Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-01 / 103. szám
Színvonalas súlyemelő-bajnokság Mátrai Gyula: három országos csúcs váltósúlyban Raft Kiskunhalason a jubileumi versenyen Az első versenyszámot kitűnő lovaglás után Inotal Géza (Mezősziias) nyerte Tegnap délelőtt zászlóerdő fogadta Kiskunhalason a sportpályára érkezőket. Ezúttal még a megszokottnál is nagyobb gondot fordítottak a szervezésre, a rendezésre a hazaiak: a Kiskunhalasi Határőr Dózsa. Jubileumi verseny kezdődött tegnap: tizedik alkalommal került sor a nemzetközi lovasversenyre. Ezúttal Bulgária, a Szovjetunió, Románia, Lengyelország, Csehszlovákia csapatai, valamint Jugoszláviából négy csapat vett részt. Természetesen ott voltak a legjobb magyar csapatok is, így a Budapesti Honvéd és a rendező hazai egyesület versenyzőin kívül a Dél-magyarországi Területi Lovasszövetség legjobb négy csapata: az Igar-simontornyai Lenin Tsz, Mezőszilasi Mezőföld Tsz, az Enyingi Állami Gazdaság, valamint Lajoskomárom. A verseny ünnepélyes — színpompás felvonulására délután került sor. Délelőtt azonban már megindult a vetélkedés az ifjúsági versenyzők mérték össze tudásukat. Ebben a kategóriában a simontor- nyaiak indultak ugyan, de kevés sikerrel, ez azonban szemmel láthatóan nem törte le őket, hisz a verseny igazi nagy számai még hátravannak. A rendkívül erős mezőnyben azonban a Dél-magyarországi Területi Lovasszövetség egyik csapatának, a mezőszilasi Me- ! zőföld Tsz-nek lovasa, Inotai Géza Széplány nevű lován — | összevetésben, hibátlan lovag- , lássál — maga mögé utasította a lengyel, román, jugoszláv, bolgár és csehszlovák versenyzőket, de természetesen a magyarokat is. A délutáni ünnepélyes megnyitó után került sor a nemzetközi megnyitóversenyre. Az A kategóriában 31, a B kategóriában 49 lovas rajtolt. A dísztribünön a város, valamint a magyar lovassport vezetőin kívül ott voltak a tamási lovasnapok rendező bizottságának vezetői is. Mint ismeretes, az idén augusztus 20—21—22-én Tamásiban a lovasverseny kizárólag nemzetközi lesz, tehát nem iktatnak közbe területi versenyt. A már korábban említett csapatok közül tizenkettőt ismét ott látunk Tamásiban. Részben ez, részben a tamási és a kiskun- halasi lovassport vezetői között kialakult barátság tette indokolttá, hogy ott legyenek a vetélkedőn, annak reményében, hogy esetleg az ott látottakkal még tovább tudják gazdagítani, színesebbé tenni a háromnapos tamási lovasversenyt. Lapunk keddi számában visszatérünk a háromnapos verseny Tolna megyei eredményeire. — kas — május 1. Szekszárdon került sor az idei megyei súlyem el ő-bai n oksá gra. Ezen hét egyesület 90- úttörő, serdülő. ifjúsági, illetve felnőtt versenyzője vett részt.vA legfiatalabbak korcsoportjában az úttörő korú 13 éves Cserekké Sándor aratta a legnagyobb sikert, a Szekszárdi Sí versenyzője 145 kg-ot teljesített összetettben. 5*> kg testsúllyal, ami már serdülőknél is figyelemre méltó eredmény, hiszen aranvi^lvényes szintnél jobb teüesítés F.bben a korcsoportban még Hosnyánszki Fer^rír* (Fadd) és Máté Zoltán (Szekszárdi Sí) ért ei dicséretes teljesítményt. ■Legkiemelkedőbb teliesítménvt a serdülők érték el a szekszárdiak folytatták stkerc,o^ozadukat. Mátrai Gyula (Szekszárdi Sí) ismét három országos csúcsot állított fel. Szakításban az általa tartott 107,5 kg-os csúcsot llo kg-ra javította. Lökésben 1*9 ke-rói iw kg-ra írta át Serdült Sándor 1975-ben felállított ■p^edmén^ét. összetettben 240 kg Mátrai Sándor új országos csúcsa, ez IBV nemzetközi szint. Ezzel a teljesítménnyel már indulhat az év végén sorra kerülő Barátság-versenyen. Ralta kívül jól szerepeltek: M5klós Ernő, Verebes Béla. Dárdai Árpád, Bíró Pál (Szekszárdi sí). Györki Zoltán (Tolna) .és Kerekes István (Bonyhád). a bajnokság magas színvonalát igazolja, hogy aranyjelvényes minősítési szintek születtek. Az eredmények bizonyítják, hogy a szakosztályokban jó munka folyik. a megye súlyÁ Közalkalmazottak Szakszervezete Tolna megyei Bizottsága első alkalomal szervezett kispályás labdarúgótornát a hivatalok és az intézmények dolgozói részére. Az összecsapások színvonalasak voltak, helyenként bajnoki mérkőzésekre jellemző küzdelem alakult ki. A tornán a Bonyhádi Járási Hivatal kát csapattal vett részt. Legnagyobb szurkolójuk dr. Kutas Sándor, a hivatal elnöke volt. Elmondta, hogy a két csapat megszervezése elég nagy gondot okozott, de ők elsősorban azt tartják fontosnak, . hogy részt tudnak venni a tornán. Minden évben anyagi támogatást ad sportcélra, rendszeresen indulnak a bonyhádi kispályás labdarúgó-bajnokságban. a hivatalvezetők és a szakKözismert a Simontomyai BTC pályagondja. az egyetlen labdarúgópálya állandóan zsúfolt, így érthetően a talaja is erősen megrongálódott. Az utóbbihoz hozzájárult a pálya mély fekvése, melyen nagyobb eső után nagy tócsákban áll a víz. A községi tanács vezetői elmondták: folynak az előkészületek új gálya ía&rü&úlatai&afe emelősportja dinamikusan fejlődik. Úttörők: 40 ke:.l. Hildának Zol+án (Fndd), 2. C^ík József ^■’•“Wzárdi 31), 3» Var^a Tmre fRátaszék). 4:? kg: 1. Palkó János (Szekszárdi sí). 2. Nagy Antal íSzekczárdi Sí). 3. Hermese n-vbnr 'Bátaszék). 49 kg: 1. Hosnyánszki Ferenc (Fadd). 52 kg: L çiser^Vl.pi /Szekszárdi ST1. 2. R*11q J.áczi* Oí'add), 3. Sárközi fBonyhádL 5s kg: 1. szabó Gvuia (Rá*a- széV), 2. Ganczer Zoltán (Báta- szék). 58 kg: i. Máté Zoltán (Szekszárdi Sí). 62 kg: 1. Papp János (Szekszárdi Sí). 64 kg: 1. Kis^ári T’bor (Szekszárdi SD, 2. Gyulai Tibor (Szekszárdi Sí). Serdülők: 52 kg: 1. M’klór Ernő (Szekszárdi ST). 2 M’k’ós An'-’r*«, (Bonyhád), 3. Dani Márton (Bonyhád). 56 kg: 1. VereHeq B^la (Szekszárdi ST). 2. Gvörki Zoltán (Tolna), 3. Baranyai Ferenc (Fadd). 60 kg: i. Orsós István (Szekszárdi SÍT. 2. Honn rnonvhád), 3. Kopecsnyi László (Bonyhád). 64 kg: 1. Sági István (Bátaszék), 2. Patkós István (Szedres), 3. Farkas György (Szekszárdi Sí). 68 kg: 1. Mátrai Gyula (Szekszárdi sí). 2. Rák János (Tolna). 73 kg: 1. Dárdai Árpád (Szakszervezeti vezetők jobb sportszere- tete esetén másutt is lehetne ilyen és hasonló jellegű összecsapásokat rendezni. A szakmához tartozó dolgozók többsége ülőfoglalkozású, éppen ezért üdvözli a megyebizottság törekvéseit, hogy mind több embert bevonjanak a spor- I tolásba, szívesen venné, ha járások között több sportágban tudnánk vetélkedőket rendezni. A torna végeredménye: i. Tamási Járási Hivatal csapata 4, 2. Szekszárdi Járási Földhivatal 4. 3. Bonyhádi járási Hivatal L csapata 3 ponttal» Az első helyezett csapatnak kupát és egy labdát, míg a 2—3. helyezett csapatnak egy-egy labdát adott át a megyei bizottság sport- bizottságának vezetője, Andorka Arpádo kezdéséhez. A terv szerint május elején megkezdődnek a földmunkák. A bőrgyár szocialista brigádjai ezer munkaórát ajánlottak fel és a községi tanács is komoly ösz- szeget biztosított a sportpálya munkáira. Most már biztosra vehető. hogy október elején a községi tanács vezetői átadják a füvesítésre előkészített, új pályát az egyesük veset&fie&o szárdi Sí). 2, Gvuricza József (Bátaszék). 3. Méhes István (Szekszárdi ql)* 79 kg: 1. Bíró Pál (Szekszárdi Sí). 2. Nagy János (S^kszárdí sí), 3. Fodor István (Szekszárdi Sí). « Ifjúságiak: 52 kg: 1. Rábóczki János fFadd). 56 kg: 1. Kerekes István (Bonv- hád). 2. Hudanek Gábor (Fadd), 3. Máosik András (Fadd). 69 kg: 1. Csató József (Szekszárdi Dózsa). 2. Gvulai Sándor (Fadd). 3. Hegedűs M^íós (Fadd). 67.5 kg: 1. Herczeg Gábor rBony- hád), 2. Orsós József (Szedres). 75 kg: 1. Biumencoh*»in Ferenc (Tolna). 2. Szűcs Sándor (Szekszárdi Sí). *■> kg: 1. Miklós Mihály (Bonyhád). »0 kg: 1. Gyurkó László (Szekszárdi Dózsa). Felnőttek: 52 kg: 1. Sulák Endre (Szekszárdi Dózsa). 56 kg: 1. Mancsi István (Szekszárdi Dózsa). 67.5 kg: 1. Kurilla István (Szekszárdi Dózsa). 82 kg: 1 Horváth István (Szekszárdi Dózsa). 90 kg: í. Horváth László (Szekszárdi Dózsa). íoo kg: l. Koszter István (Fadd). Pontverseny végeredménye: 1. Szekszárdi Sportiskola 75, 2. szekszárdi Dózsa 49. 3. Fadd 44. 4. Bonyhád 4?. 5. Tolna 23. 6 Szedres 15, 7 Bátaszék 14 ponttal. Sió menti napok: Simontomyán, 14 órától kispályás labdarúgás és kézilabdatorna, a sportpálya mellett, a Hunyadi utcában autó- és motoros rutin verseny. Lovasverseny: Folytatódik Kiskunhalason a nemzetközi lovas- verseny. Kezdési idő 10 és 14 ó,rá. Fogatverseny: Regölyben fogathajtó-bajnokság I. fordulója a vásártéren 14 órától. Kosárlabda-. MNK: A Dombóvári VSE NB H-eq férficsapata az NB I-es BSE együttese ellen játszik a továbbjutás reményében, Dombóváron, a