Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-11 / 87. szám
á Nemes György Érzelmi kultúra S ok évvel ezelőtt egyik munkahelyemen volt egy kollégám. Harminchat-harmincnyolc év körüli férfi. Egy alkalommal, bizalmas hangulatában elmondta nekem: ő még soha életében nem volt szerelmes. Akadtak úgynevezett nőügyei, jelen, leg is házas, de soha egyetlen nővel kapcsolatban nem támadtak olyan érzései, mint amilyenekről versekben, regényekben olvasott, kamasztársaitóí annak ide. jén, s most felnőtt korban egyik-másik férfitársától hallott. Olyan hangulatok, érzelmek, ellágyulások, áb- rándözások. amelyeket köz. keletű szóval szerelemnek szoktak nevezni. Magam nem vagyok ugyan különösen romanti. kus hajlamú, szeretem a racionális, az ésszerű gondolkozást és cselekvést, de úgy gondolom: a teljes emberi léthez hozzá tartoznak az érzelmek, hozzá tartozik a szeretet, az álmodozás, a szerelem, ritka esetben még a sírás is. Szánakozón néztem kollégámra, s hirtelen az jutott eszembe: olyan ő. mint például azok az em. berek, akiknek életéből kimaradt a szép, az igazi, a nemes zene, amelyet kissé indokolatlanul ugyan, de komolynak neveznek. Olyan ő, mint annak az önző vagy tudatlan férfinak a felesége, akinek életéből kimaradt a szerelmi együttlét szépsége, csúcsa, gyönyöre. Enélkül is le lehet élni egy egész életet (és hány asszony élt le így, még gyerekekkel is maga körül, hosszú feleség, életet!). Szép zene nélkül is eltelik az - élet, de valami mégis hiányzik belőle, és csak sajnálni lehet azokat, akiknek élete e szépségek — lényegében érzelmi szép. ségek — nélkül múlik eL yerekkoromban anyánkat — néffyen voltunk testvérek! — anyukának, apánkat apuká. nak hívtuk. S ezzel a becéző alakkal összecsengett, hogy elmenetelkor és megérkezéskor megcsókoltuk szüleinket s ők is megeső.' koltak minket. Mikor egyszer egy írásomban a főszereplő anyukának szólítja az anyját, a kézirat egyik szakértő olvasója — már nem tudom, kicsoda -— kifogásolta ezt a szót, gics. esésnek, azt hiszem, kispolgárinak nevezte. Hadd idéz. zem itt Szabó Lőrinc Tü* csökzené-jének VIII. verséből azt a néhány sort, mely. ben szülei emlékét eleve, níti föl: „Messziről hallottuk a vasutat: / görgő robaj, fütty, mozdonydohogás, / ott dolgozott az apám... Csupa máz, I olaj s korom volt, ha megjött: a kék / munkaruhát anyuka mosta.. Lám, Szabó Lőrinc is anyukának hívta az anyját. Föltehetően a becézéssel együtt járt az erős és nem leplezett érzelmi töltés is. Ismerek egy fiatalasz. szonyt, aki jelenleg gyermekgondozási segéllyel ott. hon van. Mindig jól érezte magát a hivatalban, ahol dolgozik. most nagyon hiányzik neki az ottani társaság. De a férje hallani se akar arról, hogy majd visz- szamenjen a munkahelyére. A fiatalasszony pelen- kát mos, bébiételt paszí- roz, etet, sétáltat — unja az életét. Talán ezért nyilatkozott úgy, hogy az ember gondolná: teljesen hiányzik belőle az anyai érzés. Ezt mondta: — „Én csak csodálom anyuékat: mikor én meg az öcsém kicsik vol. tunk, anyuék a legfontosabbnak a velünk való tö. rődést tartották. Nem jártak moziba, színházba, társaságba, aztán szépen el. telt az életük, s most mi van? Én ezt nem csinálom. Szeretem a gyerekemet, de nem vagyok hajlandó föláldozni érte az életemet. A gyerekek úgyis hálátlanok, mikor felnőnek, magamról tudom. Majd én megtalá. lom a módját, hogy a gyerek miatt 4ne múljon el unalmasan a fiatalságom, és élvezzem az életet, amíg lehet. öregen már úgyse le. hét.” / 'gy a fiatalasszony,. Abban igaza van, hogy a szülei — Ismerem őket — valóban csak velük, gyerekekkel és nem önmagukkal törődtek. Hiányzott belőlük az az egészségesnek nevezett ön. zés, amely erre az ifjú te- ‘ remtésre, s alighanem még sok ifjú teremtésre jellemző. A szülők kevés iskolát végeztek ugyan, ám magas szintű érzelmi kultúra jel. lemezte őket. Tudunk. ugye, olyan anyáról is, ak{ fölajánlotta egyik veséjét a gyermekének. mert az csak így ma. radhatott életben. Amint hogy tudunk olyan szülőről, aki utcára dobja gyermekét. Tudunk családokról, ahol nem ismeretes az a szokás, hogy megcsókolják egymást. De tudunk olyan családokról, ahoi túlhajtják egymás imádatát, szentté emelését. S még egy utolsó — rög- tönzésszerűen kiragadott — példa. Egy másik