Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-06 / 82. szám
BUDAPEST Á Sportcsarnokban vasárnap befejeződött Honvéd-kupa nemzetközi ökölvívótorna jól elősegítette a magyar versenyzők olimpiai felkészülését, és egyik jelentős állomás volt a Montreal felé vezető úton. A szakvezetők — elsősorban Papp László, a válogatott vezető edzője — már ilyen értelemben nézte végig a szőri tóban lejátszódott eseménye- : két, s véleményét így foglalta össze: — Egyáltalán nem vagyok elragadtatva a látottaktól, mert ahhoz, hogy Kanadában, a nyári játékokon a közvélemény által is elvárt eredmények születhessenek, sokkal többre van szükség. Bőven van tennivalónk.,. Sok volt a hiányosság, így pl. versenyzőink elég keveset törődtek a védekezéssel, nem volt megfelelő a támadások előkészítése, és ütéseikben sem volt keménység. Az ellenfél hafc- niodorával szemben nem mindig találták meg a megfelelő ellenszert. — Talán csak Orbán Sándor volt az, aki azt nyújtotta, ami képességei alapján várható volt tőle: a taktikai utasításo. kát betartva öklözött. A többiektől, elsősorban Badaritó] többet vártam. , Hogyan tovább? —- Most 3—4 napos pihenő következik, majd újra munkához látunk, hiszen további erőpróbák következnek. Április végén Haliéba utazik a 18 fős Válogatott keret, s az NDK városában 28-tól a Chemie Pokal nemzetközi tornán vesz részt. Ezt követi május 20-tól 29-ig az ír—skót túra, két-két mérkőzéssel, amelyen már minden bizonnyal kialakul az olimpiai együttes. Szemes László, a MÖSZ főtitkára. a Honvéd-kupa versenybíróságának elnöke ezeket mondotta: A jól lebonyolított torna azt bizonyította, hogy jó volt ®z együttműködés a szövetség, és a Bp. Honvéd között. A mérkőzések színvonala magasabb volt, mint eddig bármikor és ez a jó képességű külföldieknek, elsősorban a kubai és NDK-beli öklözőknek tulajdonítható. így kellett volna 1. KomTé—Volán 1:1 X 2. Bábolna—D.-újvaros 1:2 2 3. Oroszlány—Pécs 1:2 2 4. V. Izzó—Dorog 2:2 X 5. DMTE—Gyöngyös 3:2 1 6. Borsodi B.—Egri D. 2:3 2 7. D.-újv. Ép.—Ganz-M. 0:0 X 8. Szfv. MÁV—Pénzügyőr 3:1 1 9. Gyula—Szegedi O. 1:0 1 10. Ascoli—Napoli 0:0 X 11. Inter—Juventus 1:0 1 12. Sampdor.—Romo 1:0 1 13. Torino—Milan +1 M. Atalanta—Genoa 2:1 1 2 m il Az eredmény tükrözi a két csapat közötti különbséget Kossuth KFSE-Szekszárdi Dózsa 4:1 (1:0) Szekszárd, 2500 néző. Vezette: Marton. KKFSE : Szendrei — Szőke, zental, Stier, Gálhidi, Csider, Gálvölgyi Pogány, Bartha, Si- pőez, Fodor. Edző: Budai II. László, szekszárd: Lipovszky — Zalavári, Simon, Vágó, Lubas- tyik, Tóth, Laki, Somodi, Meszlé- nyi, szentes, Pusztai. Csere : Mics- kó, Freppán dr. Edző : Kormos Mihály. Már az első percben szabadrúgáshoz jutott a Dózsa az ötössel egymagasságban. Tóth lövését azonban Szendrei leöklözte Vágó fejéről. A gyors ellentámadás után Simon szerelt veszélyes helyzetben. A következő támadásnál be tömörült a KKFSE, de végül Tóth a védőkbe lőtt. A ». percben Somodi leverekedte magát az alapvonalig, beívelt Mesz- lényi elé, de elcsúszott' előtte a labda. A 11. percben Szentes és Simon megsérült, így percekig kilenc játékossal játszott a *Dózsa. Ebben az időben csak a vendégek csatárainak köszönhető, hogy nem született góL Ötperces ápolás után, Simon helyett Micskó állt be. Egy perc múlva a partjelző lesről engedte el Barthát, aki a kifutó Lipovszky mellett könnyedén gurított a kapuba. Laki megpróbálta kétségbeesetten utolérni a labdát de az a hálóban