Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-11 / 87. szám

99 Huncutság” Böfcskén Gazdasági jegyzet . . ,,'W Csak nagyobb hirtelen jött tavasz fölszárította a télutó sarát. Küllőig veri fel a közeledő bicikli a port a bölcskei utcán. A svájcisapkás férfi rálép a pedálra, s megáll, látva, hogy tétován zörgetünk egy zöldre mázolt kerítés ajtaján. — A Bodor Janit keresik? Kint van az ilyenkor a sertés­telepen. Aztán a falusi ember idegent látó kíváncsiságával „val. latóra” fog bennünket. — Szekszárdról? A Jani hívta magukat? No. akkor néz. zenek körül alaposan, mert nagy itt a huncutság minálunk! A sertéstelep túl a faluszéli akácos-bokros dombháton búvik meg. Kerek képű, nyílt arcú ember cipel két vödröt az ólak felé. A kék munkaruha olyan rajta, mintha liszteszsákokkal birkózott volna. A nadrágszárába torlj a kezét, aztán bemu­tatkozik, — Én vagyok a Bodor János. Én telefonáltam maguk­nak. Szeretném, ha meghallgatnának. Bemegyünk az öltözőbe, letelepedünk a meszelt fal tö. vébe a padokra. Nehezen áll össze a történet. Mondatról mondatra el. elkanyarodva rakja egymásba a szavakat Bodor János. S ahogy hallgatom, egyre világosabban érzem, hogy ez nem a sértődékeny ember begyakorolt panaszkodása... — Hát mondja, miért bűn az, ha az ember szól olyanért, ami valamennyiünk érdeke? Hisz a magunkéról van szó,, mégis legorombítottak, amikor szóvá tettem, hogy export- szállításkor (igaz, hogy ez már jó rég történt!) miért megy el vendégeskedni az a vezető, akinek a felügyeletet kellene el. látni. Vagy egy másik. Gyógyszer kellett volna a szoptatós kocáknak, és hiába szóltunk három héttel előbbre az ágazat­vezetőnek. Aztán mikor elkezdtek hullani a malacok és megmondtuk az elnöknek, két nap múlva itt volt a gyógy­szer. Persze ilyenek után joggal mondják az emberek, hogy kocsmaasztalnál nem lehet intézkedni... — Nem volt énnekem különösebb bajom — személy sze­rint — a Szabóval. Ö az állattenyésztési ágazatvezető. El­láttam mindig becsülettel a munkám, ezt — ha talál — az ellenségeimtől is megkérdezheti. Legföljebb nehezen tudtam lenyelni azt, ahogy a Szabó velünk beszél. Mesélhetném a Végtelenségig a kisebb-nagyobb eseteket. Egyszóval sokat enged meg magának a Tibor. A Szabó. Még ha egyszer főnök, akkor is. A mi bizalmunkból lett az. Márpedig a bizalom alap nélkül — likas tarisznya. Nem vagyunk már cselédek, a magunkéban — és magunkért dolgozunk. Mit várhat tő­lünk „csizmás” emberektől, a téesz akkor, ha a „félcipősök” aem törődnek úgy a dolgokkal, ahogy kellene... — Ezt a Szabó Tiborra, az ágazatvezetőre érti? — Arra. Főként arra. Meg is mondtam mindezt a feb­ruári részközgyűlésen. Mert hát ez az itt dolgozók vélemé. nye. Ezért hívtak be múlt héten, hogy mindezt mondjam ei jegyzőkönyvbe is. Mármint azt, hogy megvonjuk a bizalmat az ágazatvezetőtől. Hát ezt mondtam el én, meg még tízen, vagy. tizenketten külön a központban. Elindulunk kifelé az udvarra. Az öltöző kopott fali­tábláján kivágott újságcikkek. — Olvasó emberek Vagyunk. Ezeket itt maguk írták az üzemi demokráciáról, meg a dolgozó emberek igazáról. Aztán mikor a múlt vasárnap olvastam az újságban azt a nagy. dorogi