Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-01 / 78. szám
/ ŰKTTI^g tolna megyei népújság ÁPRILIS 1 CSÜTÖRTÖK Névnap: Hugó A Nap kél 5.23 — nyugszik 18.13 órakor A Hold kél 5.54 — nyugszik 20.13 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1901. április 1-én születetett Szolnokon — és négy éve, 1972 februárjában halt meg Budapesten — Sándor Pál, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, egyetemi tanár. 1919-ben Szolnokon vették fel a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A felszabadulás után az MKP II. kerületi szervezetének titkáraként kapcsolódott be a politikai küzdelmekbe. Élete végéig aktiv pártmunkás volt Jelentős elméleti tevékenysége Is. Ismertebb művei: Engels mint filozófus, Filozófiai hátra- maradottságunk okairól, Arisztotelész logikája, A filozófia története I—III., A filozófia is közügy. Az ideológiáról, stb. FoffaáaÍmi ifjúság! napok Vetélkedő fiatalok Dombóváron O TÖRPEVÍZMÚVET kap Aparhant. A községi tanács és a termelő- szövetkezet vezetőinek megállapodása alapján a faluban törpevízmű- vet létesítenek. A Kaposvári Vízmű Vállalat még az idén megkezdi a munkát, amelynek tervei a napokban készültek el. A vízműtársulás- szervezés a közeli hetekben megkezdődik. + A FORRADALMI Ifjúsági napok megyei rendezvényeként a Tolna megyei Tervező Vállalatnál szellemi vetélkedőt rendeztek a vállalat KISZ-korú fiataljainak közreműködésével. A vetélkedő kérdéseit a Rákóczi-évforduló és a felszabadulásunk megyei eseményei témaköréből állították össze. # A DOMBÓVÁRI szocialista brigádvezetők klubja ma este vezetőségi ülést tart, ahol az eddig végzett munkájukat értékelik és a klub további programjainak megbeszélését tartják. Az eddigi munkáról a beszámolót Hurta Sándor- *ié, a klub elnöke tartja. if NYÁRI középiskolás építőtábort szerveznek az idén a megye- székhelyen. A tábor résztvevői az V. sz. általános iskola, a sötétvölgyi csónakázótó és az ide. tervezett .úttörőtábor építésének meggyorsításában segédkeznek majd. A 100 személyesre tervezett úttörőtábor konyháját, éttermét és mosdóját befogadó faházak már a helyszínre érkeztek. o száznál több autóval gyarapodott egy év alatt Dunaföldváron a személyi tulajdonban lévő gépkocsik száma, s így ma már elérte az ötszázötvenet. A motorizáció fejlődésének irányára jellemző, hogy a nagyközségben csak kétszázötvenen tartanak mötorkerékpárt. NÖVÉNYVÉDELMI ELŐREJELZÉS A talajlakó kártevők zöldség- növényeinkben jelentős pusztítást végezhetnek, ha kellő időben nem védekezünk ellenük. A kár elhárítása érdekében a növények helybevetése, vagy palántázása előtt , állapítsák meg a talajban lévő pajorok, drótférgek létszámát. Ha négyzetméterenként 1—2 kártevőt találunk, már indokolt a vegyszeres védekezés. A kártevők létszámát úgy állapíthatjuk meg, hogy a terület néhány pontján 1—1 négyzetméteren két ásónyom mélységben kiássuk a talajt, majd azt kézzel átmoryolva megszámoljuk a kártevőket. Aki c vizsgálat eredményeképpen a vegyszeres kezelés mellett dönt, annak a nagy mennyiségben forgalmazott Basudin 5 G-t ajánljuk. A szer kijuttatása helybevetett zöldségfélék esetében a vetett sorokra történik. Palán- tázott zöldségeknél a palántasorok talajába kell sekélyen bedolgozni a szert. Vigyázva arra, hogy a levelekre ne