szabadtéri pályán, 16 órakor, a Szekszárdi Vasas NB I- es női c^apa^a Szigetváron játszik MNK-mérkőzést iS órakor. NB III: Bátaszék—Bonyhád (férfi) 16. Marcali—Szekszárdi Vasas (férfi) 14. Teke: a Tolna megyei Építők NB Il-es női csapata a Zalaegerszegi Építők ellen játszik Szek- Gzárdon 13 órától. Kézilabda: Férfiak: Szekszárdi Spartacus—Paks 15 és 16. V.: Sudár—Taksonyi. Ireg-Nagyszokoly— Szekszárdi 505-ös DSK 16.30 és 17.30. V.: Kincses I.—Kincses II. Röplabda: Bonyhádon, a Spartacus női csapata a Székesfehérvári Volán együttese ellen mérkőzik MNK-selej tezőt. Labdarúgás: Gemenc-kupa Szek- szárdon. a városi sporttelepen 12 órától nyolc csapat részvételével. La bdarúgás : öregfiúk-mérkőzés : Bonyhádon I7 órától: Bonyhádi Pannónia Tsz—Pécsi Dózsa mérkőzés. labdarúgás: Járási bajnokság: Pálfa—Dunaföldvár 16.30. V.: Gerencsér. (Május 2., vasárnap) : Lovasverseny : Folytatódik Kiskunhalason a nemzetközi lovas- verseny. Kezdési idő: 10 és 14 óra. Fogatverseny: Regölyben, a vásártéren 14 órától akadály haj tás. Kézilabda: Nők: Dombóvári Kesztyű—Dalmand. 10.30 és 11.30. V.: Oláh—Vida, MÖzs—Bonyhád 9 és 10. V.: Kiss—Török. Ozora— Tolna megyei egyéni és csapatbajnokságot rendezett a paksi járási tájfutószövetség Pakson. A nappali versenyen bátaszéki, gyönki, szekszárdi, dunaföldvár! és paksi versenyzők indultak. Szinger Ferenc, a járási sportfelügyelőség elnöke nyitotta meg a versenyt, majd Mittler József, a szövetség elnöke ismertette a verseny menetét. Eredmények: F—15—B kategória: 1. Weisz László Szekszárd, 2. Illés Attila szekszárd, 3. Mukli István Paks. Lányok csoportjában: 1 Feil Mária, 2 Kiszli Mária. 3. Tuba çsilla aninü&árai&a paksit Szakszervezeti sportverseny A KPVDSZ dombóvári terület» sportbizottsága ismét rendezett sportvetélkedőt tagjai számára. Kézilabdában a högyészi és a dombóvári ÁFÉSZ mellett a dombóvári zírnyi utcai úttörőcsapat is indult. A verseny végeredménye: J. zrínyi utcai úttörőcsapat 4, 2. Dombóvári ÁFÉSZ 2. 3. Högyészi ÁFÉSZ 0 ponttal. A vetélkedőn két férfi kézilabdae=anat indult, ahol a Dombóvári ÁFÉSZ központi dolgozókból álló csapata a hálózat ellen mérkőzött és 13:13- mal ért véget a mérkőzés, végül hetesdobásokkal a hálózati dolgozók csapata szerezte meg az els® helyet. Kispályás labdarúgásban két női és négy férfiesapat nevezett Végeredmény: Nők: 1. Dombóvári, ÁFÉSZ, 2. Tamási ÁFÉSZ. Férfiak: 1. Dombóvári ÁFÉSZ !.. 2. Dombóvári ÁFÉSZ n.. 3. Tamási ÁFÉSZ. 