állt meg. 1:0. (Nagy játékvezetői tévedés). A gól után a Dózsa már átgondoltabban támadott. A 27. percben Tóth háromszor rúghatott szögletet, de Meszlényi először a védőkbe lőtt, majd Szen- ’ tes lövését Szendrei bravúrral védte. Két perc múlva, szép támadás végén Fodor kiugrott a védők közül, már csak Llpovsz- kyval áUt szemben, de keresztbe lőtte a labdát. A 39. percben Bartha kapott jó labdát, de Vágó biztosan szerelte. A második félidőben nagy lendülettel kezdett a Dózsa, Pusztai— Freppán dr. adogatás után Meszlényi a 16-os vonalán lőtt, de a védőkben akadt el a labda. A következő támadásnál Meszlényi átadását Somodi nem érte el. Az 5. percben Tóth harmincméteres pattogó lövését Szendrei védte. Ekkor még úgy látszott, hogy a Dózsa esetleg a maga javára tudja fordítani a mérkőzést. A támadások sorra azon törtek meg, hogy a csatárok elvesztették a labdát és a gyors ellentámadások mindig zavarba ejtették a védelmet. A 8. percben egy beadást Lipovszky a felső lécre öklözött és a lepattanó labdát Sipőcz közelről, senkitől sem zavartatva a kapu közepébe lőhette. 2:0. Két perc múlva újabb zavar keletkezett a Dózsa védelmében és Szőke tovább növelhette az előnyt. 3:0. A 16. percben Micskót vitték le a pályáról, néhány perces ápolás után tért csak vissza. A 23. percben Sipőcz remek gólt lőtt Lipovszky kapujába. 4:0. A gól után Freppán dr., majd Pusztai távoli lövései adtak munkát Szendreinek. A 33. percben Fodor lövését Lipovszky csak szerencsével kotorta el, majd Gálvölgyi lövése az egyik védőben akadt el. A következő támadásnál Bartha és Pogány senkitől sem zavartatva adogatott és csak nehezen mentettek a védők. A 4L percben Tóth beadását Laki fejelte a kapu közepébe. 4:L Jól kezdett a Dózsa, de Simon és Szentes sérülése után közel negyedóráig nagy zavar volt a hazai csapatban. Simont ötperces ápolás után le kellett cserélni, de Szentes is ,,eltűnt’’ a mezőnyben. A vezető gól, melyet nagy játékvezetői tévedésből szereztek, felhozta a vendégeket. A továbbiakban nagy akarással játszott a Dózsa, de támadásaikban nem volt átütő erő. A második játékrész elején még volt remény az egyenlítéshez, de a második gól után a vendégek tovább fokozták az iramot és könnyedén szerezték meg a négygólos előnyt A Dózsa semmivel sem játszott rosszabbul, mint máskor, de a KKFSE sokkal összeszokottabb gárda és így ilyen arányban is megérdemelt győzelmük. HAZAFI JÓZSEF DVSE-Kaposvári Építők 90:83 (39:36) KOSÁRLABDA NB n, À dombóvári csapat Kaposvárott, az Építők ellen játszott NB II-es bajnoki mérkőzést. Dr. Do. bos Jenő edző a következőkét szerepeltette: Illés (21), Póka (13), Herényi (6), Tamási (4), Pakot (28). Csere: Takács (—), Horváth (6), Bálint (4), Balogh (2), Bogdán (6). A dombóvári csapat játékáról az edző úgy nyilatkozott, hogy még mindig gyengélkednek, nem érték el azt a formát, amelyet joggal várt tőlük. Nem látni a játékosoktól azt az igazi küzdeni akarást, mely egyik feltétele a jó helytállásnak, szereplésnek. A győzelem ellenére sem volt kielégítő — edzői szemszögből — a dombóvári csapat játéka. Vasárnap már hazai pályán — szabadtéren — játszik Dombóvár, amikor a Soproni Textiles együttesét fogadják. A mérkőzés kezdési időpontja 11 óra.. PÉCSI POSTAS—SZ. 62:60 (23:25) VASAS A Vasasban a következők szerepeltek a pécsi NB III-as mérkőzésen: Kovács (9), Rohn (ló), Papp (7), dr. Fenyőházi (4), Lacz- kó (6). Csere: Ruttkai (13), Mer- csényi (5), Varga (5), Babits (—). A hazai pálya előnyét élvező pécsi csapat jól kezdett a tartalékos Vasas ellen. A 6. perctől kezdve Szekszárd fegyelmezett játékkal magához ragadta a kezdeményezést. A második félidő 12. percében még 13 ponttal, beíeöezés előtt két perccel pedig még nyolc ponttal vezettek. A kulcsjátékosok azonban kipontozódták és a rutinosabb pécsi csapat hatalmas küzdelemben az utolsó másodpercekben a maga javára fordította a mérkőzést. PAKS—BAJA n. 48:45 (22:21) A paksi női csapat hazai pályán a következő játékosokkal szere- pelt: Akkermann (9), Fell I. (6), Falusi (19), Ring (8), Feil II. (5). Csere: Kiszli (1), Farkasdi (—), Nemes (—), Németh (—), Kockás (—). Bár a hazaiak szerezték meg a vezetést, de a 6. percben a vendégek vezettek 8:7-re. változatos volt a játék és a félidő végéig h paksiak egypontos előnyhöz jutottak. A második félidő 8. percében 28:28 volt az eredmény, majd Paks. ezt követően Baja vezetett. A 15. percben is döntetlenre állt a találkozó (42:42). Az utolsó percekben Paks erősített és jól taktikázva nyerte a mérkőzést. A találkozó , végig izgalmas volt, Paks megérdemelten jutott a győzelemhez. Kitűnt: a kezdő ötös. SZIGETVAR—BATASZÉK 67:41 (36:20) A szigetvári NB m-as férfi- mérkőzésen Bátaszék csapatában helyet kaptak : ördög (3), Tirin- ger (13), Gaál (4), Radács (4), Szűcs (2), Gaszner (S), Illyés (8), Farkas (2), Zágonyi (2). Rendkívül kemény mérkőzésen, gyenge játékvezetés mellett Bátaszék elsősorban gyenge védekezésének köszönheti a vereséget. A büntetődobások ezúttal is rosszul sikerültek, a 34 büntetőből mindössze 13-at értékesítettek. A mérkőzés érdekessége, mely egyben a kemény játékot is bizonyítja, hogy a két csapat ellen 65 büntetődobást ítéltek a játékvezetők. Kézilabda Sió-kupa Simontornyán fîazânfc felszabadulásának évfordulója tiszteletére a Simontornyai BTC kézilabda-szakosztálya nagyszabású tornát rendezett. Ezen a Bakony Vegyész NB il-es, Hőgyész, Simontornya, a Szekszárdi Szövetkezet, valamint Solt- vadkert férfi-, a Szekszárdi Spartacus N9 ll-es, a Veszprémi Balaton Bútor N3 ll-es, Soltvadkert NB ll-es, valamint Simontornya és a Szekszárdi Szövetkezet női csapata vett részt. Eredmények: Nők: Balaton Bútor—Soltvadkert 8:8. Balaton Bútor—Simontornya 8:3. Szekszárdi Szövetkezet—Soltvadkert 2C:7. Szekszárdi Szövetkezet (NB II)—Szekszárdi Szövetkezet II. 12:3. Soltvadkert—Szekszárd I!. 14:3. Simontornya— Szekszárdi Szövetkezet llo 3:3. Szekszárdi Szövetkezet (NB II)—Balaton Bútor 8:8. Simontornya—Soltvadkert 6:10. Szekszárdi Szövetkezet—Simontornya 16:7. Szekszárdi Szövetkezet (NB II.)—Balaton Bútor 3:10. Férfiak: Bakony Vegyész—Hőgyész 19:14. Bakony Vegyész—Szekszárdi Szövetkezet 17:18. Bakony Vegyész—Simontornya 20:13. Hőgyész—Soltvadkert 20:13. Soltvadkert—Szekszárd 16:20. Simontornya—Szekszárd 7:6. Simontornya—Soltvadkert 15:14. Hőgyész—Szekszárd 18:9. Bakony Vegyész—Soltvadkert 25:6. Hőgyész— Simontornya 15:10. A TORNA VÉGEREDMÉNYE Nők: 1. Szekszárdi Szöv. (N3 I?) 7, 2. Balaton Bútor 6, 3. So'tvadkert 5. 4. Simontornya 1, 5. Szekszárdi Szöv. II. 1 ponttal. Férfiak: 1. Bakony Vegyész 6, 2. Hőgyész 6, 3. Simontornya 4, 4. Szekszárdi Szöv. 2. 