szórjuk. A Basudin 5 G előírt adagja 1,5—2,0 gramm folyóméterenként (2 kávéskanál). A kezelés utáni be Öntözés © hatást fokozza. A munka- és egészségvédelmi előírásokat a szer csomagolóburkolatán feltüntett út- isv4>tató szerint kell betartani. Növényvédelmi Állomás „Úttörők, KISZ-tagok, szocialista brigádok figyelem!” — így kezdődött az a felhívás, amelyben a dombóvári Napsugár Aruház KISZ- szervezete vetélkedőre szólította a város vállalkozó kedvű fiataljait. A „Tavaszi forradalomnak” című szellemi ütközet a három történelmi dátumnak. megfelelően három fordulóból állt. A harmadikat, tehát a zárófordulót március 30-án Hamarosan befejeződik a téli fűtési idény. A szezon végét tükrözi már az ÁFOR-kutak forgalma is. Budapesten a hidegebb időkben naponta több mint kétmillió liter tüzelőolajat vásároltak, de a jelenlegi forgalom még a felét sem éri el. •Az előrelátó és takarékos vásárlók hamarosan megkezdhetik a következő fűtési szezon Gyorsan terjedő, veszélyes erdőtűzhöz riasztották tegnap délben a szekszárdi állami és a bátaszéki önkéntes tűzoltókat A szálkái út mentén lévő százhektáros, értékes, 20—25 éves fenyőkből álló erdőben pusztított a piros kakas. A tűzoltók és a honvédség egyik alakulata háromórás megfeszített munkával oltotta el a lángokat. A fenyvesnek csak kis része, mintegy két hektár vált a lángok martalékává. Ez az erdőtűz sajnos már a huszonegyedik volt az utóbbi három nap alatt. Huszonegy altartották az ÁFÉSZ ifjúsági klubban. A versenyre hat csapat nevezett be, egyenként 5—5 fővel. A Napsugár Áruház, a Hotel Dombóvár és az ÁFÉSZ központi KlSZ-szerveze- te, az üveg- és porcelán- üzlet szocialista brigádja és a Rákóczi szocialista brigád, valamint az úttörők képviseletében a Zrínyi Ilona úttörőcsapatból 5 pajtás. Gondolkodva játszani — szórakozva tanulni: előkészítését is. Az ÁFOR tájékoztatása szerint ugyanis a kedvező múlt évi tapasztalatok alapján az idén is megszervezik a kedvezményes tüzelőolajvásárlási akciót. így május 1-től azok, akik saját tartályaikban kívánnak tüzelőolajat tárolni, literehként 2,10 helyett 1,50 forintért kapják meg a téli olajat. (MTI) erdőtüzek kálómmal kellett a tűzoltóknak erdő- vagy avartűzhöz kivonulni. S nem egy alkalommal, annak ellenére, hogy sok, sokszáz milliós értéket mentettek meg, hatalmas károk keletkeztek. A hirtelen beköszöntött tavasz ismét megnövelte a tűzveszélyt, ezért a Tolna megyei Tűzoltó Parancsnokság ismételten felhívja a kirándulók, az erdők közelében dolgozók figyelmét a rendeletre, amely szerint az erdő szélétől számított kétszáz méteren belül tilos a tűzrakás. ez volt a mottója a versengésnek. A zsűri értékelése alapján az első helyezést az ÁFÉSZ központi KISZ-szervezete, a másodikat az áruház KISZ-esei nyerték, 1500, illetve 1000 forint díjjal, a harmadik helyen pedig az úttörőknek gratulálhattunk, akik a megnyert 500 forintot nyári táborozáskor hasznosítják. A részvételért valamennyi csapat oklevelet kapott. Szilvási Sarolta O EGY lány, egy fiú... Csupán két újszülött jött világra kedd délutántól szerda délutánig a szekszárdi megyei kórház szülészeti osztályán. KRESZ »76 pályázat VII. SZÁMÚ FELTEVÉS MEGOLDÁSA — A forgalomba:! részt vevő járművet éj<i szaka és korlátozott látási viszonyok között kf kell világítani. (KRESZ 44. § 1. bek„ 55. §. 