Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-22 / 120. szám

G PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! TOLNA MEGYEI AZ MS-ZMP TOLNA MEGYEI 8 i Z'öTTS AG AN A'K L A P?M SZOMBAT 1976. máj. 22. XXVI. évf. 120. szám, ARA: 0,90 Ft Párt- és állami vezetők látogatása a BNV-n Pénteken párt. és állami ve-' zetők keresték fel a budapesti nemzetközi vásárt. A BNV-re látogatott Losonczi Pál. a Népköztársaság Elnöki ta­nácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács el­nöke, Fock Jenő a PB-tagja, Huszár István, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, az Or­szágos Tervhivatal elnöke, dr. Maróthy László, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első titká­ra. Nemes Dezső, az MSZMP KB Politikai Főiskolájának rektora, Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára, a Politikai Bizott­ság tagjai és Győri Imre, a Központi Bizottság.titkára. A vendégeket dr. Bíró Jó­zsef külkereskedelmi minisz­ter és Földes László, a HUNGEXPO vezérigazgatója fogadta, majd körsétát tettek a vásáron. Felkeresték a Magyar Tudo­mányos Akadémia és az OMFB pavilonját, megtekin­tették a magyar vegyipar, építőipar, villamosgépgyártás, szerszámgépipar, híradás- technika és műszer­ipar, járműipar és a kohá­szat kiállítását, valamint a szocialista országok iparának sok termékét. A vendégek nagy elismerés­sel szóltak a látottakról. . Pénteken, a BNV második szakmai napján, KGST-napot tartottak abból az alkalomból, hogy öt évvel ezelőtt fogadták el a tagországok a szocialista gazdasági integráció fejleszté­sére "kidolgozott komplex prog­ramot. A KGST-napon több szocialista ország kiállítói saj­tótájékoztatót tartottak. Pénteken járműipari napot is rendeztek, amelynek kere­tében a magyar járműipari vállalatok közös sajtótájékoz­tatót tartottak. A MOGÜRT képviselője elmondta, hogy üzletkötői megkezdték a, tár­gyalásokat a lengyel Pol-Mot vállalattal gépjárművek jövő évi szállításáról, az osztrák Steyr-céggel, az autóbuszgyár­tási együttműködés fejleszté­séről. 4 Tanácskozás ? a magyar-kanadai együttműködésről Jp A Péter János vezetésével Kanadában- tartózkodó parla­menti küldöttségünk csütörtö­kön a kanadai parlament két házának vezetőivel folytatott megbeszéléseket. A tanácsko­zásokon — amelyeken részt vett Barta János, hazánk ka­nadai nagykövete is — több kanadai minisztérium vezető munkatársának bevonásával az országaink közötti gazda­sági, kulturális és más terüle­teken folyó együttműködésről volt szói. James Járomé,' a kanadai parlament elnöke délben ebé­det adott a magyar vendégek tiszteletére. Ezen részt vett Eugen Whelan földművelés- ügyi, valamint Robert András munkaerő-gazdálkodási és be­vándorlási miniszter is. Péter János, az országgyűlés alelríöke délután nyilatkozott a kanadai CBS rádiónak. / Este Gerald Laniel. a kép­viselőház alelnöke adott a magyar parlamenti küldöttség tiszteletére fogadást és dísz­vacsorát, amelyen részt vett Bora Laukin, Kanada főbírá­ja, aki a főkormányzó távol­létében ellátja annak teendőit, valamint a parlament két há­zának számos tagja és több vezető kormánytisztviselő. FINIS A BHG-BAN t3. old.) HATÉKONYSÁG <3. old.) A HÁZTÁJI ÉS A KISEGÍTŐ gazdaságok (3. old.) PELAGEJA (4. óid J Ml VÁRHATÓ CSAPATAINKTÓL? (4. old.) OLVASÓSZOLGÁLAT Libanon Politikai tárgyalások A harcok lecsendesedéséveí. a Libanonból érkező hírek kö­zött ismét a politikai tárgya­lásokról szólóak kerülnek elő­térbe. A péntekre virradó éj­szaka csaknem teljesen meg­szűntek a harcok. Csütörtök este Dzsumblatt, a baloldali politikai pártok és csoporto­sulások vezetője beszámoló arról, hogy Algéria