5. Soltvadkert 2 ponttal. / A nők mezőnyében nagy taktikci S- ‘óot.yívQtt g szeksiárdi NB li es pat, valamint a Baiaton Bútor együttese az első helyért. A két NB ll-es csapat szombaton már bajnoki pontokért harcol. A mérkőzés érdekesen alakult: először a veszprémiek húztak el három góllal, de felzárkóztak a szekszárdiak és végül 8:8-as eredménnyel fejezték be a találkozót. A szekszárdi NB ll-es csapatból a következők lőtték a gólokat: Verhás A. 16, (a kupaküzdelsm során ő lőtte a legtöbb gólt). Szabión 12. Czakó 8. Sztáronszky 8, Zsinkó 4, Zimmermann 2, Laborcz 2, Caszler 2, Kadosa E. 1. A mérkőzéssorozaton bőven volt Izgalom, és kár, hogy a kupák és az oklevelek átadására nem a nap jelentőségéhez méltóan, ünnepélyes keretek között, hanom síi. te titokban kirüit sor. Sajnos a gyenge tájékoztatás vonatkozik a sajtóra is, csak szombatén értesültünk — vé'et'cnül hogy Simontornyán rend-":, - í r • ; u. 't >' '• I a ternir: cs ~ ? ".ti arear.iér.y..kit is c szq's*-’ ' VD-.-tőjének jóvoltából tudjuk közié- • wtifíl. I Kosárlabda NB I Szekszárd a 9. helyen A kosárlabda NB l-ben befejeződött o tavaszi idény, mely sűrített programmal mindössze két hónapig tartott. A Szekszárdi Vasas női gárdája a bajnoki táblázaton a 9. helyen áll, mely figyelembe véve a körülményeket, jó helyezésnek számít. Az NB I- ben hathónapos szünet következik és csak azt követően indulnak meg Ismét a mérkőzéssorozatok. Ezek után nézzük a bajnoki táblázatot. Tavaszi Végeredmény 1. Bp. Spart. 13 13 — 4227:636 26 2. MTK—VM 13-12 1 959:640 25 3. BSE 13 10 3 1065:767 23 4. KSI 13 9 4 896:743 22 5. Csepel 13 8 5 946:751 21 6. Diósgyőr 13 6 7 845:887 19 7. TFSE 13 6 7 723:776 19 8. Sz.-fehérvár 13 5 8 701:788 18 9. Szekszárd 13 5 8 617:872 18 10. Pécs 13 5 8 828:950 18 11. Kecskemét 13 5 8 731:839 18 12. Nagykanizsa 13 3 10 599:937 16 13. Ganz-Mo 13 3 10 673:904 16 14. BEAC 13 1 12 601:871 14 Hírek Vasárnap a Kossuth KFSE elt.nl mérkőzésen megsérült Simont tegnap dr. Bíró Imre főorvos megvizsgálta és mint mondotta, a játékos bal térde poregyonús. A főorvos pénteken ismét megvizsgálja a Dózsa középhátvédjét és ha a feltevés helytálló, Simonon dr. Bírá Imre műtétet hajt vég r^. Itt említjük meg, hogy Szentes bokasérülésével bajlódik,, de Márkus Is feliratkozott a sérültek listájára, egy-két hétig nem számíthat rá Kormos edző. Â megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a félbeszakadt Fadd—Kisdorog mérkőzés ügyében a következő határozatot hozta: a két pontot 3:0-ás gólkülönbséggel Kisdorog kapta, a faddi sportkör pályaválasztó jogát két hazai mérkőzésre megvonták. A büntetés végrehajtását azonban a szövetség 1976. június 30-lg felfüggesztette. A fegyelmi bizottság Győri Mihályt (Simontornya) május -3-ig, Kosár Istvánt (Báta) április 20-ig, Tóth III. Jánost (Bátaszék) április 12-ig tiltotta el a játéktól. - . * " . A Szekszárdi Dózsa NB ll-es labdarúgócsapata holnap, szerdán Dunaújv’-osban az Építők ellen tép pályára, játszik edzőmérkőzést 15.30-tól. Egy hét múlvq, április 14-én Baja látogat a Szekszárdi Dózsához edzőmérkőzésre. KOSSUTH RADIO 8.27: Gluck operáiból. 9.OOS Utazás az agy körül. (Ism.) 9.30: Citera-, furulya-, tamjíuramu- zsika. 10.05: Tskolarádiő. 10.25; Nemzetközi mesefesztivál. 10.35; Zenekari muzsika. li.SS: Rákóczi. Dramatizált epizódok. XIV- 12.35: Melódiákoktól. Közben; 13.10: Törvénykönyv. 13.25: A Melódiákoktól folytatása. 14.00: Ünnepi körtánc. 14.49: Éneklő Ifjúság. 15.10: Nóták. 15.44: Magyarán szólva .,. 16.00 : A világ- gazdaság hírei. 16.05: Kársán a kürtszó! 16.35: Verdi: e-moll vonósnégyes. 17.05: Mi, adófizetők. 17.30: Koloratúr áriák. 18.00; A Szabó-család. 19.15: Miről tanúskodik a paksi löszfal? 