2J bek.) — Járművel az úttesJ ten úgy kell közlekedni; hogy az megfeleljen: a jármű és a rakomány sajátosságainak, az út-j viszonyoknak, forgalmi; valamint az időjárási és látási viszonyoknak; (KRESZ 25. §. 1. bele; 26. §. 4. bek.) — Ha a baleset halált; személyi sérülést vagy 15 000 forintot meghaladó dologi kárt okozott; a balesetről a rendőrséget haladéktalanul érte^ sfteni kell. (KRESZ 58Í §. 2. bek.) — Tilos a továbbhalad dás, ha a kormány, az üzemi fék, az irányjélző berendezés, vagy a baj oldali első, illetve a hátsó helyzetjelző lámpa romlott el. (KRESZ 56; §. 1. bek. e. pont.) — Ha az úton ser® járda, sem leállósáv; sem útpadka, sem kerékpárút nincs, lakoti területen kívül a gyaloj.. gosnak menetirány szerinti bal oldalán kelj közlekedni. (KRESZ 214 §. 2. bek.) A pályázaton 18 szed mély 10—10 pontot ért) el, akik között 100—10Q forintos könyvutalvád nyokat sorsoltunk ki. , Könyvutalványt nyert| Farkas Attila Dombó-) vár, Fő u. 24., dr. Kun László Szekszárd, Klapka Gy. ltp. A/3., Pásztor István. Tolna, Akácfakor 19. A könyvutalványoka! postán küldjük éL Mérséklődik a szél Várható időjárás ma estig: időnként kissé megnövekvő felhőzet, számottevő csapadék nélkül. Az időnként élénk északnyugati, északi szél mérséklődik és délnyugatira fordul. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 16—21 fok között. OLVASTAM Tanmedence — Harckocsizó szeretnék lenni — közölte a sorozáson .a fiatat mezőgazdasági gépszerelő. Viszont igencsak meglepődött, amikor erre megkérdezték: tud-e %íszni. — Tudok — felelt megkönnyebbülten, amikor elmagyarázták, miért fontos a harckocsizó katonának a2 úsznitudós. Nem akarok statisztikákat idézni, sem régmúlt olimpiák sportsikereire hivatkozni, önmagában is beszél a tény: az általános iskolát, középiskolát végzett fiúk, lányok tekintélyes része nem tud úszni, pedig a fizikum fejlesztésének, oz egészségre nevelésnek egyik legjobb lehetősége a minden izomzatot megmozgató, fejlesztő úszás. Ami viszont a természetes vizek mellett élő és városban lakó fiatalok részére csak a nyári időszakra korlátozódik. Olyan fürdő, amelybe rossz időben, téli időben is oda lehetne vinni a gyerekeket, vidéken nincs, legfeljebb csak a hévizekkel rendelkező helyeken. Holott a heti Három testnevelési óra megfelelő lehetőséget adhat arra, hogy minden gyerek megtanuljon úszni. Ezért olvastam örömmel a hírt, hogy Szekszár- don is épül tanmedence, az új ötéves terv során, a már épülő általános iskola mellé. Bár a megnyitásra még várni kell, az biztos, hogy a tanmedence építésére fordított költség nem lesz kidobott pénz. B. I. Iskola után Foto: Gottvald Kedvezményes tüzeiőolaj-akció májustól Veszélyes TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja —Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN— Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. — Telefon: 129-01, 123-61 — Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat— Szekszárd, Béla tér 1. — Telefon: 120-11, 120-10 — Telex: 14251 — Postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készül a Szekszárdi Nyomdában — Széchelyi utca 46. — Postacím: 7101 Szekszárd — Telefon: 129-21 — Felelős vezető: Széli István — Térj eszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 25 069