bejrúti nagykövetével és az iraki Baath Párt egyik vezetőjével folytatott tanácskozást. A z algériai nagykövet és Ali Han­nám, az iraki Baath-párt ve­zetőségének tagja, biztosította a libanoni haladó erőket és a Palesztinái mozgalmat Algé­ria. illetve Irak. támogatásá­ról. Szekszárd " ■' 'V1 11 1 Ifjúmunkások ■* if - # . kempingtalálkozója Az 1976-80 évi terv irányelvei az NSZEP IX. kongresszusa előtt A Német Szocialista Egység­párt IX. kongresszusa pénteken délelőtt folytatta munkáját. Az ülésen Horst Sindermann, az NSZEP KB Politikai Bi­zottságának tagja, az NDK miniszterelnöke tartott elő­adói beszédet a IX. kongresszusnak az NDK nép­gazdaságának a fejlesztésére, és az 1976—80-as évekre érvé­nyes ötéves tervre vonatkozó irányelveiről. A miniszterelnök hangsú­lyozta, hogy a VIII. és a IX. pártkongresszus között lévő időszak az NDK fejlődésének legeredményesebb szakasza ___________________________I__ v olt, s ez szilárd alap ahhoz, hogy a jövőre még igényesebb célokat tű2zenek ki. Az 1971—75-ös népgazdasági fejlődésről szólva; Sindermann kiemelte annak a jelentőségét, hogy ebbeii az időszakban az NDK-ban államosították a volt (Folytatás a 2. oldalon.) Tegnap délután a Szekszárd melletti sötétvölgyi parkerdő­ben Herczig Ferenc, a KISZ Tolna megyei " Bizottságának munkatársa nyitotta meg a Tolna megyei ifjúmunkások t első megyei kempingtalál- L kozó j át. %■ A két és fél napos rendez- | vény bővelkedik sportesemé­nyekben. Megyénk valameny- ", nyi jelentősebb üzeméből, gyárából érkeztek fiatalok a találkozóra. Az „Edzett ifjú­ságért” mozgalom szellemében megrendezett találkozó első­sorban nem sportverseny jel­leggel került megrendezésre. A természetjárók versenye, a férfi és női tájékozódási futó­verseny és a különböző fakul­tatív sportprogramok elsősor­ban a sporthoz való kötődést kívánták a fiatalokban kifej­leszteni. Tegnap délután két órától akadályversenyt rendeztek, amelyen valamennyi vállalat, gyár KISZ-szervezete egv-egy négyfős csapattal vett részt. A francia baloldal Előadás Dombóvár HNF városi küldöttértekezlet Tudósítónktól: Pénteken délelőtt Dombővá- rott, a Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága küldöttértekez­letet tartott a MÁV művelő­dési házban. Bánfay Ferenc, a népfront dombóvári bizottságának elnö­ke köszöntötte a város és vá­roskörnyéki községek 200 kül: döttét. Ezután Kurucz József, a Hazafias Népfront városi titkára négyéves munkáról számolt be. Beszámolója gaz­dag tevékenységről szólt, sok­rétű mozgalmi munkával és nagy tömeget mozgató szerve­zéssel igyekeztek hozzájárulni a város- és városkörnyéki la­kosság széles körű politikai, gazdasági,- valamint kulturális igényeinek mind jobb kielé­gítéséhez. A jövőben js sok­oldalú tevékenységgel javítják Dombóváron és a városkör­nyéki községekben élő ál­lampolgárok életét és munka- feltételeit. M. E. csúcstalálkozója Georges Marchais, az FKP főtitkára. Francois Mitterrand, a szocialista párt első titká­ra és Robert Fabre, a bal­oldali radikálisok mozgalmá­nak elnöke — pártjaik kül­döttségei élén — pénteken megbeszélést folytattak. A találkozóról kiadott köz­lemény szerint a három párt küldöttsége ismét leszögezte ragaszkodását a közös prog­ramhoz. az SZKP XXV. kongresszusáról A magyar—szovjet barátsá­gi hetek keretében pénteken délután Rajnbekov Dpstend Ahmatovics, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövetségének első titkára tartott tájékoztató elő­adást Tamásiban, a járási pártbizottság nagytermében. Az előadáson a járás M3ZBT- tagcsoportjainak képviselői vettek részt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom