Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-09 / 85. szám

Oratorium és komédîozâs

Merre tart

a megye színjátszómozgalma?

fié TnuíassanaS be Somoly műsorokat : de azokat is úgy tegyék, hogy érezzük a súlyos mondanivaló mögött is fiatalságukat, félkamasz, félfelnőtt énjüket. Mindez jelen volt a Garay gimnazisták műsorában, akik Weöres Holdbéli csónakosának részleteit mutatták be —- és ezzel képviselik a megyét a csurgói diákszínjátszó- napokon. A tamási gimnazisták előadása is fiatalos, lendületes volt, bár megtévesztő című műsoruk „dokumentumjáték mai életünkről”, gondolatilag kuszára, szerkezetileg zsúfoltra sikerült. A paksiak Görgey Egy fiú és a tündér című musicaljének keresztmetszetét mutatták be. Nem a gimnazisták ízlését tükrözte a színpadraállítás, operettes, cukros jelenetek, figurák tették visszássá bemutatójukat, habár némelyik szereplő — például Balga alakítója — megmutatta, hogy hogyan kellett volna... A tamásiak is, paksiak is dicsérettel megfeleltek a minősítésen.

A szekszárdi Kísérleti Színpad versenyen kívül indulj, lévén hogy ők már az országos minősítésen szerepeltek. (Ezüst fokozatot kaptak.) Mor- genstern-műsoruk még kiérte- letlen formában is jó ritmusú, kitűnő hangulatú összeállítás. Egyedül ennél a csoportnál érezhető már az a tudatosság, ami nélkül el sem képzelhető a „magasabb osztályba lépés”, a színpadi játékban történő alkotás.

|J~ rcnnn oratóriumféle n<4 toUpd merev szavalást hallottunk volna, most boronghatnánk. Ha csupa érett, átgondolt, fiatalos és lendületes műsor szerepelt volna — nem győznénk örvendezni, így, hogy ilyen is volt, olyan is, és sok jókedvű próbálkozás — bizakodunk. Érlelődik a műfaj megyei forradalma, a szépszámú lelkes csoport hamarosan betölti majd azt a szerepet, amit a közművelődés reá osztott.

virág F. a '

Ä manup kilenc irodalmi ” színpada, színjátszó csoportja közül nyolc szerepelt vasárnap a „Három tavasz” vetélkedőn és bemutatón. A műkedvelő mozgalom e műfajának kedvelői úgy ültek be a megyei művelődési központi kistermének nézőterére, hogy keresztmetszetet látnak: mire képesek, mire törekednek, mi után érdeklődnek színpadjaink, színjátszóink?

Éless Béla, a háromtagú zsűri elnöke, az amatőr színjátszás tekintélye — az Országos Színjátszó Tanács tagja, a budapesti Perem Színpad vezetője —, az eredményhirdetés alkalmával rögtönzött kis ösz- szefoglalójában ezekre az izgalmas kérdésekre sajnos nem tért ki, mindössze azzal nyugtatta meg a közel kétszáz színjátszót, hogy az országos átlagnál színvonalasabb volt teljesítményük. Pedig szívesen hallottunk volna egy kis összehasonlítást: máshol milyen

műfajokkal kísérleteznek a fiatalok, milyen a darabválasztásuk? Mivel ez nem történt meg, ennek a találkozónak is Ugyanaz lett a hibája, amit a színpadvezetők különféle fórumokon kifogásolnak: a szó,

produkció elszáll, nincs mód a feldolgozásra, az értékeléshez nem kapni vezérfonalat. Igaz, a csoportok vezetői részt vettek egy estig nyúló szakmai megbeszélésen, amit viszont nem mindegyikük tudott egyformán hasznosítani. És csak a nyolc színpadvezető' Hát színjátszóik?

Bem utat kozó

tesünk műsoraiból könnyűszerrel össze lehetne állítani a „színjátszómozgalom egyedfejlődését”-. Kezdve az indulással, a próbálkozással: amikor még a szereplőszándék dominál. A műsor ilyenkor legtöbbször merev, mert a szereplők nem tudnak mit kezdeni a szövegükkel, s a rendező elképzelése is statikus. A néző a szereplőkkel együtt azért drukkol, hogy jaj, csak baki, belesülés nélkül, minél hamarabb vége legyen. Ilyesfajta produkció volt a szekszárdi egészségügyi szakiskola Radnóti színpadáé. Részvételi oklevelet kaptak, de nagyon reméljük, hogy nem ment el a kedvük a további próbálkozásoktól. A Népbolt Vállalat színpadát már korábbról ismerjük, rendszeres résztvevői a hasonló találkozóknak. Még mindig nem találták meg sajátos arculatukat. Soós Zoltán Gorombakovácsok-ját választották ki, és már a legelső percben elárulták, hogy a költő és a mű értékelésével tévedtek. Reethoven-kísérőzenét választottak Soóshoz... Érdemes lenne egyszer utánagondolni, hogy miért Soós Zoltán az egyik legnépszerűbb költőjük az irodalmi színpadosoknak? Mert az, most is kétszer szerepelt. A tolnai színjátszók egyik produkciója Pityert című „hőskölteménye”. A másik egy gyengécske népi komédia. A tolnaiak igazi komédiások: jó kedvvel, nagv

lendülettel szereneltek. Iga-' nem mindig találták meg a megfelelő stílust, vagy egyszerűen bohóckodtak. Ettől függetlenül szívesen néztük őket, és egyre inkább sajnáltuk, hogy darabválasztásuk nem méltó tehetségükhöz. A tolnaiak között játszott a legtehetségesebb színjátszó: Hága József, de jó szereplőérzéke sem mentette meg attól, hogy társai hibájába essen. A tolnai színjátszók kiválóan megfelelt minősítést szereztek, és ők képviselik megyénket a

falusi színjátszók országos fesztiválján.

Egy csokorban ^

tunk a középiskolásokról: a

bátaszéki, a paksi, a tamási és a szekszárdi gimnázium színpadáról. A bátaszékiek kiválóan megfelelt minősítést kaptak és országos bemutatóra mehetnek. Szépen szerkesztett, elegánsan előadott műsoruk akárhol megállná a ,helyét, mint ünnepi megemlékezés. Mégis, a másik három, esetenként a bátaszékiekénél éretlenebb előadás is egy dolog miatt jobban tetszett. Azok ugyanis teli voltak játékossággal, jókedvvel. Ez nem azt jelenti, hogy a középiskolások

A paksi gimnazisták műsorának egyik jelenete.

Foto: KZ.

Gerencsér Miklós:

Emléke tiszta forrás

(300 éve született II. Rákóczi Ferenc)

17. 1

Ilyvóban már hazai küldöttség ke-' reste Majoros István nincstelenné lett felkelő nemes vezetésével. Sürgették a fejedelem haladéktalan hazatérését. Elmondták, a megkínzott nép nem képes tovább várakozni, harci hevületében kibontotta Rákóczi zászlóit Beregszász, Mezővári, Tarpa piacán. A felkelés megkezdődött.

Június 9-én este, szakadó esőben, azonnal útra kelt Rákóczi. Alig néhány híve és még kevesebb lengyel fegyveres kísérte. Már közel ért a magyar határhoz, amikor újabb küldöttség talált rá. Tőlük tudta meg hogy Károlyi Sándor, Szatmár megye főispánja Dolhánál megverte, szétkergette a pór felkelőket, akik a Kárpátok hegyeibe szaladtak és most tanácstalanul várják a fejedelem rendelkezéseit. Még nem lett volna késő meggondolnia magát Rákóczinak. Elfogadható magyarázat kínálkozott a felelősség lerázására. De ragaszkodott esküjéhez. Bármilyen siralmas volt a kezdet, nem tért le a vállalt útról. A határszéli Kliniec faluból, „a haza küszöbéről” parancsot küldött Esze Tamásnak, hogy a tarpai jobbágyvezér vezesse eléje a Beszkidek aljába a felkelőket.

14-én érkezik hozzá a rongyos, kaszákkal, dorongokkal felfegyverzett parasztok csapata. Valóban csak csapat: az ígért 5—6 ezer gyalogos és lovas helyett mindössze háromszáz rendetlen emberből állott a tábor. Ennyi és ilyen katonával kezdeni hozzá az ország felszabadításához? Rákóczi nem. vesztette el bizakodását. Noha eddig hadviselési ügyekkel a gyakorlatban nem foglalkozott, erélyes parancsnokként teremtett rendet a táborban. Harcosait katonás életmódra szoktatta, fegyelmezett napirendet vezetett be, szabályozott viselkedéssé formálta a parasztok lelkesedését. Semmi külsőség nem utalt főúri rangjára. Egyszerű fekete posztóruhát viselt, s most tudták meg róla, hogy gyászol. Édesanyja, Zrínyi Ilona meghalt a száműzetésben.

