirándulást és az úttörő-ifjúmunkás találkozót. Az első verseny az iskolás gyerekek között folyt: rajzpályázatot rendezett számukra a 22-es ÁÉV paksi főépítésvezetősége. Témaként azt kapták, hogyan látják az építőmunkát, Paks változásait. Többször is jártak a gyerekek az erőműépítés színhelyén és a lakótelepen. Rajzaik megfigyelőképességről és finom készségről tanúskodnak. A beadott 112 rajz közül 25-öt állítottak ki a kishegyi KISZ- klubban, ezeket bemutatják majd a Duna menti fiatalok találkozója alkalmából is. Az építő ifjúmunkás napokat Pánczél Dezső, a 22-es ÁÉV központi főépítésvezetője nyitotta meg, kifejezve azt a jó emberi kapcsolatot, ami máris jellemző a paksiak és az építők között. A vállalat patronálja a III. számú általános iskolát, segíti, amivel csak lehet. A gyerekek és a pedagógusok viszonzásul részt vesznek és műsort adnak vállalati rendezvényeken, közre, működtek az alagsorban lévő KISZ-klub kialakításában: Bé- zi Sándor rajztanár irányításával tíz nap alatt szép, nép- művészeti falfestést készítettek. A rendezvénysorozat következő eseménye 25-én, kedden lesz ugyanitt, este fél nyolctól: vetélkedő a vállalat és az építőipar történetéből. G. J.