20.06; Külpolitikai dokumentumműsor. 20.36: Népdalok. 21.05: Világszínház. 21.41: Gyulai Gaál János: Hárman Párizsban. 22.20; Zenés játékokból. 22.50: Meditáció. 23.00: Népdalok, néptáncolt, 0.10: Toronyzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Kállai Kiss Ernő klarinét tozik. 8.20: Egy otthon három nemzedéknek. 8.33: A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának fúvószenekara játszik. 8.50: Kísérletek valósága. 9.00: Horváth Attila és a Syrius együttes felvételeiből. 9.23 : DéL előtti torna. 9.33: Remekírók — remekművek. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.00: Állatbarátok ötperce, 11.55: Látószög. 12.00: Énekegyüttesek félórája. 12.33: Arcképek a német irodalomból. 12.50: Zenekari muzsika. 13.33: A Wiener-Sängerknaben énekel. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Harminc perc rock. 18.33: Nóták. 19.15: A világ nagy vallásai 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Molnár Géza új könyve. 21.05: Slágermúzeum. 21.50: Weber: A bűvös vadász. 23.48: Régi kórus, muzsika, DL MOSOR 14.05: Bach-művek. 14.53: Beá vezetés Ady költészetének jel- képrendszerébe. 15.13: Rigoletto. Részietek. 16.03: Kórusok magyar költők verseire. 16.23: A Költészet Hete. 17.18: Mindenki zeneiskolája. 18.03: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 18.47 : Lohengrin. Részletek. 19.33: A Bartók vonósnégyes Brahms-hangverse- nye. Kb. 20.40: Vonzások és választások. Indokína a sárkány évében. Kb. 21.00: Holnap közvetítjük... Kb. 22.05: Dzsessz, felvételeinkből. 22.30: Magyae zeneszerzők műveiből. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek.' 17.05: Zenés kívánságok. 17.30; Régi falu — új emberek. Királyegyháza. Laky Rudolf riportja. 17.45: Szívesen hallgattuk: Nagy Józsa és Rabb József nótákat énekel. 18.00: DéL. dunántúll híradó, 1Ü.15: Horváth Attila és a Paper Laóe együttes lemezeiből. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.38: Szerbhorvát nyelvű műsor. Hírek. — Az ifjúság hullámhosszán. Ze_ nés műsor. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Tavaszi határ — A Baranya megyei munkásmozgalom német nemzetiségű harcosai. Pusztai J6» zsef írása. — Újdonságok in- nen-onnan. — Népi muzsika. Összeállítás. 19.30: MűsorzárásMAGYAR TV 9.23: /Tévétorna. (Ism.) 9.2S7 Szünidei matiné. 11.55: Legyünk barátok! (Ism.) 16.53: Hírek17.05: Művészeti értékeink megóvása. Falképek restaurálása. (Ism.) 17.55: Északi szomszédainknál. Riportíilm — L rész. (Ism.) 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. (Színes.) 19.30 : Tv-híradó. 20.00: Tévétorna. 20.05: Klsfil- mek a nagyvilágból. 20.30: Pedig. Magyar dokumentumfilm» 20.40: Változó Ázsia. Olasz do- kumentumfilm-sorozat. X/6. r. 21.45: Súlyemelő Európa-bajnokság. Pehely, és könnyűsúlyú (Színes.) 22.35; Tv-híradó 3n. MŰSOR 20.00: Gondolatok a vezetésről. III. r. Beszélgetés Lázár Lászlóval. (Ism.) 20.15: Brecht: Kurázsi mama. Dráma két részben, Közben: 21.35: Tv-híradó 2. JUGOSZLÁV TV 17.10; Magyar nyelvű tva napló. 17.45: Népszerű tudományos film. 18.15: Foglalkozások ábécéje. 18.45: Népi muzsika. 20.50: A csillagok néznek az égről — filmsorozat. 22.00; Az Idő nyomai. n. MŰSOR 18.45: Dokumentumfilm. 19.00; Hogy van a papád — humoros adás. 20.00: Az ember, aki Belgrádot bombázta — tv-drá- ma. 21.10: Huszonnégy óra. 21.30: Billy Paul és Staple Brothers szórakoztatják önöket. 22.00; Látóhatár; __^ íii' » I I