Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-08 / 84. szám
f iiiiiiiiiiniiniiiiiiniiiniiiiiinimmmmiiumiiimMuiini ÁPRILIS 8 CSUTORTCMi Névnap: Dénes A Nap kél 5.09 —• nyugszik 18.23 árakat A Hold kél 11.14 — nyugszik 1.23 órakol Százharminc évvel ezelőtt, 1846. április 8-án halt meg — 71 éves korában — Vásárhelyi Pál vízimérnök, akadémikus, a Tisza-szabályozás ter» vének készítője. A reformkor legjelentősebb vizimérnöke oklevelét a pesti Tudományegyetem Mérnöki Intézetében szerezte, 1816-ban. Előbb a Körösök, majd a Duna vízügyi felmérésénél dolgozott. Az ő irányításával készült a Duna Pétervárad—Orsóvá közötti szakaszának felvétele, s a legnehezebb al-dunai szakasz térképe (1832—34). Széchenyi Istvánnak, mint Duna-szabályozási királyi biztosnak irányításával ő készítette el az al-dunai Vaskapu szabályozásának tervét, majd megkezdte az al-dunai út építését, s a Vaskapu szabályozását. £ HÜSZMILLIÖS beruházás Kisvejkén. Megkezdődött a 800 húshasznú tehén téli szállásának építése a kis- vejkei Szabadság Tsz- ben. Az idén 480 állatnak készül el az épület, a visszamaradó részt jövőre adják át rendeltetésének. A termelőszövetkezet 26 dolgozóból álló kőművesbrigádja végzi a 20 milliós építkezést. i # A SZEKSZÁRDI városi népfrontbizottság szerdán délután Szek- szárdon ülést tartott. Az ülésen László Antal, a városi népfronttitkár helyettese tájékoztatta a résztvevőket a VI. népfrontkongresszusra való felkészülésről, valamint a májusban sorra kerülő városi küldöttértekezlet összehívásával kapcsolatos tennivalókról. A második napirendi pontban Zátonyi Zoltán elnökségi tag a káderpolitikai feladatokat ismertette. , 1 -, # ISMERKEDÉSI ESTIST tartott a szekszárdi szocialista brigádvezetők klubja szerdán a Babits Mihály művelődési központban. Budapesti humoristák léptek fel és a Szekszárdi Állami Gazdaság kisegyüttese adott műsort. •f ÚTKORSZERŰSÍTÉS. Megkezdték a Re- gölybe vezető bekötő út szélesítését, korszerűsí tését. Ezzel egy időben a községi tarjács a helyszínen lévő útépítőkkel elvégezteti a község főút jának szélesítését, korszerűsítését is. Az utóbbi munka tervét Nagy Sándor mérnök társadalmi munkában készítette el. A 600 méteres útmunkához a megyei tanács 500 ezer, míg a regölyi tanács 350 ezer forinttal járult hozzá. ~ KIÁLLÍTÁSOK. Holnap, pénteken Györ- könyben, Nagvdorogon, Kajdacsorv és Németké- ren nyílik fotókiállítás a helyi művelődési házban. Györkönyben Nagy Lajos, Kajdacson Czei- zing Lajos, Németkéren Hirling Róbert képeit láthatják, Nagydorogon pedig a Tolna megye 30 éve című összeállítást. — LÁNYOS NAP volt kedden délutántól tegnap délutánig a szekszárdi kórházban : mind a négy újszülött kislány. — EGY PANORÁMA AUTÓBUSZ kigyulladt Izményber». Az értékes járművet vezetője a helybeli önkéntes tűzoltók és a lakosság segítségével mentette meg. A vizsgálat megállapította, hogy a tüzet a jármű elektromos berendezésének konkstrukciós hibája okozta. Mivel ebben a hónapban ugyanez miatt a hiba miatt immár a harmadik autóbusz gyulladt ki megyénkben, a Tolna megyei Tűzoltóparancsnokság figyelmeztető jelzést küldött mind a Volán Trösztnek, mind a Panoráma autóbuszokat gyártó Ikarusnak. xx>oo.qoooooooqooooooqoooooooooooooooc I IBI o Eső, zivatar ' § Várható időjárás mti estig: jobbára erősen felhős, időnként borult ö idő lesz, ismétlődő záporesővel, esővel, kele. Q ten egykét helyen zivatarral. Az ország nyu. o gáti felén általában élénk északi, keleten n időnként megélénkülő délnyugati szél varha- a tó Az ország keleti részén is csökken a ho- q mérséklet. A