A fegyelmet gyakorló tábor számban gyarapodott. Messzi vidékek küldöttei hozták el a csatlakozás hírét. Hűségükről biztosították a hajdúk, a kunok, a jászok. Felduzzadt seregével megindult a Latorca völgyében az ország belseje felé és Munkácsig meg sem állt. A császáriak szintén ide sereglettek, mégpedig azzal a biztos tudattal, hogy egycsapásra felszámolják a lázadást, önbizalmukat okkal alapozták az erős várőrség és a harcedzett Mon- tecuccoli-ezred együttműködésére, Az egyik kapitány becsületszavát adta, hogy kardja hegyére tűzi Rákóczi szívét.

Ugyanezt a kapitányt levágták a kurucok. A fejedelem nem remélhetett győzelmet, mikor váratlanul nagy erőkkel találta magát szemben, a tűzpróba mégis becsülettel sikerült. Vezért posztján, teljesen a saját belátására hagyatkozva, tisztek nélkül, csatatéri tapasztalatok hiányában rendet tudott tartani, képes volt bátorságot önteni csatázó embereibe. Nem nyertek ütközetet, de nem is verték meg őket. Rendezett sorokban vonultak vissza a tűzkeresztség tanulságaival, hogy az országhatár közelében megerősödve győztes rohamokra induljanak. Ekkor, az erőgyűjtés napjaiban csatlakozott hozzájuk; néhány huszár, köztük Ocskay László, a későbbi kuruc brigadéros, aki előtt fényes győzelmek sora állt, árulása miatt mégis vérpadon kellett befejeznie életét.

És megérkezett Bercsényi Miklós Lengyelországból, hat század különböző nemzetiségű katonával. Együtt volt a nagy felszabadító háború hadseregének magva, amelyhez a küzdelmek során tíz. és tízezrek csatlakoztak. 1703. július 7-én mozdult ki az országhatárnál lévő Zavadka faluból a kuruc tábor, megindulva a tiszántúli sík vidékek felé;

HAZATÉRÉS

Ami különösen nehézzé tette Rákóczi gondját: nemcsak a német ármádia, de a magyar nemesség egy része is ellenségként tekintett érkezése elé. Fegyvert kellett szegeznie azok ellen, akiket a parasztokhoz hasonlóan a nemzet zászlói alá hívott Magyarország egyetemes érdekében.

Ám a nemesség jobban félt a jobbágyoktól, mint a némettől. Ti- szabecsénél hadirendbe sorakoztak az Alföldre igyekvő kurucok feltartóztatására. Szomorú, tanulságában igen elgondolkoztató tény, hogy a felszabadító háborúra vállalkozó ku- rucoknak épp magyar fegyverek ellenében kellett kivívni az első győzelmet a tiszántúli hadjárat nyitányaként. A nagyobb veszteség elkerülését mindkét oldalon a kuruc erők döntő fölényének köszönhették.

Illúziók nélkül viselte vezért felelősségét Rákóczi. Az országmentő küzdelemben szilárd eltökéltség mellett egészséges veszélyérzet jellemezte viselkedését. Vajha későbbi vezértársai közül többen rendelkeztek volna ezzel a tulajdonsággal. Igaz, a tiszabecsei győzelemmel erős hídfőt létesíthetett az Alföld felé, de a hátában császáriak tanyáztak, Montecuccoli híres ezrede fenyegette. Szatmárban, Erdélyben szintén németek. Előtte a síkság kétértelmű nemessége. Miközben várták, sőt eléje jöttek a szegények, s tábora tetemesen szaporodott, a nemesség éppúgy elhúzódott tőle, mint a hajdúvárosok módos civilei. Ezért alig kelt át a Tiszán, mindjárt Vásáros- naményből kiadta a híressé vált na- ményi pátenst, amelyben felvilágosítja a nemességet vállalkozása céljáról, biztosítva a bizalmatlanokat kiváltságaik tiszteletben tartásáról, ugyanakkor emlékezteti őket ősi kötelességükre, a haza függetlenségének megvédésére.

Óriási értelmi szakadékok áthidalására kellett vállalkoznia. Miközben politikáját, mozgalmát a legragyogóbb tervszerűséggel ágyazta Európa időszerű viszonyaiba és a sajátos magyar történelmi folyamatosságba, aközben szemben találta magát a nemesi rend szellemi föld- hözragadtságával. A pusztító idők nemcsak az emberi életben, az anyagi javakban okoztak fájdalmas károkat, de a gondolkodásra hivatott rétegek színvonala is mélyre zuhant. Nem törődtek mással, mint szűk látókörű, közvetlen, rosszul felfogott naturális érdekeikkel. Még azt sem akarták megérteni, hogy a jobbágy, aki ugyan katonáskodása miatt nem kötelezhető robotra, fegyverré alakított szerszámával most annak a németnek árt, amelyik eltökélte magát a magyar nemesség, s vele az ország politikai, történelmi megsemmisítésére,

(Folytatjuk.)