munkahelyemen az öreg kolléga, akivel tizenöt éven át dől. goztunk együtt, nyugdíjba ment Még ezután is bejárt munkahelyére. Mindenki szerette, becsülte. Aztán meghalt Temetésére csak egy hivatalsegéd, s két olyan munkatárs ment ki, aki már nem is dolgozott a régi munkahelyen. Persze, nyirkos, rideg januári nap volt. s ha meggondoljuk: Sanyi bácsinak tökmindegy, ki áll meg egy szál virág- gai a hamvait rejtő urna előtt Amin mostanában sokat tűnődöm: mintha több volna az olyan jelenség, amely az érzelmi kultúra hiányára, érzelmi szegénységre, az érzelmi élet elsorvadására mutatna, mint az olyan jelenség, amiből az ellenkezőjére lehetne következtetni. P edig ezzel a tünettel egy időben fokozott igény jelentkezik az érzelemre, úgy is mondhatnám: nő a kereslet a sze. retet iránt. Buda Béla, az ismert orvos-pszichiáter egy előadásában azt a kifejezést használta: nálunk kemény futballt játszanak. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy a labdarúgó- pályákon játszanak kemény futballt, ellenben úgy, hogy a családban, a hivatalban, a munkahelyen játszanak egymással kemény futballt az emberek. Magyarán: egyfajta érzelmi ridegség kezdi jellemezni a társadalmi együttélést azokon a helyeken, ahol életünk el. telik — a munkahelyen és a családban. Talán túl nagy a hajtás, túl nagy az iram? Emiatt nem érnének rá az emberek egymással törődni? A terv teljesítésére, a munka elvégzésére összpontosít vezető és vezetett, és ezért nem érünk rá egymásra figyelni? Főnök a beosztottra, munkatárs a munkatársra? Nem hiszem. Először is: az a bizonyos túlhajtott iram nem is olyan túlhajtott a legtöbb helyen. Másodszor: az iramot inkább magunk fokozzuk a keresetkiegészítő esti meg hétvégi munkával. Harmadszor: olyan tempó nem lehet, hogy elveszítsük látásunkat és hallásunkat, s ne vegyük észre: ki az, aki zi. Iáit, szomorú, rosszkedvű, magányos körülöttünk, ki. bői szakad föl néha a bánat szűkölése vagy csak sóhaja. Az érzelmi ridegségre, az érzelmi kultúrálatlanságra, a szeretetlenségre mindeh-- féle magyarázatot lehet találni, annál kevesebb mentséget. Mondhatjuk, hogy a múlt szenvedése, nyomora bizonyos társadal. mi rétegekben befelé fordulást alakított ki. megölte az érzelmi életet, s az új nemzedék csak ezt örökölte, ezt visz; tovább és adja át az unokáknak. Mondhatjuk, hogy manapság sokaknak „hajtani” kell, ha jól akarnak élni, márpedig mindenki jobban akar élni — sa hajtásban nem jut idő érzelmi nyavalygásra. Ezt mind mondhatjuk, de a magyarázatot nem lehet elfogadni. Nem szabad belenyugodni, hogy egy új nemzedék érzelmi kultúrá- latlanságban nőjön fel. Q evallottan vagy szé- n gyenlősen, de min. den ember arra vágyik, hogy szeressék. Mi vagyunk azok, akik szere- tetre vágyunk, s mi vagyunk azok is, akik szere- tetet adhatunk. Ebből a nagy körforgásból egyetlen jóakaratú embert sem szabad kihagyni. A költészet napja Illyés Gyula: Téli hárs Vén hárs, lám, megérted: megint egy évgyűrű! . . yéd, forró gyökerű, a kérged. Van beléd írva mennyi viharütötte jaj lebírva 1 Fagyodban daccal tűz mennyi dúl: s fény s illat újra gyúl tavasszal. Benned betörve zúg hány harag: . előre csak! Előre?! ' ! öreg hárs, vén társ, zord-kérgessé válsz s bozontod törik, de boldog ', vagyok, hogy még állsz, akármi tépáz Weöres Sándor: Emlék Bokrok és kórők között az út szinte üldözött, a gyom úgy benőtte. Hossz kerítés, tört palánk, sárga bogyó, csupa láng világít előtte. Fehér függők, pirosak, fázós kékes árnyasak, zöld liliom-kardok, barna fű, mit gaz megöl, Szűnő lépések elől mily titkot takartok? Hol három nagy eb tutul, a sáros út kanyarul mint a liba-gége, p fal-árnyékok, ereszek domb-lejtőre függenek: ott a világ vége. v. Ifj. Töttős Gábor: Emlékezem régi telekre repül és ropog a hó , vadnyulak félénk íülelése mozdulatodban hittem a télben a hőzokogá3ban messzire csengő gyermeki csendben hidd el hidd el sokáig hittem rezdül a fákon tört bogas ágon félénk kopaszság fürge lábú lovak szája fúj ide párát hópihe pilled szempilládra jég jaja jajdul a vaksi világra hó zeng jég zeng tél-csoda hang zeng szárnyal a zúzmara — anyám söpört udvara — száz zenéket kiált w®bőlogatós öreg telek fekete kendős hosszú esték hóba hullott almám ízét egy este kilesték... Jhi**A'®**I