legmagasabb hőmérséklet 10—15 o fok között várható. g POOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC Erdőtüzek felelőtlenség miatt SZOKATLANUL sok erdőtűz pusztított hazánkban vasárnap és hétfőn. E tüzek közül száznál több járt egyenként 50 ezer forintnál nagyobb kárral; a teljes kár huszonegymillió forint. Megyénkben az utóbbi napokban 28 avar,- illetve erdőtűzhöz vonultak ki az önkéntes és az állami tűzoltók. Jó munkájuknak köszönhető, hogy számos helyen — például Sza- kályban és Pincehelyen — csak veszélybe került az erdő, de nem égett le. A Tolna megyei Tűzoltóparancsnokságon nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a megyénkben támadt tüzeket egytől egyig meglehetett volna előzni. Sajnos, nem kis számban akadtak felnőttek, akik felelőtlenül égettek gazt, égő gyufát hajítottak el, felügyelet nélkül hagyták gyermekeiket gyufával játszani. Annak el lenére tanúsítottak ilyen közveszélyes hanyagságot, hogy a tavaszi szünet kezdete előtt a pedagógusok elmondották az ilyenkor szokásos figyelmeztetést, hogy több üzem a hangos híradón kérte dolgozóit a megelőző tűzrendészet szabályainak maradéktalan megtartására, hogy ismételten tudatta: további rendelkezésig még a kijelölt helyeken Is tilos az erdőkben tüzet gyújtani. Mind a tanácsi, mind a rendőri szervek legjobb tudásuk szerint igyekeznek a megelőzés szolgálatába állni. A TÜZEK okozói ellen. ezek is, azok is soron kívül folytatják le az eljárást. Megyénkben a közeli napokban tíz személy ellen indított szabálysértési eljárás, illetve rendőrségi nyomozás fejeződik be. iiiiimiimiiiiimiiiiiiiiiutmnmiiimtiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii; KRESZ >76 pályázat VUI. 9ZAMÛ FELTEVÉS MEGOLDÁSA — A megkülönböztető jelzéseket használó gépjármüveket nem szabad megelőzni. (KRESZ 42. §. 2. bek.) — A megkülönböztető jel. zéseket használó gépjármű vezetőjének a rendőr és a vasúti átjárót biztosító jelzőberendezések jelzéseit figyelembe kell venni. (KRESZ 49. §. 2. bek.) — A teljes sorompót kiegészítő berendezés villogó piros fényjelzésére a továbbhaladás tilos. (KRESZ 19. §. 6. bek c pont és 39. §. 3. bek.) — Az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot, kell tartani. (KRESZ 34. á* 1. bek. d pont.) — A gépjárművezetői engedélyt a vezetőnek vezetés közben magánál kell tartania. (KRESZ 4. §. 3. bek.) A pályázaton 35-en 10—10 pontot értek el, közöttük 100—100 Ft-os könyvutalványokat sorsoltunk ki. Könyvutalványt nyert: Ke~ nessei István Tolna. Diófasor 14.; Pem Vilmosné Szekszárd, Dózsa Gy. u. 4.; Papp János Szekszárd, Hermann O. u. 11/B. II. 4. A könyvutalványokat postán küldjük el. Növényvédelmi előrejelzés Az almafák rögvfakaiUs utáni ún. egérfül állapotában — a hóelcjl időjárást figyelembe véve — mindé, nekelőtt a lisztharmat ellen szükséges permetezni. A kezelést különösen a betegségre legérzékenyebb Jona- thán fajta igényli, de az Ananász ranet, a Londoni pepin, a Téli arany parroen és a Téli fehér kálvil is meghálálja. Ha időközben csapadékot kapunk, a va. rasodás ellen is védekez. runk kell. A két betegség elleni együttes védekezés 0,08 százalékos Fundaznl 50 WP-vel eredményesen hajtható végre. Helyette a 0 3 százalékos nézoxiklorid 50 WP vagy Cuprosan Super D 0,75 százalékos Thio- vit, vagy 0.5 százalékos Kolosul kombináció is számításba jöhet. Szőlőben rügyduzzadás, rügypattanás idején állapítsuk meg. hogy a szőlőilon- ca hernyója és a kendermagbogár megtalálható-e a területen. Ha igen 0,í száza, lékos Ditrifon 50 WP-vel védekezzünk ellenük. Ahol a múlt évben