4. Högyészi ÁFÉSZ. A lányoknál Szűcs Gizella és Bertus Erzsébet (mindkettő Dombóvári ÁFÉSZ) bizonyult legjobbnak. A férfiak közül Szűcs Antal. Kiss Sándor és fik lies József 3—3 gól* lai iratkozott fel a góllövőlistára. A hetesdobások versenyében a Dombóvári ÁFÉSZ I. csapata 6;S arányban nyert a Dombóvári ÁFÉSZ n. csapata ellen. A hét-i méteres-rúgásokban Dombóvár Tamási ellen 3:0-ra nyert. A négy férficsapat vetélkedőjéből a Hő- gyészi ÁFÉSZ került ki győztesen, második a Tamási ÁFÉSZ, har® madik a Dombóvári ÁFÉSZ lett. A dombóvári Napsugár Áruház KISZ-szervezetének serlegéért folyó verseny állása : 1. Domb. ÁFÉSZ 191, 2. Tamási ÁFÉSZ 5«, 3. Högyészi ÁFÉSZ 14, 4. Dombóvári FÜSZÉRT 11 ponttal. Szedres 10 és 11 V. ; Róth. Férfiak : Dombóvári Kesztyű—Hőgyéss 3.30 és 9.30. V.: Oláh—Vida. Möza —Dunaföldvár ll és IX V.; Kiss— Török. Kosárlabda: A Dombóvári VSS NB Il-es férficsapata a Zalaegerszegi Építők ellen. mérkőzik Dom- bóvárott 10.30-kor. Nb XII: Fonyód n.—Szekszárdi Vasas II ■ (női) 14 Fonyód I.—Bonyhád (női) il.39. Teke: NB ni: Tolna megyei Ép- tők—Kaposvári Közút 9 óra. Röplabda: A Tolna megyei Építők férficsapata Baja ellen mérkőzik Szekszárdon, a városi pá*> lyán MNK-selejtezSt. Labdarúgás: NB II: Szekszárdi Dózsa—Nagybátony 16.30 órakor. Labdarúgás. Na ül.: Dombóvár —Budapesti Építők 16.30 órakor. Labdarúgás. Megyebajnoksigt Nagvdorog—Bátaszék 16.30. Ma- gyarkeszi—Dombóvári VSE 16.30. Zomba—'revei 16.30. Paks—Simon- tomya 16.30. Bonyhád—Kisdorog 16.30. Dunaszentgyörgy—Szekszárdi Vasas 16.30. Tamási—Nagymányok 16.30. Báta—Tolna 16.30. Fadd— Aparhant 16.30. Labarúgás. Járási bajnoksági Kaposszekcső—Dalmand 16.30. V.5 Horváth. Attala—Dombóvári Vasas 16.30. V. : Kovács. Döbrököz—Koesola 16.30. V.: Dombóvári Dombóvári Tsz.—Szakcs. V.: Kutt, Nak—Kurd 16.30. V.: Verczli. Tol- nanémedi—Pincehely 16.30. V.: Zsolnai. Szárazd—Formád 16.30. V. : May. Szakály—Regöly 16.30. V.l Dein. Gyönk—Ozora 16.30. V.: Szálai. Alsópél—Iregszemcse 16.30. V.: Farkas. Pusztahencse—Németkér 16.30. V.: Taba. Bölcske—Madoesa 16.30 V.: Osztermayer. Gerjen —Dunakömlőd 16.30 V. : Farkas. Kajdacs—Fadd H. 16.30. V.: Pápista. öcsény—Tengelic 16.30. V.l Berta. Alsótengelic—Szedres 16.30. V.: Kovács. Várdomb—Sióagárd 16.30. V. : Heringes. Kajmád— T. m. Építők 16.30. V. : Horváth. Harc— Bogylszló 16.30. V.: Lugasi. KS- lead—Sz. Dózsa 16.30. V.: Széli. Izmény—Börzsöny 16. V.: Götz. Pannónia—Kisvej ke 16. V.: Radó. Kéty—Bonyhádvarasd 16. V.: PáL Cikó—Hőgyész 16. V.: Rákosi. Mu- csl—Győré 16. V.: Jeneí. Závod— Kakasd 16. V.: Pincehelyi. ak). F—17 fiú kategória: 1. Müllef János, 2. Peresztegi László. 3. Krémer Sándor (mindhárman paksiak). az egyéni győztes emlék- plakettet, a csapatok oklevelet kaptak. az F—17-es kategória győztes csapata május 30-án Zalaegerszegen képviseli megyénket a Magyar Népköztársaság tájékozódási futó-csapatbajnokságán. Az országos versenyen a Müller, Peresztegi, Krémer, Kertai. Szeri összeállítású paksi csapat érdemelte ki a részvételt. A tájékozódási futósport kezd népszerűvé válni a paksiak kezdeményezéséKispályás labdarúgó-torna A győztes Tamási Járási Hivatal csapata. Sportműsor (Május 1., szombat): Októberben füvesítenek Megyei tájékozódási verseny