házügyletet, akkor határoztam el végleg, hogy telefo­nálok. Mert az ilyenekről beszélni kell. Hisz olyan nehéz az emberekben a bizalmat felépíteni — de lerombolni már sok­kal könnyebb. És itt most vagy negyven csalódott ember dolgozik együtt. Kint búcsúzunk el a telep kapujában. Mielőtt elválnánk, odamutat a kerítés mellé. — Tavaly szép virágágyásokat csináltunk ide. Most meg épp csak felástuk — teszi hozzá legyintve. jhw «111? À „Rákóczi” központjában a személyzeti vezetőt talál­juk. Antal Lajos, mivel az elnökkel még nem beszéltek er. ről, csak a magánvéleményét mondja el: — Nem. Ez az egész nem Szabó kontra Bodor ügy. A Tibor nem nagyon találja el a kellő hangot néha — hogy is mondjam, kissé keményebben beszél az emberekkel. Azt hi. szem, ez a fő oka az egésznek... Hogy megiszik néha egy-egy pohárral? Igen, ez tény, bár én kirívó esetről nem tudok... Régi vezető. Voltak néha problémák, de ez a februári rész- közgyűlés mégis meglepetés volt. No, persze a Bodoréknak nincs joguk az ágazatvezetőt leváltani, hisz a törvények sze­rint... Megoldás? Hát nem lesz egyszerű dolog. Kár, hogy a falu már így felfújta a dolgot. Szabó Tiborral csak pár mondatot beszéltem. Elmond, tam, hogy mit hallottam ez idáig. — Mi minderről a véleménye? —- Semmi — volt a lakonikus válasz. — Velem még senki nem beszélt a vezetőségből. Rákérdezem konkrét ese­tekre (gorombaság, gondatlanság, stb). — Ilyenekről én nem tudok. — Iszik? Fölkapja a fejét. — Ha iszom, nem dolgozom. Ha meg dolgozom, akkor nem iszom — mondja hangjában enyhe daccal. A Rákóczi Tsz elnökével Szekszárdon ültünk le be­szélgetni. — Biztos, hogy ez az egész ügy nem kizárólag egyéni sérelem. A vezetőség elé viszem az ügyet, nem egyszemély. ben fogok dönteni. Az italért már figyelmeztettem az ágazat­vezetőt — de akkoriban családi problémái voltak, úgy tu­dom. Am; a durva hangnemet illeti? Hát tudja, azért az ám az igazság, hogy az emberek nem szeretik, ha több munkát követelnek tőlük. Nem, a Bodor munkája ellen soha nem volt kifogás. De egyébként nehéz fegyelmezni. A múltkor megbüntettem egy maszekoló traktorost — és a döntőbizott­ság felmentette. Mert fizikai dolgozó. Bezzeg most követelik a Szabó Tibor fejét. Hibát találni mindenkinél lehet... És az élet különben sem fekete vagy fehér egyértelműen. E z igaz. De most, hogy újra elgondolkodom a bölcskei „huncutságokon”, egyben biztos vagyok. Mégpedig feketén-fehéren: a dolgozó emberek bizalma a veze- tőjük iránt nem felesleges luxus, hanem" az eredményes munka semmivel nem pótolható feltétele. Még nem tudom, hogy zárul le ez az eset. De remélem, hogy a sertéstelep dolgozói újra megcsinál, ják a virágágyást, ott a kerítés tövében... GYŰRI VARGA GYÖRGY Oltóanyag - zöldségeknek A Moszkva környéki „Moszkovszkij” szovhoz I üvegházaiban termesztett paradicsom terméshozama jelentősen felülmúlta a ko­rábbi terméshozamokat. A mennyiségi és a minőségi növekedést a Szovjetunió egyik tudományos központ­jában kidolgozott vakcina tette lehetővé. A prepará­tum készítésénél a tudó­sok a nemesítés genetikus módszereit használták fel. Először a növényekből elkülönítették a kórokozót, azután olyan változatát te­nyésztették ki, amely a be­tegség enyhült formáját idézte elő. a gazdaság szak­emberei remélik, hogy a profilaktikus „oltószer” be- permetezése segít megvé­deni más zöldségfélék ter­mését. A vakcina megvéd­te a növényeket veszélyes ellenségüktől, a mozaik­betegség vírusától. ____________________________ S zolgálati lakások Hőgyészen-------­A Hőgyészi Állami Gazdaság négy szolgálati lakásból álló házat épít a gazdaság központ­jával szemben lévő területen. A lakásokat az építőbrigád még az idén szeretné átadni. Foto: G. K. tudással... A SZEKSZÁRDI NyomdáJ ban arról beszélgettünk, hogy mennyit, és miért költ a vál­lalat a dolgozók szakmai to­vábbképzésére. Megyénk újságolvasói az elmúlt évek során már érte­sültek arról, hogy milyen nagyarányú fejlesztést hajtot­tak végre a nyomdánál. Tájé­kozódhattak arról, hogy a ren­delkezésre álló pénzösszegből miként vált termelékeny, ha­tékony és korszerű üzemmé a vállalat. Hogy újították fel az elavult technikai, műszaki be­rendezéseket, s milyen ütem­ben korszerűsödött a- géppark. Mindehhez első hallásra nem is volt másra szükség — mint pénzre. S ez talán így igaz is. De ahhoz, hogy a moderni­zált üzemben valóban hatéko­nyan használják ki a nem kevés anyagi erővel végrehaj­tott fejlesztést, még valamire szükség volt. Az emberekre, a munkásokra, akik szakmai tu­dásukat állandóan gyarapítva Valóban „rászólhatnak” a gé­pekre, s akiknek az „kezes ál­latként szót is fogad”. Nézzük a tényeket. Az el­múlt négy esztendőben a nyomdánál minden évben szerveztek több olyan szakmai tanfolyamot, amelyeken a résztvevők megfelelően gya- rapíthatták — az egész közös­ség érdekében — tudásukat, szakmai hozzáértésüket. Mind­ez a vállalatnak jóval több; mint félmillió forintjába ke­rült. \ Sok ez, vagy kevés? ha A beruházásra szánt összeggel hasonlítjuk össze — akkor nem éppen ha­talmas összeg. De ha — bár ez számokkal nehezen mér­hető — az ebből származót hasznot nézzük, akkor sok. Talán a nyomda — találomra kiragadott — példája bizonyít Valamit Azt, hogy a fejlesz­tésnek, a termelékenység fo­kozásának, vagy a munka mi­nőségének javítása nem fel­tétlen a súlyos milliókból fa­kadó beruházások egyenes kö­vetkezménye. A dolgozók szak­mai továbbképzése egy tulaj­donképpen nem is túl költsé­ges és főként gyorsan megté­rülő fejlesztésnek tekinthető. Jól jár az egyén — de min­denekelőtt a közösség. Ezért is tartom meglepőnek, ha va­lahol, bármilyen indokkal el­zárkóznak a dolgozók szakmai továbbképzése elől. Mert sajnos ilyenre is akad példa. íme egy eset: Az AG- ROKER-nél egy dolgozó hite­lezte meg a vállalatának a technikusi továbbképző költsé­geit — amit később is csak részben térítettek meg. Taka­rékosságból? Ki tudja. EGY BIZTOS: sok minden­nel kell takarékoskodnunk. De azzal a lehetőséggel, hogy szakmailag minél jobban kép­zett emberek álljanak a gé­pek mellett, vagy dolgozza­nak az íróasztalnál, aligha szabad. Mert hiába az új gép, vagy új technológia — ha az ember elmarad a saját maga teremtette követelményektől. Hisz megfelelően képzett dol­gozók, munkások nélkül „el­vadul a drága jószág, a gép.’’ 1976. április 1Ï,

Next

/
Oldalképek
Tartalom