szőlőlevélatka, vagy szőlőgubacsatka károsított 0,1 százalékban Bi 58 EC-t is tegyünk a permedébe. iiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniitiiiiiiiiimiiiiiii ff Tízórai” útközben 3 ILM». TAVA S Z Foto: G. K. l oin : Komáromi iiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin Anyakönyvi hírek Dombővárott márciusban az alábbi bejegyzések történtek az anyakönyvekbe. Születések: Szűcs Noémi, Győrfi Béla, Vida Anita, Marsi Zsuzsanna, Sági Poland, Hodnik Bernadett, Bé- várdi Zoltán, Czelleng Tibor, Salamon Béla, Kutas Krisztián, Vető Tibor György, Soós Levente, SzéU Zsófia. Bereczki Róbert, Ve- csési Krisztina, Fazekas Róbert, Bereczki Zsolt. Házasságkötések: Farkas János—László Edit, Hanczkó János—Vámos Ilona Téré. zia, Szegedi József—Brandt Éva, Szabó István—Vida Éva Klára, Magyar! József— Molnár Mária Valéria, Lázár János—Tábori Valéria, Fábián József—Fadler Anna Mária, Rajczi János László—Szekeres Sarolta, Hódosi József—Bérdi Vera. nika,' Szakái Pál—Suber* Ilona Mária, Kiss Sándor— Horváth Zsuzsanna, Sárga) Sándor—Petkes Anna, Sow bért Gyula—Pécsi Erzsébet Piroska, Halálozások: Rátkal Pál, dr Harsányi Lászlóné, Molnár Sándorné, Németh Fej renc, Tóth László, Szálát Istvánná, Gróf István, Radies Józsefné, Debrecent György, Rozsnyal Istvánné. Németh Lajosné, G y ulánszkl Lajosné, Szenczjg Anna Paula, Bata Fereno- né, Kollár Sándorné, Hpw moja Kornél, Tóth Lajosné; Fenyvesi József, Schntle Etel, Guszmann Ferencné, Csonka Istvánné, Frezik F*. rencné, Mős József, Vida János, Vicze Jenőné, Moósz Alajosné. OLVASTAM Szerepléseink Egyre gyakrabban szerepel Tolna megye o központi sajtóban, a rádióban és a tetevízióbon. A Népújság tegnapi számában egy egész csokor volt a rádió- és tv-szereplésekrőh decsi általános iskolások szerepeltek o rádió gyermekvetélkedőjén, a dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium énekkara énekelt, a paksi löszfalról szólt egy előadás, a televízióban pedig a Hőgyészi Agrokémiai Társulásról folytattak beszélgetést Megtakarított milliók címmel... Jóleső érzés hallgatni, látni ezeket a műsorokat, olvasni eredményeinkről és tudni; örömünket megoszthatjuk az egész országgal. Szerepléseink azt bizonyítják: megyénk dolgozóinak szorgalma egyre több olyan eredményt szül. amelyre felfigyel az ország. Hogy jó úton halad fiataljaink kulturális nevelése, azt bizonyítják szereplő énekkaraink, a különböző kulturális témában vetélkedő csapataink, amelyeknek túlzás nélkül állíthatjuk, szurkol az egész megye. Szurkolunk és közben olyan dolgokat mondanak el nekünk ezek a fiatalok az éter hullámain keresztül, amelyek a mi tudásunkat is gyarapítják... Mi tagadás, ezekre a műsorokra jobban figyelünk. Ez érthető, hisz nem mindegy, hogy milyen véleményt alakit ki rólunk az ország közvéleménye. Az utóbbi időkben sok jót olvashattak, hallhattak rólunk Szabolcsban, Békésben— az országban. A jó szereplés újabb, nagyobb sikerek elérésére kötelez. (Sz.) Trtl M. M-rv,. n,pújSÁG _ a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja - Főszerkesztő : FEJES ISTVÁN - Szerkesztőség: Szekszárd, Belő- TOLNA MEGY ,23.61 _ Sportrovat: 128-15 - Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat— Szekszárd, Béla tér 1. - Telefon: 120-11, 120-10 - Telez: ■onnisz u. 2. Telefon. , ... pfVbit<; FERENC — Készül a Szekszárdi Nyomdában — Széchelyi utca 46. — Postacím: 7101 Szekszárd — Telefon: 129-21 — ÍSs^etö/s^ílsKán-Terj észtig Magyar Posta - Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél - Előfizetési díj eg, hónapra 20,- Ft - Indexszám: 25 069